Fradi újság (1992)

1992 / 15. szám

2 FRADI ÚJSÁG Adjon az Isten I. Tornareál E lapban - nem szakmai vitafórum lévén - nem szokás egy korábbi írásra hivatkozni, én most mégis ezt teszem. Az 1992 2 szám 12 oldalán megjelent - „Leesett a nagy kő” című - „borongás képzelgéseimre" gon­dolok. „SZEPTEMBER VÉGÉIG TOVÁBBÉLÜNK ÉLHETÜNK”- írtam ezt március 4-én a férfi tornászokról, lám november van és még mindig élünk, élhetünk - egyelőre 1992. december 31-ig. Egy mefisztói gondolattal hallelujázhatnék rengeteg időnk van. Egy teljes hónap a búcsúzkodásra, ráadásul verseny nélkül - ez egyenesen fantasztikus. Távozz tőlem sátán! Inkább a realitást! (Az is elég ördögi.) Többször leírtam, kértem, könyörögtem ne intézzük el metafizikus, meg- és felfoghatatlan sületlenségekkel a sportban hívő, sokat dolgozó emberek életét egy az átalakulási?) pillanatnyif?) vérveszteséggel(?) jár, de majd utánaf?) milyen jó(?) lesz' Majd úgy - úgy rendben!)??) - abszurd drá­mába illő tökéletesen érthető érthetetlenséggeL Apropó, „többször kértem”. így gondoltam, most is így írtam, defolötlik bennem Nagy László: Adjon az Isten kezdetű versének két utolsó sora: „Nekem a kérés nagy szégyen, Adjon úgy is, ha nem kérem”. Szégyen nélkül kérek mindenkitől elnézést, hogy e fantasztikusan tiszta emberi óhajt ide citáltam, ebbe az általam tomareálnak titulált slamasztikába, de ez adta a következő Nietet. Közeleg a Mikulás, jön a Jézuska, mi, hittél élő gyermekek ilyenkor szoktunk kívánságlevelet írni a valóban metafizikus távolságban létező, távoli jóakaróinkhoz II. Szürreál (óhaj) Drága Jóságosmosolyú Ötletgazdag Magyar Sportistenbácsik' A véleményünk szerint megérdemelt ajándékunkon sóvárogva, sze­retném közölni Veletek; eddig amit főztek mindig megettük (vagy meg­etették velünk), sokat és jól tanultunk az élet, a sportélet iskolájában, hogy minél egészségesebbek legyünk mi is, az ország is - iparkodtunk a sportolásban. Eredményeink a barcelonai olimpiától, a nemzetközi versenyeredményekig az országos bajnokságon keresztül kimutatható, látható. A „FESZENGJ! IZGUU! TÁLÁN TÁMOGATNAK- a továbbiakban FITT-, új átalakulási, nemzeti sportmentő népi játéknak is kitartó, - mi több - hívő művelői vagyunk Továbbá szeretném föl­öttébb dicsérni - az ajándék reményében - túlságosan is rendezett sport­családi életünket, bár - Ti úgyis mindent láttok - be kell vallanom, hogy az apaOTSH\ a mamaMOTESZ, az összes egyenes és oldalági NAGY(ké)SZÜLÓK sokszor veszekedtek valószínűleg a mi javunkra, de az ünnepnapokra - LÁSD: SIKERES OLIMPIA (a szerző) - min­dig megbékéltek egymással, sőt még minket is dicsértek Csak csöndben súgom meg Nektek az általános szülői bíztatást; ha okosan, megértőén, szerényen, ámde sok optimizmussal, erővel, egész­séggel, buddhista mosollyal végezzük tovább a már említett FITT prog­ramúkat, akkor a Jóisten, a Jézuska, vagy az illetékes szentek biztosan megsegítenek bennünket jó gyerekeket. Ezt nem értjük tisztán, de álljunk csak meg egy pillanatra Eszembe jutott ugyanis egy régi, privát-családi élményem a boldogabb, viszont tudattalanabb gyermekkorból: otthon szintén üres volt a kassza - vagy csak éppen átalakultunk nem tudom - de az biztos villamosvasutat kértem, az akkori privát JézuskámtóL A családi tanács óvott is az ilyen drága, túl igényes ajándék kérésétől, utalván a szűkös helyzetre. Akkor is értetlenül álltam, de válaszoltam: „pontosan azért kérem a drága ajándékot a Jézuskától, és nem tőletek”. Az örökké igazságos Jézuskák akkor úgy döntöttek - nyilván a minden korban sajnos létező „Szomá­liái” gyerekek miatt -, hogy még nekik sem áll módúkban teljesíteni kérésemet. En kisgyermek lévén nagyon sokat sírtam. A mostani kérésem talán nem olyan igényes, teljesíthetetlen: ÉLNI, DOLGOZNI SZERETNÉNK A TORNAREÁLBAN!-Ezért írtam ezt a vágyakozó (nem kövelezőzőü) levelet Nektek Ma­gyar Sportistenbácsik Ja, és most nem szeretnék sírni! Dölle Zsolt szakosztályvezető U.L: Ez a kérés válaszoljatok' Csikós Gyula Az öt évtizeddel ezelőtt írt soroknak sajnos az a szomorú hír is aktualitást ad, hogy 79 éves korában elhunyt Csikós Gyula. Ez a felvétel 1974-ben készült róla, amikor az FTC jubileumi közgyűlése után Gulyás Gyulának nyilatkozott. Most már folytatódhat az - égi interjú... Évek óta véd a Ferencvárosban és azóta a zöld-fehéreknek nincs kapusgondjuk. Pedig hosszú időn keresztül egyik legnagyobb baj az volt a Ferencvárosban, hogy nem tudtak klasszis kapust találni. Azok közé a játékosok közé tartozik, akiknek a kapusjáték - a hivatásuk. Amikor a Ferencvárosba került, si­került végre „nagy” klubba kerül­nie és ekkor a már régen elismert nagy tehetsége egyik napról a má­sikra kivirágzott. Csikós kiváló ka­pus volt már a Phöbusban és a Nemzetiben is, de tudásának tete­jére mégis a Ferencvárosban ért el. Azok közé tartozik, akik bele tudják élni magukat a mezőnyjá­tékba és együtt gondolkodnak a mezőnyjátékosokkal. A gondolata­it hangos szóval közli a játékostár­saival és a kapujából irányítja őket. Aki már futballozott valamikor, az tudja csak igazán értékelni, milyen nagy segítség az, ha valaki hátulról hangos szóval utasításokat ad. Klasszisnak azt számítjuk, aki tíz játék közül legalább hétszer kifo­gástalanul, kétszer jól és legfeljebb egyszer szerepel gyengébben. Éppen ezért lehet tehát Csikóst klassziskapusnak tekinteni, mert a legritkább esetben játszik gyengén, vagy akár csak közepesen is. Reme­kül tudja, megérzi azt, hogy mikor kell elhagynia a kapuvonalat. Kifu­tásai mindig időszerűek és határo­zottak. Sokszor harminc méterre fut ki a kapujából és mindig a leg­jobb időben éri el a labdát. A helyezkedése elsőrangú. Ép­pen ezért csak a legritkább esetben kell káprázatos vetődésekkel el­csípnie az ellenfél kapura küldött labdáit. Mint már említettük, Csi­kós együtt játszik a mezőnyjátéko­sokkal és a kapujában úgy mozog, hogy a labda a legtöbbször mindig hozzá kerül és csak le kell húznia, vagy ölbe kell fognia. Csikós talán nem olyan ruganyos, mint Tóth György, de a kapuban való helyez­kedésben semmivel sem marad el tőle. A labdafogása és biztonsága elsőrangú. A legritkább esetben ej­ti ki a labdát, ha azt egyszer már sikerült megszereznie. Tóth Györ­gyöt és a többi mostani kapust egy dologban felül is múlja Csikós. Ab­ban, hogy a kirúgott labdái mindig a legjobb helyen álló ferencvárosi játékoshoz szállnak. Csikós hamar észreveszi azt, hogy az ellenfél védői közül ki a legjobban fejelő és arrafelé már nem rúgja többé a labdát. Erdélyből egy lány... Másfél éve több helyről is hal­lottam: „román” kézilabdás lány jön a Fradiba. Persze, az első pil­lanatban tudtam, hogy a lány nem román, hanem erdélyi, azaz nagyon is magyar. Már meg sem lepődtem rajta, hogy ennyire pongyolán fogalmazunk. Mint ahogy azon sem csodálkoztam, hogy Kertész Klári nem ugrott a nyakamba, amikor bemutatkozó interjút kértem tőle. Kezdetben a csapattársaival sem beszélte agyon magát - az erdélyiek az is­meretlennel általában nem szó­szátyárkodnak -, hát akkor mit akarok én. Beszélgetésünk végé­re azért elárulta, hogy szeretne stabil játékosa lenni a Fradinak, aztán egyszer talán a magyar vá­logatottnak, végül kibökte: szíve­sen játszana egy Magyarország- Románia meccset. Ez utóbbit azonnal meg is bánta, és vissza­szívta. Eltelt másfél év, az ismeretlen újoncból elismert átlövő lett, a mai Kertész Kláriról utoljára jut­na eszembe a „visszahúzódó” jel­ző. Ennek ékes bizonyítékául meg sem várja, míg második kö­zös interjúnkba belefogok, ha­nem megelőz. Aztán könnyűket kérdezz - ajánlja, és igyekszem szót fogadni.- Fradista pályafutásod legbor­zasztóbb perceit tavaly, a TF elleni meccsen élhetted át, amikor Né­meth Helga torkon vágott, és leve­gő nélkül feküdtől a padlón. Mit éreztél? Éreztél egyáltalán vala­mit?- Azt, hogy meghalok. Ami­kor pedig legközelebb találkoz­tunk, Németh Helga megkérdez­te: mi van, te még élsz?- Szerencsére azóta elég sok életjelt adtál magadról... Elége­dett vagy eddigi zöld-fehér pálya­futásoddal?- Azt hiszem fejlődtem takti­kailag is, meg keményebb is let­tem. Ez részben Németh András edzőnek köszönhető, részben a lányoknak, köztük Kökény Be­ának, mindannyian sokat segíte­nek. Talán még jobban menne a játék, de zavar, hogy egyre erő­sebb a honvágyam. Leginkább a szüleim hiányoznak.- Mióta nem jártál otthon?- Három éve. Amíg nem ka­pom meg a magyar állampolgár­ságot, nem is mehetek, most no­vember 15-re ígérik. Apámat egy éve nem láttam, anyám másfél hónapja járt itt. Kinn is volt a Va­sas elleni meccsünkön, amikor este a televízióban látta az össze­foglalót és engem, örömében sír­va fakadt.- Ennél jobban, gondolom csak annak örülne, ha a magyar válogatottban is láthatna...- Erre kevés az esély, úgy ér­zem, a válogatottba nem fogok beférni. Szerintem ott nálam sok­kal tehetségesebb játékosok van­nak.- Kit tartasz a legtehetségesebb­nek?- Kökény Beát.-... aki a klubtársad. Szerinted milyen magasra juthat a Fradi az idei bajnokságban?- Bekerülhetünk a legjobb négy közé, de ha mindenki na­gyon akarja, a bajnoki cím sem lehetetlen. Ballai Attila

Next

/
Thumbnails
Contents