Fradi újság (1992)

1992 / 6. szám

FRADI ÚJSÁG 9 A prímást Flórinak becézték- Balogh Albert, a közkedvelt prí­más mióta fradista?- A Ferencvároshoz 1940 óta kö­tődik az életem. A Sárosi testvérek, Gyetvai, Kiszely játéka és góljai lát­tán bizony nem egy örömteli kilenc­ven perc részese voltam. Aztán ké­sőbb Kocsis Sanyi, gyermekkori jó­barátom is bekerült a Fradiba! A Flomok utcában bizony kissrácként sokat fociztunk együtt.- A futballnál a hegedű nagyobb szerelemnek bizonyult...- Hat éves korom óta hegedülök, elvégeztem a konzervatóriumot és életemnek szinte minden percét ez határozta meg. A labdarúgást abba­hagytam, de természetesen a Fradi és a futball szeretete mindmáig bennem él. ifj. Balogh Albert Balogh Albert- Hol játszott a zenekarod?- Először katonazenész koncert­mester voltam, majd idehaza és kül­földön sok helyen megfordultam. A Keleti éttermében 14, a Nyugati­ban 10 évig zenéltem. Ezt követően a fél világot bejártam Montreáltól Libanonig sok helyen turnéztunk. A vendégek a Fradi indulót sok helyen kérték a zenekartól?- Annak idején amikor Sallai Misi prímás barátom megalkotta, nem rögtön lett belőle sláger. Mi is segítettünk neki, hogy minél több helyen megismerjék - ezért bárhol jártunk, kérés nélkül is játszottuk. Ha másnak nem - egymásnak. El­terjedt, s bizony nem egy külföldi étteremben is a kért nóták közé ke­rült...-A Fradihoz valami családi vagy személyes kötődés?- A nagynéném itt teniszezett. Az Ordódy Béla vándordíját a har­mincas években ő nyerte utoljára. A klub születésnapjára behozom és a múzeumnak ajándékozom. A ne­vem miatt - meg azért mert min­denki tudta rólam, hogy Fradista vagyok - majd mindenki Flórinak becézett...- Fiad is a Fradiban focizott...- Gyermekként végigjárta a kü­lönféle korosztályos csapatokat. A serdülőknél Kaszás Pál, majd Serli Sándor, Horváth László és Haran­gozó László voltak az edzői. Most Németországban tanul egy kis helyi csapatban rúgja a labdát. És szünte­lenül érdeklődik a Fradi után... Bá­tyám is külföldön él, Los Angeles­ben nagy művészként tartják szá­mon.- Immár nyugdíjasként mivel fog­lalkozol?- Amióta nyugdjba mentem, ta­nítok az országos stúdióban. Na és a régi barátokkal találkozunk. Legye­nek azok zene- vagy sportbarátok. A fradisták persze még külön is kedvesek. De én például világ éle­temben a futballbírókkal is nagyon jó viszonyban voltam. Sűrűn meg­fordultak ott, ahol játszottam és hidd el, volt olyan játékvezető, aki a Fradi indulót rendelte... N. B. Az 51 kg-os világbajnok - frad ista! Közismert, hogy a Fradi szur­kolótáborában akadnak egy pá­ran, akiknek könnyen eljár az ök­lük. Ezek a nehézfiúk bizony nem ódzkodnak egy kis bunyótól, ha éppen valamit sérelmesnek talál­nak. Van azonban egy lelkes zöld­fehér hívő, aki a szó igaz és legne­mesebb értelmében véve „bu­nyós”. Méghozzá nem is akármi­lyen! Kovács István, alias Kokó, a magyar ökölvívás 51 kg-os világ­bajnoka kisgyerek kora óta a Fe­rencvárosért rajong.- Úgy 11 éves lehettem, amikor a kőbányai srácok kivittek egy Fra- di-meccsre. A Pongrácz-telepen nőttem fel, arrafelé szinte minden­kinek a zöld-fehér színekért dobo­gott a szíve. A pontos eredményre már nem emlékszem, de arra igen, hogy nyertünk, s a lelátón olyan fantasztikus volt a hangulat, amit azelőtt és azóta sehol máshol nem tapasztaltam. Egyből megragadott az Üllői úti stadion varázsa. Gyor­san vettem is egy gombfocicsapa­tot, végigvertem vele mindenkit. Nyilasi, Ebedli, Koch Robi megy a többiek nagyszerűen játszottak a „kezem alatt”. Úgyhogy nemcsak a pályán, még az asztalon is csak egy csapat létezett számomra.- Egy olimpiára készülő világ­bajnok bokszolónak néhány héttel Barcelona előtt nyilván kevés a sza­badideje. Mégis gyakran kijársz a meccsekre.- Mert nem bírom ki. Hacsak a versenyek engedik, ott vagyok a hazai és a pesti idegenbeli találko­zókon. De előfordult, hogy vidék­re is lementem.- Melyik mérkőzésre gondolsz vissza a legszívesebben?- Amikor a Népstadionban 7- 1-re megvertük a Dózsát. Hát az csodálatos volt! Igaz, ehhez a meccshez fűződik egy kellemetlen emlékem is. Hazafelé egy nagyda­rab erősfiú elvette a Fradi-zászló- mat. Nem is tudtam eldönteni, hogy valójában örömömben vagy bánatomban sírok-e. Ja, majd elfe­lejtettem, ezt a mostani Honvéd­verést is megkönnyeztem, olyan boldog voltam.- Kik a kedvenceid a mai játéko­sok közül?- Mindenki. Két-három éve ba­ráti viszonyban vagyunk Wukoval, Simivel és a kis Flórival, egy idő után a többiekkel is megismerked­tem. Nagyon jő kis társaság. Nyá­ron együtt nyaraltunk a fél csapat­tal, azóta ha lehet, még nagyobb Fradi-szurkoló lettem.- Sejtem már, hogy mit tarthatsz életed egyik legfájóbb pontjának Ósfradista vagy, mégis a Vasasban kell öklöznöd...- Mi mást tehetnék? Sajnos a Ferencvárosnak jelenleg nincs ökölvívó-szakosztálya. Pedig ha valaha újra megalakulna, nem is gondolkodnék, abban a pillanat­ban kezdeném intézni az átigazo­lásomat. Minden álmom, hogy egyszer a zöld-fehér színekért bu­nyózhassak. Persze, csak a szorító- ban. VINCZE GÉZA, A "POSZT­KORREKTOR" Milyen igaza volt Freudnak! Szelektív az emberi memória. Vannak olyan momentumok, peri­ódusok, amelyekre évek, évtize­dek elmúltával is úgy emlékezünk, mintha csak tegnap történtek vol­na. Aztán, ki tudja miért, vannak olyanok, amelyek úgy tovatűntek az emlékezetünkből, mintha csak egy hatékony „Robin Cook"-i agymosáson mentünk volna ke­resztül. Hiszen Vincze Géza neve halla­tán mi „ugrik be" elsőként a Fradi szurkolóknak. „Á, ő az, akivel majdnem kiestünk az NB I- bői." S még véletlenül sem az „kívánko­zik elő" az emberek emlékezeté­ből: „Vincze Géza? Tudom, a Fe­rencváros háború utáni törté­netének legsikeresebb ifjúsági edzője.” Pedig...- Eddig négyszer nyert „ifi egy" bajnoki címet a Fradival, a Fradi­nak. S most éppen az ötödik van készülőben...- Mi valóban nagyon készü­lünk, hogy meglegyen az első hely, ám ezúttal még a szokottnál is szorosabb a küzdelem. Haj­szálra ugyanannyi pontunk van, mint a Kispestnek, és csak a jobb gólkülönbségünknek köszönhet­jük, hogy mi vezetünk.- Talán nem tiltakozik, ha azt mondom: nemcsak a szorosan vett eredményekkel, az eddig elért bajnoki címekkel vívott ki magá­nak elismerést. Az is közrejátszott a megbecsülésben, hogy az évek során megannyi fiatalt „adott fel" a tartalék, uram bocsá’ a felnőtt csapatba.- Valóban, pályafutásom eddi­gi huszonkét éve alatt jó néhány olyan játékost neveltem, akikből később „sztenderd" NB l-es fut­ballista lett. Elég, ha csak Tepszi- cset, Kékesit, Kochot, Józsát, Ru- boldot, Zsiborást említem...- ...Zsiborás. Ő, hajói tudom, az ön „külön találmánya".- Egy biztos, Zsiga az ifiben csak egy középszerű balszélső volt, akiből sosem lett volna élvo­nalbeli futballista. Én viszont ész­revettem, hogy az edzések végén, amúgy levezetésként szívesen áll be a kapuba. És nemcsak beáll, egyszerűen nem lehet neki gólt rúgni. Úgyhogy az egyik alkalom­mal odahívtam magamhoz, s megkérdeztem tőle, mondd csak nem lenne kedved inkább véde­ni?... Egyébként nem ő volt az egyetlen játékosom, akinél - ahogy én nevezem - „posztkor­rekciót" eszközöltem.- Posztkorrekció, vagyis meg­találja egy játékos igazi helyét a csapatban.- Igen, most is van az ifiben egy fiú, Kiss Péter, akiből szinte egyik hétről a másikra faragtam csatárt. Pedig korábban kizárólag jobb­hátvédként játszatták. Hogy nem nyúltam nagyon mellé bizonyítja, ő a legeredményesebb góllö­vőnk.- Vagy i ön olyan, akár egy felta­láló. Mindig kísérletezik. Nem gondolja, hogy ebbe a „szenve­délyébe" bukott bele a felnőtt csa­patnál.- Nem buktam bele, hiszen az akkori „találmányaim" közül mára szinte mindenki igazolta, nem méltánytalanul húzhatta magára a zöld-fehér mezt. Csak emlékezte­tőül, edzőségem alatt tizenketten - Józsa, Haaz, Deák, Pintér, Kel­ler, Zsinka, Répási, Dukon, Fis­cher, Limperger, Simon, Zsi- vótzky - debütáltak az első osz­tályban.- Akkor sokan mégis csak ful­dokoltak, a hasukat fogták a neve­téstől.- Most kellene kacagniuk, ami­kor Limperger, Pintér, Keller, Fis­cher, Simon, Zsinka mind-mind válogatott labdarúgónak mond­hatja magát.- A szurkolókat elsősorban az érdekli a jelenlegi ifisták között vannak-e Limpergerek, Pintérek, Kellerek...- Maradjunk annyiban, több olyan gyerek van, aki a „nagyok” nyomdokaiba léphet. Ám az ő ér­dekükben egyelőre hadd ne ne- vesítsem őket. Majd csak akkor, ha tényleg itt lesz az ideje. POSTABANK-JEGY ÚT A BIZTOS JÖVŐ FELÉ P#STA BÁNK A BANK, AMELY IGAZAN KÖZEL ÁLL ÖNHÖZ

Next

/
Thumbnails
Contents