Fradi újság (1994)

1994 ősz 8. szám

7 EGY KÖNYV MARGÓJÁRA Alulírott büntetőjogi felelős­ségem tudatában kijelentem: ez nem a reklám helye!!! Májusra vártuk és végre most ok­tóber közepére megjelent Nagy Bé­lánk, nyugodtan mondom életműve a „Fradi Futballévszázad”. Csodálat­tal vegyes kíváncsisággal vettem kézbe a gyönyörű kiállítású albumot. Felütöttem és elállt a lélegzetem. A nekem szóló dedikálás ez: „a vén zászlótartónak stb., stb." Először a kardom után kezdtem kapkodni, én vén? Ki meri ezt állítani, aztán eszembe jutott néhány fénykép, ami aznap került a kezembe és átfutott el­őttem, hogy is lettem FRADISTA. Tényleg, hogy is lesz az ember FRA­DISTA? Az nem lesz, annak születik! Nézzük az első képet. Pontosan hatvanhat éve készült, amikor szület­tem. Anyai nagybátyám néz a kép­ben, hajtókáján a zöld-fehér jelvény. Ó Kulcsár Dezső, aki ez időben bok­szolt a klubnál és nyert bajnokságot. Később haláláig a Budapesti Ökölví­vó Szövetség elnökeként tevékeny­kedett. Haláláig büszke volt, hogy zöld-fehér. A másikon az a hatéves fiú a húsvéti ajándékkal és unokanő­vérével én vagyok. Természetes, hogy a családi légkör az anyatejjel szívatta belém a rajongást, a hűséget a FRADI iránt. Aki közelről megnézte az amatőr képet, láthatta, hogy Apám gomblyukában a sasos jelvény van. Büszkén viselte egész életében. So­ha semmilyen más jelvényt nem lát­tam rajta. így kezdtem eszmélni, nö­vekedni és csak egyet tudtam, FRA- DISTÁ-nak lenni valami csodálatos dolog. A légkör a szellem, ami itt uralkodott. Az, hogy láthattam cso­dálatos sportembereket és nem csak fociban. Hogyan felejthetném el gye­rekkoromból a Népligeti bringa ver­IN MEMÓRIÁM KOCSIS ANTAL (1905. november 17. Kispest - 1994. október 25. Titus Vilié) Az FTC első olimpiai bajnoka! A légsúlyú ökölvívó az amszterdami olimpián aranyérmet nyert. Az időpont: 1928. augusztus 11. Kocsis a döntőben a francia bajnok ellen ök­lözött. íme az utolsó percek helyszíni tudósítása: „A francia már csak védekezik és közben térdre kényszerül, de Kocsis lovagiasan telsegíti... Továbbra is Kocsis támad, de a har­madik perc végén a francia is összeszedi magát. Aggoda­lomra azonban nincs ok, Kocsis lerohanja a franciát, aki örülhet, hogy a gong megmenti a keményöklű magyar fiú záporozó ütéseitől. Roppant izgalomban várjuk az eredményhirdetést. Aztán halljuk a megafon felharsanó hangját: HALLO, HALLO CHAMPION OLIMPIQUE KOCSZISZ HONGRIE!” Az ünnepélyes eredményhirdetést másnapra - augusztus 12-re - maradt. Az amszterdami Olimpiai stadionban állí­tották fel a dobogót, Kocsist szólították - a fóárbócon lengett a magyar zászló... A Himnuszt a jelenlévő magyar olimpi­konok könnyes szemmel énekelték... Talán ugyanezekben az órákban még egy olimpiai bajno­kot köszöntöttek - Magyarországon! Dr. Mező Ferenc nyerte az „Olimpiai játékok története” című munkájával a szellemi olimpiát - és Nagykanizsán ekkor, a Nagykanizsa-Ferenc- város mérkőzés előtt ünnepelték a város híres szülöttét. Az első FTC olimpiai bajnok és az első szellemi olimpiai bajnok tehát egyazon a napon kapta a tapsokat... (Dr. Mező Ferenc tiszteletére Amszterdamban 1928. augusztus 1-jén húzták fel a magyar zászlót.) Kocsis a hazaérkezést követően kormányzói kitüntetésben részesült. Kitüntetést kapott - de állást nem! Az FTC olim­piai bajnoka - 1930-ban - megélhetési gondok miatt(!) be­fejezte amatőr pályafutását és hivatásos versenyzőnek szer­ződött. Amerikába hajózott, ahol a világranglista első tíz he­lyezettje közé került! Végül az amerikai kontinensen telepe­dett le - évtizedekig ott élt. 1994. október 25-én hunyt el. Hamvait a Floridai partok mentén a tengerbe szórták... senyeket, ahol olyan csodás volt hallgatni, hogy: győz Éles Ferenc FTC. Vagy a „bunyós" Cs. B.-ket. Ahol Gál, Szumega, Kubinyi, Szigeti, Mandl, Homolya és a többiek har­coltak a mi sikereinkért. Az örökké felejthetetlen estéket a Szigeten a póló meccsek után. Aztán ami a legfontosabb, a fe­lejthetetlen kilencven perceket. Azo­kat a soha nem felejthető embereket. Napokig tartana, amíg mindet felso­rolnám, akit láttam, aki felejthetetlen élményeket szerzett nekem, nekünk. Ha mind felsorolnám egy lexikon is kevés lenne. Kit mondjak, hogy sen­ki ne sértődjön meg? Hiszen, ha nem is láttam a pályán, de még szeren­csém volt ismerni Schlosser Imrét, dr. Borbás Gáspárt, Takács Józsefet. Akiket láttam, Sárosi Gyurkát a „Doktor”-t, ő a szememben mindig a sportember példaképe lesz. Toldi Gézát a FRADI-szív megtestesítőjét, Hádát, Korányit, Tátrait, Lázárt s a többi, s a többi felejthetetlen alakot. Aztán az újabb generációk, Kocsis Sanyi, Czibor Zoli, a mindig elegán­san játszó Mészáros Dodó és min­den idők legnagyszerűbb hátvédje, akinek élete első mérkőzésén lőtt góljához én is üvöltöttem torkom- szakadtából, „Feri lőjj, Feri lőjj", Ru­das Ferit. Majd a közelmúlt Mátrai Sanyi, Orosz Pali, Gulyás Géza, Fenyvesi Máté, Ombódi Imi, na és persze a Dalnoki Jenci. Majd a még újabbak, Albert „Császár” Flórián, Szőke Pista és a másik Pista, a Ju­hász. Szűcs Lali és Varga Zoli. Csodálatos volt ez a több, mint hatvan év, amit a zöld-fehér színek bűvöletében éltem át. Minden bajt, gondot elmosott az életemben, ha kimentem a lelátóra és láttam a zöld­fehér csapatot és elkiálthattam a „Hajrá Fradit”. Úgy érzem becsü­lettel tartottam a családomtól kapott zászlót és mint a harmadik kép iga­zolja, jó kezekben hagyom. Három unokám a tízből a Zöld Sas Lányok gyűrűjében Fradi-szerelésben és a durcás arcot vágó kislánynak az a fő gondja, hogy rajta nem látszik a Fra- di-mez. Drága Nagy Béla barátom, köszö­nöm a titulust, büszke vagyok az itt eltöltött évekre, hogy szerethettem a Ferencvárost és Titeket, akik utá­nunk jöttök, csak egyre kérlek, sze­ressétek mindennél jobban a Fradit, úgy, ahogy az alapítók kérték tisztes­séggel, becsülettel a három E-betű szellemében. Mert ne feledjétek Fü- löp Kálmán örökbecsű sorát: „Fradi volt, Fradi lesz, míg a Föl­dön ember lesz”. Bauer Miklós a „vén zászlótartó”

Next

/
Thumbnails
Contents