Fradi újság (1993)

1993 / 2. szám

FRADI ÚJSÁG Egy fradista visszavonult A- Újpesten...- Mikor és hol kezdődött labdarúgó pályafutásod?- Tulajdonképpen a Fradiban, hiszen Tolna község ifi csapatában mindössze 2 meccset játszottam. 1974-ben a „Bácsi kérem, hol lehet focizni?” toborzó akció keretében éppen itt az Üllői úton a Ferencvá- ros-Csepel meccs eló'tt játszottuk a döntó't Jól ment a játék, felfigyeltek rám. Dr. Lénád Lajos, az FTC akkori elnöke pedig kifejezetten javasolta leigazolásomat. Szóval Fradi szim­patizánsból FTC játékos lettem.- Kik voltak az FTC ifiben az edzőid?- Gácsér István, Perlaky látván, Lovas Albed, majd utána hosszú ideig Vincze Géza. Az ő irányításá­val nyedük meg az országos ifjúsá­gi bajnokságot is.- A Fradival hol szerepeltél először külföldön?- 1975-ben Svájcban, Bellinzo- nában egy ifi tornán.- Mikor mutatkoztál be az első csa­patban?- 1978. március 15-én a Ferenc- város-PMSC mérkőzésen. Örö­mem határtalan volt, amikor Dalno­ki Jenó' edzó'nk becserélt. Szinte nem emlékszem rá, hogy azon a bi­zonyos 25 percen át, amíg pályán voltam-mit is csináltam... Boldog­ságomban nem láttam, nem hallot­tam - óriási élmény volt.- Melyik volt a későbbiekben éle­ted legemlékezetesebb meccse?- Amikor az Üllői úton az 1982- 83-as bajnokságban a Tatabánya ellen játszottunk. Ha győzünk és a Győr Kispesten kikap, bajnokok va­gyunk. Nos, a Honvéd már 2-0-ra ve­zetett az ETO ellen, mi pedig 1-1-re álltunk és állandóan rohamoztunk. Aztán én fejeltem a győztes gólt, de végülis az ETO egyenlített, így „csak” a meccset nyedük meg a gó­lommal és nem a bajnokságot... Azt a 10 percet viszont, amikor úgy né­zett ki, hogy bajnokok leszünk, soha sem feledem. A közönség tombolva ünnepelt bennünket - a fejesgólom után pedig társaim az örömtől majd szétszedtek, csókoltak, öleltek... Életem legfelejthetetlenebb meccs­emléke ez az Üllői úti varázs volt.- Ki volt a csapatból a legjobb ba­rátod?- Jó viszonyban voltam minden­kivel, de talán a Bánki Dodó egy ki­csit közelebb állt hozzám, hiszem mi az ifiből együtt kerültünk fel.- A katonaság megtörte a pályafu­tásod?- Egyértelműen. Bevonultam 2 évre. A Kossuth KFSE-ben fociz­tam 20 hónapig - azután amikor le­szereltem a bajnokság közben - nem hívtak vissza a Fradihoz, ha­nem kölcsönadtak egy fél idényre Budafokra. Nagy örömemre azután visszakerültem a Fradiba.- Volt súlyos sérülésed?- Sajnos igen és ez döntően ki­hatott egész pályafutásomra. 1979. június 2-án - pont a születésnapo­mon - egy MTK elleni tarcsi mécs­esén megsérültem. Aztán dagadt térddel, sokszor még sérülten is játszottam. Sérülésem elhúzódott egészen 1980 februárjáig, amikor azután megműtötték a térdem.- Ki küldött el végülis a Fradiból?- Tulajdonképpen senki nem mondta ki nyíltan, hogy menjek el, nem férek bele Dalnoki Jenő elkép­zeléseibe. Alapoztam, edzettem - de egyre csak késett a szerződés- kötésem. Húzták-halasztották a szerződés megkötését és amikor már csak ketten-hárman voltunk, akiknek nem volt szerződése, akkor megkérdeztem Hargitai elnök urat és Dalnoki edzőt, hogy mi az elkép­zelésük rólam. Nyíltan nem mondták ki, hogy menjek el, de szerződést sem ajánlottak... Egy hétig álmatlan éjszakáim voltak, aztán fájó szívvel úgy döntöttem, hogy elmegyek Győrbe, ahová Horváth Robi - ugye ő is fradista volt - hívott és Verebes is szívesen fogadott. Végül anyagi­lag sem jártam rosszul.- Milyen edződ volt Verebes?- Talpraállított mind fizikailag, mind pszichikailag - rendbe jöt­tem, sokat köszönhetek neki. Vere­bes elhitette velem, hogy poszto­mon a legjobb vagyok. Felszabadul­tan játszottam, a bizalom feldobott.- Melyik volt a kedvenc posztod?- Irányító középpályásként sze­rettem a legjobban játszani.- Címeres mez?- Az olimpiai válogatottságig vittem, ötször szerepeltem címeres mezben. A legjobb meccsünk a franciák ellen volt, odakint nyer­tünk 2-1-re.- Milyen érzés volt a Fradi ellen ját­szani?- Borzasztó - zavart az a tudat, hogy a nevelő egyesületem ellen játszom. Először Győrben, azon az emlékezetes 5-4-es meccsen rúg­tam fradisták ellen a labdát. Azután jöttünk az Üllői útra - az még nehe­zebb volt.- Kifütyültek?- Nem voltam a Fradiban akkora sztár, hogy a közönség tüntetett volna ellenem. Meg azért a szurko­lók is tudták, hogy nem én akartam annak idején elmenni, hanem le­mondtak rólam és csak ezért távoz­tam.- Amikor először jöttél „idegen­ként” az Üllői útra, nem „tévesztetted" el az öltözőt - automatikusan nem mentél a jobb oldali folyosóra, a Fradi öltözőbe?- Nem tévedésből mentem oda, hanem beköszöntem a fiúknak. Én nem haraggal mentem el, sok bar­átom még évekig az Üllői úton ját­szott.- Amikor nem a mi játékosunk vol­tál, akkor is jónéhányszor láttalak a Fradi étteremben, pályán egyaránt. Tartottad a régiekkel a kapcsolatot?- Én sem Győrben, azután Új­pesten sem tagadtam, hogy fradis­ta vagyok. Itt nőttem fel és ezt nem lehet az ember szívéből kitépni. Tolnába is minden nyáron hazajá­rok, oda kötnek a gyerekkori emlé­kek. Ezek éppúgy kitörölhetetle- nek, mint a Fradi nevelés, a fradis- taság érzése. A régi játékostársaim is hasonlóan érezhetnek, hiszen Takács, Pogány, Ebedli is rendsze­resen bejönnek a Fradi étterembe - amely családias, klubszintű hely - nos ott jó dolog két-három órát el- dumcsizni, egymás és a klub tiszte­letére egyet-egyet koccintani.- A régi FTC labdarúgó-szakosztály­ból kikre gondolsz vissza szeretettel?- Monostori Karcsi bácsi az inté­zőnk aranyos, drága ember volt. Bennem végig bízott, szeretett - jó volt vele lenni. Azután Bodnár Jós­kát a masszőrt is nagyon szerettem - edzőtáborban, külföldön mindig egy szobában laktunk. Mai napig tart a jó kapcsolatunk. Az edzők kö­zül Novák Dezsőre gondolok visz- sza a legszívesebben, pedig nála csak kiegészítő ember voltam.- Hol arattad a legnagyobb sikered?- Egyértelműen Újpesten, hi­szen ott bajnokságot nyertünk. Mindkét helyen csapatkapitány is voltam, sérülésmentesen, folyama­tosan játszottam. Annyit gondol­koztam, hogy kellett-e az a váltás, hogy az Üllői útról elmenjek és mindez sikerüljön. Fájdalom, hogy csak éppen a „hazámban" nem si­került érvényesülni. Talán ha türel­mesebb vagyok, az Üllői úton is el­érhettem volna hasonló sikert.- Család, gyerek...- Tíz éves házasok vagyunk, két nagy lányunk van: Petra 10 éves, Eszter pedig 6 éves. Ami aput illeti, eleinte inkább a tanulást forszíroz­ta, de azután futballista utam végü­lis egyengette és az Üllői útra kerü­lésemért is mindent megtett. Egyébként az iskolát sem hanya­goltam el, leérettségiztem, most pedig edzőire járok. Dehát apám ál­ma, az egyetem tényleg elmaradt.- Testvéred, Rubold Ödön az or­szág egyik legnépszerűbb színésze. Fradista? Meccsrejáró?- Természetesen fradista, de azért kijárt mindig azokra a mécs­esekre is, ahová engem a sorsom irányított.- Testvéred melyik szerepben lát­tad utoljára?- Minden darabját megnéztem, a Don Carlosban nyújtott alakítása felejthetetlen volt.- Most, immár 34 évesen, vissza­vonult labdarúgóként kijársz az Üllői úti meccsekre?- Amióta visszavonultam, minden Fradi meccset láttam - lelkem minden rezdülése ide szólít... Ezt, aki máshol nem futballozott, nem értheti.- Napjaink csapatából kinek a játé­ka tetszik leginkább?- Sokaknak, de legjobban a Flóri játékát szeretem. Ha nincs a pá­lyán, nekem nagyon hiányzik.- Melyik kupameccsedre gondolsz vissza a legszívesebben?- A Bilbao elleni siker nagyon szép volt.- Hol kaptad a legtöbb prémiumot egy győztes meccs után?- Győrben, amikor kivertük a ku­pából a Dinamo Minszk csapatát.- A három klubnál természetesen három különféle szurkolótábor van. Melyik, hogyan szeretett?- A Fradiban, mivel saját neve­lés voltam, szerettek, de nem sztá- roltak. Nem is volt miért. A Fradi tá­borban nyugodt, jó légkör volt kö­rülöttem. A másik két helyen vi­szont, annak ellenére, hogy fradis­ta voltam, nos csendben elfogad­tak. Nem szidtak, nem emlegették fradista múltamat - így mutatták ki szimpátiájukat.- Akiket láttál a Fradiban focizni, azok közül kiknek a játéka tetszett le­ginkább?- A védőjátékosok közül Martos Győzőé, az ő játékát nagyon szeret­tem. Középpályán Nyilasi és Ebedli majd egy szinten produkált - azzal a különbséggel, hogy Nyíl futósza­lagon lőtte, fejelte a gólokat. A ma­ga nemében mindkét futballista szenzációs volt. Aki persze a gólo­kat szerzi, mindig és mindenhol a legnagyobb sztár.- Anyagilag megalapoztad a fut­ballal a jövődet?- Nem. De rendezettek az anyagi körülményeim.- Napjainkban mivel foglalkozol?- Keresem a magamnak való utat - valószínű, hogy az üzleti élet jelenti a jövőt. De egy pályaedző- ség sem elképzelhetetlen. Amikor eljön az idő, szeretnék a labdarú­gás vérkeringésébe visszakerülni. Addig pedig kijárok a Fradi mécs­eseire - szurkolni... Nagy Béla Ez volt az a bizonyos FTC-Tatabánya mérkőzés, amelyen Rubold a győztes gólt szerezte... „HOBBIBÓL JÁTSZUNK” Néhány éve lassú halódásnak in­dult Budapest férfi kézilabda sportja. Megszüntette szakosztá­lyát az Újpest, szélnek eresztették a Fradit, a Honvéd pedig önkén­tes száműzetésbe vonult Solymár­ra. Az „eltűntek” közül egy gárda vissszatért a fővárosba - a bajnoki tabellákon újra olvasható a Fe­rencváros neve. Igaz, hogy még csak az NB I B-ben, de az indu­láshoz, az újrakezdéshez képest ez is szinte „felhőkarcolói” magas­ság. Páll Tibor, a régi-új Fradi játék­mestere - különös ismertetőjele, hogy a női csapat másodedzője is - így emlékezik a közelmúltra:- Amikor feloszlattak bennün­ket, Kiss György a kiöregedett ifi­ket indította a Budapest-bajnokság- ban, a legalsó osztályban. Évről év­re léptek egyre feljebb, ezzel pár­huzamosan jöttek vissza a régi já­tékosok is. Kiss Gyuri az edzőskö- dés mellett játszott is, mellette itt­maradt hírmondónak Bazsik Jani, Megyeri Attila és Venczel Józsi, alias „Kolbász".- A lépegetés olyan jól sikerült, hogy a társaság egyszer csak be­toppant az NB I B-be.- Igen, ekkor igazolt vissza Horváth István Gödöllőről, Kovács Gábor Solymárról, Kerekes Károly kapus és én a Hargitából. Jelenleg holtversenyben a második-harma­dik helyen állunk, öt ponttal veze­tünk a negyedik előtt.- Az első osztály egyelőre elér­hetetlen messzeségben van, vagy átugorható a szakadék?- Ahhoz, hogy valami finomat főzzek, először is alapanyagokra van szükség. Nemazt várom, hogy a klub teletömjön bennünket pénzzel, de két- három olyan játékost szerződtetni kel­lene, akik húzóemberré válhatnának. Állítom, hogy a mostani gárda sem esne ki az NB I-ből, de a többség­nek itt megvan a maga egzisztenci­ája, amit már nagyon nehezen adna fel. Most annyira teljes nálunk az amatőrizmus, hogy mezt ugyan ka­punk, de a cipőinket már mi magunk vettük. Fizetés vagy meccspénz szóba sem jön, a jelenlegi helyzetben a fel­jutásnak nem is lámánk értelmét. Hi­szen hobbiból játszunk, és az ember szórakozásból nem szívesen szalad be­le 8-10 gólos vidéki vereségekbe.- A játékosok mellett a szurko­lóitok is „ visszataláltak” a néplige­ti csarnokba?- Az ismerősök és a régi Fradis­ták kijárnak, de sokkal több nézőnk lenne, ha felkerülnénk.- Mennyi többletmunkát kellene vállalni az első osztályért, egyálta­lán vállalnátok-e?- Napi egy edzésre lenne szük­ségünk, a mostani „mag” nagy ré­sze ezt vállalná, és rendesen „oda is tenné magát”. Nem a pénzért, ha­nem azért, hogy az a csapat, amely­ben egykor játszottunk, amely az életünket jelentette, a mesterséges kiejtés után ismét ott lehessen a legjobbak között. Ez személyesen nekem is elégtételt jelentene. Rubold Péterrel, a Fradi régi játékosával immár visszavo­nult labdarúgóként beszélgettünk...

Next

/
Thumbnails
Contents