Fradi újság (1994)
1994 ősz / 4. szám
11 Nem illene megkövetni SZILÁRDÉKAT? 1956. augusztus 19-én négy magyar sportember vetette be magát ruhástul Pozsony és Dévény között a menetrend szerint közlekedő sétahajóról a viszonylag keskeny, de rendkívül erős sodrású Dunába. Szilárd Zoltán a Ferencvárosi Torna Club több mint tízszeres úszóbajnoka, Joó Sándor, aki szintén a budapesti zöld-fehérek úszó- versenyzőjeként és vízilabdázójaként ért el számottevő sikereket, Fekete Gábor úszóedző és Payer Károly kerékpárversenyző. Nem virágos jókedvükben tették. Okkal tartottak attól, hogy ha nem sikerül nekik a Dunát átúszva a szabad világot jelentő Ausztriába jutniuk, Pozsonyból való hazatérésükkor az Államvédelmi Hatóság emberei fogják őket, hogy a „magyar nép esküdt ellenségeiként" bánjanak velük. Mi volt Szilárdék „bűne”, amely miatt akár évekre is a rács mögé kerülhettek volna? Csupán az, hogy néha „ellenzéki hangon” mondtak véleményt a magyarországi politikai helyzetről. Szilárd Zoltánra különösen nehezteltek. Még az 1952. évi helsinki olimpia előtt egy besúgótól hírét vették, hogy Zolinak nem áll szándékában Finnországból visszatérni. Ez igaz is volt. Zolinak ugyanis, aki az 1948. évi londoni olimpián 17 évesen be- verekedte megát a 100 méteres férfi gyorsúszás döntőjébe, eltökélt szándékában állt lemondani a hazatérésről. Mi tagadás, lett volna esélye arra, hogy aranyérmet szerezzen, de nem kapott helyet a helsinkibe utazó csapatban. Vérengző cápaként rontottak rájuk Alaposan felkészültek az 1956. augusztus 19-i „vízi bemutatójukra”. A legnehezebb feladat az volt, hogy Payer Karcsit megtanítsák úszni. Hetek fáradságos munkájával ez sikerült is. S hogy miért választották az osztrák földre jutásnak ezt a különös módját? Tisztában voltak azzal, hogy a Magyarországot Ausztriától elválasztó „vasfüggönyön" sehogyan sem juthatnának keresztül. Ugyanakkor tudomásuk volt a hajójáratról, amely Pozsonyból Dévény vára szélességéhez érve úgy fordul vissza a Dunán, hogy szinte súrolja az Ausztriához tartozó oldalt. Többször terepszemlét tartottak e hajójárat utasaiként, amíg végre eldöntötték, hogy Fekete Gabi felszólítására a fordulás közben egyszerre vetik magukat a sétahajó fedélzetéről a sebesen hömpölygő vízbe. Pedig tudták: a hajót tisztes távolságból egy csehszlovák őrnaszád követi. Amikora hajóról a vízbe vetették magukat, nem gondoltak arra, hogy a csehszlovák határőrök akár csak egy figyelmeztető lövést is küldhetnek föléjük. Egyedül Payer Karcsiban bújkált a félsz, mélységesen istenfélő emberként a rajt előtt nem sokkal ezt súgta Szilárd Zoli fülébe:- Nem szeretném a Sanyit és a Gabit megijeszteni, de most elmondok egy Miatyánkot és egy Üdvözlégyet valamennyiünkért. A sétahajó ezernél is több utasa közül alig né- hányan vették észre, amikor a négy magyar fiú fejest ugrott a fedélzetről a Dunába. A csehszlovák határőrök rögtön géppuskával és géppisztolyokkal kezdték lőni őket. Kitűnően céloztak, Joó Sanyi és Fekete Gabi testét úgyszólván szitává lyukasztották a lövedékek, Payer Károlyt pedig, akit valahogyan elkerültek a halálhozó ólmok, kihalászták a vízből és félig agyonverték a határőrök. Egyedül Szilárdnak sikerült ép bőrrel, csodával határos módon osztrák partot érnie. A lövések hallatára lebukott a víz alá, és miután a meder alján sikerült egy hatalmas kőben megkapaszkodnia, csak egy perccel ezután jött fel levegőért, a csehszlovák határőrnaszád pedig tőle jóval lejjebb várta felbukkanását. Most már tudta, hogy az élete csakis azon múlik, sikerül-e víz alatt elúsznia az osztrák partig. Sikerült, arra viszont már nem számított, hogy a vérszomjas határőrök még ott is lőnek rá, sőt, egyikük osztrák földön is üldözőbe veszi, így az életéért futnia is kellett. Szilárdot Bécsben hősnek kijáró tisztelettel fogadták, csakhamar tele lett nevével a világsajtó. Fekete Gabit a pozsonyi zsidóság tisztességesen eltemette azt követően, hogy a lövedékektől szétmarcangolt tetemét a Duna partra vetette. Joó Sanyi holttestét Kolozsnémánál (Klizska Némánál) halászták ki 1956. szeptember 17-én, s ha a karján levő aranylánc medáljába nem lett volna belevésve a neve, szülei és a felkutatásában oroszlánrészt vállaló unokahúga soha nem szereztek volna tudomást arról, hol alussza örök álmát. Sanyi hozzátartozóinak pokolian nehéz utat kellett bejárniuk ahhoz, hogy kihantoltathassák és hazaszállítása után tisztességesen eltemethessék. Kik voltak a gyilkosaik? Harmincnyolc esztendő múlt el, A dunai mészárlást túlélt két sportember közül Payer Karcsit elvitte a szívbetegsége, Szilárd Zoli az USA Nevada államában él bájos feleségével és tündé- ri szépségű kislányával, Beácskával. Amikor találkoztam vele és felidézte a velük történt tragikus eseményt, megkérdezte, volna-e lehetőség arra, hogy kiderüljön egyszer, kik voltak azok a csehszlovák határőrök, akik brutálisan végeztek Joó Sándorral és Fekete Gáborral? Nos, ezzel az emlékeztető írásommal is kérem a magyarországi illetékeseket, tegyenek végre valamit annak érdekében, hogy legalább a gyilkosok nevét megismerhesse a világ, a cseh vagy szlovák hatóságok részéről elhangozzék: sajnálják az 1956. augusztus 19-én, a Duna dévényi szakaszán történteket, fejet hajtanak az áldozatok emlékének és bocsánatot kérnek a még élő hozzátartozóktól. Őszintén remélem, hogy óhajom nem marad teljesíthetetlen! Mártinké Károly (Pesti Riport)
