Fradi műsormagazin
1986. június
Békésen szállt a füst... Nem a legszerencsésebb időpontban kerestem fel Dalnoki Jenőt, labdarúgó szakosztályunk vezető edzőjét. Egy nappal a 0:6-os magyar—szovjet világbajnoki mérkőzés után nem volt nagy öröm futball- ról beszélni, a súlyos kudarc nem csak azokat érintette, akiknek köze van a sportághoz, vagy közel vannak a sporthoz, hanem a hétköznapok emberét is. Csak egy-két szóban foglalkoztunk a leoni fiaskóval, különben is, nem ez volt beszélgetésünk célja. A Ferencváros labdarúgó csapatának a bajnoki és kupa szereplése, illetve a nyári Intertotó mérkőzések, az ezzel kapcsolatos elképzelések. Elégedett? — kérdeztem. — Mivel? A csapatával... — Röviden: igen. És bővebben? — Nem hinném, hogy akad a világon labdarúgó edző, aki ne tartaná sikernek, ha csapatát egy év alatt a 13. helyről az ötödikre hozza fel. És még ehhez: a kupában a döntőbe jutottunk, s csak tizenegyesekkel maradtunk alul a Vasassal szemben. Tehát elégedett vagyok, de ez még csak a kezdet. Azon az úton, amelyet elképzeltem, s amelyen elindultunk. Amikor a múlt évben beszélgettünk - s én ezt meg is írtam - sok nehézségre panaszkodott. Morális kérdésekre, egyes játékosok magatartására, s arra, hogy az ifjúsági világ- bajnokságon érdekelt több mint fél tucat játékosa miatt, nem úgy láthatott munkához, ahogy azt elképzelte. Miként alakult később a helyzet? — Átvergődtök magunkat a kezdeti nehézségeken, s elképzeléseim megvalósításához minden segítséget megkaptam az egyesület és a szakosztály veze6 tésétől. Ezért, a talán a legilletékesebb sajtó fórumon, a Ferencváros újságjában is köszönetét mondok. A játékosoknak fekete—fehéren, az én nyílt stílusomban megmondtam, hogy mit akarok, mit várok, mit követelek. Persze voltak, akik nem tapsoltak ennek, de ezt már megszokhattam edzői pályafutásom alatt. Engem egy érdekelt: a cél, a feladat elérése, megvalósítása annak, amivel megbíztak. Sajnos akadtak játékosok — a nevüket is megmondom—, mint Deák, Szabadi, Fischer,akiknek a felfogása, életvitele nem tetszett. Ráadásul többnyire ők voltak a hangadók. Ezt nem tűrhettem és nem tűrtem el. Nálam csak az érvényesül, aki beáll a sorba! Más gondok nem voltak? — Sajnos a sérülések bennünket sem kíméltek, Zsinka, Keller, Bánki, Pölöskei, s több esetben mások is, pihenőre kényszerültek. Így, az általam elképzelt csapat kialakítása nem kis feladatot jelentett. És a játék kialakítása? — Ezen a téren „konzervatív” vagyok. Továbbra is,a Fradit évtizedeken át jellemző támadó stílus híve vagyok, de korszerű kivitelben, amihez elmaradhatatlan a zöld-fehér színekre jellemző akarás, lelkesedés, szíwel-lélekkel való igyekezet. Gyors futballt akarok látni játékosaimtól, s ehhez kerestem a megfelelő alanyokat. Megtalálta őket? — Csak részben. Értékelné a teljesítményeket? — Egész éves átlagunk jó volt, nem akadtak nagy és kritikus hullámzások. Ennek köszönhetjük, hogy az ötödik helyen végeztünk és a táblázaton előttünk állókkal szemben A dedikáló Dalnoki is eredményesek tudtunk lenni. Egy év alatt a már-már mélyponton levő FTC annyira felrá- zódott, hogy a legjobbakkal is partiban voltunk, a kétségtelenül legjobb Honvéddal szemben is kicsikartunk döntetlent. A jó szereplésből különösen kivette részét Zsiborás, Szántó, Pintér, Hámori, Takács, Palko- vits, Kvaszta, Strausz, s a bajnokság végére nagyon feljavult, sokat fejlődött Zsivótzky is. Többet vártam viszont Keller- től, Bánkitól, Zsinkától. Véleménye szerint mi volt a csapat legnagyobb hiányossága? — Egyértelműen a góllövés, a helyzetek kihasználása. Akadt olyan mérkőzésünk, amikor szinte megállás nélkül végig támadtunk 60-70 percet és egyszer sem sikerült bevenni az ellenfél kapuját. Ez nagy luxus, nagy pazarlás, nagy hátrány. Még az sem vigasztalhat meg bennünket, hogy más csapatok is gyakran jártak ilyen cipőben. Fischer például, aki középcsatárt játszik, 14 mérkőzésen nem lőtt gólt. Nem is tudom, hogy ez nem negatív rekord-e. Az új bajnokságra tehát adott a feladatunk: a támadójáték további javítása, a gólhelyzetek kidolgozása és kihasználása. Ezt kell szünet nélkül gyakorolnunk.
