Fradi újság (1993)

1993 / 15. szám

12 FRADI ÚJSÁG A medence szélén Egy mindenesfiú emlékei (3.) Emlékeimet folytatva, most nem kell bátor kijelen­tést tennem: Gyarmati Dezső volt minden idők egyik legnagyobb, legnagyszerűbb vízilabdázója. Nem véletlenül kapta meg a nemzetközi elismerést az Olimpiai Érdemrendet. Megérdemelte. Sportbeli alakításainak se szeri, se száma. Én egy számomra és azt hiszem, hogy akik látták azok számára is nagyon nagy alakítására emlékezem. Ó lőtte a vízi­labda történetének legnagyobb gólját. Huszonöt méterről! Boros Apinak! Annak a Borosnak, akihez hasonló nagy kapust én alig láttam az elmúlt 45 évben. Api nem tudott lesüllyedni, szinte órákig állt szemben a lövésre felálló csatárral. Más kapus ilyen várakozás után már elsüllyedne, mint a Titanic... Dr. Steinmetz János, Ambrus Miklóst követte a Fradi kapujá­ban. Amíg Miklós ösztönösen vé­dett jól, mert így született, addig Steinmetz (akkor még nem dok­torként) tudományosan készült a napi védéseire és főleg a bajnoki mérkőzésekre. Statisztikákat ké­szített arról, hogy az ellenfelek 4 méterest dobó játékosai merre lö­vik a labdát. Ugyanis ekkor a ví­zilabdajátékot alakító nagy feje­sek elrendelték, hogy minden szabálytalanságért a játékvezető­nek 4 méterest kell adniuk. Egy- egy mérkőzésen ebben az idő­szakban több négyest lövettek, mint azt megelőzően egy teljes bajnoki évadban. Ez az év János éve volt. A négy méteresek tömegét védte ki. Ebben az évben történt az is, ami történelmi esemény volt. Egy nagy kapus önként adta át helyét egy fiatalabbnak. Ez az ember Ambrus Miklós volt. Igaz, hogy csak annyi időre, hogy majd 50 évesen ismét kisegítse a kapus nélkül maradt csapatát. Visszatérve Steinmetzre. Sta­tisztikai szemléletének helyessé­ge érdekében bevonta az egész csapatot. - Ide hallgassatok! - mondta a mérkőzés előtti megbe­szélésen. - Amikor a csatár feláll a négymétereshez, kiáltsatok rám:,János, jobbra!” Hülyeség- vetette közbe a jámbor lelkületű, de vasmarkú Bállá Balázs. - Ak­kor ugyanis balra lövi. Steinmetz: - Erről van szó. Ha azt kiabáljá­tok, hogy .jobbra” én automat­ikusan balra ugróm. Világos. És ez így ment minden mérkőzésen. János tudományosan megalapoz­ta a válogatottba vezető útját. Évfordulók, egyéb érdekességek Az FTC Vízilabda szakosztá­lya 1904-ben alakult meg. Lassan 90 éves lesz ez az állandóan meg­fiatalodó szakosztály. Hat év el­teltével már országos bajnoksá­got nyernek. Ezt a teljesítményt 1990-ig még 19 alkalommal megismétlik. A Magyar Kupából (Magyar Népköztársasági Kupa, Szt. István Kupa stb.) 17 jutott nekünk. Négyszer volt KEK győztes, két alkalommal Szuper Kupa győztes a Ferencváros csa­pata. Versenyzőink 19 EB, 2 vb, 10 olimpiai aranyéremmel gaz­dagították sportklubunkat, sze­reztek világhírnevet a Fradinak, a magyar vízilabdának. Ebből a 89 évből 30 évet tölt­hettem a vízilabdacsapat szolgá­latában. Ez alatt 4 magyar baj­nokság, 11 Magyar Kupa, 4 KEK és 2 Szuper Kupa elnyerésében segédkezhettem. Öröm volt számomra, hogy any- nyi kiváló vízilabdázót, a múlt és a jelen nagyságait ismerhettem meg. Sok olyan történetet is hal­lottam tőlük, amelyek közül nem csak a humorosak voltak érdeke­sek. Nagy Barnától, az 1920-as évek kiváló játékosától hallottam a következő - talán sokak által nem ismert - történelmi tényt. 1924-ig a labda továbbítása úgy történt, hogy a címzett megvárta míg a labda a vízre leesik és csak utána vette kézbe és lőtte kapura, vagy passzolta tovább. Három Fradi-játékos (Héger-Tóth Jenő, Adám Sándor dr., Fazekas Tibor) ebben az évben egy cirkuszi mu­tatványt láttak. Lényege: a labda nem esett le a földre, kézről-kéz- re vándorolt. „Ezt mi is meg tud­juk csinálni a vízben is!” - mond­ták. Az elhatározást tett követte. Wenk, a Keserű fivérek, Tűri, Vértesi, majd Németh János vol­tak megalapozói ennek a ma már világszerte is elfogadott, alkal­mazott újításnak. Nagy Barna mesélte: 1925-ben a Fradi 10. bajnokságát nyerte. Ekkorra - minden túlzás nélkül - Európa legjobb klubcsapatává váltak. Speisegger Ernő vezette: Nagy Barna, Fazekas Tibor, Ná­das, Wenk, Keserű II, Tűri, Vér­tesi csapat nyugati túrára indult. Német, bajor csapatok legyőzése után a világelsőként elismert francia csapatok ellen kezdték meg mérkőzéseiket. Egy klub el­len ll:0-ra, Párizs válogatottja (8:3) legyőzése után július 14-én az utóbbi két évben veretlen fran­cia válogatott ellen szálltak víz­be. Az uszoda telve volt, minden­ki biztos hazai győzelmet várt a nemzeti ünnepükön. Mire fel­ocsúdtak, a Fradi már 4:0-ra ve­zetett a francia válogatott ellen! Az első döbbenetből magához té­rő francia(!) bíró aztán mindent elkövetett az eredmény megfor­dítása érdekében. Szabálytalan­ságot csak a Fradi-játékosok kö­vethettek el, érvényes gólt a to­vábbiakban csak a franciák lőhet­Az új HUNGÁRIA CASCO a legnagyobb veszteségekre szól. Határtalan biztosítás: külön díjtétel nélkül egész Európára érvényes. biztosítási kínálatunk: lopás-, tűz-, töréskár-, extratartozék-, ablaküvegtörés- és balesetbiztosítás. Ez utóbbi térítési összege a duplájára emelkedett. Ön részletesebb tájékoztatást kíván? MIELŐTT ÁTMENNE ÖN ELŐTT Hálózatunk országszerte várja partnereinket. .. , U HUNGÁRIA BIZTOS KOTES, fíCASCO tek. A rendes játékidő már rég le­járt, amikor kénytelenek voltak a mérkőzést lefújni. A Fradi 5:4-re győzött. A világsajtó öles hasá­bokon számolt be a szenzációról. A hazajövetel diadalmenet volt. Hegyeshalomtól kezdve minden állomáson nagy tömeg fogadta őket. A rögtönzött ünneplések szívmelegítő sorozata után érkez­tek meg Budapestre. A Keleti pá­lyaudvarra este 10-kor futott be a vonat. Itt ha lehet, még fényesebb és főleg hivatalos fogadtatást ren­deztek számukra. A Baross téren többezer szurkoló hatalmas él­jenzéssel fogadta a játékosokat. Milyen jó is volna valami ha­sonlót megérni mostanában! Az 1925-ös németországi téli tornán Keserű El. (Lalo) egymaga 75 gólt lőtt. Ekkor nevezték el őt a „Düsseldorfi rém”-nek. Öröm­mel írnám le ha mai játékosaink közül ehhez hasonló jelzőt sze­rezne. Mint az természetes is, nem­csak az FTC-ben voltak kiváló já­tékosok. Amikor én a csapathoz kerültem, ragyogó képességű já­tékosok sora küzdött fordulóról fordulóra a vízben. Pócsik Dénes Egerben, Dömötör Zoli az UTE- ben, Rusorán Péter a Csepel Au­tóban, majd a Vasasban keserítet­te életünket, és a magyar váloga­tott ellenfeleit. Hasznos II. Ist­ván, id. Szívós István majd az ifj. Szívós a középcsatár klasszikus posztján biztosította a versenyt, a folyamatos utánpótlást. Mayer Mihály, Bolvári Antalon át veze­tett az út az új, sikert sikerre hal­mozó válogatott kialakulásáig. Molnár, Sárosi, Horkai, Geren­dás, Faragó, Csapó, ifj. Szívós István által fémjelzett csapatról gondolom, már nem kell ismerte­tést adni. Ehhez az időszakhoz kiváló edzők is tartoztak: Goór István, Szittya Károly (a Spéci bácsi), Mayer Mihály és Gyarmati De­zső, hogy csak a legsikeresebbe­ket említsem. Kiváló volt az utánpótlás-edzők teljesítménye is. Nélkülük nem jelentkezhetett volna ez az új nemzedék sem. A Fradiból csak Vízvári Karcsi bá­csit említem, aki olyan játékoso­kat adott fel a nagycsapatnak, mint: ifj. Szívós István, Bállá Ba­lázs, Gerendás György, Kásás Zoltán, Kövecses Zoltán, Stein­metz János, és még sorolhatnám. Igaz, munkájukat akkor talán job­ban megbecsülték. Sajnos akkor sem anyagilag. A mai időkben de jó volna még ilyen megszállott embereket találni. Dr. Giovanolli István FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István az FTC ügyvezető elnöke Lapigazgató: Deák László az FTC ügyvezető elnökhelyettese Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád Nyomta a STATIQUM Nyomda Felelős vezető: Szehr György

Next

/
Thumbnails
Contents