Fradi újság (1994)

1994 ősz / 2. szám

12 FRADI ÚJSÁG „Új pálya épül a régi helyén, Együtt építsük fel. te meg én...” 1968-ban nagy érdeklődés kí­sérte azt a sajtótájékoztatót, ahol Kalmár István, az FTC akkori el­nöke a pályaépítéssel kapcsolat­ban részletes információkat adott. Többek között ezeket mondta:- A mintegy 40 millió forin­tos költséggel épülő új sportte­lepünk első szakaszának a mun­kálatai már ebben az évben meg­kezdődnek és négy-öt évig tarta­nak. Az építkezés költségeit az állami támogatáson kívül külön­böző bevételi forrásokból fedez­zük. Engedélyt kaptunk a sport­telepet megörökítő képes levele­zőlap, a bajnoki jelvény, és egy, a játékosok aláírásával ellátott bajnoki szalag árusítására. Szá­mítunk az egyesülettel rokon­szenvező hazai és külföldi sport­barátok anyagi támogatására is. (Mint később kiderült, az egyet­len komoly támogatás az 1969 augusztusában a Kisstadionban rendezett gálaműsor volt. A mű­vészek 388 865 Ft-ot kerestek a Fradinak!) Az építkezés kezdetéről, az ak­kori állapotokról így számolt be a Fradi Híradóban Rácz József a pályaépítés beruházó főmérnöke: A program nagyméretű, területi­leg az Üllői út-Könyves Kálmán krt.-Gyáli út által határolt, mint­egy 76 ezer négyzetméter terület­re terjed ki. Ennek megfelelően a beépítést csak ütemekre bontva tudjuk megoldani. A sorrendet számos összetevő határozza meg: így pénzügy, terület fel- használás, építési és tervezési kapacitás. De nem szabad szem elől tévesztenünk azt sem, hogy a klbunak az építkezés közben is működnie kell. Ez a tény sok tü­relmet igényel mind a sportolók, mind a sportvezetők és nem utol­só sorban a szurkolók részéről. Az első ütembe tartozó klubépü­let munkálatai a meghatározott szerződési időpontoknak megfe­lelően haladnak. Átadási idő: 1970. augusztus 31. Annak elle­nére, hogy a komoly tél időza­varba hozta az építőket, a Köz­épület Építő Vállalat vezetői az augusztusi átadás időpontjáról megnyugtató ígéretet tettek. (Kü­lönféle problémák miatt - pl. az árvíz miatt nem volt elég teher­autó - a klubház átadása fél évet késett. A szerk.) A külső földmunkák is megin­dultak. A földmozgást a klubépü­let körül kezdték meg, innen ha­ladnak folyamatosan a lelátó földtömege felé, amelynek el­szállítása, valamint az ottlévő nagy tömegű vasbeton szétveré­se és elmozgatása komoly kapa­citást igényel. A bontási munkák már a második ütemként induló körlelátó előkészítő munkáit ké­pezik. A 38 ezer embert befogadó stadion építési engedélyét 1970 márciusában megkaptuk. Az en­gedély kiadásához szükséges volt,, hogy a területen működő 1. sz. Építési Vállalat a kitelepítés­hez hozzájáruljon. A tárgyalások eredménnyel jártak és sikerült biztosítani a fel­vonulási területet. Létesítményeink tervezői a Budapesti Műszaki Egyetem La­kóépület tervezési tanszékének építészmérnökei május 30-ig el­készítették a stadion kiviteli terv­dokumentációját, s így az előké­szítések az alapozási munkákat az Üllői úti szakaszon ez év szep­tember elején megkezdik. Gene­rál kivitelezőnk - a Középület Építő Vállalat - a kapacitást biz­tosítja, így stadionunk körlelátó­ja - a magasítás nélkül - 1972- vel bezárólag elkészülhet. Min­den reményünk meg van arra, hogy 1973 tavaszán az FTC ver­senyzői birtokba vehetik a pályát. Bár stadionunk megépítésé­nek főbb feltételei megoldottnak tekinthető. Mégis komoly pénz­ügyi nehézségek várnak megol­dásra. A jelenleg szükséges kb. 45 millió forintból, mintegy 36 millió áll rendelkezésünkre, re­méljük, hogy kiegészítése, vala­mint a további program fejlesz­téséhez szükséges hitelfedezetet biztosítani tudjuk. 1970. december 18. — egy csendes hétköznap - de az Üllői úton mégis izgatott és ünnepi volt a hangulat... Az új klubház kis tanácstermében (ebből lettek napjaink labdarúgó-szakosztá­lyának irodái. A szerk.) ezen a pénteki napon tartották az első hivatalos összejövetelt. Az épü­letben még nagyban dolgoztak, de a kis tanácstermet Som Fe­renc elnökhelyettes kérésére rendbehozták, s az aktuális havi elnökségi ülésre már itt került sor. Tatár József építésvezető nem engedte, hogy az elnökségi tagok túlságosan kibeszéljék magukat: a sötétedés kezdetével áramtalanította az épületet... 1970. december 31.12 óra. A Dél-Amerikából hazatérő labda­rúgók már az új klubházban szil­vesztereztek! Ez volt a sportolók részére rendezett első összejöve­tel az új falak között. Az első és a második csapat, valamint a ve­zetők mellett megjelent a Dániá­ból hazalátogató Toldi Géza is. így jelképesen egy régi játékos is „avatta" az új klubházat... Harót János elnök és Csanádi Ferenc edző rövid beszédére a csapatka­pitány Albert Flórián válaszolt. A 2 Ft-os „Fradi kolbászra” jóle­sett az ital, s bizony kissé elhú­zódott az 1-2 órásra tervezett óév búcsúztató. Egy biztos: az AI bért—Rákosi—Novák trió veze­tésével ez a negyedszázaddal ezelőtti gárda énekelte először az új klubházban a Fradi-indulót... 1971. február 19. Az ünnepé­lyes klubházavató napja. „Hosszú évek után elkészült az 1911-ben épült Üllői úti pálya rekonstrukciójának első szaka­sza. A hat évtized alatt oly sok nagy futballcsatát megért FTC- sporttelepen pénteken délután adják át az új klubházat, amely 14 és fél millió forintos költség­gel épült a mai követelmények­nek megfelelően és modern kivi­telben. Harót János, az FTC elnöke egy nappal az átadás előtt sajtó- tájékoztatón ismertette meg az elvégzett munkát, a további ter­veket és bemutatta a klubházat. Valóban nagyszerű új otthont ka-

Next

/
Thumbnails
Contents