Fradi műsormagazin
1987. október
* r v A LELÁTÓRÓL A SZAKOSZTÁLY VEZETŐSÉGÉBE Szepeshelyi István, ismételgetem magamban. Legalább a nevét tudjam, ha már fogalmam sincs, hogy kivel találkozom a randevú megadott helyén és időpontjában. Kicsit még zsörtölődöm is: „Jó jó tudom, hogy a szakosztályok irányításához nem szurkolók, hanem vezetők szükségesek, de azért jobb volna ha legalább néha ez a kettő együtt járna. Mert hiába az ész, az irányítókészség, ha szív nem párosul hozzá." Pont idáig jutok a gondolatsorban amikor megérkezem. Nicsak micsoda véletlen, ez az ösfradista hokiszurkoló is éppen erre tart. — Szevasz — biccentek neki csak úgy futtában. Erre ő kezet nyújt: — Szia, de pontos vagy! Kicsit belepirulok a találkozásba. Lám ez történik az olyannal, aki képtelen a nevet a személlyel azonosítani: Mert hát ezt a köpcös, enyhén kopaszodó fiatalembert jól ismerem. Ugyanott áll minden jégkorong meccsen a Kisstadionban, az épület felé eső részen, néhány sorral lejjebb mint én. Évek óta beszélgetünk — többnyire csak ennyit: „láttad ez milyen szép csel volt", „hú, de remek védés" „azért a fedettpálya csak más" — és persze vitatkozunk, — „les volt”, „volt az ördögöt". Azt viszont, hogy ezt a zöldvérű hokimegszállottat Szepeshelyi Istvánnak hívják és történetesen szűk egy esztendeje ő a Fradi jégkorongozók szakosztályának elnökhelyettese,— nem tudtam! Ha valaki, akkor Szepeshelyi megtudja mondani, igaz-e a régi megállapítás: minden nézőpont kérdése. — Az én esetemben nem! Mint szurkoló, de mint vezető is csodálom a hokit és ezeknek a játékosoknak a megszállottságát. Azt mondják a jó vezető három lépés távolságot tart. Ha ez így van, akkor én rossz vezető vagyok. Nálam ez a távolság legfeljebb egy lépés! Hiszem, ez is elég! Közbekérdeznék, de lehet, hogy kitalálja gondolatomat, mert magától mondja: — Tulajdonképpen véletlen, hogy belecsöppentem az egészbe. A fiam kézilabdázik, természetesen zöld-fehérben, először ott kérték segítségemet. Amikor később azt mondták, nagyobb szükség van rám a jégko- rongozóknál, azt hittem álmodom. .. — Mióta elbúcsúzott a hetvenes évek aranycsapata — amelyet különösen a Farkas, Haj- zer, Kereszty, Mészöly, Havrán ötös fémjelzett — nem leányálom a Fradi jégkorongozók körül bábáskodni. — Azt hiszem kicsit nyomasztja is a maiakat az a csapat, az ő eredménylistájuk. Kénytelen kelletlen, de muszáj tudomásul venni, hogy ez a mai társaság még csak most formálódik csapattá. A harmadik sor valóságos kis csikóötös lesz, hacsak. . — ??? — Hacsak nem sikerül a nagy húzás. Mi is szeretnénk ugyanis szlovák játékosokat igazolni. Valljuk, az egész magyar hoki jól jár a mieinknél nagyobb tudású vendégjátékosokkal. Az azonban, hogy végül létrejön e a tervezett megállapodás — még a jövő zenéje. — Már az komoly fegyvertény, hogy egyáltalán szóba jön, határon túli játékosok zöld-fehérbe öltöztetése, hiszen az elmúlt esztendőkben a Fradi jégkorong szakosztálya is a lét - nem lét mezsgyéjére sodródott. — A szakosztály nyugodtan élhet, nincs ilyen gondunk! Az FTC elnöksége úgy határozott, hogy a közönségcsalogató sportok nyitott kapura találnak a klubban. Ha valami, akkor a jégkorong ilyen! Azt pedig, hogy ez nem üres szólam, bizonyítja az az elképzelés, amely szerint társadalmi összefogással műjégpálya épülne a IX. kerületben. Ezt a létesítményt a Tóth Kálmán utcába álmodtuk meg. Ha ez létrejönne, még jobban egymásra találna a jégkorong szakosztály a szurkolókkal még szorosabbá válhatna a verseny- és a szabadidősport kapcsolata. Hiszen ez a pálya mindkettőt egyformán szolgálná. . . Az elnökhelyettestől megtudom, hogy a szakosztályvezetőségben dolgozik még Hudák János, a megtermett csatár édesapja, valamint az egykori rettegett hátvéd Raffa György. Az 3
