Fradi újság (1990)
1990-10-04 / 7. szám
1 F 1 M 1 j) í í n í S---------í . ........ i r w sebből vérző Mágussal Az alapozas elkezdesenek pillanata óta írd és mondd négy olyan játékosunk van, aki minden gond nélkül csinálta végig a munkát... A többiek, négy, öt, hat hetes kihagyásokkal .örvendeztettek" meg, néha a kezdés előtt egy órával még nem tudtam, hogy kiket küldhetek a pályára... Ezen a nyáron igazolni sem tudtunk úgy, mint általában; akik jöttek azok nem ügyetlenek, de még .zöldek", Idő kell nekik a .beérésre"... Egy Cservenkai Donát hiába isten áldotta tehetség, hiába fénylő gyémántocskája a magyar labdarúgásnak, ma még nem várhatjuk tóle, hogy hétról-hétre megnyerje a meccset az MTK-nak... S akkor még csak egy példát említetteml- Én messzemenően veled érzek, ráadásul tudom, hogy igazad van, meg azt is, hogy ennek a szereplésnek a vége azért nem lesz majd olyan tragikus, mint amilyennek most látszik, de ha hiszed, ha nem... én nem az MTK kínjairól szerettem volna veled beszélgetni... Jóska, te egykoron Fradi játékos voltál...- Gondolod, hogy ezt én valaha, egyetlen percig Is elfelejtettem? Istenem, micsoda csodálatos, idők voltak... Én nem vagyok egy nosztalgiázás, könnyen elérzékenyülő ember, de a Fradi pálya előtt még mindig úgy megyek el, hogy összeszorul a szívem... Egész kis kölyök koromban kerültem oda, Száger Misi bácsi volt az első edzőm, ó tett helyre bennem mindent, amit a Haller téri grundról hoztam... Igaz, az én generációm még olyan volt, hogy lehetett mit helyre tenni... Ha nevetséges, ha nem, mi a grundról a Nagy Góbival meg a Popov Józsival tulajdonképpen kész futballistaként mentünk le a Fradiba, s ha arra gondolok, hogy ma NB l-es játékosoknak alapvető technikai és taktikai dolgokat hónapokon át kell magyarázni... szóval, akkor egyszeriben megértek sok mindent a mai gyen- geségeinkbóll A Fradi pályán lenni... az nekünk egy életforma volf, a Fradiban igazolf játékosként szerepelni pedig mondjuk annyi, mintha ma egy csodagyereket, hat vagy hét éves korában felvesznek a Zeneakadémiára... Szépen végigjártuk a szamárlétrát, csodálatos csapataink voltak, serdülő meg Ifi szinten mindenkit cipóra vertünkl Még az első Csapatig is eljutottunk, én például négyszer vagy ötször játszottam a bajnokin az egyben, pedig ott akkor már egy Albert, egy Rákosi, egy Orosz, egy Vilezsál közé kellett az ifiből kiöregedő játékosnak beférnie. És nekem ez végeredményben sikerült is... Aztán később egy edző nagyon nem szívelt, nyugodtan mondhatom azt is, hogy ő üldözött el a Fradiból, ami még nem lett volna egy tragédia, ha a futballtudáso- mat tartja gyengének, s nem egyéb, nem a futballhoz szorosan kapcsolódó dolgokba próbál belekeverni. Mindegy, történt, ahogy történt, már régen túl vagyok rajta, a Fradi szeretetét, sőt feltételek nélküli tiszteletét úgysem tudta kiölni belőlem. Azt hiszem, erre a legjellemzőbb példa, hogy a játékoskoromban történt távozásom után közel 30 év telt el, amíg újra átléptem az Üllői úti stadion kapuját, mert a Rába ETO-val ott kellett bajnoki mérkőzést játszanunk. Nekem az végig a szentély maradt, én nem a Wembley-t, hanem a Fradi pályát tartom a labdarúgás templomának...- Amikor Győrből eljöttél és ezáltal akarva, akaratlanul is új fejezete kezdődött az edzői pályafutásodnak, az MTK-hoz való szerződésed másnapján, szintén a Fradi pályára kellett menned... Úgy fest: számodra sorsmeghatározó helyszínné válik ez a pálya, a hely szelleme, mintha nem engedne szabadulni az Üllői út 129-tól...- Az egy csodálatos meccs volt... Tényleg a mérkőzés előtti nap estéjén szerződtem az MTK-hoz, amelyekkor pont nélkül, a tök utolsó helyen állt és mindenki azt hitte, hogy az akkor nagyon jó Fradi most majd izzé-porrá ver bennünket. A szó szoros értelmében az öltözőben találkoztam először a játékosokkal, s csak azt kértem tőlük, hogy ne menjünk innen haza meggyalázva, porig alázva, agyon verve... Fantasztikusan játszottak, 0:0 lett a vége, de az a döntetlen nekünk felért egy 2:0-as, vagy egy 5:0-as győzelemmel is... És annak a bajnokságnak a végén már mi vehettük át az aranyórmetl- Szinte nincs olyan nyár, amikor fel ne reppenne a hír: Verebes József lesz a Ferencváros edzője... Ez aztán rendre kacsának bizonyul, de azért mindig van benne valami... Tényleg, Jóska, soha nem került szóba konkrétan, hogy a Fradihoz kerülj trénernek?- Abban az értelemben, ahogyan nálunk az edzőket szerződtetik, úgy nem... Voltak olyan több áttételen keresztüli megkeresések, üzengetések, érdekel, nem érdekel típusú ko- kettálások, de addig soha nem jutottunk el, hogy üljönk le, ez az ajánlat, mit szólok hozzá...- Pedig én azt hiszem, hogy a te edzői pályafutásodnak palettájáról talán éppen a legkarakíerisztiku- sabb szín, a zöld-fehér még nagyon hiányzik. Elképzelni sem nagyon tudom, hogy egyszer majd úgy lépjél le a színről, hogy soha sem voltál tréner az Üllői úton...- Engem és a Fradit szeretnek öszszehozni az emberek, talán azért, mert ez a legnépszerűbb csapat, egy csodálatos szurkolótáborral, én meg olyan edző vagyok, aki tud hitet adni, fanatizálni, s akit mindig csak a csúcs megmászása izgat. Számomra a legnagyobb megtiszteltetést jelentené a Fradi felkérése, annak ellenére,-hogy az MTK-VM-nél nekem olyan dolgom van, amilyet egy futball edző még álmában sem tud elképzelni. És jól is érzem magam náluk, millió helyre mehettem volna, de fel sem merült bennem a váltás gondolata... Most meg már amúgyis aktualitását veszítette ez a téma, hiszen a Fradinak Nyilasi Tibi személyében olyan edzője van, aki a legnagyobbak sorába emelkedhet... Predesztinálja erre a játékosmúltja, a máris mutatkozó tréneri kvalitásai, a labdarúgásról alkotott nézetei és mindenekelőtt emberi tulajdonságai. Ő olyan jó választás volt, amilyennél jobbat én sem tudtam volna ajánlani, ha meg kérdeznek, hogy ki legyen a Fradiban a tréner. Én már régen túl vagyok azon, hogy buta rivalizálásból valaki ellen szurkoljak, sót nyugodtan mondhatom: kifejezetten szorítok Tibi sikereiért. Ó nagy karriert fog befutni, szerintem ennek a karriernek első állomása csak a Fradi, ezt majd követi a szövetségi kapitányság, utána pedig egy külföldi, nagy csapatfelkérése...- Te már lemondtál a kapitányságról és a külföldre szerződésről is?- Ki lát a jövőbe?...- Most például nem ártana, ha egy kicsit belelátnál, hiszen szombaton, az Üllői úton Ferencváros-MTK- VM mérkőzést játszanak. Fia Nyilasi Tibi nézőpontjából, valamint az általad az előbb elmondottakból kiindulva vizsgálom a kérdési: az sem mindennapos ám, hogy ó, a .hét bajnokis" NB l-es edző, a múlt héten a Mezey-csapattal, most meg a Verebes-legénységgel veszi fel a harcot...- Ezeket az erőpróbákat nem kerülheti el, de adott esetben egy fiatal edzőt a vereségének a milyensége is minősít. És Nyilasi Tibit csak egy góllal győzték le Kispesten...- Ez azt jelenti, hogy a Fradi pályán, az MTK és Verebes ellen, akár...- Ez nem jelent semmitl Ha mi, ne- tántán nyernénk a Fradi pályán, attól még Nyilasi ugyanaz marad, aki volt. Egy Verebes csapattól azért szerintem még ma sem olyan nagy szégyen kikapni... Lakat T. Károly hogy az ugyancsak szigorú nacionalista alapon focizó albionisták a felkapaszkodott honi burzsoázia csemetéi közül kerültek ki. Magyarán, nem szükségeltetett száraz kenyeret guberálniok - estebédre... Azokban az években, amikor rogyásig születtek és múltak ki a klubok, a 80 (!) monlevideoi fociegyesület tömegében csekély feltűnést sem keltett az MFC, az UFC és az Albion FACM fúziójából létrejött Club Nációnál de Football. De, mert angolellenes filozófiáját mindig mindenkor nyílton hirdette és kizárólag „hazaiból”, saját nyersanyagból gazdálkodott - páratlan népszerűségre volt kárhoztatva. Nem kell politológiát tanulni ahhoz, hogy megértsük miért ölelték (és ölelik) keblükre az uruk a nemzeti érzésre apelláló Nacionalt, magyarul a Nemzetit. Jöttek a vasutasok Bizony, a századfordulón nem a Nacionaltól ájuldozott a futball gyönyöreitől megmámorosodott szurkoló. Egy bizonyos CURCC nevű banda aratta le a vastapsokat. Nem csigázom az érdeklődést: a Penarol jogelődjéről van szó! A CURCC - a Central Uruguay Railway Cricket Club [a Központi Vasúti Társaság krikettklubja] rövidítése. Az angolok alapította részvénytársaság 20 hektárnyi olcsó földet kapott a kormánytól, hogy felépítse főhadiszállását. A Montevideo közvetlen közelében megbúvó semmi kis faházas település akkortájt már a Penarol névre hallgatott. Első lakóinak egyike Giovanni Crosa olasz emigráns szülőfaluja (Pinerolo) után nevezte el új lakóhelyét. De, mivel az uruk szája sehogy sem állt rá a Pinerolo szóra, átalakították Penarollá. Nos, itt kezdték rugdalni a labdát a CURCC sárga-fekete szerelést viselő vasutasai, s mivel többségükben angolok valónak, nem csinálhatták túl rosszul. El is tángálták a másik angol társulást [Albion FC], aztán a németeket [Deutscher FK], a spanyolokat [Central Espanol], meg úgy általában mindenkit. Aztán 1900-ban kiírták az első bajnokságot. Nyert a CURCC és a következő idényben megvédte címét. Csatáztak a riválisok Természetesen a Nációnál történetét próbálom (hasztalan) belegyömöszölni abba a nevezetes dióhéjba, de vele egylélegzettel a Penarol- ról is említést kellett tennem. Mert kettejük majd egy évszázados ádáz vetélkedése az egyetemes labdarúgásnak is ékes fejezete. Szóval, létezett már Uruguayban angol, spanyol, német focicsapat, de éledezett a Nemzeti, azaz a kizárólag uru srácokból összeverbuvált Nációnál is. 1902-ben és 1903-ban bajnokságot nyert és ezzel egyenlített! Ugyanis a Penarol is éppen két aranyéremnél tartott. Akkor is, most is így számolnak, értékelnek, fél szemmel az ősi ellenfél dicsőséglistájára pillantva. Mert, a Nacionalnak az is győzelem(szerűség), ha a Penarolt valaki más megtépázza. Hasonlóképpen éreznek a sárga-feketék, ha a Nemzetire gondolnak... Az 1915-től már Penarol néven fungáló CURCC ma már 39-szeres országos bajnok. A Nációnál 34 elsőségig jutott. A Dél-Amerikai Bajnokok (Libertadores) tornáján az állás: a Penarol ötször győzött és négyszer lett vesztes finalista. A Nációnál eredménysora: 3:3. Nézzük a Világ Kupa-szerepléseket. Háromszor nyert a Nemzeti (1971, 1980, 1988), ugyanennyiszer a Penarol. Az Inter-America Kupában [a CONCACAF térség bajnokának és a Libertadores győztesének szupergálája] viszont a sárga- fekete vasutasok még sosem végeztek az élen, a Nációnál ugyanakkor 1971-ben és tavaly megkaparintotta a mutatós trófeát. Lődöztek. a szurkolók Már ennyiből is kisejlik, hogy korszakos focióriássá nőtte ki magát nacionalista egyetemisták szilaj asztaltársasága, de a Penarolban labdázó angol vasutasbrancs is. Bár az elmúlt három idényben Hüvelyk Matyik nyerték a bajnoki címet [Progreso, Danubio, Defensor], az 1932 óta tartó uruguayi profibajnokság históriája többé- kevésbé azonos a Nációnál - Penarol rangadók végeláthatatlan sorával. 1976-ig, tehát 44 éven át kivétel nélkül minden idényzáró után az Estadio Centenarióban ünnepelték a bajnoki címet. Vagy a kék-fehér-piros szerelésük után Tricolores becenévre hallgató nemzetisták, vagy a Penarol. Mert hogy az esküdt ellenségek közösen bérlik a központi stadiont! Szurkolóiknak legalább nem kell messzire elzarándokolniok, hogy a szuperrangadók hevében összevissza pofozzák, szurkálják, vagy iődözzék egymást. Mint, a legutóbbi derbin, amikor is 11 szurkolót szállítottak kórházba súlyos szúrt, vagy lőtt sebbel. Tehát 44 profiév telt el, míg bárki is hozzá tudott volna szólni a Nációnál és a Penarol különviadalá- hoz. A Celeste (a nemzeti válogatott) ugyanakkor tán nemzetközi tornát sem nyer, ha a két gigász acsarkodásából nem termelődik ki a szuperjátékosok ármádiája. Uruguayi lényegében olimpiai bajnokságai (1924, 1928) és első VB-diadala (1930) tette szalonképessé a sportvilágban. A hőskorszak nagyágyúi közül Andrade, Nasazzi, Scarone, Cea, a félkarú Castro és Petrone játszott a Nacio- nalban. A „háromszínűék" 1950-es világbajnokai: Tejera, Gambetta, Julio Perez és a 9-szeres bajnok Anibal Paz. De, a kapus Maspoli is Nacional-nevelés. Ritka az ilyen árulás, mint az övé. Átállt a Penarol hoz! Ki ne hagyjam a felsorolásból Atilio Garciát, aki „mindössze” hét (!) ízben lett uruguayi gólkirály. Aztán a Real Madriddal a csillagokig felfutó Hector Rial és Jósé Santamaria. Az utóbbi spanyol szövetségi kapitányként szerzett nemzetközi megbecsülést a Nációnál nevének. Hosszan kígyózik az ászok sora: Artime, Troche, Cubil- la, Maniero, Montero-Castillo, Emilio Alvarez, Esparrago és Vic- torino. Vagy éppen az elmúlt harminc év négy kapusesászára: Sosa, Dominguez, Manga és Rodriguez. A legfrissebb eresztésből De Leon, Ostolaza, Cabrera és Fonseca neve mondja a legtöbbet. A masszív elvándorlással magyarázható, hogy a Celeste 1990-es Mondiale-keretében csak négy Nációnál futballistára leltem. Re- velez, Pintos Saldana, Fonseca és Castro alkotja a négyesfogatot. Sírnak a pénztárosok A Dél-Amerikai klubvezetők és játékosok jajveszékelését hallgatva, az elképesztő mérvű adósságállomány és a csődeljárások Ismeretében igencsak meglepő a Nációnál gazdagsága. A klub bérli a 40 ezer négyzetméter alapterületű Nagy Központi Parkot, ahol felépítette saját, hasonló nevű stadionját. A Gran Parque Central-sta- dion csak 25 ezer néző befogadására alkalmas, ezért bérli a Tricolores a főváros központi sporttelepét is. A Nációnál remek, négyszintes palotát (klubház) építtetett Montevideo szívében, üzemeltet továbbá egy 5 ezer férőhelyes kosárlabda és egy 3 ezres röplabda csarnokot is. Nacional-tulajdon a 26 teniszpályás sportkomplexum, valamint a fővárostól 12 kilométerre levő Cespedes, á focisták varázslatosan szép környezetben épített edzőtábora. A jelek szerint a Nációnál mindenben bővelkedik, csak éppen a legfontosabb, a készpénz kevés. Cesar Arozte- gui, a klub titkára keserűen panaszolja, hogy csupán a létesítmények havi üzemeltetési költsége 50 ezer angol fontra rúg. Ezért élet-halál kérdése kék-fehér-piro- sak számára, hogy nyaranta jövedelmező nyári túrákra mehessenek, s hogy 1988 és 1989 után újra befussanak valamelyik tekintélyes summával járó tornán. Máskülönben... Török Péter
