Fradi újság (1993)
1993 / 4. szám
FRADI ÚJSÁG Pozsonyi a Panteonban A Ferencvárosnál ugyan mindig ügyeltek a hagyományokra, a klub tele van élő legendákkal, de nem kétséges, hogy a képzeletbeli „legrégebbi Üllői úti bútordarab” címet Pozsonyi Lajosnak ítélhetjük oda. Az ismert fotós természetesen nem fényképezéssel kezdte ferencvárosi pályafutását, épp ellenkezőleg: évtizedeken keresztül őt fényképezték. A sokszoros válogatott jégkorongkapus így emlékezik az egyáltalán nem „jeges” kezdetekre:- 1945-ben igazoltam le a kölyök futballcsapatba, ahol centert játszottam. Soha nem felejtem el, hogy 1947-ben a Fradi - Norköpping mérkőzés előmeccseként, telt ház előtt, 10-0-ra nyertünk az UMTE kölyökcsapta ellen, a tízből egymagám hét gólt lőttem. Abban az évben százszázalékos bajnokságot nyertünk, az idényben körülbelül hatvan gólt rúgtam.- Tehát látszólag a világon semmi oka nem volt rá, hogy a kapuba álljon, aztán mégis így alakult...- Igen. mert egyszer megsérült az ifi I kapusa, és Deák „Patyi” bácsi, az edzőnk, engem állított be a kapuba, mert látta, hogy ruganyos vagyok. Jól sikerült a debütálásom, emlékezetes mérkőzésen 2-1-re vertük a Fáy utcában a Vasas ifit. A mi csapatunkban olyan játékosok fociztak, mint Dékány, Kocsis Sanyi, én pedig bennragadtam a kapuba. A tartaléksornál előbbre azonban nem jutottam, ahhoz egy Hennit, egy Csikóst kellett volna kiszorítanom, ezért inkább lementem Gödöllőre, az ottani NB Il-es csapathoz, ahol Lakat tanár úr volt az edzőm.- A történetben jégkorongnak még mindig híre-hamva sincs...- A negyvenes évek végén a stadion mai eredményjelzője mögötti területen voltak a Fradi teniszpályái. Ezt télen felöntötték vízzel, ott kor- csolyázgattunk. A jégkorongcsapat vezetői néha megnéztek minket, és egyszer megkérdezték: nincs-e kedvünk hokizni? Volt, mindjárt az első évben meg is nyertük az ifibajnokságot, akkor már én védtem.- Foci és hoki egyszerre?- Igen, 1950-ben bekerültem az első csapatba, és egészen visszavonulásomig, 1971-ig ott is maradtam. Az első esztendőkben a focit is folytattam, előfordult, hogy délelőtt mécsesünk volt a Gödöllővel, estére pedig már jégkorong bajnokit játszottunk a műjégpályán. 1951-ben aztán, amikor meghívtak a válogatottba, búcsút mondtam a futballnak és minden idegszálammal a jégkorongra koncentráltam.- Halljunk egy rövid dicsőséglistát!- Tízszer nyertem bajnokságot a Fradival, 1959-ben, Plzenben, a B- csoportos világbajnokságon másodikok lettünk a válogatottal. 1972-ben egy évre átvettem az FTC első csapatának irányítását, az edzősködés után pedig felkértek, hogy legyek a klub fotósa.- Ennyire azért még ne rohanjunk előre. A csapatsportokban a hokikapusé a legveszélyesebb „üzem". Több mint két évtizednyi játékot bizonyára Ön sem úszott meg komolyabb sérülések nélkül.- Azzal is dicsekedhetek, hogy én voltam az egyetlen magyar kapus, aki sisak és álarc nélkül védett. Az álarc zavart, nem láttam benne rendesen hátrafelé, egyébként is bátor voltam, a futballban megedződtem. Az egyik bajnoki döntő különösen emlékezetes marad. A Vörös Meteor elleni mérkőzés előtt egy nappal az edzésen felszakadt a szemhéjam, nyolc öltéssel kellett össze- varni. A másnapi döntőt a Millenárison kötéssel a fejemen, fél szemmel védtem végig, annyira kimerített ez a meccs, hogy utánna a mezemből könnyedén facsarni lehetett az izzadtságot.- Valóban megtörtént, hogy egyszer bot nélkül is védenie kellett?- Tényleg volt ilyen. Bécsben barátságos mérkőzést játszottunk az osztrák WEV-vel, az ellenfélnél öt kanadai is hokizott. Egy kapu előtti jelenetnél egyikük kiütötte a kezemből a botomat, ezután percekig valóban minden segédeszköz nélkül kellett védenem, egészen addig, míg a bírók nagy nehezen meg nem állították a játékot.- Elég hirtelen váltással lett sportolóból fotós. Gondolom, nem úgy történt, hogy lehúzta a kapuskesztyűt, felvette a fényképezőgépet, és mindenféle előképzettség nélkül azonnal kattintgatni kezdett...- Természetesen nem. Amatőrként már fiatal koromtól, körülbelül 1949-től kezdve fotóztam, mint már említettem, a hetvenes évek elején vállaltam el, hogy a Ferencváros fotósa leszek. Több, mint húsz éve végzem ezt a munkát, a Fradi mindegyik szakosztályáról készítek képeket.- Bizonyára nem véletlen, hogy a jó jégkorongkapusnak és a sikeres fotósnak egyaránt messze átlagon felüli reflexekkel kell rendelkeznie...- Persze, hogy nem. Sőt, itt jegyzem meg, szerintem jó sportfotós csak az lehet, aki korábban sportolt is, hiszen egy-egy jelenetet előre elképzelhet a játékosok mozgása alapján. Velem például többször megesik, hogy a gépet magam előtt tartva szabad szemmel követem az akciót, Pozsonyi Lajos - FTC mezben és mikor megérzem a gólveszélyt, azonnal kattintok egyet.- így születnek a kedvenc képei? Egyáltalán, vannak kedvencek?- A kis Albert MTK elleni fejesgólját például tényleg így csíptem el, de jégkorongból, vízilabdából is említhetnék hasonló eseteket. Vannak nagyon szép Szívós góljaim is, olyanok is, amelyeket az OSC színeiben lőtt - a Fradi kapujába.- Idén ismét bajnok lett jégkorongban a Fradi. A mai győzelmek tükrében hogyan emlékszik vissza a régi szép időkre, amikor az FTC összeállítása két évtizeden keresztül Pozsonyi nevével kezdődött...- Ma egyértelműen modernebb, gyorsabb a játék, de úgy érzem, mi a mai fiataloknál jobban szerettük a sportot, csodákat művelt a Fradi- szív. Az ellenfél többször is hiába vezetett két-három góllal, hatalmas hajrába kezdtünk, és fordítottunk. A csatároknak ilyenkor a szemüket is kivédtem, megtörtént, hogy tehetetlen dühükben ott törték össze botjaikat szemem láttára a kapum előtt. Ballai Címeres mezben 1954-ben. Balról: Kenderesi, Pozsonyi, Pásztor, Rajkai, Miks, Bán, Molnár, Vagyóczky, Lő- rincz, Gubó, Szamosi, Martinuzzi, Hircsák, Helmeczi Az FTC (ÉDOSZ) 1950-es ificsapata. Álló sor balról: Hári, Teng, Schléger I, Schléger II, Csoknyai, Villányi, Pozsonyi. Elöl: Bence, Kelemen, Hoka, Csányi. Három Pozsonyi védés - a jégen. Az Esti Budapest kupát nyerő Kinizsi korongozói (1953) Balról: Hárai, Szende, Szögyén, Bán, Ádám, Margó, Holéczius, Rajkai, Pozsonyi
