Fradi újság (1994)
1994 ősz / 7. szám
12 SIKERSZTORI Interjú Stephan Kramerral, a Generáli Biztosító igazgatójával, alias Szűr Istvánnal, Magyarország örökös bajnokával- Igazgató úr, hogyan kezdett versenyezni? Valaki biztatta, vagy magától „keveredett bele" ebbe a sportágba?- Édesanyám szerint előbb tudtam kerékpározni, mint menni. Lehet, hogy ebben van egy kis túlzás, de majdnem így történt. Még alig tudtam járni, mikor már megdöntöttem a nagybátyám kerékpárját, s a váz alatt átbújva kezdtem tekerni. Ez nem lehetett valami jó látvány, úgyhogy szüleim vettek nekem egy kis piros biciklit. Ahogy Ikarosz repülni akart, úgy akartam én kerékpározni, ami számomra egyet jelentett a szabadsággal. Már azon a bizonyos nagy kerékpáron is, amiről alig ért le a lábam, róttam a kilométereket az Alföldön, bejárva így a környéket, felfedezve az ismeretlen világot. Később az iskolában egyik osztálytársam versenybiciklije annyira megbabonázott, hogy többé nem tudtam szabadulni attól a vágytól, hogy nekem is legyen egy ilyenem. Ő, Bárdos Bence, akkor a Fradiban kerekezett, és engem is levitt a pályára. El nem tudom mondani azt az érzést, mikor átmentünk a főkapun, és megmutatta a szerelőműhelyt! Abban az évben - saját kerékpárral, mert még nem bíztak bennem annyira, hogy Fradi-kerék- párt kapjak - jó pár edzésen részt vettem. És abban az évben a szokástól eltérően előbb rendezték meg a magyar bajnokságot, mint a budapestit, s ezen a Fradi elindított. Nagyon szerencsés kezdés volt, mert egyéni versenyzőként 6-diknak értem célba!! És ezzel, csapatban az első magyar bajnokságom is megnyertem serdülőként. Ez az eredmény és az, hogy ilyen jó kollektívában lehettem magyar bajnok, akik sikeresek voltak, és érezhettem, hogy ehhez magam is hozzájárultam, lerakta az alapjait annak, amire később az egész életem felépíthettem.- Szülei mennyire támogatták ezt az e\határozást?- Ők először ellenezték, hogy teljesítménysportban vegyek részt. Nem is tudtak a Fradiba való „bevonulásomról”. És amikor az előbb említett bajnokságon szépen szerepeltem, annak a családban elég szomorú következménye lett. Mivel az újságok írtak a versenyről s benne rólam, apám vállalati kollégái gratuláltak apámnak, aki így tudta meg, hogy egyáltalán versenyzem. Szüleim előbb eltiltottak a sportolástól, de ennek a drákói szigornak hamar vége lett. Mindenféle ígéretekkel igyekeztem őket megnyugtatni, hogy nem fog a tanulás rovására menni a versenyzés, sőt, próbáltam beláttatni, hogy a sport miként fog segíteni abban, hogy más területen is sikeres ember váljék belőlem. Édesapám végül nagy nehezen belement, természetesen mindenféle kikötésekkel. Édesanyám a maga módján támogatott. Olyan ételeket kezdett főzni, amelyeknek magas rosttartalma volt, könnyen emészthetők voltak. Ez ma már nem újság, de akkor a táplálkozástudomány még gyerekcipőben járt, és anyám azt bizonyos dolgokban megelőzte. Szóval lassan kiegyenesedtek a dolgok a családban.- Ki volt az első edzője, s hogy emlékszik rá vissza?- Amikor Bárdos Bence levitt a Fradi-pályára, nemsokára megismerhettem azt a vezető edzőt, azt a szakmai támogatómat, aki társam lett a sportban, s akinek mind a sportsikereimben, mind az életelveim kialakulásában nagyon sokat köszönhetek. Őt Schillerwein Istvánnak hívják. Neki az egész sportág, s ezen belül is a Fradi sokat köszönhet. Ő teremtette meg a sportklub anyagi feltételeit, hiszen akkor egy versenykerékpár ára azonos volt egy Trabant árával, ami nem volt kis szó. Ő vezette az edzéseket úgy, hogy a csapat sikert sikerre halmozhatott, tehát társ volt, szakmai vezető volt, és financiálisán is segítette a sportágat. Nélküle nem tudtuk volna azokat az eredményeket elérni, ami az ő irányításával sikerült. Ő számomra mindig a biztonsági kötelet jelentette. Akárhogy alakult az életem, hozzá mindig visszatérhettem. Ő tanított meg arra (is), hogy ne „csak” sportoló legyek, hanem hogyan kell EMBERRÉ válni, hogy a sport, a tanulás, a magánélet az élet egészének egy-egy része, és úgy kell ezeket a részeket összekapcsolni, hogy harmonikus egésszé váljék. Hogy ennek fontos eleme az emberi méltóság megtartása, a másik teljesítményének, gondolatának, akaratának akceptálása, azaz a másik ember teljes megbecsülése. És nem utolsósorban, milyen fontos az önismeret ahhoz, hogy az ember a céljait el tudja érni. Ezeknek az alapja már otthonról, a családból bennem voltak, de ezeket a tulajdonságokat ő bontakoztatta ki, ő tudatosította bennem. Szakkönyveket adott a kezembe, hogy felismerjem, a kerékpározás nem csak tekerésből áll, a verseny, az ott elért helyezés a végeredmény. A szakmai elvek betartása, az edzésciklusok tudományos felépítése, a hathetes ritmusok kialakítása, mely végigkíséri az évadot az alapozástól a csúcsig, hogy mit kell tenni az állóképesség, a gyorsaság stb. fejlesztésére, ebben milyen szerepe van a táplálkozásnak, a fehérjék, szénhidrátok, sók helyes arányának megtartásának. Ő vezette be, hogy a versenyző mellett ne csak az edzője legyen, hanem a sportorvos is. Szóval modernebbül zajlottak a felkészítések, mint más klubokban.- Ennyire érdekelte önt a sport tudományos háttere?- Igen, mert nagyon nagy a jelentősége a teljesítményben. És az sem mindegy, hogy a sportoló mennyire tud együttműködni az orvosával, masszőrével, a segítőivel. Jó példa erre Malom- soki doktorul a Sportkórházból. Ő évekig kísérője volt fejlődésemnek, s egy idő után munkatársként ismert el. Egy nyelven kellett beszélni - s ez nem a sport nyelve volt -, hogy bizonyos dolgok alatt ugyanazt értsük, mert ezek hatására lehetett élettani funkcióimat maximálisan kihasználni. Közben maga a sportág is hatalmasat fejlődött. Az eddigi segítők köre kibővült a pszichológussal. Tőlük tanultam meg az autogén tréninget, ami nagy segítségemre volt abban, hogy a pihenőidőket intenzívebben tudjam kihasználni, fgy ez a szakasz le tudott rövidülni, miközben semmit nem vesztett intenzitásából. Nekem rengeteget segített a sportolásban a háttér mind jobb, alaposabb megismerése. Mint már mondtam, a versenyen való győzelem az végeredmény. Az egész felkészülés tudományos háttere, annek irodalmából tanultak beillesztése az edzésekbe, az új utak beépítése a régiekbe, az emberi szervezet, annak működésének alapos megismerése és hasznosítása - ez jellemezte sportolói pályafutásom. És sokszor ennek a tanulásnak, kutatásnak az örömteli végeredménye volt a medál.- Mit tart legkiemelkedőbb eredményének?- Versenyzői pályafutásom 1967-től 1979-ig tartott. Válogatottként Magyarországon és számos külföldi versenyen vettem részt. Ezek közül legkiemelkedőbbek a világbajnokságok. 1971-ben Olaszországban, Vare- seben, 1975-ben Belgiumban, Liége-ben, 1978-ban Németországban, Münchenben indultam. Ezeken kívül számos grand prix-n vettem részt, de - természetesen - hazai nagydíjakon és felnőttbajnokságokon is. Eszembe jut az a szolnoki 100 kilométeres országúti verseny, amit egyik legjelentősebb versenyemnek tartok. Az első 10 kilométeren el kellett dőlnie a győzelemnek, és mivel esélyes voltam, senki nem segített, egyedül kellett a feladatot megoldanom, és sikerült! Az első 10 kilométer után elfoglalt helyzetem legyőzhetetlenné tett a hátralevő 90-re! De nagyon szép emlékem az 1975-ös magyar bajnokság, ahol minden olimpiai számban a dobogó legfelső fokára jutottam.- Melyik volt a legjobb év?- Az 1975-ös. A repülő, az 1000 méteres, a 4000 méteres, a csapatverseny mindben bajnok lettem. Pedig nagy ellenfelekkel kellett megküzdenem! Abban az évben öt olimpiai számban nyertem bajnokságot, melyek részei annak a 28 felnőtt bajnokságnak, amit karrierem során értem el. Ezek viszont részei annak az 54 magyar bajnokságnak, amit mint serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt versenyző szereztem meg a Fradi színeiben. És háromszor voltam az év sportolója.- Miért változtatott az életén?- 1979-ben úgy éreztem, nem tudok továbblépni, nem tudok még jobb lenni. Két olimpiai esküvel a hátam mögött, a harmadik előtt úgy éreztem, nem tudok többet elérni... így 1979- ben kieresztettem a gumikból a levegőt. Éreztem, eljött az ideje annak, hogy megteremtsem a feltételeit a sportolás utáni életnek. Egy sportolónak a polgári életben mindent elölről kell kezdenie, újra nulláról kell bebizonyítania, mit tud, 1980-ra nemcsak a sportolást hagytam abba, hanem új otthont is teremtettem magamnak Németországban - feleségemmel együtt. Ebben az országban hallatlanul nehéz helyzetbe kerültünk. Teljesen magunkra voltunk utalva. Két kofferrel érkeztünk, és rögtön látszott, hogy nincs kolbászból a kerítés. Volt egy egyetemi diplomám, volt egy szakedzői képesítésem és a győzelembe vetett hitem. Ez utóbbit a sportolásnak köszönhetem. A világon mindenütt nehezen fogadják be a külföldit, sokkal többet kell ugyanazért az eredményért teljesíteni, mint egy „hazainak”. A nehézséget nem is az okozza, hogy az embernek nincsenek támogatói, hanem, hogy az egész világ megváltozik körülötte. Új szokások, anyanyelvi szintű nyelvtudás, új szakma, új minden, és el kell tudni igazodni benne. Ha nem sportoltam volna, ha nem alakulnak ki bennem a továbbélésnek akarati tényezői, ez az időszak sokkal nehezebb lett volna. Hogy ez sikerült, hogy egy nagy biztosítótársaság igazgatójaként hagytam el az országot, azt jelenti, hogy a német versenyt is megnyertem. Nem volt a német biztosítási szakmában még egy külföldi, aki olyan magas pozíciót ért volna el, mint én. Végh (Pedál)
