Fradi újság (1993)
1993 / 13. szám
A FRADI FUTBALLMÚZEUM EMLÉKOLDALA FRADI ÚJSÁG Nagy korszak előfutára Legfeljebb ábrándoztunk mi, ferencvárosi szurkolók az ötvenes évek elején arról, hogy feltűnik csapatunkban a cselezésnek egy olyan művésze, aki három-négy védő becsapása után elegáns mozdulattal gurítja be a hálóba a labdát... Aztán - csodák-csodája! - ámulva láttuk 1954 végén, hogy egy ifjú csatárunk valóban bemutatja ezt a produkciót! Borsos Miklósnál nem lehetett kiszámítani, hol húz majd el az ellenfél mellett. Ragadt hozzá a labda és nagy biztonsággal maradt a birtokában, megtévesztő mozdulatai után is, úgy tűnt, mintha nem is jelentene számára nehézséget, hogy kicselezzen valakit... És nem csupán ezért tartottuk óriási tehetségnek. Megcsodált újoncunk hatalmas erővel, pontosan tudott lőni: gólerős játékos volt, de intelligens osztogató is, aki hosszú átadásaival remekül küldi a szélsőket rohamra. Vajon miért alakult mégis úgy, hogy Borsos mindössze 41 bajnoki mérkőzésen szerepelt a Fradi első csapatában? Valószínűnek tartom: erényei annyira látványosak voltak, hogy nem merült fel benne komolyan a fogyatékosságaival való foglalkozás gondolata. Mert bizony nem tartozott a robbanékony csatárok közé. A mozgékonyak közé sem. Fejjel egyáltalán nem jelentett veszélyt a kapura, holott az akkori focisták közt jól megtermett legénynek számított. Az utóbbi két hiányosságot nyilvánvalóan ki lehetett volna némileg küszöbölni fokozott szorgalommal, gyakorlással. Néhány kiemelkedő játék után azonban Borsos nem tarthatta ezt szükségesnek; Csanádi Árpád, a nagy tudású szakember célzott egy cikkében erre. A cselek mestere így nem tudta a mozgékony, jól fejelő, labdát gyorsan továbbító Orosz Pált kiszorítani a jobbösszekötő helyéről. Játszottak hát egymás mellett, csakhogy mindketten hasonló, kissé hátravont szerepkörben, ami célszerűtlennek bizonyult: középen nem lehetett senkit meredeken kiugratni. Az 1957-ben igazolt Friedmanszky, mint előretolt ék „egészségesebb” összjátékra késztette a csapatot, a futball-törté- nelem későbbi eseményei pedig még kevésbé voltak kedvezőek a rokonszenves Borsos Miklós számára. Saját nevelésű játékosaink világviszonylatban is elismert egyéniségként bontakoztak ki, velük nem versenyezhetett. Rákosi Gyula az 1957-es év folyamán fokozatosan épült be az együttesbe. Hihetetlen munkabírása, harcossága eddig nem látott újdonság volt a magyar pályákon. Remekül cselezett ő is. A balösszekötő posztja vitathatatlanul az övé volt, tudását sokszoros válogatottsága igazolja. Ami a tizenhét esztendős Albert Flóriánt illeti, annyian jellemezték már őt és nagysága annyira közismert, hogy fölösleges itt kitérnünk méltatására, csupán cseleiről ejtenék néhány szót. Mert amíg Borsos a földön megállított labdával indult cselsorozatára, addig Flóri 1958-as bemutatkozásakor meggyőzött minket, hogy a pettyest minden helyzetéből, jóformán az ellenfél lábáról leheletfinom mozdulattal levéve tovább képes vezetni, úgy, hogy látszólag alig ér hozzá... És ehhez még kisebb hely kell neki, mint Borsosnak. Emlékezetünkben őt őriztük meg, mint nagy cselezőt. Borsosról - aki 1958 után más csapathoz került - némi szurkolói hálátlansággal megfeledkeztünk. Pedig el kell ismernünk, hogy egy nagy korszak előtt a látványos csatárjáték reményét csillantotta meg. Sok örömet szerzett a Fradi-tábor- nak. Megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. Hajnal Gáspár Borsos az első gólt lövi az újpesti kapuba (1958. FTC-Ú. Dózsa 4-2) A lilák ellen győztes ferencvárosi gárda. Álló sor balról: Orosz, Borsos, Gerendás, Mátrai, Berta, Rákosi. Elöl: Kertész, Fenyvesi, Hódi, Vilezsál, Thomann ERTEKES FRADI RELIKVIÁKKAL BŐVÜLT A FRADI FUTBALLMÚZEUM Rozsnyó József Ipolyságból küldte el az lWS-ös Sparta-Ferencváros KK mérkőzésre kiadott postai bélyegívet. Kaiser Lászlóné pedig férje bekeretezett képgyűjteményének néhány ér tékes és nevezetes darabját ajánlotta ajándékul. Köszönet mindenért...
