Nagy Béla (szerk.): Fradi múzeum magazin (Budapest, 2002)

2002. november

Egy évszázaddal ezelőtt... Most, amikor e sorokat írom, 2002. október 12-e van. 100 évvel ezelőtt, 1902. október 12-én ját­szotta első hivatalos meccsét a ma­gyar válogatott. Bécsben, a Práter területén lévő Wiener Athletik SC füves pályáján lépett először pályá­ra a magyar válogatott. Az első osztrák-magyar tehát a mieink első hivatalos válogatott kilencven per­ce. Az első gólt már az ötödik perc­ben megkapták a magyarok: „Lö­vést, lövés ér, amelyeket eleinte meglehetősen szerencsésen hárít a védelem, az ötödik percben azon­ban Tauer egy éles lövéssel a lab­dát védhetetlenül a kapuba küldi." Ezt még négy követte, így az öt­száz bécsi szurkoló, stílszerűen öt hazai gólt láthatott... Már az első mérkőzés, az első vereség után talál­tak mentséget: „Hibás volt a csapat összeállítása. Ez azonban nem a Szövetség lelkén szárad, annak ma­guk a játékosok voltak okai. Ordódyt, a katonai kötelezettség, Mindert elfoglaltsága, Lillit pedig indispoziciója tartotta vissza a bécsi úttól. így tehát a csapat három kivá­ló erejét volt kénytelen nélkülözni, kiknek szereplése mindenesetre csökkentette volna a bécsi kudarc súlyos voltát." * Az első magyar válogatottat három FTC játékos, Berán, Koltai, Pokorny képviselte. Az FTC „football-osztály" korabeli jegyzőkkönyvéből tudjuk, hogy nem is volt olyan egyszerű ez a bécsi utazás... „Horváth Ferenc első kapitány je­lenti, hogy az MLSZ felszólította há­rom tagunkat, hogy a reprezentatív csapatban játsszék. A költségeket azonban nekünk kellett előzetesen megfizetni, mely költség utólag, a Szövetség által vissza fog térülni. Mi­után az FTC football-osztálya a költ­ségeket fedezni nem tudta, Dr. Schneider Béla úr igen tisztelt titká­runk, volt szíves a felmerülő költsé­geket előlegezni. A jelentés tudomá­sul vétetik." * A Fradi labdarugószakosztály jegy­zőkönyvéből tehát világosan kiderül, hogy a magyar válogatottban úgy szerepeltek játékosaink, hogy mai szóval élve szponzoruk volt! Áldassék tehát az ősfradista Dr. Schneider Béla nevel... Vajon vissza­kapta a pénzét? Vajon megköszönte ezt neki valaki?... * Most, amikor e sorokat írom, 2002. október 12-e van. Száz évvel ezelőtt is idegen országban rúgták a labdát a mi futballistáink. Száz év el­teltével is idegen országban léptek pályára labdarúgóink. Az eredmény? Akkor 5-0-ás vereség, napjainkban bravúrnak számító 1-1-es döntetlen Stockholmban EB selejtező mécs­esén! A sikernek számító eredmény kivívásából öt(!) fradista is részt vál­lalt. Dragoner Attila, Gyepes Gábor, Lipcsei Péter, Tököli Attila és a csere­ként beállt Gera Zoltán - nos e neve­zetes .jubileumi meccsen" címeres mezben is remekeltek! FRADI MÚZEUM MAGAZIN Pokorny Berán Koltai

Next

/
Thumbnails
Contents