Fradi újság (1994)

1994 ősz 8. szám

8 FRADI ÚJSÁG Csupaszív játékosból nagyszerű szakember lett Mucha, Havasi Mihály és Novák Dezső társaságában a kispadon Nagy Béla, a Ferencvá­ros krónikása úgy mu­tatja be Mucha Józsefet a „Fradi Futballévszá- zad” című, nagysikerű kiadványában, hogy fő­szereplőnk minden idők egyik legszimpatiku­sabb ferencvárosi lab­darúgója volt. Csupa­szív játékával magával ragadta a publikumot, szinte soha nem okozott csalódást híveinek. Ha halványabban is játszott egy-egy mérkőzésen, akaratereje, igazi „Fra- di-szíve” jóvoltából tel­jesítménye akkor is az átlag fölé emelkedett. A drukkerek nem marad­tak adósak, rigmusokat is szőttek - így fejezték ki hálájukat - a kezdet­ben balszélsőt, majd bal oldali középpályást ját­szó kedvenc tiszteleté­re. Zúgott a „Jön a Mu­cha, lesz itt ruha!” csasztuska. Máig emlékszem egy új­pesti rangadóra, ame­lyen Mucha, valamint Noskó Ernő, a sziklake­mény védő összecsapá­sai éiményszámba men­tek. A mérkőzés végén azonban egymást átka­rolva jöttek le a pályá­ról, mutatták, hogy nem ellenségek ők, csak el­lenfelek. Két bajnoki arany, négy hazai kupa­siker és hat válogatott szereplés áll főhősünk sikerlistáján. Profiként is megmérettetett, Bel­giumban a Waregem csapatában szerepelt. Jelenleg Novák Dezső pályaedzőjeként segíti a Ferencvárost. Munkahe­lyén, az Üllői úton az edzői szobában beszél­gettünk régi élmények­ről és aktuális gondok­ról.- Játszottál balszélsőt és közép­pályást is. Melyik posztot szeretted jobban?- Visszagondolva, talán a közép­pályás poszt állt közelebb a szívem­hez. Kezdetben négy-kettó'-négyes formációt játszottunk. A hetvenes évek elején Juhász Pistával alkottuk a fedezetsort. ebben az időszakban Albert Flóriánnal játszhattam egy csapatban. Igaz, akkoriban mi is so­kat futottunk a középpályán, de ez nem hasonlítható össze a mai játék­kal. Jóval szellősebb volt a pálya kö­zépső része, mint napjainkban. Ké­sőbb áttértünk a négy-három- hár­mas felállásra, aztán balszélsőt ját­szottam. Lendületből cselezve, főleg robbanékonyságomnak és talán vá­ratlan megoldásaimnak köszönhet­tem, hogy ezen a poszton is elfogad­hatót nyújtottam. Úgy érzem, taktika­ilag fegyelmezett voltam, és a nagy futómennyiség volt a fő erényem.- Hatalmas munkabírású játékos voltál. Miből merítettél ennyi erőt?- Vidéken nőttem fel, ahol reg­geltől estig a grundon futballoztunk. Tehát voltak alapjaim fizikai téren. Emlékszem, iskolaszünetben reggel nyolctól este nyolcig futballoztunk. Akaraterőm is átlagon felüli volt, hi­szen arra is emlékszem, hogy példá­ul tizennégy évesen a hegyekben fu­tottam, így erősítettem magam.- Később edző lettél. Sok olyan játékossal beszélgettem, akikben ép­pen te tartottad a lelket akkor, amikor nehéz helyzetbe kerültek. Honnan ered nálad ez a humanista viselke­dés?- Örülök, hogy szóba került ez a kérdés. Talán a génjeimben hordoz­tam, talán a neveltetésem miatt let­tem ilyen. Egyszerű ez. Abból indu­lok ki, hogy az adott szituációban nekem hogyan esne ez vagy az, ho­gyan éreznék. Emlékszem, játékos koromban, amikor edzőm segített, az akkor nekem nagyon jólesett. Az a véleményem, akkor kell igazán egy játékosnak segíteni, amikor rossz passzban van.- Mi az, amit a Belgiumban el­töltött időszakban tanultál? Olyan meghatározó szakmai kérdésekre gondolok, amit most edzőként alkal­mazhatsz.- Nyitott szemmel jártam, megta­nultam a korszerű edzésmódszere­ket. A másik, amit a kinti évek alatt szereztem, az a mentalitás, a profi gondolkodás, és ezt próbálom suly­kolni a mai játékosokba.- Mennyit változott a labdarúgás, amióta te szegre akasztottad a csu­kát?- Rengeteget változott. Sokkal dinamikusabb lett. Az erő a megha­tározó tényező. Mostanában néztünk egy filmet a pályaavatóról, ami ugye húsz esztendeje volt. A felezővonal­nál úgy lehetett átvenni a labdát, hogy tízméteres körzetben senki nem volt ott. Ma már ez nem fordulhat elő. Manapság a másodpercek tört része alatt kell a játékosoknak cse­lekednie, merem mondani, hogy a mai kor sokoldalúbb labdarúgókat kíván.- Véleményed szerint mikor ju­tunk el oda, hogy nemzetközileg is jegyzett, tartós sikereink lesznek?- Szerintem húsz-huszonöt év múlva. Ez nem jelenti azt, hogy nem lesz egy-egy kimagasló eredmény klubszinten vagy a válogatottnál. Az elmaradásunk fizikálisán, technikai­lag, életmódban, szervezettségben, anyagiakban egyaránt megmutatko­zik. Annak dacára mondom, hogy most elindult valami a bajnokság­ban, színvonalasabb, eladhatóbb mérkőzéseket játszanak a csapatok. Matejka Tibor EBI, POGI- bemondták a negyvenet (mint az ultiban) Sokan, sokszor és sokhelyütt koccintottak, főként a ferencvá­rosi futballszerelmesek Ebedli Zoltán „gógyis" megoldásaira, netán több yardnyi pontos indí­tásaira, vagy Pogány László higgadtan, pimasz góljaira, cse­leire. Annak idején csillogó szemmel idézték a történéseket, a presszókban, sörözőkben, majd jóval impulzívabban újra átélték az eseményeket. Vissza­vonulásuk után szinte minden mondat, az „emlékszel haver­ral kezdődött, amire persze, hogy mindenki emlékezett. Pél­dául Ebedli szűk körben - kis csibész - lágy pocakjára (néha volt rajta pár kiló) kedélyesnek nem nevezhető dialógjára a drukkerekkel mégis ő volt az, akire soha senki nem haragu­dott, mert szeretett és mellesleg tudott focizni. Mint ahogy Pogi „zsebkendőnyi” területén végre­hajtott cselei és - bocsánat, de - pofátlanul végrehajtott 11- esei, az őrületbe, de minimum álmatlan éjszakákba kergették akkoriban a kapusokat. Manap­ság mindketten Ausztriában kergetik a bőrgolyót és ahogy milyen jól azt jelzi, hogy na­gyon szeretik őket a „sógorok". Emellett a zöld-fehérek old-boy együttesében is szerepelnek. Bizony öregfiúk lettek, s ahogy a szent zöld induló is búgja - zöld-fehér dresszükön megfa­kult a szín, de alatta végleg ver a fradi szív. Mégha hajzatuk nem is ezüstfehér (egyelőre) az biztos a sírig kergetik a labdát. Tegyék is, mert jól áll nekik - mondják többen. Tulajdonképpen még ma is koccannak a pohárkák, többek között az ő futballjuk felett nosztalgiázva, de mostanság eggyel több ok van megtapso- lásukra, köszöntésükre. Mert bármilyen hihetetlen, e komor őszön tudatni kell min­denkivel, hogy az örök bohém „fineszkirály” Ebedli Zoli 41, míg a lányos képű, örök mosoly Pogány Laci 40 éves lett. Isten éltesse őket, no meg az emberiség örömét a labdát, amit oly kedvesen megneveltek, megszelídítettek. Bánki József

Next

/
Thumbnails
Contents