Fradi újság (1992)

1992 / Ajándék szám

FRADI ÚJSÁG Szurkolóink írták ^ Ez több , mint viszavágó Bevallom féltem kimenni a Ferencváros-Slovan Bratislava meccs­re. Pedig számomra a visszavágó még Pozsonyban elkezdődött. Akkor mikor az első képsorok az éterbe kerültek a kommandós akcióról, már érlelődött bennem az elhatározás. S mikor a Fradi megkapta a negyedik gólját már tudtam, hogy kint leszek az FTC stadionjában a megszokott helyemen. A mérkőzés előtt már na­pokkal szinte minden vérbeli Zöld Sas megfordult az Üllői úton. Időnként csoportosultak, s csendben beszélgettek. Megfontolt és elszánt várakozás volt ez. A mérkőzés előtt már órákkal korábban megkezdődött a gyüle­kezés. Te is megőrültél? Szegezték egymásnak a kérdést az isme­rős meg-meg érkezők. De tudták, hogy milliók vannak velük. Nem sűrűn tapasztalt udvariasság vett körül. A szurkolók befo­gadták a gyermekeimet, megnyugtatták őket, hogy nincs komo­lyabb baja a mozgólépcső által sérült kutyának, a rendőr meg­mondta, hogy hol van üresebb kocsi a metrószerelvényen, sőt a keményebbmagbéli szurkolók is átadták a helyüket. Azt hiszem, hogy közelebb kerültünk egy kicsit Európához. A stadionban izzóit a Fradi parázs. Feszültséggel teli visszafo­gottság uralkodott. S mindezek között szánalmas látvány volta ma­roknyi szlovák csapat megérkezése. Negyed hétkor a Bratislava 11 játékosa farkasszemet nézett 18 ezer emberrel. A torkokból kisza­kadó füttyorkán hideg vasfüggönyt húzott köréjük. Majd hirtelen a We are campions a Fradit éltette. Micsoda végletek! 19 óra. A béke­szín kéjében megjelenő Slovan a drukkerek ajkára a himnuszunkat csalta. Egyként énekeltünk mindannyian mindazokért és magunkért. Nagyon szerettünk volna legalább egy hazai gólt látni. Nagyon vártunk rá. Túlságosan is. A 90 perc O-O-át hozott. S mi tapssal kö­szöntük meg ezt is a játékosoknak, s magunknak is. Ekkor már őrizet nélkül szánhattak fel a szlovákok a buszokra, úgy érzem egy kicsit közelebb kerültünk Európához... Rozs Borbála GYŰJTÖK FIGYELMÉBE AJÁNLJUK! A Foci újság első két évfolyama és a négy próbaszám megvásárolható. Érdeklődni lehet a 111-4575-os telefonszamon Darányi Lajos szurkolónktól. A Celtic és a Fradi rajongója vagyok Először is gratulálok a várva várt bajolá címhez és a Fradi őszi sze­repléséhez. Amint a mellékelt újság másolatból is láthatják a skót Cel- ticnek is a szurkolója vagyok. A hetenként megjelenő „Celtic View” új­ságon keresztül a Celtic szurkolókkal is levelezem. Celtic rajongásom oka egyszerű: ugyanolyan zöld-fehér Umbróban játszanak, mint a Fra­di... Ok már sok apró Celtic szuvemírral megleptek és én is szeretném viszonozni kedvességüket. Szeretném megtudni, hogy van-e a Fradi aján­dékboltnak katalógusa, és hogy postai úton lehet-e rendelni belőle? Amennyiben létezik, kérem - áljegyzékkel együtt - küldjenek egyet... Pap Zoltán * Nos kedves Pap Zoltán, ha nekünk nincs is hetilapunk, mint a Celticnek, de a Fradi újság immár 13 éve minden Üllői úti mérkő­zésre megjelenik, s abban számtalanszor közöltük az ajándékboltban kapható Fradi „ereklyéket”. Ezért külön katalógussal nem rendelke­zünk - de tekintettel a közelgő karácsonyi ünnepekre is - az ajándék­boltban kapható emléktárgyakat, kiadvánzokat - árral együtt - közöljük. Sajnos postai küldeményekre nem vállalkozhatunk - mindezek az FTC ajándékboltban - naponta 10-16 óráig személyesen megvásárolhatók: Fradi képkrónika az 1991-92-es bajnoki aranyéremről A videokazetta ára: 1900 Ft Zöld Sasok hangkazetta: 149 Ft Fradi falióra: 800 Ft FTC címeres kulcstartók: 320 és 120 Ft FTC csapatképes illatosítók: 85 Ft Bajnoki öv turulmadaras jelvénnyel: 580 Ft Műanyag labda: 260 Ft Fradi forintok: 100 Ft Randevú rangadókkal könyv: 110 Ft valamint öntapadós matricák, címerek. 0 z TANDEX BUDAPEST H-1107 Budapest Barabás u. 1-3. Tel. *269-9633 Fax: 269-9808 TISZTELT HÖLGYEM .VRAM ! Engedje meg. hogy cégünkkel a TANDEX INTERSERVICE KFT-vel megismertessük Ónt ! Cégünk fo profilja az OPEL gépkocsik teljes skálájának igen kedvező áron, forintért történő árusítása a GM Hungary hivatalos dealereként, továbbá az OPEL típusú gépkocsik garanciális és azon túli szervizelése valamint alkatrészeinek raktárról történő biztosítása. Ha ön szívesen megismerkedne az új ASTRÁ-val vagy ha az OPEL bármelyik típusa megtetszett Önnek és utazás közben családjával egy CORSA, KADETT, VECTRA vagy OMEGA kényelmét és biztonsági megoldásait szeretné élvezni, kérjük keressen fel bennünket. Amennyiben autóját nálunk vásárolja meg, úgy bekerül korszerű műhelyünk számítógépes nyilvántartásába, melynek segítségével autója sorsa kezdettől fogva nyomon követhető. Alkatrész áruházunkban és OPEL szervizünkben pedig, minden alkalommal 5% kedvezményt adunk. További információkkal szívesen állunk rendelkezésére személyesen : 1107 Barabás u. 1-3. szám alatt, vagy a következő telefonszámainkon : 269-9633 és 269-9717. Reméljük felkeltettük érdeklődését és így Önt is mielőbb vásárlóink között üdvözölhetjük Tisztelettel : TANDEX INTERSERVICE KFT. OPEL autószalon, bemutatóterem ® 269-9717 rHpl TANDEX kJLi BUDAPEST f ■ 07 Budapest. Ba'ahAs u 3 7el/ca* 1 77-0077 TflNDEX-FRflDI OPEL KUPON Ezen kupon felmutatója a TANDEX-nóI vásárolt OPEL gépkocsiba egy távkapcsolós. autóriasztót kap ajándékként. A RING az igényes olvasók lapja! Nyílt szellemi küzdőtér! KEDVES OLVASÓ! Szeretne Ön hitelesen, sokoldalúan tájékozódni a közélet, a gazdaság, a kul­túra világában? Nem elégítik ki az álin­formációk? Tudni akaija, hogy mi van a felszín mögött? Olvassa a RING-et! - az igényes olvasók izgalmas, képes hetilapját. Lapunkban a magyar szellemi élet legkiválóbbjainak írásaival, megnyilat­kozásaival találkozhat. Állandó rovataink: A pénz világa - hitelek és hitelezők; Parlamenti Ring - képviselői interpellá­ciók, miniszteri válaszok; Politikus portrék, dokumentumok a le- gújabbkori magyar történelemből Kisebbségben - a határon kívüli magya­rok sorskérdései; Felvesszük a kesztyűt! - a kisember utol­só szalmaszála a RING; Látlelet - információk szexualitástól a vásárlási tudnivalókig; Horoszkóp; A grafológia világa; Televí­zió- és rádióműsor; Színházi figyelő; Vers és próza; Expoablak - friss hírek Világkiállításról. Külön 16 oldalas mellékletben a mil­liók által hallgatott VASÁRNAPI Újság! A lakitelek Alapítvány támogatásá­val jelenik meg hétről-hétre a MAGYAR MUNKÁS. A RING nyílt szellemi küzdőtér. A RING-be mindenki beszállhat. Ön is! írjon, levelezzen, szerkesszen velünk! Kik lesznek a december 3-án megjelenő Fradi forinton? KOHUT VILMOS - labdarúgó. A húszas, harmincas évek legendás balszélsője, a híres Kohut szögből - szinte az alapvonalról - leadott bombák és gólok nagymestere. VB ezüstérmes - 1938. EBEDLI ZOLTÁN - labdarú­gó. A közelmúlt jeles válogatott já­tékosa, aki az FTC történetében dr. Sárosi György után a legtöbb mér­kőzésen szerepelt a Ferencváros csapatában! KÁSÁS ZOLTÁN - vízilabdázó. Az FTC hetvenes évekbeli világ- és Európa bajnok vízilabdázója. 1972- ben az olimpián, 1970-ben az EB-n ezüstérmes csapat tagja. Az FTC vé­dőjátékosaként két bajnokcsapat tag­ja. Napjainkban az FTC edzője. KILLERMANN KLÁRA - úszó. Világhírű mellúszónőnk két­szeres világcsúcstartó, EB bronzér­mes! Magyar bajnokságainak szá­ma 21, összesen kilenc országos csúcsot úszott. A következő két Fradi forinton ők lesznek: Szőke István- labdarúgó, Pogány László - labdarúgó. Farkas András - jégkorongazó, Almássy Zsuzsa - műkorcsolyázó. Takács I Géza - labdarúgó, Takács László - labdarúgó. Zala György - kenus, Szilágyi István - kézilabdázó. FIGYELEM! A FRADI FORINT KLUB ÉVZÁRÓ ÖSSZEJÖVETELE december 3-án - a labdarúgószakosztály születésnapján! - 15 órakor kezdődik a Csanádi teremben. Minden kedden délután 5 órakor nyil­vános szerkesztőségi értekezletet tartunk. Jöjjön el, segítsen ötleteivel, javaslatai­val! Címünk: 1074 Budapest, Dohány utca 76. II. em. Legyen az olvasónk, legyen előfizetőnk! Az előfizetési összeg értékéig ingyen hirdethet lapunkban! RING Szerkesztősége FRADI ÚJSÁG A Ferencvárosi Torna Club lapja Felelős kiadó: Dr. Szívós István az FTC ügyvezető elnöke Lapigazgató: Deák László az FTC ügyvezető elnökhelyettese Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László, Fradi fotótár Szedés, tördelés, nyomdai előkészítés: PRINTSELF Kft. Felelős vezető: Dr. Kassay Árpád Nyomta a STATIQUM Nyomda Felelős vezető: Szehr György

Next

/
Thumbnails
Contents