Fradi újság (1990)
1990 / 1. szám
FERENCVÁROS! FERENCVÁROS-AMERICA FC1-1 A montevideói diadal! Hogyan győzte le a magyar tizenegy Uruguay világhírű csapatát? „Rio de Janeiro futballsportja tegnap éjjel - a reflektorok fényében - egy felejthetetlen éjt élt át. A küzdelemben, amelyet mint oroszlánok harcoltak végig a magyarok és a „vörös ördögök” (ez a beceneve az America FC legénységének. A szerk.) nem volt sem győző, sem legyőzött. És ez azért, mert mind a ketten megérdemelték a győzelem istenasszonyának édes csókját. A A Ferencváros egyenlítő gólja, a mérkőzés utolsó percében született meg. A Fradi első „villanyfényes góljáról” a Délamerikai Magyar Hírlap így tudósított: Egy fél perccel a játék befejezése előtt a Ferencváros védelme leszerelt egy heves brazil támadást. A labda olyan erősen került Kohut elé, hogy percekig utána kell fúrnia. Mindenki azt hiszi már, hogy a labda biztosan kimegy. Kohut azonban néhány centiméterrel a határvonal A ferencvárosiak az első félidő végén - iskolajátékot mutatva - 3- 0-ra vezettek. A biztos győzelemből azonban, egy nehezen kivívott döntetlen született... A Délamerikai Magyar Hírlap már szalagcímeiben is sokatmondóan tudósít: Az elvakult bíró, a második félidőben csírájában fojtott meg minden magyar támadást! Tizenöt brazil játékos és a bíró ellen kellett küzdenie a Ferencvárosnak! Eldöntetlen kézzel-lábbal! Bikaviadallá vált a mérkőzés! A címben írt 15 brazil nem egyszerre játszott, hanem a megállapodás ellenére a szünetben négy játékost cseréltek a brazilok... A pártos bíróról egyébként ezeket írta a tudósító: Amit Alfonso de Castro brazil bíró a mérkőzés második félidejében elkövetett a magyar csapattal szemben, arra még soha példa nem volt, amióta futballmérkőzéseket játszanak. Mintha valamely csodálatos kendővel kötötte volna be a szemét. Több mint 30 ezer ember vonult ki szerda este a riói Fuminense pályára, hogy tanúja legyen a szezon legvonzóbb mérkőzésének. 22 óra 10 perckor kezdődött meg a játék, melyet a magyarok heves rohama nyitott meg. Az első félidőben több biztos gólállásból repült a labda a brazil kapu felé, de a sorozatos pech mindannyiszor kitérítette arasznyi távolságra a feltartóztathatatlanul repülő labdákat. Az első félidő gól nélkül telt el. A szünetben a magyar öltözőben elkeseredetten beszélnek a bíróról, aki teljesen egyoldalú ítélkezéseivel lehetetlenné teszi a játékot. Tóth Potya, a tréner csitítja őket: - Most már mindegy gyerekek, majd csak túl leszünk ezen is... Egyet azonban A Ferencváros szerdán délben érkezett Montevideóba, ahol nagy és lelkes tömeg fogadta. Első mérkőzése vasárnap lesz az uruguayi válogatott ellen, mely szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a magyar csapatot. A világ legjobb 11-e pihenten, frissen áll ki egy hosszú tengeri úttól kimerült és már kétheti utazgatással és öt erős meccsel meghandiseppelt klubcsapat ellen. Nem is szabad, hogy a győzelmet „vörös ördögök” emberfeletti energiát fejtve ki, nem hagyták magukat legyőzni azon férfiak által, akik a Sao paulóiak felett arattak diadalt. Soha még nem láttunk oly igazságos és logikus eredményt, mint ez volt.” előtt még eléri a labdát és biztosan becenterezi. Joel kifut és Toldi biztos lövéssel a kapuba heljfezi a labdát. A közönség magáhass»' sem tud térni az ámulattól. Csak a magyarokba tért vissza az élet, ők már tudják, hogy a Ferencváros nem először egyenlít ki a mérkőzés utolsó percében... A mérkőzés utolsó perce történetesen egybeesett a nap utolsó percével. így a Fradi első villanyfényes gólja éjfélkor született! illetően vérmes reményeink legyenek, még egy kis arányú vereség is tisztes eredménynek fog számítani. Csak az a fő, hogy szépen fairen játsszon a Ferencváros, mert hiszen a jobbtól kikapni nem szégyen, különösen nem a világbajnok tizenegytől. Délamerikai Magyarság Buenos Aires, 1929. Július 20. A Ferencváros kitűnő tizenegye, amely már annyiszor lobogtatta meg dicsőségesen külföldön a magyar lobogót, vasárnap újra aranybetűkkel írta be nevét a magyar sport történetébe. Amit még csak remélni sem mertünk, csak titkos óhajtásunk volt, beteljesedett: a kétszeres olimpiai világbajnok csapatot saját otthonában gyűrte maga alá a derék ferencvárosi tizenegy, mely fényes diadallal az egész sportoló világ előtt újra tekintélyt és megbecsülést szerzett a magyar sport megcsorbít- hatatlan erejének. Gyönyörű napsugaras, szélcsendes vasárnap volt a mérkőzés napja. A Hotel Espania halijában már kora reggel nagy csapat magyar verődött össze, akik mind látni akarták a harcba induló tizenegyet, és ha csak egy pillantással is, buzdítani, lelkesíteni akartak. A szobákba azonban senki sem mehetett fel hozzájuk, nehogy akaratlanul is rájuk ragadjon az a hallatlan izgalom és idegesség, ami az egész montevideói magyar kolóniában uralkodott. 11 órakor ebédelni mentek a magyar fiúk a Budapest vendéglőbe és amerre haladtak, mindenütt csoportokba verődve néztek utánuk az emberek és mondták egymásnak: ezek a magyar futballisták. Az ebédet nagyszerű, bizakodó hangulatban fogyasztották el, és ha volt is közöttük egy-kettő, aki kétkedéssel nézett a délutáni mérkőzés elé, Pista bácsi - a népszerű Potya- meggyőző, lelkes szavaival abba is bizakodást öntött. Ebéd után újra a szállodába ment az egész csapat, ahol mindegyik játékos lepihent egy órára, majd Potya masszázsa következett. Mezbe öltözve várták az indulást. Tíz perccel három előtt egy hatalmas társasautó érkezett, amely száguldva vitte a ferencvárosi csapatot a Parque Central szép fekvésű pályája felé. Mikor a dresszbe öltözött magyar fiúk megjelentek a pálya bejárójánál a zsúfolásig megtelt tribünök hatalmas ovációval fogadták őket. Egy pár percig tartózkodtak csupán az öltözőben és máris mentek a pályára, ahol éppen egy Chaplinnek öltözött bohóc mulattatta a közönséget. A nagy tribün elé szaladva Húj, húj, hújrá! kiáltással köszöntötték a publikumot, mely" dübörgő tapssal viszonozta ezt. Rövid kapura lövölgetés után az Uruguay tizenegy is kijött a pályára, majd a kezdőkörön mindkét csapat felállva üdvözölték egymást. Hungler a Ferencváros csapatkapitánya virágcsokrot adott át Scaronenak, az uruguayiak kapitányának. A mérkőzés 3 óra 15 perckor kezdődött (Budapesten ekkor már majdnem este 10 óra van...) Ruette Henrik tiszteletbeli magyar konzul- holland miniszter kezdőrúgása után Takácshoz kerül a labda. Az első percek után az egész magyar tábor megnyugodott, láttuk, hogy a mi fiaink sokkal fürgébbek, mint amazok, láttuk, hogy a földön lábbal, vagy a levegőben fejjel biztosan kezelik a labdát és játékintelligenciájuk az uruguayiak felett áll. A magyar csatársor gyönyörű kombinálgatással vezeti támadásait, fej- ről-fejre megy a labda úgy, hogy az ellenfél nem is tudja érinteni. Toldi remekül szökteti Kohutot, aki után hiába rohan a fekete Silva, a komervonalról élesen centerez, és a lapos beadást Takács II egy testcsellel átengedi, becsapja az egész védelmet és Rázsó a 7. percben így védhetetlen gólt rúg. A húszezemyi tömeg némán fogadja a gólt, a magyarok azonban kalaplengetve éljeneznek, és csókolgatják egymást. Újrakezdés után a közönség vad lármával buzdítja csapatát, ettől azonban a magyar fiúk kapnak szárnyakat és szinte ellenállhatatlanok. A három magyar half mindenütt ott van (Furmann, Bukovi, Obitz) és elsősorban Bukovi remek passzokkal szebbnél-szebb támadásoknak a megindítója. A 20. percben Papp felszabadító rúgását Obitz fogja el és két emberen átdriblizve magát, nagyszerűen ad le Takácsnak, aki három ember között ki- ugorva védhetetlen gólt plasszíroz. A közönség körében most már tapssal fogadják az újabb gólt, míg az ott lévő magyarság öröme leírhatatlan. És a magyar csapat csak tovább támad. Minden labdára rástartolnak, ha baj van, hátul van minden ferencvárosi és vannak percek, amikor úgy tűnik, hogy csak ők vannak a pályán. Hiába morajlik a közönség, hiába űzi, hajtja csapatát, a nagyszerű Amsei helyén van, a két magyar hátvéd (Hungler, Papp) megingathatatlan és a csatársor (Rázsó, Takács II, Turay, Toldi, Koshut) ragyogó húzásokkal közelíti meg újra az uruguayi kaput. A 31. percben egy szabadrúgás révén a magyar kapu elé terelődik a játék. Carbone kiugrasztja Scaronet, már mindenki gólt lát, ereinkben szinte megfagy a vér, de Amsei egy vakmerő elhatározással Scarone lábára veti magát és magához ragadja a labdát. Utána azonban mindannyiunk rémületére fekve marad, mert Scarone véletlenül a nyakába ugrott. Egy-két percig szünetel a játék, míg Amseit magához térítik és újra elfoglalhatja helyét a kapuban. Rögtön ezután a magyar csatársor támad. Turay kicselezve Gestidot, Takácsnak adja le a labdát, aki még egy-két lépést téve védhetetlenül beteszi a harmadik gólt. A ,Jds Ta- kit” ölelgetik, csókolják a fiúk, a közönség eldermed, csak a magyarok kurjongatnak önfeledten. A Délamerikai Magyarság tudósítását az utolsó percek felidézésével folytatjuk: Már csak pár perc van hátra a vég-tői, amikor a közönség vad biztatására, iszonyatos rohamra indul az uruguai csatársor: taposnak, löknek, csakhogy eredményt elérjenek. A bírónak, aid eddig abszolút korrektül bíráskodott nincs már meg a lelkiereje, hogy az üvöltő tömeggel szemben megfékezze az uruguayiakat. A 90. percben nagy kavarodás a ferencvárosi kapu előtt, a labdát senki sem látja, ember ember hátán kapálózik a földön. Amseit három uruguayi a szó-szoros értelmében lefogja és úgy sikerül valahogy^ betuszkolni a labdát a hálóba. Újrakezdés előtt beszaladunk a bíróhoz és mutatjuk, hogy már vége a mérkőzésnek, de ő azt mondja, hogy az első félidőt korábban fejezte be... Már három perccel telt el a rendes játékidő, amikor a 16-os tájékán Papp egy állítólagos handszéért liest ítél a bíró. Elhűlt bennünk a vér. Hát lehetséges ez?! A közönség üvölt, ordít, a mi fiaink sápadtan a visszafojtott indulattól, de egy szó protestálás nélkül nézik, amint Scarone 5 perccel a rendes játékidő letelte után berúgja a tizenegyest. Utána jelzi a bíró a mérkőzés befejezését. A közönség udvarias tapssal ünnepli a győztes csapatot, míg a mieink a szokásos húj, húj, húj- rá-val búcsúznak. A mérkőzés után nagy a boldogság a Ferencváros öltözőjében. Egyik játékos sem fáradt, nem is bánják a szabálytalanul elért két uruguayi gólt, a fő, hogy győztek. Egymást ölelik és csókolják és amíg egyenként lezuhanyozzák magukat, megtelik az öltöző újságírókkal, az uruguayi szövetség vezetőivel, akik mind gratulálni jöttek, kifejezni azt, hogy Montevideóban még ilyen képességű külföldi csapat nem szerepelt. Lassan elkészülnek a fiúk és mikor kifelé tartva kiértek a pálya kapujához, óriási magyar tömeg várta őket, és miközben elindul velük a hatalmas társasautó, boldog magyarok éljenzésétől hangos az egész környék. A mérkőzés utolsó akkordjaként fel kell jegyeznünk még, hogy mikor a pályán minden elcsendesedett, Bródy Sándor, a régi FTC híres öreg játékosa, aki menedzsere ennek a túrának odament Potyához, a Ferencváros nagyszerű tréneréhez, aki sok-sok nehéz csatát küzdött végig Bródy Sándorral és meghatottan mondta neki:- Gratulálok pajtás, nagyon szép volt! És a két öreg harcos megcsókolta egymást.. * A nevezetes nap krónikájához tartozik, hogy a későbbi híres stadion a Centenarió, alapkőletétele is ekkor volt! Az Uruguayi Labdarúgó Szövetség vezetői Szigeti Imrét és Bródy Sándort is meghívták az ünnepi eseményre. Kardos Imre a Délamerikai Magyarság tudósítója a szemtanú hitelességével számolt be a sporttörténeti eseményről: Hatalmas zászlóerdő jelezte a felépítendő stadion határait, amely gyönyörű lankás, fákkal övezett helyen fekszik, mesés kilátással egész Montevideóra. Amíg az ünnepség elkezdődött, két katonazenekar szórakoztatta a megjelenteket, akiknek soraiban ott volt csaknem teljes számban Montevideo társadalmi és hivatali előkelősége. így a város kormányzója, az összes sportegyesületek képviselői és magasrangú katonatisztek. Szigeti Imre és Bródy Sándor a Szövetség elnökének felkérésére aláírták azt a pergament ívet, amely - emlékül az alapkőletétel ünnepségére - a felépítendő stadionban márványon lesz megörökítve... Brazíliai Magyar Újság (Rio de Janeiro) 1929. július 6. FERENCVÁROS-RIO DE JANEIRO VÁLOGATOTT 3-3 BRAZIL VÁLOGATOTT -FERENCVÁROS 2-0 Megérkezett a Ferencváros Montevideóba amely alól csak azt látta, amit éppen csapatának érdekei megkívántak és vakká lett újból abban a pillanatban, amikor a magyar csapatnak kedvező ítéletet kellett volna hoznia. Időnként talán már ő is restel- te lehetetlen ítélkezéseit. Ilyen volt többek között az is, amikor Takács Il-t tiszta gólhelyzetben Jaguaré a hatos vonalon két kézzel átölelve akadályozta meg akciójának befejezésében. Ezért a minden más pályán és bíró szemében feltétlen 11- esért, ő feldobta a labdát... Tudjuk, lovagias nemzet hírében állunk, azonban a Ferencváros nem azért jött el Budapestről Dél-Amerikába, hogy udvariasságból, lovagiasságból, a legdurvább sportszerűtlenségekkel és a nemzetközi futballszabályok mellőzésével is engedjen és ezáltal biztos győzelmeket adjon át ellenfeleinek. Aztán a következő mérkőzésen kiderült, hogy pártos brazil bíróból - nem ez volt az egyetlen... megjegyezni: akármilyen igazságtalan az ítélet, nem protestálunk! Öldöklő iramban kezdődik a második félidő. A ferencvárosi csapat veszélyesen támad és Takácsot tiszta helyzetben akasztja meg a bírói síp. Jó volna tudni, miért?! Aztán váratlanul Nilo beadását Petro védhetetlen lövéssel góllá értékesíti. Erős támadásba kezd a Fradi, amelynek eredménye a brazil „ellenállás” folytán csak orvosi látleletre való: Takács II megsérül, majd Turayt ájultan viszik le a pályáról. 23 óra 39 perckor Feticio megszerzi a második gólt, és a mérkőzés sorsa meg van pecsételve. Délamerikai Magyar Újság 1929. július 13.
