Fradi újság (1994)
1994 ősz / 7. szám
9 FRADI ÚJSÁG Szabó Laci Bánki Dodó édesapjával koccintott... ban egy kuplerájba. Felejthetetlen volt, bár valószínűleg ismert, milyen jószívű és őszinte krapek az Öcsi.- Mindezek ellenére nem sikerült bekerülni a válogatottba...- Többszörösen elátkozott voltam válogatottság ügyben. Minden szintű válogatottban fociztam, csak a nagyban nem. Pedig 55 telén jóelőre megmondta Guszti bácsi, hogy beállít. Törökországban túráztunk, 10 meccset játszottunk, amiből, mondanom sem kell, 9-en szerepeltem, csak egyen nem. Persze, hogy a hivatalos találkozón, ügy volt, ha jól alakul az eredmény, bemegyek. Nos, a VB-döntő óta ez volt az első vereségünk, 3-1- re kaptunk ki a törököktől és persze, hogy nem cseréltek be. Tulajdonképpen a svájci VB 36-os keretének a tagja voltam, és csak azért ment ki Kovács Imre, mert rutinosabbnak ítélték szemben az én 20 évemmel.- Ekkortájt azonban már biztos helyed volt a Fradiban.- Pontosabban a Kinizsiben. Remek csapat, jó közösség, fanatikus publikum volt. Nagy idők voltak. Felejthetetlen a fatribü- nös pálya, a hangulat, szívemlelkem örökké zöld-fehér marad, az biztos.- Köztudottan súlyos sérülés miatt tört ketté pályafutásod. Mikor is történt?- 1956 márciusában a franciák elleni utánpótlás meccsen. Szanaszét szakadtak a térdszalagjaim. Emlékszem, a mérkőzést Szepesi Gyuri közvetítette. Még Szusza Feri is bejött az öltözőbe vigasztalni, pedig sokszor keserítettem az életét a pályán. Gesztusa végtelenül jólesett. Sajnos utána háromszor operáltak, de tökéletesen soha nem jött rendbe a térdem. Ahogy az egyik professzor fogalmazott, ez a láb hegymászásra jó lesz, de futballra nem. Évekkel később, amikor úgy ahogy rendbejött a bal térdem, az egyik, Fradival játszott edzőmeccsen szétrúgták a másik lábamat is. Ez utóbbi egyértelműen szándékos volt, pedig Csanádi Árpád direkt szólt az ellenfélnek, ha lehet, kíméljenek, mert nemrég épültem fel, ráadásul a hétvégi szegedi bajnokin számít rám. Feltehetőleg még évekig el tudtam volna játszani - legalábbis az NB l-ben -, amikor érkezett ez a brutális fazon. Mai napig egyértelműen a legbalszerencsésebb magyar labdarúgónak tartanak. Volt is egy cikk, melyben az egyik oldalon akkori sógorom, Parti Jancsi piros keretes, míg én fekete kereteseben jelentünk meg, egy oldalon.- 22 évesen tehát véget ért egy ígéretes futhat/karrier?- Valójában igen. Még Zalaegerszegen játszottam egy ideig, de soha nem tudtam a régi szinten teljesíteni. Érthetően, hiszen mindkét lábam tropára ment.- Hogyan kerültél Zalába?- Oda nősültem. Első házasságomból van egy 29 éves nagy lányom, mi több, 2 és fél éve fiúunokával ajándékozott meg elsőszülött gyermekem.- Ha jól tudom, későbbiekben visszatértél Budapestre és ismét családot alapítottál.- Igen, és 20 éve boldog házasságban élünk Ágival, második feleségemmel. Róla annyit, szuper asszony, hűséges társ. Fiunk, Lacika 18 éves, és immáron 8 éve a Postásban atletizál. A tízezres maratonin például második lett. Nagy vágyam, hogy focizzon, talán még nem késő. Leányunk, Ági 16 éves és a Csanádi Árpád Sportiskolába jár - evezős, nyert már OB-t, valamint Budapest bajnokságot kettesben és négyesben is.- Tulajdonképpen mivel foglalkoztál a futball befejezése után?- Mivel autószerelő végzettségem van, ezzel kerestem és keresem a kenyeret a családnak. Amellett visszatértem Zuglóba, pontosabban Törökőrre, még pontosabban a Várna utcai borozóba, ahol nagyokat cseveré- szünk a régiekkel, persze, amikor nincs sok meló. Fiái’ istennek akad munka, de ha valaki keres, az megtalál, az említett érzelmi borkombinátban. No meg a „Félidős" Bandinál a Kerepesi út- Hungária körút sarkán.- Mit vársz a Fraditól?- Nem tudok bölcsebbet mondani, mint az ismert dal refrénjét, mármint hogy „Fradi volt, Fradi lesz, míg a földön ember lesz." Fiiszem, hogy lesz még nagy Fradi, meg kell őrizni a legendát.- Köszönöm a beszélgetést és engedd meg, hogy korra és nemre tekintet nélkül - minden igaz fradista nevében megköszöntse- lek 60. születésnapod alkalmából. Isten éltessen sokáig, Szabó Laci, köreinkben. Bánki József Szavazz az őszi szezon legjobb Fradi-játékosára ! A Fradi fő támogatójának, a West-nek most induló akcióján a West barátai megválaszthatják az őszi szezon legjobb Fradi-labdarúgóját, aki elnyerheti a Hogyan kell szavazni? • Minden forduló után szavazz! • Szavazatodra írd rá:- a forduló legjobb Fradi-focistájának a nevét- a Fradi fordulóbeli ellenfelének nevét- a saját nevedet, címedet és életkorodat- hány éve szurkolsz a Fradinak? • Érvényesítsd a szavazatodat: mellékelj hozzá egy széthajtogatott West vagy West LIGFITS cigaretta- dobozt! Szavazatodat a cigidoboz hátuljára is ráírhatod. • Érvényes szavazatodat dobd be a Fradi sörözőben vagy a Fradi boltban elhelyezett West gyűjtőládába, vagy postán küldd be az alábbi címre: „West Fradi Nagydíj” Reemtsma Debreceni Dohánygyár 1397 Budapest Pf. 502 A szavazók között nyereményeket sorsolunk ki! Szavazz a- tel a Fradira!