Fradi újság (1992)

1992 / 11. szám

FRADI ÚJSÁG Schupkegel Károly Schupkégel Károly Végre magyarként tornázhatott Az ő számára nem csak az olim­pia miatt volt izgalmas ez az év. Na­gyon várta, mikor kapja meg a régó­ta áhított magyar állampolgárságot. Schupkégel Károly tornásznak vé­gül mindkét vágya teljesült.- Pedig még az állampolgárság megszerzése után is akadtak gon­dok - mondta. - Várni kellett a Nemzetközi Torna Szövetség, a FIG rajtengedélyére, de aztán ez is megjött. Mégis, az utolsó pillanatig kételkedtem abban, hogy ott lehe­tek az olimpián. Kiskunhalason, majd Budapesten, az edzőtáborok­ban is tartottam attól, hogy megsé­rülök, és oda a nagy álmom. + Ami aztán megvalósult. Milyen volt számodra az olimpia?- Én most vehettem részt el­őször olimpián. Csak a versenyre koncentráltam, hiszen több év munkája veszhet kárba egy-egy rossz mozdulattal. Nem vagyok iga­zán elégedett magammal. A kilen­cedik helyen végzett magyar válo­gatottban én voltam az ötödik. Nyújtón és korláton sem az előírt. sem a szabadon választott gyakor­lat nem sikerült rontás nélkül. Fő­leg ezen a két szeren kell még sokat javulnom. Tökéletesíteni kell a ki­vitelt, vannak rizikós elemek a gya­korlataimban. + A tornában döntő kérdés a pontozás. Mennyire fogadtak benne­teket kegyeikbe a pontozók?- Nagyon lepontoztak vala­mennyiünket. Személyes vélemé­nyem, hogy nincs sportdiplomáci­ánk... + Mi volt számodra a legnagyobb élmény Barcelonában ?- Az egyik, hogy kezet foghat­tam Göncz Árpád köztársasági el­nökkel, és megköszönhettem neki az állampolgárságom elintézését, a másik pedig maga az, hgoy ott le­hettem az olimpián. Örültem, hogy világsztárokkal indulhattam együtt. Találkoztam a régi versenyzőtársa­immal, és beszélgettünk egymás életéről. Ami meg a jövőt illeti, már most készülök az atlantai olimpiá­ra, hogy méltón képviselhessem Magyarországot. Eisenkrammer Károly Hajsza, két keréken Akárcsak Zala György és Schup­kégel Károly esetében, az ő barce­lonai részvétele körül is voltak gon­dok. A kerékpáros Eisenkrammer Károly azonban dacolva a betegsé­gekkel, kiharcolta az indulás jogát.- Tavaly csaknem három hóna­pos hátrányba kerültem a felkészü­lésben, mert gyomorfekéllyel baj­lódtam - mesélte. - Nem is igen bíztak bennem a szakvezetők. Én viszont tudtam, hogy csak akkor juthatok ki Barcelonába, ha a leg­jobb leszek. + Miért az országúti számot vá­lasztottad?- A pontversenyben nem volt esélyem klubtársammal, Somogyi Milőssal szemben. Tehát ráhajtot­tam az országútira. + Mikor érezted úgy, hogy már kezedben a barcelonai repülőjegy? Róma közelében résztvettem egy hatnapos körversenyen, ami na­gyon kemény erőpróba. Jói men­tem, és éreztem, ha nem jön közbe semmi, utazom. Aztán volt egy fog­műtétem, influenzás lettem, és há­rom hét megint kiesett. Három he­tem volt az első válogatóig, a Me­csek Kupáig. Nagyon dolgoztam, és sikerült megnyernem ezt a ver­senyt. De tudtam, hogy az állóké­pességem még nem a régi. Az or­szágos bajnokságon második let­tem, és három héttel az olimpia el­őtt végre eldőlt, hogy mehetek. + Mit vártál magadtól az olimpián?- Minimálisan azt, ami végül is megvalósult. De ennél persze, töb­bet akartam. Százhatvan indulóból nyolcvanadik lettem a százkilenc- vennégy kilométeres versenyen. Egy tizenhat kilométeres körpályán tizenkét kört kellett tekernünk. Fél kilenckor indultunk, aztán a ver­seny kétharmadában borzalmas hő­ségben, magas páratartalmú leve­gőben kellett pedáloznunk. Úgy gondoltam, ha nyolc körig együtt tudok maradni az élmezőnnyel, ak­kor már nem kapok körhátrányt, és befejezhetem a versenyt. Aztán a ti­zedik kör után nem sokkal elszáll­tam, de végül célba érhettem. Nyolcvannégyen fejezhettük be a versenyt, ami azt jelenti, nagyon erős volt a mezőny. A győztesnek 42,3 kilométeres átlaga volt az öt emelkedővel nehezített pályán, és ez iszonyatos tempó. + Mi kellett volna a jobb szerepléshez?- Először is egészség. Tudtam, hogy a fizikai hátrányomat csak ide­gi koncentrációval lehet legyőzni. Ez tulajdonképpen sikerült, min­dent kiadtam magamból. Az olim­pia előtti másfél hónapban sok min­dennel kellett foglalkoznom a ke­rékpározáson kívül, és ez szétszórt­tá tett. Kint pedig nem volt hol edzenünk, mentünk a saját fejünk után. Tudom, hgoy több van ben­nem, és ezt be is fogom bizonyítani. Nagy János Vereség a bajnoktól A tíz, olimpián járt ferencvárosi sportoló közül öten a birkózó-szak­osztályt képviselték. Sajnos, pontot egyikük sem szerzett. A 74 kg-os Nagy János a szabadfogásúak ver­senyében hetedik lett. + Te azon kevesek közé tartoztál, akik már tavaly tudták, hogy ha nem jön közbe valami nagy baj, ott lesz­nek az olimpián. Ez nyugalmat adott?- kérdeztem.- Tulajdonképpen igen. A tava­lyi világbajnokságon elért hatodik helyemmel kvalifikáltam magam Barcelonára. Lényegében jól sike­rült a felkészülésem, aztán egy hó­nappal az olimpia előtt beütött a krach: részleges külső térdszalag­szakadást szenvedtem. Végül csak néhány nap esett ki a munkából, de azt hiszem, ez egy kicsit befolyásol­ta a barcelonai szereplésemet. + Menjünk sorjában. Hogyan alakult a sorsod a szőnyegen?- A sors jő szó. Bizony, elég ne­héz ellenfeleket kaptam. Az első fordulóban a kanadai Holmes-szal birkóztam, akitől másfél hónappal korábban kikaptam a cseh nagydí­jon. Szoros volt a meccs, de vesztet­tem 4:2-re. Következett a tavalyi Európa-bajnok német srác, aki ellen úgy mentem fel a szőnyegre, hogy vagy megverem vagy kiesek. Mindent egy lapra téve gyúrtam, és sikerült 2:l-re legyőznöm. Aztán jött a dél­koreai Pák Dzsang Szun, aki tavaly a VB-n megvert az ötödik helyért ví­vott mérkőzésen. Na, most esélyem sem volt ellene, 5:0-ra nyert. Melles­leg később ő lett az olimpiai bajnok. + Mit gondolsz, miért szerepeltek ennyire rosszul a magyar szabadfo­gású birkózók Barcelonában?- Ebben a fogásnemben Európa lemaradt Amerikával és Ázsiával szemben. Egyedül a volt Szovjetu­nió birkózói tartják velük a lépést. Az a baj, keveset találkozunk a leg- jobbakkal, évi egy meccs pedig ke­vés. Hiába elemezzük ki videóról a birkózásukat, az nem ugyanaz, mint a személyes tapasztalat. Gyorsab­ban, más stílusban birkóznak. Szó­val, a megoldás adott. Többet kell ellenük szőnyegre lépni, elmenni a jelentősebb versenyeikre. Ehhez pénz kell, vagyis szponzorok segít­ségével kiutazni, edzőtáborozni, versenyezni Amerikában, Ázsiában vagy az ex-Szovjetunióban. Az oldalt írta: Margay Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents