Fradi újság (1995)
1995 ősz / 3. szám
5 FRADI ÚJSÁG Orfűn zöld-fehér volt a dobogó Országúton is az élen a StolIwerck-FTC Az elmúlt három és fél évtizedben, ahogy mondani szokták a Schillerwein-korszak idején az FTC kerékpárosai kosárszámra hordták az eredményhirdetések után a különféle érmeket. Listavezetők voltak idehaza, a válogatott túlnyomó részét is ők alkották. Mindezt azonban túlnyomó- részt a pályásoknak köszönhették. A Millenárison, a betonteknőben voltak igazán királyok. A végtelenbe nyúló országutakon korábban a Dózsa, a Vasas, a Tipográfia, az Előre, majd a Pécs, a Szekszárd, a Csepel mögött csak a második sorban szerepeltek. Ha el-el csíptek néhány országúti érmet, azokat is a pályás vendégművészek tették és többnyire a rövidebb távokon, vagy valamilyen egyéni, vagy csapat időfutamban. Ugyan már tavaly is egy ponttal elsők lettek az országúti rangsorban is, de idgazából most lett nagy a fölényük. Ebben az évben Árvái Attila megnyerte a hagyi- bajnokságot és a Stollwerck-FTC a csapatversenyt, majd szinte példátlan módon a hosszútávú bajnokság végén csak fradisták álltak a dobogón. Győzött Valter Tibor, második Árvái Attila, harmadik Bodrogi László lett. Természetesen a csapatversenyt is fölényesen nyerték. De érmet érdemelt volna a negyedik FTC-s, Havarik Tamás is, aki csapattársainak felvezette a hajrát. Erről a bajnokságról nyilatkozta Végh Oszkár, egykori kitűnő versenyzőnk, a Pedál című lap főszerkesztője: „ Ezerkilencszáznegyvennyolc óta, amióta a kerékpáros sportban vagyok, ilyen győzelmet nem láttam, hogy az első három helyezettet ugyanaz a klub adja." Illés Bálint, a szakosztály, egyben a pályaválogatott edzője így beszélt erről a sikerről: „Almaim netovábbja ez az eredmény. Persze sokat dolgoztunk ezért. A fiúk nagyon fegyelmezetten, nagyon jól mentek, amit megbeszéltünk előre, azt mind maradéktalanul megvalósították. A szekszárdi versenyző biztató szökése kritikus pont volt a viadalon, de igazából ekkor sem izgultam, húsz másodpercnél többre nem tudott elmenni, ami még behozható volt. Az utolsó kilométereken aztán Havarik felvitte a többieket, nem hagyott elmenni senkit, onnan már csak meg kellett nyerni a bajnokságot. Valter örök másodikként volt elkönyvelve, most megízlelhette a sikert. Ilyen szempontból duplán örülök. fkz időfutam bajnokságon csak Bodrogi izgult, 7. lett, de erre külön nem is készültek. Hátra van még a kritérium, közkedvelt nevén a „háztömbkörüli” bajnokság. Ez pedig eléggé fra- dis szám, hiszen ezen a pályások, mondjuk Havarik, vagy Pais is aranyesélyesen hajthatja a pedálokat. És nem szabad elfeledkezni a Coca-Cola Magyap Körversenyről sem, amelyben Árvái nagy fölénnyel nyerte a Citadellánál a befejező szakaszt, Valter pedig a békéscsabai befutóban 3. lett. Bár a sportban a ha-val kezdődő mondatoknak nincs sok értékük, de tény, hogy Havarik a győri befutóban győztes helyen esett el a céltól 200 méterre. Az időfutamban Bodrogi volt a leggyorsabb magyar. Végezetül a körversenyen az Árvái, Valter, Bodrogi, Havarik négyes 7. helyével a legjobb magyar csapat lett. Jól összedolgoztak a fradisták és csak így lehetett ebben a rendkívül erős mezőnyben ezt a helyezést megcsípni. A junior világ- bajnokságon villogó oroszok, ukránok, beloruszok megszorítása bizony nem akármilyen produkció. „Nagy öröm számomra ez a nagy siker, annál is inkább örülök, mert tavaly pont az utolsó szakaszon voltam kénytelen feladni a versenyt. Jól ismertem a helyszínt, a Citadellánál már nyertem versenyt és a hegyre elég jól megyek, bizonyítja ezt a hegyibajnokság megnyerése"- mondta a befutó után Árvái Attila. A szakosztály (országúti és pálya) kilenc felnőtt bringásból áll: Pais Péter; Fábián Imre, Hegyes János, Árvái Attila, Valter Tibor, Havarik Tamás, Bodrogi László, Schmeisel Szabolcs, Szabó András és Stubán Ferenc. Ezeknek a fiúknak kell az összes bajnokságon helytállniuk. És a közelgő világbajnokságra is eséllyel pályázik Havarik, Pais, Fábián és Hegyes. Az equadori világbajnokságon szeptember végétől az olimpiai szereplés kiharcolása lesz a tét. Erre a legtöbb esély a pont- és párosversenyben van. Tavaly a pontvilágbajnokságon Havarik és Fábián is bekerült a döntőbe. Ha ez most is sikerülne, akkor az már olimpiai részvételi lehetőséget jelentene, azaz nem szakadna meg egy sorozat, ismét lennének magyar bringások az olimpián. Árvái, Bodrogi és Valter az országúti keret tagja, de ők aligha indulnak majd a világbajnokságon. Az ok egyszerű: nincs rá pénz. Az eddigi hazai sikerek összetevőiről Illés Bálint elmondta, hogy a felkészülési tervnek megfelelően sokat mentek országúton. Még többet szerettek volna, de pénzhiányában elmaradtak a tervezett téli, melegebb éghajlatú országokban rendezendő táborozások. Az edző értékelése szerint az időfutam-bajnokságon azért csak Bodrogi indult, a többiek kemény edzésekben voltak, nem akartak erre külön rápihenni. Munkából pedig ebben a számban nem lehet komoly eredményt elérni. A 19 éves Bodroginak viszont kellett egy amolyan belerázó verseny. A hegyibajnokságra már fel tudtak készülni, egy németországi versenyről érkeztek. Árvái úgy felhajtott a Kékestetőre, hogy majd másfél perccel ért fel korábban, mint a második. A hosszútávú bajnokság pedig a már említett szupersikert hozta. Az Orfű környéki terepviszonyoknak megfelelően dolgozták ki a taktikát és ezt tökéletesen be is tartották. Bár még egy országúti bajnokság hátra van, Illés Bálint így értékelte az eddigieket: „A lehetőségeinkhez képest a legjobban használtuk ki az évet." Kocsi Tibor SroikWERCk A szeretet íze Mintha akna robbant volna köztük A Millenárison befejeződött az országos ke- rékpáros-pályabajnokság. A hölgyeknél Izsák Éva és Pataki Ibolya osztozkodott az aranyére- meken. A férfiaknál a Stollwerck-FTC 4 aranyat nyert, míg a KSI-Schwinn-Csepel 2, a Tipográfia- Bianchi 1 számban lett bajnok. Azárószában a 100 körös pontversenyben FTC-KSI csata volt látható. A táv kétharmadánál a fradis Havarik Tamás vezetett 33 ponttal, a 14 pontos klubtársa Pais és a 12 pontos sportiskolás Lelkes előtt. Akkor a hajrákörben iszonyú bukás történt. Vagy 60 km/h sebességgel száguldottak a kanyarban, amikor Lelkes összeakadt valakivel. Egy pillanat alatt összetört az első kereke, és nagyot esett, rajta keresztül többen átbuktak. A következő másodpercben olyan volt a környék, mintha akna robbant volna köztük. Vérző lábú, fejű, karú bringások feküdtek cafatokban lógó szereléseikben. Csupa felnőtt- vagy ifiválogatott: Pais, Havarik, Nagy Ignác, Sipőcz, Lelkes. Szekeres kereke is tönkrement, de csodával határos módon talpon maradt. Lelkes le-fel szaladgált, és csak azt hajtogatta, hogy semmire sem emlékszik. Majd aggódva futott a mozdulatlanul fekvő Pa- ishoz, akit időközben Bodrogi doktor vett kezelésbe. A világbajnokságra készülő Havarik hamarosan feltápászkodott: - Erre a versenyre készültem a legjobban - mondta. - Olyan hirtelen jött a bukás, hogy a kezemet sem tudtam letenni. A fejvédőm el is repedt. Hosszabb idő kell, míg a térdem rendbe jön. Aztán az ugyancsak a vb-re készülő Pais is felállt, ő a derekát ütötte meg.- Ez alaposan visszavetette a világbajnoki felkészülést - mondta Illés Bálint, a pályások edzője. Aztán a másik kárvallott csapat, a KSI mesterével rövid kárbecslést csináltak: közel 400 000 forint a kerékpárokban a kár.