Fradi újság (1993)
1993 / 14. szám
J1 FRADI UJSAG A MEDENCE SZÉLÉN Egy mindenesfiú emlékei II. Bemutatkozás 1963-ban - akkori főnököm - Dr. Keszthelyi Károly egy decemberi napon reggel magához hívatott. Minden különösebb bevezető nélkül közölte; a mai naptól kezdve te vagy az FTC OB I-es csapatának intézője. Este 6 órakor legyél a szigeten. Ő egyidejűleg a szakosztály vezetője is volt. Természetesen már az alapítástól. 1903-tól, az FTC vízilabdázóinak mindig volt intézője. Az adott korszakban - szerencsémre - a soros intézőt ideiglenesen kivonták a forgalomból. Ezzel megkezdődön az a 30 év, amely izgalommal, verejtékkel, örömmel és bánattal, sikerrel, kudarccal telve is számomra felejthetetlenné vált. Mint azt már jeleztem, a vízilabda mint játék, nem volt ismeretlen játék számomra. Az első élményem még 1946 nyarához fűződött. A szigeten az FTC játszott valakivel. Az akkor még érvényben lévő szabályok szerint a játékvezetői sípszó után mindenkinek az adott pillanatban elfoglalt előnyös vagy épp hátrányos helyzetben kellett maradniok. Bírói sípszó után folytatódott a játék. A két sípszó közti időt természetesen a játékosok az adottnál jobb pozíció megszerzésére igyekeztek kihasználni. Látványos mozdulatok nélkül halkan úsztak, csúsztak a kedvezőbb helyzet elérése felé. Gyakran nagyobb volt ilyenkor a mozgás, mint a mérkőzés egészében. Tekintettel arra, hogy akkor még egy játékvezető volt, így a vízfelületnek csak bizonyos részét tudta ellenőrzése alatt tartani, arenitenskedőket visszaterelni. A közönség nagyon élvezte a játékvezető nehéz helyzetét, tehetetlenségét. Kórusban hívták fel figyelmét a távolabbi zónákban elkövetett szabálytalanságokra. Úszik a Szalay... úszik a Jamesz és szurkoltak a játékosoknak a csalás stabilizálása, a játékvezető megtévesztése sikere érdekében. A szabályok - erre a körülményekre is hivatkozva - közben folyamatosan változtak. Lassan csak a szakemberek előtt volt ismert, hogy ki ellen, mikor és mit ítélnek. A közönség lassan a változások miatt egyre érthetetlenebből nézte (és szidta) a bírók beavatkozásait. Ennek a helyzetnek feloldására vállalkozott Lem- hényi Dezső, a népszerű „Butykó bácsi”. Butykó bácsi - a korábbi évek kiváló játékosa, elméleti szakembere, gyakorló szövetségi kapitánya és a show-man-be oltott játékvezetője volt. A játékvezetői tevékenysége világszám volt. A szabálytalanságok észlelését látványos mozdulatokkal, finom tánclépésekkel, sasszékkal és piruettekkel jelezte. Zászló jelzései a brit haditengerészek jelzéseit tették nevetségesen szegényessé. Ha netán ítéletei nyomán értetlenséget tapasztalt, akkor a játékosokkal és a közönséggel jó hangosan közölte a megsértett szabály számát, paragrafusát, az ítélet minősített esetének magyarázatát. Egyidejűleg a parton be is mutatta az esemény lefolyását. Már ezekért is érdemes volt az uszodába lejönni. Volt még egy el nem hanyagolható része a szigeti mérkőzéseknek és a bajnokságnak. Nyáron játszottak. Nem télen, nem hóesésben, nem túlnyomásos sátortetős uszodákban. Szabadtéren, kellemes környezetben, nem a labdarúgó és egyéb labdajátékok bajnokságával egyidőben, hanem nyáron, amikor más sportesemények alig-alig zavarták a szurkolók napi döntéseit. Egy-egy meleg szombati napon a Pala- tinusz záróráját követő csengetés után kezdődtek a mérkőzések. Általában 2-3 meccset is lejátszottak este 6-tól 10 óráig. A Palatinusz kifelé tartó tömegéből - levezetésként - nagyon sokan bejöttek ezekre a mérkőzésekre. Nem volt nehéz összehozni a telt házat. Az elmúlt évekre visszamenőleg emlékszem néha a tribünön kevesebben voltak, mint a vízben. Szívós Pista mondta: egyszerűbb lenne és rövidebb, ha a zsűri a közönséget mutatná be és nem a játékosokat. Bemutatkozásomra visszatérve, mondanom sem kell nagy izgalommal mentem a szigetre. Fábián Dezső („Zsőde”) a csapat edzője volt az első, akinek bemutattak. Olimpiai bajnok, sokszoros válogatott és mellesleg mellúszó országos bajnok is volt. Nyugodt méltósággal fogadta bemutatkozásomat, mert tudta; intézőre szüksége van, mert ha nincs ki cipeli a sapkákat. Aztán érkeztek a többiek: Felkai László, Bolvári Antal, Gyarmati Dezső, Dr. Kárpáti György, Kiss Egon, Ambrus Miklós és a többiek. Olimpiai - európa bajnokok, sokszoros magyar bajnokok. Nyugodtan mondhatom, ekkor a vízilabdázás krémje a Fradiban, a többiek szintén magyar csapatokban voltak. Talán nem is volt nehéz ebben az időszakban világelsőnek lenni. Amikor 1963 decemberében a szigetre lementem, már egy új nemzedék is megjelent és helyet követelt magának. Az adott pillanatban az volt a fontos számomra, miként fogadnak azok, akiket eddig csak szurkolóként messziről tisztelhettem. Nos, nagyon megkönnyítették számomra a beilleszkedést. Semmi nagyképűség, semmi lenézés, így hamar megtaláltam a helyem köztük. Bátran állítom, hogy a szakosztálynál eltöltött további 30 évemet ezeknek a sportembereknek a magatartása alapozta meg. III. Ismerkedem Ahogy múltak a hetek és hónapok, egyre jobban otthon éreztem magam a szakosztályban. Megismertem azokat az embereket, akik segítették a csapat munkáját. Megismertem a játékosokat, erényeiket és hibáikat. Sokukról könyveket írtak, amelyek lassan ma már egy könyvtárat is megtöltenének. Itt van például Kárpáti Gyurika. Ő önmagáról és mások róla már élete minden percéről, kis és nagy történeteiről beszámoltak. Tréfamester, de elsősorban nagy játékos volt. Kár, hogy sportbeli tudása átadására nem vállalkozott. Minap láttam a TV-ben, amikor a lóversenyzés rejtelmeibe kívánta bevezetni a magyar népet. Laukó II. Almos. Nem volt válogatott, de megbízható hasznos tagja volt a csapatnak. Egy csodálatos tulajdonsággal azért ő is rendelkezett. Nyáron, a hőguta határán, 25 fokos vízben úgy tudott fázni, hogy sikerrel eljátszhatta volna a „Megfagyott gyermek" című szomorújáték főszerepét. Én első ízben azt hittem, valamely gonosz betegség támadta meg. A szünetekben kiült a medence szélére és remegett mint a miskolci kocsonya. Lila, szederjes szájjal ült, testén kék hullafoltok tűntek fel. Az embernek a sajnálattól összeszorult a szíve. Mondanom sem kell, hogy az edzéseken csak a túlerőben lévő erőszak juttatta a vízbe. Egy nagy ballépésről sajnos mégis meg kell emlékeznem. Ez a Partizán Belgrád- FTC BEK mérkőzéshez fűződik. Belgrád- ban több ezer szerb szurkoló bíztatta a hazai csapatot. A játékvezető a teljes önkívületben, életéért remegve vezette az összecsapást. Döntetlen állásnál büntetődobáshoz jutottunk. Az ítélet Gyarmatié- katis meglepte. Úgy nézett ki, javunkra az életben nem fog semmi jót ítélni... Amíg a fiúk tanácskoztak, ki vállalja a lövést, addig Laukó megunva a tétlenség perceit, a játékvezetőnek jelezte; ő végzi el a 4 méteres lövését. Senki nem kérte erre. Bajnoki mérkőzéseken sohasem ő lőtte a büntetőket. Most elvállalta. A kijelölt helyre úszott, majd a kapunak háttal állva(ü!) svédcsavarral próbálkozott. Mondanom sem kell, eredménytelenül. A lelkileg ösz- szeroppant csapatunk ezt követően egy góllal kapott ki. Nem mentünk tovább a BEK- ben. Azt viszont elmondhatom, hogy Lau- kónak senki nem akarta a vérét venni. Kiss Egon messziről az ártatlanság megtestesült alakja volt. Szőke haj, kék szem - minden anya megvalósult vágya, álma. A valóság - hát az kissé más volt mint a látszat. A sikeres évek egyikén a Szolnoki Dózsa ellen játszottunk. Áz ellenfél 3:2-re vezetett. A játékosok alig tudták magukat a víz szintjén tartani. A második félidő közepén (mert akkor épp két félidőből állt a meccs) Egon kinézett a játékvezetőre, látta hogy az másfelé tekint, és erre egy iszonyatosan behúzott ellenfélének, Károlyi „Sonkának”. Ezt követően háton úszva húzott át a medencén, egyenest arrafelé, ahol a bíró állt (akkor csak egy játékvezetőre tellett). Károlyi közben utói érte Egonkát és úszás közben csépelte, ahogy bírta. Minden pofon iszonyatos csattanással járt, már amelyik talált. Ugyanis Egon lábával igyekezett visszarúgdalni a dühödt vadkanként érkező Károlyit. A baráti pofozkodás felkeltette a közönség ínyenceinek érdeklődését is. Klub hovatartozástól függően különböző hasznos tanácsokat adtak a küzdőknek. Kalap, a fruttiárus már nem bírta tovább nézni, egy pad tetejére ugrott, onnan ordítozta: - Bíró úr!... Megöli!... Egon már ott volt a játékvezető lábánál, de Károlyi tovább csépelte. A bíró egy darabig mérlegelte a helyzetet, majd intett a zászlójával: - Károlyi, végleg kiáll! A szolnoki játékos sapkáját a földhöz vágva, tajtékozva a dühtől szállt ki a medencéből. Egon még utána szólt: Csacsi- kám... tudtam, hogy beugrasz... A meccset viszont megnyerték. Dr. Giovanolli István (Folytatjuk) .TFF-RMAL HOTEL, AQVINCVM HÉTVÉGI PROGRAMAJÁNLAT Kikapcsolódás, fitness, sport: A szálloda uszodája várja vendégeit: Úszó- és termál medencék, szauna, jacuzzi, gőzfürdő, fitness terem, masszázs és szolárium. Nyitvatartás: 7-21 óráig VASÁRNAPI CSALÁDI EBÉD az Apicius étteremben 3 fogás 500,- Ft/fő Gyermekeknek további 20% engedmény. THERMAL HOTEL AQUINCUM Budapest, III., Árpád fejedelem útja 94. Tel.: 250-3360, 250-4177 WjBSlr Együtt az élvonalban! Együtt a sikerekért!
