Fradi Sport (1990)
12. szám
1 íem szerződött Dél-Koreába, ami igazán rend- lagyónak mondható, hiszen az apja és az edző- e ugyanaz az ember volt. Neki akkor sem lett rolna lehetősége nagy csavargásokra, az éjsza- ;ai kiruccanásokra, ha erre a legminimálisabb íajlandóságot is mutatta volna. De őt még ak- ;or sem lehetett elűzni otthonról, ha én kifeje- etten megkértem arra, hogy most menjen, la- ítson, szórakozzon egy kicsit... Tudod hova nent olyankor? Vagy futni, vagy lépcsőzni a épcsőházba...- Sokan megdöbbentek, amikor második ■kapitányságodat úgy kezdted, hogy öt is a íemzeti tizenegybe állítottad... Én nem. mert észint elfogultan szeretem a tisztelettudó visel- :edése, abszolút úri magatartása miatt, részint ízért nem, mert ó egy milliméterrel sem gyen- íébb futballista bárkinél, akit a helyén a válo- íatottban pályára küldhetsz... Ennek a beszél- letésnek azonban nem a kettőnk kapcsolata a émája, hanem te és a Ferencváros...- Ha a mostani csapattal való kapcsolómra célzol, akkor azt hiszem, nyugodtan ál- thatom: az a lehető legjobb... Adódik ez abból, togy edzőjük Nyilasi Tibi a valaha volt legked- esebb és azt hiszem a legjobb játékosaim közé orolandó, akivel még az első szövetségi kapi- ányságom alatt kötöttünk, azt hiszem életünk égéig tartó véd és dacszövetséget... Azért sze- ettem és szeretem most is öt, mert egy abszo- it tisztán, logikusan, racionálisan gondolkodó mber, aki minden lépéséről tudja, hogy azt mi- ‘rt teszi meg, s aki korszakos egyénisége volt i magyar labdarúgásnak... Nyugodtan belehe- yezhető abba a sorba, amibe minket szoktak! ídzőként is nagy fantáziát látok benne, eddigi nűködése számomra a csodálkozások soroza- a... Úgy dolgozik, ahogy egy profi edzőnek dol- joznia keli... Pedig ha valakinek, akkor neki lines ezen a pályán még semmi rutinja, no de utballistaként éppen azért élt nyitott szemmel is füllel vagy másfél évtizeden át az öltözőkben, togy most az ott látottakat, hallottakat haszno- ítsa. És ezt nagyszerűen teszi... Nem felejtette I, hogy futballista volt, ugyanakkor már jelent- eznek nála az edzőre jellemző vonások is...- Volt arról is szó, hogy melletted dolgozik majd a válogatottnál...- Én nagyon örültem volna neki, hiszen az ő puszta léte a mai játékosok körében talán még az enyémnél is többet nyom a latba, hiszen engem ezek a mai gyerekek már nem nagyon láttak futballozni, őt viszont... Az elnök úr, dr. Laczkó Mihály fel is ajánlotta Tibinek ezt a lehetőséget, ő azonban azt mondta, hogy részint rengeteggel tartozik a Fradinak, s ha oda hívják, akkor egyszerűen nem mondhat nemet, részint úgy tartotta, hogy egy abszolút pályakezdő edző klubcsapatnál, vezető edzőként sokkal hamarabb tanulhatja meg a szakmát, mintha a válogatottnál, mellettem részfeladatokat lát el. És ez így is igaz...- Lehet, hogy ezt nem kellene mondanom, pontosabban nem éppen neked kellene mondanom, de miért beszéljek mellé... én Nyilasi Tibiben a jövő szövetségi kapitányát látom...- Minden adottsága megvan ahhoz, hogyy egyszer az legyen!- Melletted vagy helyetted?- Ha most azt hiszed, hogy megfogtál, vagy hogy ez kényes kérdés, akkor nagyon tévedsz... Egyszer elmondtam már, hogy én nem kapaszkodom száz körömmel ehhez a poszthoz. Örömmel, tiszta szívvel és abszolút lelkesedéssel csinálom addig, amíg hagyják... Azt is pontosan tudni fogom, hogy mikor kell felállni... Velem nem lesz pere az MLSZ-nek és senkinek... Hogy utánam ki jön, azt nem az én tisztem eldönteni, de azt tudom, hogy Nyilasi Tibi a legesélyesebb pályázó erre a pozícióra...- Le ne váltsunk már a nagy Nyilasi dicséretében, pontosan most, amikor hosszú évek óta elOször végre úgy szerepelt 1990-ben a válogatott, ahogyan Mezey óta egyszer sem, arról nem beszélve, hogy szinte a semmiből még az Eb-döntőbe jutásra is támadt némi-nemú remény...- Azt hiszem ebben azért olyan nagyon nem szabad beleélnünk magunkat, hiszen még nagyon sok minden történhet. Tény, hogy mi elkezdtünk egy munkát, aminek eredményei úgy-ahogy már jelentkeznek. De nem szabad átesni a ló túlsó oldalára, azt tudni kell, hogy ennek az Eb-csoportnak mostani, látszólag valóban jó pozíciónk ellenére nem mi vagyunk az esélyesei... Azt azonban úgy érzem már értékelni lehet, hogy ez a csapat nem kapott ki Norvégiában (hogy ez az eredmény mennyit ér, azt most tudjuk csak igazán, amikor a norvégok 0-3-as győzelemmel tértek haza Ciprusról...) hogy az olaszokkal olyan meccset játszottak, amelybe még a legádázabb kritikusaink sem találhattak kivetni valót, Ciprust pedig simán megverte. Most jön egy hosszabb szünet, amelyet okosan, ügyesen, jól kell felhasználnunk, hiszen kétségkívül él a remény... 1991-ben először Ciprusra megyünk, s ha ott sikerülne nyerni, s miért ne sikerülne, akkor azt hiszem, nem túlzás állítani, hogy néhány hétre rá az év mérkőzését játsszuk majd a szovjetek ellen a Népstadionban... Azt hiszem számolgatni, esélytlatolgatni csak a szovjetek elleni mérkőzés után lesz érdemes...- A válogatott nagy őszi menetelésében ha nem is meghatározó, de azért elég fontos szerepet játszottak a ferencvárosi játékosok...- Elégedett is vagyok valamennyiükkel, ha nem is teljesen egyforma mértékben... Azt hiszem a kapitányságom óta Limperger az aki a legtöbbször szerepelt, s szinte minden alkalommal jól játszott, volt, amikor a válogatott legjobbjai közé tartozott. Nem csalódtam Pintér Attilában sem, neki azonban Disztl Laci személyében nagyon erős vetélytársa van. Norvégiában azonban Pintér játszott, s nagyon jól... Keller Jóska minden alkalommal, amikor szerephez jutott, megfelelt, Fischerrel nem volt igazán szerencsém, hiszen ő a bajnokikon mindig sokkal jobb teljesítményt nyújt, mint a válogatottban, ez azonban nem jelenti azt, hogy elfeledkeznék róla, s ne adnám meg számára akár a kezdő csapatban való játék lehetőségét is...- Ebből volt is némi vitátok a Ciprus meccs előtt...-Volt, de Pali nagyon okosan állt a kérdéshez, szeretett volna kezdő lenni, ám a kispadot is vállalta. Tudomásul kell egyébként minden játékosnak venni, hogy ebbe a válogatottba ma már tartaléknak lenni is nagy dolog és megtiszteltetés... A fradisták sorát zárva meg kell emlékeznem még Simon Tibiről, aki igazi csapatember, a védelemben bárhol, bármikor harcba dobható, és Keresztúriról, akit csak egy nagyon balszerencsés sérülés akadályozott meg abban, hogy Norvégiában debütálhasson.- Azt szokták mondani, hogy a magyar labdarúgás egésze szempontjából sem mindegy, hogy a Ferencváros jól szerepel-e vagy sem... A kapitány székéből nézve ezt a kérdést, gondolom ugyanez a helyzet...- Évtizedek tapasztalata mondatja velem: ha jó a Fradi, akkor él, pezseg a bajnokság és az egész labdarúgó élet minálunk... Itt ilyenek a hagyományok, a szokások, ezt nem tudomásul venni ostobaság. Ez a csapat hatalmas tömegeket mozgat meg, ez a csapat, amely bárhol az országban képes megtölteni a pályákat, nyugodtan lehet mondani, hogy ebben az országban az emberek 90 százaléka Fradi drukker. Még azok is, akik ugyan soha nem mennek ki egy meccsr:, de az újságban, a rádióban, a tv-ben a Fradi eredményét olvassák, hallgatják, nézik meg először... Éppen ezért senkinek sem lehet mindegy, hogy ez a csapat hogy szerepel, mert a futball ópiumát jelenti!- A fradista tábor szemében nagyságrendekkel nőtt a tekintélyed, amikor étesültek arról, hogy a zárt kapuk mögött lejátszott Ferenc- város-Bröndby mérkőzést a díszpáholyból olyan stresszben élted végig, mintha a válogatott játszott volna, mondjuk Eb-döntőt... Rekedtre ordítottad magad, ha nem fognak le, talán befutsz a pályára és leszereled a kiugró dán csatárokat...- Nem szeretem a szenvtelen, sótlan, szobor-típusú embereket. Én ha futballt látok, kivetkőzöm önmagámból, egy kölyök meccsbe is képes vagyok belehalni... Most meg a Fradi játszott, ráadásul egy szerintem borzasztóan igazságtalan döntés miatt olyan környezetben, mintha a holdon rendezték volna a meccset... Szörnyű élmény volt, soha az életben nem szeretnék így futballmeccset nézni. Persze, hogy szurkoltam nekik... Képzeld el mit jelentett volna, ha a Fradi továbbjut, s most mondjuk arról beszélgetnénk, hogy a következő fordulóban az Üllői útra jön a Bayer Leverkusen... Lakat T. Károly— PIREUSZ SEM MOSTOHAGYEREK dőták és a földig rombolták i.e. 86-ban, hogy azután az eredeti görög átírásban Pireéfsz névre hallgató település több mint 18 évszázadon át árnyékéletet éljen. Annál lüktetőbb a mai világkikötő. Az elővárosait is számítva 440 ezer lakosú Pireusz bonyolítja le Görögország tengeri forgalmának 60 százalékát. No és az sem utolsó, hogy rendelkezik egy focicsapattal az Olympiakosz FC Pireusszal, amely rengeteg örömet szerzett már a Szaronikosz- öbölben élő népeknek. A piros-fehér csikós gladiátorok ezdésein megszokott „körítés" a 3-4 ezer néző, a bajnoki meccsek átlaga a 30 ezer körül mozog, már amikor éppen nincs büntetésből bezárva a híres Karaiszkaki-stadion. Mert a petárdázás, a kődobálás, a pofozkodás a pireuszi huligánok körében is közkedvelt időtöltés. Apropos, az a híres stadion. Nem feltétlenül focirajongó az a pireuszi járókelő, aki készséggel és a legtüzetesebb pontossággal útbaigazít, ha a Karaiszkaki- sporttelepet keresed. Minden valamire való városlakó tudja, hogy az Olympiakosz szentélye a Pireusz és Neo Faliro kerületeket összekötő főút mentén fekszik. A Konturiotou utca 138. alatti létesítmény - korszerűsített formájában - 42 ezer nézőnek ad otthont. Az Olimpiai-stadion elkészültéig Athén első számú focipályájának számított, a válogatott találkozók túlnyomó többségét a Karaiszkakiban rendezték. Alkalmasint egymásra rogyott volna a gyönyörűségtől az öt Andrianopulosz- testvér, ha csak egyetlen futó pillantást vethettek volna szeretett „gyermekük" későbbi lakhelyére a Karaiszkaki-stadionra. De az öl klubalapitónak (Nikosz, Kosztasz, George, Vaszilisz és Leonidasz) nem adatott meg ez a dicsőség. A sikerben, elismerésben éppenséggel így sem szűkölködtek. Ha már az övék volt a klub és a labda kihirdették, hogy ők öten alkotják a csatársort. Az 1930/31-es bajnok- csapatban még ott virítottak négyen. Mi több, Leonidasz Andrianopulosz a görög válogatott balszélsőjeként játszott a milánói San Siróban azon a vb-selejtezőn, ahol az olaszok 4-0-ra eltántálták vendégeiket. Történt mindez 1934. március 25- én. A derék taljánok, ha tudják, hogy egy klubalapítót is porig aláznak, talán megállnak kettőnél. Tisztelet is van a világon... Mohó aranyvadászat Az Andrianopulosz-fivérek később jelentős karriert futottak be a Pireuszi és az országos politika magas vonulatában. Mielőtt a gyepet felcserélték volna az országépítő fontosságú munkálkodással, a klubra hagyományozták a piros-fehér csíkos szerelést és a híres jelvényt. A kör alakú emblmában antik görög ifjú (sportoló) fejét formázták meg. Természetesen egy győztesét, ugyanis göndörén bodorodó fürtjeit babérkoszorú ékesíti. A pireuszi legények nem akartak szégyent hozni a szivük fölött viselt jelvényre, mert derekasan belevetették magukat az aranymedálok hajszolásába. A harmincas éveket diadalt diadalra halmozva hagyták maguk mögött. 1933 és 1938 között öt bajnoki címet szereztek és csupán azért nem hatot, mert 1935-ben az Ethnikosz, a Panathinaikosz és az Olympiakosz holtversenyben végzett az élen és ki tudja milyen okból, nem hirdettek bajnokot. A kikötőváros labdarúgásában a második v lágháború után jött el a második aranykor. Az 1946/47-es küzdelemsorozatban a piros-fehérek dupláztak. A bajnokság mellé az egyesület történetében először a kupagyőzelmet is hozták. Sőt, a legendás John Vazosz személyében a krónikások elzenghették az Olympiakosz első gólkirályának dicső tetteit is. Vázosz mester egyébiránt nem kevesebb, mint 5 (!) gólkirályi címet nyert. A hősköltemény úgy folytatódott, hogy a pireusziak 1947 és 1959 között (két kivétellel) minden bajnoki kiírásban az 1. helyen végeztek! 1949-ben és 1953-ban máig magyarázhatatlan módon a nagy rivális Panathinaikosz elorozta előlük a címet, de jött ám a megtorlás kamatostól. Zsinórban hat Olympiakosz bajnokság (1959-ig) adta a világ tudtára, hogy Hellaszban csak egy csapat létezik. Időközben a kupában sem tétlenkedtek. 1951 és 1954 között mesternégyessel keserítették a saját könnyeiken ladikázó ellenfeleket. Ez idő tájt tudvalévő volt, hogy Pireuszba veszteni járnak a riválisok, de a vendégként érkező Olympiakosz is szerfelett veszedelmes kompániának számított. A kupahistória nem tud megingásról. Nem csoda, hiszen 1957 és 1965 között (!) a piros-fehérek minden évben bejutottak a fináléba és egyetlen egyszer sem szenvedtek vereséget! Szenzációs teljesítmény. Nyolc egymást követő kupadöntőben sem találtak legyőzőre. A bajnokságban némi bátorító jellegű szünetet tartottak. Mármint a meuőnyt bátorították, hogy azért nekik is van miért lejsztolni. így azután két évtized alatt „mindössze" egy duplázás (1966,1967) és egy triplázás (1973-1975) gyarapította a dicsőségtablót. Aztán az 1979-es szezon elején bevezették a nyilvános és teljes körű profizmust. A kereseti lehetőségek addig nem is képzelt javulása úgy belelkesítette a legényeket, hogy 1983-al bezárón újabb négy Olympiakosz-bajnokságot regisztrálhattunk. Azóta - fura módon - csak az 1987-es elsőség jött pluszként. Ez a pireusziak 25. és máig is utolsó bajnoki diadala. A kupában - mint ismeretes - az idén nyertek, 18. ízben. Mindkettő görög csúcs. A második helyen toporgó Panathinaikosz 15 bajnoki címet és 11 kupasikert gürcölt össze. „Ennyia különbség" - mondják kaján képpel az Olympiakosz hívei. Magyar vérátömlesztés Érdekes, hogy a legnagyobb sztárokat felvonultató gárda a nemzetközi kupákban sorozatosan betlizett. Az 1989-90-es kiírásban sikerült először megélnie a harmadik kört. Akkor a Komora Imre - Török Péter duó vezérelte együttes az UEFA Kupában becsülettel helytállt. Détári Lajos főszereplésével előbb a Rad Beograd, majd a Vienna együttesét pucolták el az útból. Harmadjára jött a francia Auxerre és bizony Kovács Kácsiék csak idegenben lőtt góllal tudták legyűrni Dömééket. Természetesen a legutolsó kupagyőzelem is „Made in Hungary" feliratú, hiszen a Komora-Török-Détári hármas nélkül aligha döngethetnénk most a mellünket. Mi több, negyediknek bízvást idesorolhatom a bevezetőben említett Sztratisz Nikolai- disz barátomat, aki budapesti születésű, magyar iskolákat végzett, nyelv- és focitudásával minden áldott nap fáradhatatlanul segítette a magyar trió munkáját. Nem Döméék adták az első dózis magyar vért az Olympiakosznak. 1965 és 1967 között a foci olyan korszakos edzőzsenije pallérozta a piros-fehér fiúkat, mint Bukovi Marci bácsi. Segítője sem volt akárki: Lantos Mihály. Az eredmény az 1966-os és az 1967-es bajnoki cím. Ennyit világhatalmi létünkről... „Sportos” kormányválság Pedig a nyolcvanas évek is úgy indultak, hogy a pireusziak nimbusza kikezdhetetlen marad. Olyan ászok erősítették soraikat, mint a kapus Szarganisz, a hátvéd Mihosz, Gunarisz és Vamvakkoulasz, a norvég középpályás Albertsson, Xanto- pulosz, a szupersztár Anasztopulosz, no meg Mitropulosz. És mégsem eredményeikkel, hanem a Koszkotasz-botránnyal tették emlékezetessé az évtizedet. A klub zavaros múltú elnöke valami elkképesztő szemfényvesztés árán elhitette magáról, hogy milliárdos (Détárit is ő vette meg), észvesztő módon költekezett, égbenyúló terveket kovácsolt. Az akkori kormányt is megrendítő, több magas beosztású állami tisztviselőt, politikust besározó csalási és vesztegetési skandalum tört ki. Koszko- tasz megszökött, majd amerikai börtönbe került, Döme meg Bolognába szerződött. Az álmokból Blohin, az új edző Prolaszov (az új szerzemény) sem csinálhat valóságot... Török Péter
