Fradi műsorlap (1989)

1989. augusztus 30.

Fradi műsorlap Fradi ezüstévek ...- ezüstérmek Irta és összeállította: Nagy Béla MOST HUSZONNYOLCADSZOR... Az FTC labdarúgócsapata 90 éves története során az 1988—89-es bajnokság végén 28. alkalommal végzett a képzeletbeli dobogó máso­dik fokán. Az ezüstérem ezúttal a ferencvárosi tábornak osztadan örömöt hozott, hiszen többéves szünet után az FTC ismét a bajnoki táblázat elsó'i között található. Akik tehát huszonnyolcadszor nyer­tek a klubnak ezüstérmet sikerlistára kerültek. Természetesen esetenként a második helyezés bánatot is jelentett, hiszen az bajnokságvesztéssel párosult. Sorozatunkban visszatekin­tünk az FTC 28 második helyezésére, kiderítve azt, hogy a ferencvá­rosi tábor mik«- örült, illetve bánkódott a bajnoki ezüstéremnek... elvétve játszottak számozott mez­ben a csapatok. Az MLSZ ettől az időtől kezdve viszont köte­lezővé tette! Az első „számo­zott ’ gólt Kocsis szerezte: „A 12. percben Budai Kocsis labdá jával lefut majdnem az alap vonalig, bead — Solti röviden ment, a labda Kocsis elé pattan, s az összekötő éles szögből job­bal félmagasan a háló jobb sarká­ba lövi a labdát.” Az utolsó három mérkőzésen dőltek el a dobogós helyezések. Az ÉDOSZ a Textiles elleni sú­lyos vereségével elvesztette baj­noki esélyeit, majd a Honvéd el­leni 0-0 már a piros-fehérek baj­noki címét jelentette. A mieink az ezüstérmet végül a Bp. Előre elleni 3—1-es győzelmükkel biz­tosították. 1959-60 a labdát a mintegy 40 m-re sza­badon álló Nagynak, ő pár lépés után Albertnek adott, s Albert máris száguldott a csepeli kapu felé. Biztos gólt ígért a helyzet, amikor a csepeli Szabó a 16-oson belül Albertre vetette magát... Landi labdakidobásától a 11-est jelző sípszóig nem telt el 8—10 másodpercnél hosszabb idő! Még ennél is szebb volt a másik ferencvárosi gólt megelőző tá­madás, amelyet a félpályáról Nagy. indított el, Rákosi, foly­tatta a jobbszélen, s Albert fe­jezte be góllal középen. Ennél a támadásnál sem ért a labdához csepeli láb, ez a támadás sem tartott tovább az előbbinél, a különbség csak az volt, hogy az első 11-essel, a második pedig góllal végződött. Ezzel a góllal Albert - a szinte egész évben vezető Tichyvel szemben - meg­szerezte a gólkirályi címet. A pompás támadás, s a mintaszerű befejezés, valóban királyi volt...” 1943-44 1. Nagyváradi AC 30 24 1 5 78-36 49 2. Ferencváros 30 16 4 10 7146 36 3. Kolozsvári AC 30 15 6 9 5445 36 A Ferencvárosban játszottak: Csikós Gyula, Rudas Ferenc, Tát­rai Sándor, Sárosi III Béla, Kéri Károly, Nagy II András, Lukács Ede, Dr. Sárosi György, Hernádi Pál, Nagy III Pál, Onódi II Béla, Lakat Károly, Gyetvai László, Pejti György, Sipos Vilrhos, Gyulai László, Polgár Gyula, Fin- ta Károly, Kiss Gyula, Bosánszky Jenő, Kovács II József. Edző: Schaffer Alfréd. Az első és a harmadik elleni eredmények: Nagyvárad —F erencváros 5-1 0-1 Ferencváros—Kolozsvár 3-0 1-2 SLÁGERMÉRKÖZÉSEK - ÉRDEKESSÉGEK 1943. december 8. Üllői út: Ferencváros—NAC 1—0 „A Ferencváros feltétlenül rá­szolgált a győzelemre. Minden részében jobb volt ellenfelénél. A Fradi védelme jelentősen meg­erősödött, amióta Kéri beleszo­kott környezetébe. Ö volt csapa­tának az egyik legjobb embere, aki teljesen hidegre tette Sárvá­rit. A Ferencváros ezt a mérkő­zést is háromhátvédes felállás­ban küzdötte végig és úgy győ­zött.” A győztes gólt még a 13. percben Sárosi dr. átadásából Polgár lőtte. Tíz méterről, védhe- tetlenül. A szurkolók véleménye szerint ez volt az őszi idény leg­szebb gólja... * 1944. május 14. Üllői út: Ferencváros—Szolnok 6—0 „A zöld-fehéreknek a Szol­nok felett aratott pompás győ­zelme és nem utolsósorban a mérkőzésen mutatott nagyszerű játéka, méltán sorolható a hajda­ni nagy ferencvárosi fegyverté- pyek sorába. A játékosok, de maguk a vezetők sem számítot­tak arra, hogy a ragyogó formá­ban lévő szolnokiakat ilyen fölé­nyesen fogják kétvállra fektet­ni. ’ Kellett is a fölényes sokgólos győzelem, hiszen a végelszámo­lásnál, mint később kiderült jól jött ez a „hatos ’. A Fradi ugyan­is jobb gólarányával lett ezüst­érmes és ezzel a 2. hellyel a maximumot érte el a zöld-fehér gárda. 1945 1. Újpest 22 18 1 3 125-27 37 2. Ferencváros 22 16 2 4 87-18 34 3. Csepel 22 15 2 5 9141 32 A Ferencvárosban játszottak: Csikós Gyula, Rudas Ferenc, Ónody Andor, Sárosi III Béla, Kéri Károly, Lakat Károly, Si­pos Vilmos, Kubala László, Dr. Sárosi György, Gyulai László, Gyetvai László, Nagy IV Ká­roly, Mike István, Hernádi Pál, Edző: Szabó Pál Az első és a harmadik elleni eredmények: Ferencváros-Újpest 1-0 2-3 Ferencváros—Csepel 2—2 2—1 SLÁGERMÉRKÖZÉSEK ÉRDEKESSÉGEK 1945. május 20. Üllői út: Ferencváros—Kispest 7—0 A találkozón a Fradi bizto­san győzött, igaz a kispestiek a 62. perctől Puskás kiállítása mi­att csak tíz emberrel játszottak. A csapatok a sűrített fordu­lók okozta időhiány miatt 24 órán belül lejátszották a bajnoki „visszavágót is! Vasárnap a Fradi 7—0-ra győzött, hétfőn Kispesten a hazaiak 3—1-re! „Az emberek összecsapják a kezüket a két hallatlanul ellentétes és szinte érthetetlennek látszó ered­mény hallatára, pedig akik iga­zán benne élnek a futballban, szinte érezték, hogy; bekövetkez­het ez a „csodának látszó ered­mény. Hiszen éppen a csodák te­szik lebilincselővé, rejtélyessé, szinte megmagyarázhatatlanná a futballt.” Egyébként a Fradi Puskás jo­gosulatlan szereplése miatt meg­óvhatta volna a mérkőzést — de a sportszerűen gondolkodó fe­rencvárosi vezetők ezt nem tet­ték... / 1945. július 22. Megyeri út: Újpest—Ferencváros 3—2 A bajnokságot eldöntő rang­adót a Megyeri úti pályán ren­dezték. Neves közéleti- személyi­ségek is megjelentek. A zenekar eljátszotta az Internacionálét, majd a Himnuszt is! Az Új pest remekül kezdett, már a 20. percben 2—0-ra vezettek! „A II. félidőben a Ferencváros fölény­be került, de a lelkes újpesti vé­delem nehéz akadályt jelentett a ferencvárosi csatársor számára, amelyben csak Mikében lehetett lendületet és átütő erőt látni. Végeredményben az Újpest győ­zelme megérdemelt volt, s a lilák ezzel meg is nyerték a bajnok­ság^.” így történt, a hátralévő há­rom mérkőzésen már nem válto­zott a sorrend: a Ferencváros így a 2. helyen végzett, az úgy­nevezett „nyári bajnokságban ’. 1949-50 1. Bp. Honvéd 30 23 4 3 84-29 50 2. ÉDOSZ 30 21 4 5 86-38 46 3. Textiles 30 18 8 4 81-33 44 A Ferencvárosban (ÉDOSZ- ban) játszottak: Henni Géza, Ru­das Ferenc, Kispéter Mihály, Szabó Ferenc, Kéri Károly, Dé- kány Ferenc, Budai László, Ko­csis Sándor, Deák Ferenc, Mészá­ros József, Tihanyi II András, Lakat Károly, Horváth Ödön, Ombódi Imre, Guba Balázs, Czi- bor Zoltán, Teket II László. Edző: Lyka Antal Az első és a harmadik elleni eredmények: MTK (Textiles) - FTC (ÉDOSZ, 3-1 6-1 Kispest (Bp. Honvéd) — FTC (ÉDOSZ) 2-0 0-0 SLÁGERMÉRKÖZÉSEK - ÉRDEKESSÉGEK 1949. szeptember 18. Megye­ri út: FTC—Újpest 4—1 „Kocsis volt a mérkőzés leg­jobb csatára. Nagy dicséretére szolgál, hogy sérülése után, a má­sodik félidőben élete egyik leg­jobb játékát mutatta. Úgy dol­gozta ki a helyzeteket, hogy csa­tártársainak már csak a fejüket vagy lábukat kellett odatenni.’ Két mozzanat a Kocsis-showból: A 35. percben Budai a jobb­szélen küldi előre Kocsist. A fe­rencvárosi csatár ügyesen elhúz Laborcz mellett, nagyszerűen ad be és a jó iramban érkező Czi- bor az ötös sarkáról a kapu jobb oldalába fejel. Mintaszerű ak­ció után 3—1! A 44. percben Bu­dai az alapvonalig fut, hátrafelé ad be, a labda Kocsishoz kerül és a jobbösszekötő a 11-es pont tájáról védhetetlenül lő a háló jobb sarkába, 4-1! * 1950. február 26. Soroksár: ÉDOSZ—Soroksár 5—0 „Borús, szeles az idő a sorok­sári pályán. Az ÉDOSZ öltözőjében jó hangulatban készülődnek a játé­kosok. A mezeken már ott van az ÉDOSZ címere. Száraz István sportosztályvezető is belátogat az öltözőbe. Elbeszélget a játé­kosokkal. A soroksáriaknál Orczifalvi adja az utolsó utasí­tásokat. Ezután számozott mez­ben vonul ki mindkét csapat . Ez akkor még újdonságnak számított, hiszen eddig még csak 1. Ú. Dózsa 26 17 6 3 52-26 40 2. FTC 26 14 7 5 56-31 35 3. Vasas 26 12 8 6 44-29 32 Az FTC-ben játszottak: Hor­váth György, Berta László, Ge­rendás András, Mátrai Sándor, Vilezsál Oszkár, Dr. Dékány Fe­renc, Rákosi Gyula, Albert Fló­rián, Orosz Pál, Fenyvesi Máté, Friedmanszky Zoltán, Kertész Tamás, Dalnoki Jenő, Landi Fe­renc, Dálnoki József, Kocsis György, Thomann Antal, Nagy Gábor. Edző: Tátrai Sándor Az első és a harmadik elleni eredmények: FTC—Ú. Dózsa 1-0 0-1 FTC-Vasas 2-2 2-2 SLÁGERMÉRKÖZÉSEK - ÉRDEKESSÉGE* * A Fradi egy évtized eltelté­vel ismét,ezüstérmes lett! Ez ön­magában szép tény — de! Ameny- nyiben az MTK elleni két rend­kívül balszerencsés mérkőzésből (tucatnyi helyzetek, kapufák) legalább az egyiket sikerült volna megnyerni, nem is beszélve az új­pestiek elleni mindent eldöntő rangadóról, amelyen a bíró ha megadja a Fradi szabályos gólját — nos ez az ezüst, akár arannyá is változhatott volna... 1965 1. Vasas 26 17 5 4 48-19 39 2. FTC 26 14 8 4 66-31 36 3. Ü. Dózsa 26 14 5 7 52-30 33 1960. április 30. Népstadion: FTC—Bp. Honvéd 2-2 „A 72. percben Faragó rövi­den ütött ki egy labdát, ponto­san Vilezsál elé, aki 17 m-ről élesen, félmagasan rúgta a ka­pu baloldalába a ferencvárosi­ak első gólját. A váratlan gól szárnyakat adott a Fradi csatá­roknak, és hamarosan megszüle­tett az egyenlítés. A 76. percben Dalnoki mintegy 30 m-ről élesen a kapu felé rúgta a labdát. Az éles, lapos lövés elcsúszott a lá­bak között, Faragó későn vető­dött és a labda a bal sarokba gurult, 2^2! ’ A hátralévő idő alatt a Ferencváros támadott, és egy perccel a befejezés előtt a győzelmet is megszerezhette vol­na: Rákosi éles, lapos labdája a belső kapufáról pattant visz- sza! * 1960. június 26. Csepel: FTC —Csepel 2—1 „A mérkőzésnek volt néhány olyan mozzanata, amelyért érde­mes volt Csepelre kirándulni, amely az elfogulatlan nézők te­nyereit is vastapsra ingerelte. Két olyan mozzanatot említünk meg, amely osztatlan elismerést vál­tott fa*. A 18. percben Landi vé­dése után villámgyorsan kidobta Az FTC-ben játszottak: Géczi István, Novák Dezső, Mátrai Sándor, Dalnoki Jenő, Perecsi Tibor, Orosz Pál, Karába János, Varga Zoltán, Albert Flórián, Vi­lezsál Oszkár, Fenyvesi Máté. Juhász István, Rákosi Gyula, Horváth László, Havasi Sándor, Németh Miklós. Rátkai László Szőke István, Gálám Dos Antal. Edző: Mészáros József, majd Vi­lezsál Oszkár. Az első és a harmadik elleni eredmények: FTC-Vasas 2-1 0-1 FTC—Ú. Dózsa 3-1 0-2 SLÁGERMÉRKÖZÉSEK - ÉRDEKESSÉGEK 1965. áprlis 14. Népstadion; FTC-Vasas 2-1 A felkavart összeállításban pá­lyára lépő FTC szinte teljesen átengedte a teret ellenfelének, időnként hét-nyolc emberrel vé­dekezett a zöld-fehér gárda. A kontrák viszont mindig veszélye­sek voltak, s bizony Albert két­szer könyörtelen volt... A kapu­ban pedig Géczi brillírozott, káp­rázatos formában védett. * 1965. október 24. Népstadion: -FTC-MTK 6-1

Next

/
Thumbnails
Contents