Fradi műsormagazin
1986. szeptember
Hesz Ágnes „ÉRMES HELYEZÉSRE PÁLYÁZUNK” Nem hiszem, hogy volna olyan sportember, olyan kézilabdás Magyarországon, akinek ne a válogatottság lenne álmainak, vágyainak netovábbja. Nem tagadom, legszebb álmaimban én is címeres mezben száguldozok a két kapu között, piros-fehér-zöld szerelésben szórom a gólokat ... S ezek után elképzelhetik, micsoda bánat öntötte el szívemet, amikor talán másfél éve egyszer szóba került nevem a bővebb keret összeállításakor, de néhány nap múlva megsérültem, porc- műtéten estem át... Bezzeg azután tavasszal, az egyik délelőtti edzésen azzal fogadtak a lányok, no Ági gratulálunk, rövidesen válogatott leszel! ... Válogatott, hogyan? . . . Kérdeztem vissza. Hát Barabás Zsolt lett az edző, hiszen tudod te is .. . Mondták kórusban. De én aznap reggel éppen nem kaptam újságot, nem értesültem egykori felfedezőm és mesterem kapitányi megbízatásáról. . . . Tucatnyi szállal kötődöm Barabás Zsolthoz . . . Mintha csak tegnap történt volna, pedig lassan egy évtizede már, hogy Székesfehérvárott, a Vasvári Pál Gimnázium udvarán valami pantomim jelenetet próbáltunk és Zsolt mozgásomat látva lekiáltott a tanári szoba ablakából és a kézilabdások másnapi edzésére invitált. Megtetszett a dolog, a gyors siker, a gólszerzés, a győzelem öröme magával ragadott, szinte mámoros hangulatba ejtett. Sorra nyertük a középiskolás tornákat, s mikor 1978-ban Zsoltra bízták az ifjúsági leány válogatott irányítását, örömmel tapasztaltam, hogy engem is visz magával. Tudják micsoda boldogság az egy csitri lánynak, hogy ha csak egyike is a csapat tagjainak, de tiszteletére játsszák el a himnuszt? így azután« amikor a negyedik osztály felét már elvégeztem, s a Fradi ajánlata alapján életem tulajdonképpen válaszút elé került, választanom kellett a kézilabda és az ének között, én magam egyetlen perc alatt döntöttem. Szüleim, akiknek semmiféle kapcsolata nincs a sportélettel, hiszem apám a Ka- posgép igazgatója, anyám a kaposvári Tüzép telep vezetője, nővérem vegyész, a húgom pedig most készül az NDK-ba, germanisztikát szeretne tanulni, szóval a család abszolút civil, s így Barabás Zsolthoz fordultak, beleegyezzenek-e hogy kislányuk az ének helyett a kézilabdát válassza? Szerencsémre jó tanácsadóhoz fordultak, bár azóta néhány sikertelen mérkőzés után, persze ha csak néhány órára is, de megbántam a dolgot a zeneakadémiára, majd az opera színpadára képzeltem magam, hiszen Fehérváron zenei osztályba jártam. Itthon, sőt külföldön is sokszor felléptünk és szoprán hangomat fejlődőképesnek ítélték. Mondogatták is az ismerőseim, a hangját nem veszítheti el az ember, s az amúgy is oly rövid sportpályafutást egy-egy váratlan sérülés bármelyik napon megtörheti. De én szüleim jóváhagyásával végül is ezt választottam. A napra is pontosan emlékszem, 1981.január 3-ika volt, s az Építők elleni kupamérkőzésen minden előzetes edzés nélkül már játszottam is, méghozzá úgy, hogy a lányoknak csak a mérkőzés előtt mutattak be az öltözőben. Csodás társaságba kerültem, amiért nem is lehetek eléggé hálás a Fortunának. Pat- rónusaink ugyan több ízben cserélődtek, még a nyáron is akadtak változások, de mindez a pályán nem érződik. Újjászervezett és ezzel újjáéledt fiatal csapatunk a Kupa döntőjébe jutott, s a tavaszi idényt a hallatlan kiegyensúlyozott bajnokság élcsoportjában zártuk. így talán nem is túlzottan merész a vágy, hogy az év végén érmes helyezésre pályázzunk. Hogy sikerül-e felkapaszkodnunk a dobogóra, a Szpari és a Vasas mellé az majd elválik a rövidesen, szeptember elején kezdődő bajnoki mérkőzéseken. Kezdetben nehéz volt megszoknom, hogy nekem,a kis gimnaHesz Ágnes a büntetőlövések „gólkirálynője" zistának, aki csak szórakozásból dobta a gólokat, egyik napról a másikra a kézilabda lett a hivatásom, a gólok mind nagyobb szerepet játszanak az életemben. A Fradista környezetben azonban szerencsére arra is felhívták a figyelmemet, hogy ne csak a gólokkal törődjek. A játék, az edzés mellett elegendő idő jut arra is, hogy tanuljak, képezzem magam. A főiskolára ugyan kétszeri nekifutásra sem sikerült bejutnom, s utána kétéves vendéglátóipari tanfolyamra iratkoztam be. Az első évet már sikerrel el is végeztem. Közben angolul ■és mivel az éneklés után azért kissé nosztalgiát érzek, hiszen többízben jártunk Olaszországban, több olasz dalt ismerek, - olaszul tanulok. A pályán is van mit tanulnom. Az ellenfelek kapusai az elmúlt időszakban nem véletlenül azt mondogathatták magukban, hogy ez a létra (176 cm magas vagyok) Hesz lép majd hármat, utána felugrik és megcélozza a kapumat. Éppen ezért most technikai képzettségemet igyekszem csiszolni. A cseles betörésekre, s az ezekből lőtt gólokra törekszem, ennek gyakorlását helyezem előtérbe az edzéseken is. Remélhetően eredménnyel, hiszen szeretnék az eddiginél is több örömet szerezni a Fradista tábornak. Tudom, ez csak úgy sikerülhet, ha én is annyira kedvelem majd ezt a játékot, mint például Lelkes- né. Ma már világos számomra, hogy az igazi klasszis, válogatott csak úgy lehet valaki, ha a játékot, a sportot, s ezzel együtt a klubot, a Fradit is igazán, mindennél jobban szereti... Vad Dezső 83
