Fradi újság (1990)
1990 / 4. szám
TRIBU SAJTÓMÚZEUM Bródy Sándor szép élete Ez az interjú, melyet Brazília forró földjén fog kinyomni a gép, ott kezdődött valahol Szibériában, egy Berezovka nevű isten háta mögötti kis faluban. A fogolytáborban a barakkok közt volt némi kis köz, szúrósszemcséjű futóhomok borította. Itt valami rongylabdával csakúgy megszokásból futballt mímeltek a foglyok. És ott a homokon révedezve mindig megtaláltam Bródy Sándort, a magyar válogatott centerhalfját. Úgy emlékszem, mindenki nagyon szerette akkor is. Már arcának egyenes vonalaiból is sugárzik az igazság szeretete. De az igazságot föltétlenül csak tudni szereti Bródy, és nem föltétlenül kérkedni is vele. Volt valami kis adhoc futballcsapata a tábornak, annak olyan szerényen adta a jobb tanácsokat, hogy aki hallotta, azt hitte, ő kér tanácsot. És volt nekem valami lapom is ott. „Fogolyélet” volt a címe, kézzel írták, és festők illusztrálták, példányai csak a Nemzeti Múzeumban találhatók. Nos, ebben a lapban jelentek meg a sporttudósítások is. Bródy csak nagy könyörgésre vallotta meg nekem, hogy én bizony nem értek a sporthoz, mindezt olyan félénken mondta a drága öreg fiú, mintha ő szégyellné magát helyettem. Most itt ülünk a Palace szálló társalgójában, Sao Paulóban. Bródy Sándor maga elé néz. Nem tudja megtagadni a régi fogolytársától, hogy ne adjon interjút, de azért nem adná egy vak lóért, ha nem találtam volna otthon...- Nehéz megmondani, hogy mikor kezdtem futballozni, mert amióta az eszemet bírom, mindig futballoztam. Talán 1896 lehetett az az esztendő, mikor a futball meghonosodott Magyarországon. Csak rugdalóztam valami ifjúsági csapatban, amit Pannóniának hívtak. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy megválasztottak csapatkapitánynak. Azt hiszem, egy kicsit tudhattam már nevelni akkor is, mert innen kerültek ki a legjobb ifjúsági játékosok. Aztán tönkrement a Pannónia, mert jó játékosait felszívták a nagy egyesületek. 1900-ban aztán eljöttek a régi barátaim, hogy én is lépjek be egy nagy klubba. A Ferencvárosban laktam, és azt hiszem, hogy senkinek az életében még döntőbb szerepe nem volt a kerületnek, ahol lakott, mint az enyémben. Beléptem az FTC-be, melynek azon a vasárnapon három csapatot kellett kiállítania. Betettek szépen a harmadik csapatba. Én nem is szóltam semmit, csak játszottam ahogyan Isten altkor tudnom engedte. Délutánra már egy másik játékos helyére kerültem a második csapatba. Még azon a héten már az első csapatban játszottam. Mit mondhatok erről még? Rövidesen megválasztottak csapatkapitánynak, és az maradtam egészen a háború kitöréséig. Ugye nem muszáj mindig magamról beszélni? Beszélhetek egy kicsit az FTC- ről is. Az én időmben ötször egymás után nyertük meg a magyar bajnokságot! És az FTC volt az első magyar klub, amely nemzetközi vonatkozásban is sokat számított. Én magam sokszor képviseltem a magyar színeket, a válogatottban pedig tizenhétszer. 1912- ben Angliába hívták meg az FTC- t. Ez volt a magyar csapatnak az első ilyen túrasorozata. Amikor hazajöttünk, vagy tízezer ember várt ránk a Keleti pályaudvarnál... Bent a klubban úgy éltünk, mint a testvérek. 1914-ben elmentem egy kicsit a háborúba. Premislinél off sidde- ról fogságba ejtettek, a többit aztán tudja, kedves barátom. Mikor újra találkoztunk, már ismét Pesten, az FTC-nél voltam. A futballszakosztály élére kerültem, egy- személyben voltam társadalmi tréner és intéző. Nem nagyon tudtam azonban megbarátkozni az akkori hazai viszonyokkal, de legkevésbé az álamatőrség intézményével. Ezért elfogadtam az akkor Bródy Sándor útban Dél-Ame- rika felé éppen Pesten járt Göteborgi Kam- ratema meghívását Svédországba, és elmentem hozzájuk trénernek. Itt nagyon jó dolgom volt, anyagilag nem lett volna okom megbánni, hogy elhagytam Magyarországot és nyugdíjas állásomat a Székesfőváros Gázmüveinél. Minthogy azonban rövid megszakítással 9 évig nem voltam otthon, ellenállhatatlan honvágyat éreztem, otthagytam csapot-pa- pot, és hazaszaladtam Pestre. Négy évig nem csináltam semmit, inkább csak klubéletet éltem és tanácsokat adtam. Közben néhány kísérlet történt arra, hogy megválasszanak szövetségi kapitánynak. Minthogy azonban úgy éreztem, hogy a szövetségben klubpolitika uralkodik, mindig elzárkóztam, mert féltem, hogy a szövetség nem lesz munkaképes. No, de most már éppen eleget beszéltem, jöjjön az ebédlőbe. A kávé talán élvezetesebb lesz, mint az én mondanivalóm volt... Róna István Dél-amerikai Magyar Hírlap 1929. június 27. JUBILEUM- GYŐZELEMMEL Az FTC első győzelmét 1900. március 31-én aratta, a III. kér. elleni - mai szóval élve - barátságos mérkőzésen. (Akkor még nem volt bajnokság. A szerk.) Kilencven évvel később, pontosan március 31 -én(!), „ismétlési” lehetősége volt a fradistáknak, ugyanis ezen a napon volt a Videoton-FTC bajnoki mérkőzés. A csendes jubileum szép zöldfehér sikert hozott: Dzurjákék 1-0-ás győzelemmel „ünnepelték” az első győzelmet. Tulajdonképpen az egész szakosztály ünnepelt. íme az eredménysor: az NB I-es csapatok 1-0, a tartalékok 5-0, az ifi 12-0, a serdülő 11-0-ra győzött. Ha a 9-0-ás gólkülönbséggel Játszunk”, stílszerűen kijön a kilenc évtizedre a kilenc gól! így is lehet jubilálni... Talán minden évszázadban egyszer, ha sikerüli! Nyolcvan éve kezdték a Fradi-pályát építeni „Most már úgy látszik, hogy hamarosan felépül a ferencvárosi versenypálya, s talán már az őszi szezon egy olyan világvárosi intézménnyel fogja meglepni a főváros sporttársadalmát, amilyennek párját az egész kontinensen is hiába keresné. Aki az FTC-MTK múlt heti matchének rengeteg közönségét látta, érzi, hogy a rohamos fejlődés és a sport iránti érdeklődés hi- heteüen emelkedése szinte követeli az eddigieknél sokkal nagyobb befogadóképességű új pálya létesítését. Az FTC új pályája a club titkárainak Horváth Ferencnek és Ma- laky Mihálynak a külföldön, s főleg Angliában folytatott tanulmányozásai és tapasztalatai alapján az ő ideáik szerint a nézők kényelmes elhelyezését oly praktikusan oldja meg, hogy akkora helyen, mint a mostani Millenáris pálya, hol jelenleg már 10 ezer néző is csak szorongva fér el, 30 ezret tud majd elhelyezni! Akik látták a pálya terveit, melyeket Matyók Aladár közreműködésével Szivessy és Jánszky építészek készítettek, elragadtatással nyilatkoztak róluk. Kolozsvár városa is már ezeknek a terveknek nyomán építi az ottani versenypályát. A megépítés 160 000 koronát kíván. Ezt az összeget a club egy részvénytársaságtól kapja, mely most pénteken tartotta alapító értekezletét. Az értekezlet hangulatából ítélve a részvénytársasági tőke egy hét alatt együtt lesz, s a jövő hó közepén már meg is kezdődik az új pálya építése.” Ha nem is egy hét alatt, mint ahogy azt a Sport-Világban írták, de a szükséges pénz az induláshoz hamarosan összegyűlt, a munka elkezdődhetett 1910. június 20-án a Ferencvárosi Versenypálya Részvénytársaság tagjai összesítették az addig beérkezett részvényeket. Az ösz- szeg láttán örömmel nyilatkozták:- Olyan pálya fog ebből a nagy tőkéből a Hungária út és az Üllői út kereszteződésénél, a kies Népliget sarkával szemben fekvő, mintegy 7200 négyszögölnyi területen épülni, amely nemcsak a futballisták, atléták, teniszezők, vívók és tornászok, de a mérkőzésekben gyönyörködő nézők igényeit is minden tekintetben ki fogja elégíteni... Az építkezések folytak, és 1910. december 25-én már meg is jelent az első fénykép az épülő Üllői úti pályáról. A Sporthírlap fényképén az A-tribün volt látható, a pályán pedig még a „felvonulási épületek”... A látvány minden fradistának szép karácsonyi ajándékot jelentett. í I
