Fradi műsorlap (1989)

1989. október 28.

Fradi műsorlap FRADI FIATALOK #* ARANYA 1979 Az FTC ifjúsági labdarúgói hány bajnokságot nyertek? A kérdésre nem is olyan könnyű válaszolni, hiszen a kiírások kezdet­legessége, a sok lemondott mérkőzés, egyáltalán az indulást, a komoly bajnoki versengést honnan számítsuk? Már 1902-ben rendez­tek egy „bajnokságot”, 1905-ben meg nyertünk is egy olyan egyfor­dulóst, ahol 10 meccsből ötöt az el­lenfelek feladtak... A rendezetlen viszonyok között például az 1912-13. évi bajnokság­ban annyian vettek részt, hogy min­den csapat csak egyszer játszott ellenfelével... Talán az 1913-14. évi zöld-fehér sikert tekinthetjük az első reális elsőségünknek. A mezőnyt két cso­portba osztották, az FTC a Keleti csoportban az élen végzett. Ezután a Nyugati csoport 2. helyezettjével játszotta az elődöntőt: győzelme után döntőbe jutott és ott a Kőbá­nyai FC ellen 1-0-ás ferencvárosi siker született. Talán azért is he­lyes, hogy innen számoljuk a bajno­ki címeket, hiszen ebben a kiírásban először, már „igazoló könyvecskékkel” látták el a játéko­sokat, csak így szerepelhettek a baj­noki mérkőzéseken. Addig előfordult, hogy jobb játékosnak két-három csapatért is egyformán dobogott a szíve, azaz több helyen is szerepelt! Az FTC az 1914-15-ös bajnok­ságban is döntőbe jutott, de ezúttal a kőbányaiak szerezték meg a végső győzelmet. Az első döntő ugyanis 1-1-nél botrány miatt fél­beszakadt, a megismételt találko­zón pedig a KFC 4-0-ra győzött. A világháborús évek, a zavaros körülmények miatt csak a hetven évvel ezelőtti időponttól beszélhe­tünk rendszeres ifjúsági bajnokság­ról. íme a bajnokok, és az FTC helyezései. Már amikor sikerült megállapítani... IrűIKÜ NEMZETKÖZI LÁB TORNAGYŐZTES CSAPAT Bajnoki év Bajnok Helyezésünk 1918-19. MTK 2. FTC 1919-20. Törekvés 2. FTC 1920-21. FTC 1921-22. UTE ? 1922-23. MTK ? 1923-24. FTC 1924-25. FTC 1925-26. FTC 1926-27. FTC 1927-28. Nem döntötték el Csoportgyőztes 1928-29. Nem döntötték el Csoportmásodik 1929-30. Nem döntötték el 4. FTC 1930-31. UTE ? 1931-32. Törekvés 2. FTC 1932-33. UTE ? 1933-34. BSE 2. FTC 1934-35. Törekvés 2. FTC 1935-36. FTC 1936-37. UTE 4. FTC 1937-38. MAFC 3. FTC 1938-39. UTE ? 1939-40. FTC 1940-41. Csepel 4. FTC 1941-42. Pécsi BTC 4. FTC 1942-43. UTE 2. FTC 1943-44. FTC 1945. FTC 1945-46. FTC 1946-47. FTC 1947-48. FTC 1948-49. FTC 1949-50. Textiles A Bp. bajnokságból nem jutott a döntőbe 1950. Bp. Dózsa 3. ÉDOSZ 1951. Kinizsi 1952. Kinizsi 1953. Kinizsi 1954. Bp. Vasas 2. Bp. Kinizsi 1955. Bp. Vörös Lobogó. 2. Bp. Kinizsi 1956. Bp. Kinizsi 1957. FTC 1957-58. FTC 1958-59. Húsos 2. FTC Most pedig az elmúlt 30 évről részletesen... 1959- 60. NB I. BAJNOK; FTC 1. FTC 1960- 61 1. FTC 1961-62 3. FTC 1962-63 1. FTC 1963 ősz 1. FTC 25 19 2 4 75-19 40 26 23­3 80-15 46 HONVÉD 25 19 4 2 70-23 42 25 14 5 6 60-23 33 26 19 2 5 82-21 40 13 11 1 1 40-12 23 *» 1964 NB I. BAJNOK: MTK 1. MTK 26 19 4 2. FTC 26 19 3 1965 NB I. BAJNOK: MTK 1. MTK 26 20 1 4. FTC 26 16 4 1966 NB I. BAJNOK: BP. HONVÉD 1. Bp. Honvéd 26 19 4 3. FTC 26 14 9 1967 NB I. BAJNOK: Ú. DÓZSA 1. Ú. Dózsa 26 17 3 2. FTC 26 15 6 1968 NB I. BAJNOK: Ú. DÓZSA 1. Ú. DÓZSA 26 18 5 2. FTC 26 17 6 1969 NB I. BAJNOK: BP. HONVÉD 1. Bp. Honvéd 26 19 5 2. FTC 26 19 4 1970 tavasz NB 1 BAJNOK: BP. HONVÉD 1. Bp. Honvéd 13 9 2 3. FTC 13 8 3 1970- 71 NB I. BAJNOK: CSEPEL 1. Csepel 26 21 2 2. FTC 26 14 8 1971- 72 NB I. BAJNOK: BP. HONVÉD 1. Bp. Honvéd 26 19 4 2. FTC 26 17 6 1972- 73 NB I. BAJNOK: Ú. DÓZSA 1. Ú. Dózsa 26 19 5 3. FTC 26 17 4 1973- 74 NB I. BAJNOK: FTC 1. FTC 26 20 4 1974- 75 CSOPORTDÖNTŐ, MAJD DÖNTŐ. BAJNOK: BP. HONVÉD 1975. június 29. Budapest: Bp. Honvéd-PMSC 2-0 Az FTC a 8. csoportban szerepelt, ahol a Honvéd mögött a 2. helyen végzett, így nem került az országos döntőbe! A 8. csoportban: 1. Bp. Honvéd 28 23 4 1 78-12 50 2. FTC 28 19 5 4 70-24 43 1975- 76 CSOPORTDÖNTŐK MAJD DÖNTŐ. BAJNOK: VIDEOTON Az első helyért: Videoton-PMSC 1-1 A Videoton 11-es rúgásokkal lett bajnok! A 3. helyért: FTC-DVTK 6-2 Egyébként az FTC a B-csoportból csak rosszabb gólkülönbsége miatt nem játszhatott a bajnoki címért... 1. Videoton 3 2 1 - 13-1 5 2. FTC 3 2 1-9-5 5 1976- 77 CSOPORTDÖNTŐK, MAJD DÖNTŐ. BAJNOK: FTC Az első helyért: FTC-PMSC 2-0 1977- 78 CSOPORTDÖNTŐK, MAJD DÖNTŐ. BAJNOK: FTC Az első helyért: FTC-Bp. Honvéd 1-0 3 67-20 42 4 75-21 41 5 87-16 41 6 51-23 36 3 62-24 42 3 59-26 37 6 65-32 37 5 58-24 36 3 74-18 41 3 45-16 40 2 79-24 43 3 60-18 42 2 30-11 20 2 26-10 19 3 47-8 44 7 57-23 36 3 73-21 42 3 72-18 40 2 96-26 43 5 59-24 40 2 105-15 44

Next

/
Thumbnails
Contents