Fradi újság (1990)

1990-09-13 / 4. szám

- Kedves Kati, szomorú­nak, fáradtnak látszol. A vi­lágbajnokságon negyedik és ötödik helyezést értél el, egyéniben. Ez óriási ered­mény, ezért boldognak kel­lene lenned.- Boldog nem vagyok, bár igazán csalódott sem. In­kább fáradtnak érzem ma­gam, nehéz idény volt. Sze­rettem volna érmet nyerni, sőt voltak győzelmi álmaim is. 500 m-en nagyon rosszul rajtoltam, Igaz, úgy éreztem szabálytalan a rajt, s úgyis visszalövik. Elengedték a me­zőnyt, én pedig lelkesen szur­koltam a többieknek a rajt­vonalon. így nagyon nagy hátrány után nem sikerült dobogóra lépnem. A hosszú távú versenyen maximálisan szerepeltem, ez sajnos csak a negyedik helyre volt elég.- A női négyes csapat vi­szont ezüstérmes lett. A Te négyesbeli szereplésed évek óta sarkalatos pont. Még egyéniben itthon harmadik­nál rosszabb sohasem vagy, a csapatba nem tudsz beke­rülni. így a többiek világbaj­nokok, többszörös világbaj­noki érmesek, Neked van egy bronz- és egy ezüstér­med. Miért nem tudsz a né­gyesbe kerülni?- Valóban ez már évek óta így van. Egyesben akár­milyen jó lehetek, a négyes­be nem válogatnak be. Idén a két legjobb párosból, a Mészáros-Dónusz és a Kő- bán-Huber kettősből állt ösz- sze a négyes. Mind a né­gyen teljesen biztosak voltak benne, hogy ők indulnak. A vb előtt már hónapokkal összeültek, nem is lehetett kérdéses, hogy más nem ke­rülhet be közéjük. Pedig egyéniben Mednyánszky Szil­vi, János Erika és én magam is a válogató versenyen sok­kal jobban szerepeltünk, mint Huber Henrietta.- Bármelyikőtökkel Huber Henrietta helyett lehetett vol­na esélyetek az aranyérem­re?- Szerintem igen. Nem volt olyan meggyőző a németek győzelme.- És mi lesz jövőre? Téged végleg kifelejtettek a né­gyesből? Gyulay Katalin- Remélem, hogy nem. Jö­vőre párosban együtt ver- senyzek Mednyánszky Szilvi­vel, s bízunk benne, hogy jól szereplünk, s akkor indulha­tunk négyesben Is.- Ferencvárosiként? Tudod olvastam, hogy Te is, Zala György, s közös edzőtök s egyben férjed Solymár Lász­ló is, fontolgattátok a távo­zást a Fradiból. Végül év vé­géig kötöttetek szerződést. Hogyan tovább?- En mindenesetre, de sze­rintem a fiúk is nagyon szere­tik a Fradit. Örömmel dolgo­zunk e népszerű egyesület­ben, Szeretnénk itt maradni, de mindenképpen szüksé­ges, hogy terveinkhez - a barcelonai olimpián való si­keres szerepléshez - meg­kapjuk a teljes nem is inkább anyagi, mint szakmia feltéte­leket. Ezeket a kérdéseket kellett egyeztetnünk a Fe­rencváros vezetőivel, és mi­vel ez Hargitai Karcsi bácsi­val sikerült maradnunk, s dol­gozunk minden erőnkkel to­vább,- Jövőre pedig világbaj­noki érmes leszel...- Örülök, hogy így gondo­lod, megpróbáljuk! (F.T.) Pusztai László óta nem akadt a csapatban olyan játékos, aki hosz- szabb idóre kibérelte volna magá­nak a jobbszélső posztját. A 7-es mez gyakorta volt kiadó, s bár so­kan megpályázták, a szerencsé­sebbek is csak legfeljebb egy-egy idényre mondhatták biztosan ma­gukénak, többen akadtak viszont, akiknek mindössze néhány meccs jutott. így van ez most is. Ha valaki megkérdezi, ki is a csapat jobbszél­sője, aligha adható egyértelmű vá­lasz. Ami tény: az eddigi három ta­lálkozón Póling Zsolt és Nagy Zsolt játszott a csatársor jobb oldalán. Kettejük közül az előbbivel beszél­gettem.- Zsolt, a tavasszal súlyos sérülést szenvedtél az egyik edzésen. Sokan azt gondolták, hogy talán a pálya­futásodat is be kell fejezned. Ezzel szemben szinte viharos gyorsaság­gal gyógyultál meg.- Igen, magam sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar rendbe Jö­vök. Azt hittem, hogy legfeljebb au­gusztus közepén kezdhetem el a mozgást, de szerencsére tévedtem. Már júliusban, alig másfél héttel a csapat után, én is megkezdhettem a felkészülést. Eleinte egyedül gya­koroltam, aztán csatlakoztam a töb­biekhez.- Minek köszönheted a gyors talpraállást?- A Sportkórházban a műtétet kö­vetően Lángfi professzor nyújtotta és lézerezte a lábam, s mondhatom, szinte csodát tett. A combom ugyan még most sem olyan erős, mint volt, de majd menet közben igyekszem pótolni a lemaradást. Ez persze nem lesz olyan könnyű.- Jó néhány hónappal az össze­csapásotok után, hogyan ítéled meg Szeibert tettét?- Nem változott róla a vélemé­nyem. Elestem miatta egy csomó pénztől. Legyen ennyi elég, most már a játékkal akarok foglalkozni.- Az OTP-tornán már komoly tét­meccsen is pályára léptél.- Sajnos, akkor még nem nagyon ment a játék, a második meccsre már nem is neveztek. Úgy nézett ki, hogy Nagy Zsolt kerül közelebb a kezdőcsapathoz, de aztán megsé­rült. Némi iróniával azt is mondhat­nám, hogy kettőnk közül az játszik, aki egészséges.- A bajnoki nyitányon mindene­setre te kezdtél.- Szenzációsan sikerült a rajt. Ta­lán azért, mert az egész csapat na­gyon akarta a győzelmet. Már az első percben gólt rúgtunk, s utána minden bejött. A kiütéshez persze kellettek az újpesti védelem súlyos hibái is. Ezzel együtt olyan volt az a meccs, mint egy álom...- ...amiből röpke egy hét múlva ugyancsak keservesen ébredhette­tek fel.- A Tatabánya ellen sajnos nem ment a csapatnak, s nekem sem. Le is cserélt az edzőm, de Nagy Zsolt sem tudott nagyot változtatni a csa­társor játékán, bár jobban játszott nálam.- Szerinted mi az oka a hazai pá­lyán néha előforduló fiaskóknak?- Idehaza sohasem játszik a csa­pat olyan felszabadultan, mint ide­genben. A közönség nagyon szigo­rú, s ha a meccs elején nem tudunk gólt lőni, jön a szokásos idegeske­dés, görcsösség, kapkodás. Sajnos, a pálya is elég keskeny, ami nem kedvez a mi játékunknak.- Debrecenből aztán megint győztesen tértetek haza.- Kétségtelen, hogy szerencsénk volt, mert néha nagyon nyomott a Debrecen, de ezúttal ők jártak úgy, mint mi a Tatabánya ellen. Én külö­nösen örültem a győzelemnek, hi­szen gólt is szereztem.- Hányadik volt ez az első csa­patban?-Az ötödik.- Várható-e a Szeged ellen a folytatás?- Én szeretném, de ahhoz pályára is kell lépnem. Az mindenesetre csúnya dolog lenne, ha nem győz­nénk. Igaz, a Szeged jó rajtot vett, de nem játszott igazán erős ellenfe­lekkel. Ha ezt a meccset hozzuk, akkor talán elfeledhetjük a Tatabá­nya elleni kudarcot, hiszen négy meccsből hat pontunk lesz, ami hetvenöt százalékos teljesítmény. Ha pedig ezt az arányt tartani tud­juk, akkor bajnokok lehetünk.- Az utóbbi években erre mindig megvolt az esélyetek, de sohasem sikerült az aranyérem megszerzése.- Idén talán másképp lesz. A fel­készülésen biztosan nem fog múlni. Sokat hasznosítunk Nyilasi Tibi Ausztriában szerzett tapasz­talataiból, az edzések változatosak, pergő ritmusúak. Ez előbb-utóbb majd a játékon is meglátszik.- A bajnokságon kívül van még egy nagy feladatotok...- Igen, az UEFA Kupában ki kelle­ne vernünk az Antwerpent.- És kiveritek?-Annyi esélyt mindenesetre adok nekünk is, mint nekik. A hírek szerint nincsenek valami nagy formában. Mindenesetre idegenben kellene megalapoznunk a továbbjutást.- Tavaly az Admira ellen odakint nagyon jól játszottatok, aztán mégis az osztrákok mentek tovább.- Még egyszer aligha hagyunk ki akkora esélyt mint akkor, éppen Szegeden... (ládonyi) LABDARÚGÁS szeptember 15. Siófok: Siófok-FTC NB I és tartalék Népligeti FTC-pálya: FTC-Siófok ifi és serdülő szeptember 23. Üllői út: FTC-Pécsi MSC NB I és tartalék szeptember 22. Pécs: PMSC-FTC ifi és serdülő KÉZILABDA szeptember 20. FTC-Bp. Honvéd Bp. I. oszt, férfi szeptember 29. Herz-FTC-Békéscsaba NB I női VÍZILABDA szeptember 19. Szeged: Szeged-FTC szeptember 26. Margitsziget: FTC-Törley-Tungsram szeptember 29. Eger: Eger-FTC

Next

/
Thumbnails
Contents