Fradi újság (1994)
1994 / 5. szám
6 FRADI ÚJSÁG Eddigi számainkban színészeket mutattunk be, ezúttal a „másik oldalt”, tévé- és mozifilmek, szabadtéri előadások rendezőjét, KOLTAY GÁBORT, a Szabad Tér Színház igazgatóját szólaltatjuk meg. „FRADI SZÍVRŐL” MESÉL - FRADI SZÍVVEL ÉL... • Van, aki fradistának „születik”, mások idővel azzá válnak. Önnél melyik eset igaz?- Az utóbbi, ugyanis a mi családunkban nem volt hagyománya a Fradi-rajongásnak, só't különösebben a futballnak sem. Én 1959-ben, 9 évesen lettem Fradi- drukker, mikor hallottam Szepesi Gyurit a rádióban, amint éppen egy fiatalemberről, „a magyar csapat Benjáminjáról” beszélt, aki 18 évesen lett válogatott. Addig nem érdekló'dtem a futball iránt, nem is hallgattam a közvetítéseket, de nagyon nagy dolognak tartottam, hogy ennyire fiatalon valaki bekerülhetett az ismert játékosok közé. Ez annyira megfogott, hogy elkezdtem focizni tanulni, mérkó'zésekre járni - egyszóval ekkor lettem és Albert Flóri miatt lettem ilyen őrült Fradi-drukker. • Ennyire komoly szurkoló?- Fiatalabb koromban nagy megrázkódtatás volt, ha kikapott a csapat, egészen belebetegedtem a hétvégén. Ez azért ma már nem fordul eló', de még mindig nagyon tudok szurkolni, érzelmileg mélyen átélem az eseményeket. • Melyik volt a legemlékezetesebb meccse?- Rengeteget tudnék említeni, csodálatos idó'szak volt a hatvanas évek közepe-vége, fantasztikus csapattal játszott a Ferencváros. Élénken eló'ttem áll pl. a Manchester elleni VVK-mérkő- zés, vagy a Vasas elleni 4:4, ez tulajdonképpen Albert és Mészöly párviadala volt. A közelmúltból pedig életre szóló élményt jelentett két évvel ezelőtt a bajnokság megnyerése, az utolsó mérkőzés, s a diadalmenet Diósgyőrből hazáig. Végig a busz mellett jöttünk autóval, és láttuk, milyen szeretettel üdvözölték mindenütt a csapatot. Nagyon megható volt, ahogy az út mentén ott álltak az emberek, valamilyen zöld színű tárggyal a kezükben: ki egy zöld pulóverrel, ki egy zoknival vagy éppen egy cipősdoboz zöld fedelével integett a fiúknak. A fieste karneváli hangulatában sem csak az érződött, hogy „örülünk, mert a mieink győztek”. Én többet is érzek ebben - ami már korábban is a levegőben lógott -, hogy itt egy ország szurkolt a Fradinak, a legnépszerűbb csapatnak, amely már olyan régóta nem nyert bajnokságot. • Volt-e, van-e valami különös jelentősége fradistának lenni?- Hogyne, mindig is nagy jelentősége volt. Erről 1986-ban készítettem is egy 90 perces dokumentumfilmet „Fradi szív” címmel, és ebben pontosan azt a kérdést próbáltam körbejárni, hogy - azon túl, hogy az ország legkedveltebb csapata és itt a legnagyobb a szurkolótábor - van-e a Fradi körül valamilyen sajátos hangulat; s mi az a furcsaság, nehezen megfogalmazható idegesség, félelem, amit a nevéhez kötnek. Úgy találtam, teljesen nyilvánvaló, hogy a Fradi a fennálló rendszerrel való szembenállás egyfajta megtestesítője volt, s a meccs egyben mindig „tüntetést” is jelentett. A zöld szín sokakat idegesített évtizedeken át, s világosan lehetett érezni, hogy a Fradit nyomják, megpróbálják háttérbe szorítani. S bár nagyon sokfajta ember, érzelem, gondolat csoportosult a klub köré, ha a Fradi győzött, mindig azt is éreztük, hogy az igazság győzött. Ezért volt olyan rendkívüli dolog a '92-es bajnokság, mert nagyon sok emberből szabadult fel, hogy „végre győzött az igazság”. Nehéz ezt pár mondatban elmagyarázni, a film természetesen sokkal alaposabban, sportvezetők és játékosok bevonásával keresi a választ ezekre a kérdésekre. Sajnos a TV-ben nem lehetett látni, egyelőre nincs is tervbe véve műsorra tűzése, s emögött megint azt látom, hogy még mindig benne van a TV sportért felelős munkatársaiban, hogy nem kell erről a nyilvánosság előtt gondolkodni. • A labdarúgással foglalkozik a „Szép volt, fiúk!” is.- Igen, ez egy nyolc részes dokumentum-sorozat, a „Fradi szív” tulajdonképpen ennek egyik epizódja. 1986-ban elhatároztam, hogy szeretnék egy filmet készíteni a futball akkori állapotáról, arról a feldobott, bizakodó hangulatról, ami ezt övezte. Voltak nagy személyiségek, sikerek, és néhány szép mérkőzés után kijuthattunk a mexikói VB- re is. Sok érdekes dolog történt, és szerettem volna egy komoly, hosszú, a klubokat, játékosokat, s a problémákat sokoldalúan bemutató filmet létrehozni. Rengeteg anyagot vettünk fel, a vége az lett volna, hogy a VB-n is rögzítjük az eseményeket. Sajnos ez a terv meghiúsult, de a már felvett anyagból megcsináltam a „Szép volt, fiúk!” sorozatot. Ezt videón meg lehet nézni, de remélem egyszer majd a TV-ben is leadják, hiszen olyan témával foglalkozik, ami sokakat érdekel. • Az aktualitásokon túl miért tartotta fontosnak erről filmet csinálni?- Én a lehető' legnagyobb jóindulattal és jobbító szándékkal kezdtem ehhez a munkához, hiszen magam is „belül” vagyok, nem tartom magam teljesen kívülállónak. Célom az, hogy pozitív példákat mutassak be, hisz olyan sok ilyet találhatunk ebben a sportban. Állandóan csak a rosszat emelik ki, holott fontos lenne ezeket a szép megnyilvánulásokat is felmutatni a fiataloknak. Különösen azt, ami az Üllői úti „csoda” köré fűzhető fel. A filmekben számtalan szép és megható történettel találkozhatunk, hadd emeljek ki egyet példaként. Az általam nagyra becsült Sándor Csikar mesélte el, hogy fia, aki vak, soha semmit sem láthatott meg abból, mi is az, hogy futball, hogy milyen nagyszerű játékos volt az édesapja. Csak a közvetítésekből és apja történeteiből sejtheti, meg abból, a- hogy a téren együtt fociznak, és Flóri, a nagy kedvenc - az 1967-es „aranytabló” előtt Szívós Pistát régen ismerem és szeretem. De ez az PTC elnöki szék - szóval jobb, ha visszaülsz...