Fradi műsorlap (1989)

1989. október 14.

Fradi műsorlap A FERENCVÁROS 1948/49-ES BAJNOKCSAPATÁNAK TAGJAI Kispéter Mihály Kispéter mihály (1919. október 9- én született) a Szolnoki MÁV, majd az FTC és a Budapesti Kinizsi hátvédje. 1941 és 1953 között tizen­egy mérkőzésen szerepelt a váloga­tottban. Magas termetű, kitűnő fizikumú labdarúgó volt. Nagy­szerűen fejelt és rúgott - főleg bal lábbal. Helyezkedése és szerelési készsége mintaszerűenk bizonyult. Hosszú lábaival rengeteg elérhetet­lennek vélt átadást csípett el ellen­felei elől. lelkesedésen és korszerűségben példát mutatott társainak. Képességei és kitűnő át­lagteljesítménye, megbízhatósága alapján többször is helye lett volna a legjobb tizenegyben. A mellőzés azonban nem csökkentette akarate­rejét. Legemlékezetesebb váloga­tott teljesítményét 1953. október 4-én a bolgárok elleni találkozón (1:1) nyújtotta. Az említett erénye­ket Kispéter rövid edzői működése alatt nagy odaadással igyekezett ta­nítványaiban is kifejleszteni. A tatai edzőtáborban 1966 januárjában végzetes szívroham szólította el já­tékosai, a Bp.Honvéd labdarúgói köréből. (Részlet Antal Zoltán-Hof- fer József: Alberttól Zsákig című. könyvéből) Ez a csodálatos játékosegyéniség, aki most lenne hetvenéves, s egyik oszlopa volt az 1949-es FTC baj­nokcsapatnak, vajon milyen labda­rúgó volt. S hogyan maradt meg emléke barátaiban, s egykori játé­kostársaiban. Milyen nyomokat ha­gyott kortársaiban Kispéter Mihály, erre voltunk kíváncsiak. Hidegkúti Nándor, a válogatott és az MTK legendás középcsatára, aki hatvannyolcszor szerepelt a cí­meres mezben:- Miskát nagyon szerettem. Sokra tartottam labdarúgóként és becsül­tem emberileg. Meghatódva emlé­kezem még ma is rá, holott már huszonhárom éve nincs közöttünk. Annak idején gyakran szerepeltünk együtt különböző válogatott csapa­tokban, és ily módon közelebbről is megismerhettem ezt a szeretetre­méltó, remek futballistát. Meggyőződésem, hogy a labdarú­gótudása mellett szerénysége, ked­ves, udvarias modora is hozzájárult ahhoz, hogy mindenütt tisztelettel beszéltek róla. A pályán mindig korrekt ellenfélnek bizonyult, s hig­gadtságával, óriási rutinjával a leg­nehezebb védőfeladatokat is meg tudta oldani. Nem is emlékszem olyan esetre, amikor durván, pláne alattomosan lépett volna oda ellen­feleinek. Akkor lett az ÉDOSZ, majd a Kinizsi igazi vezéregyénisé­ge, amikor hatalmi szóra, 1950-ben szétszedték a csapatot, és egyik pil­lanatról a másikra öt klassisától fosztották meg. Meggyőződésem, hogy Kispéter nélkül lelkileg om­lott volna össze ez a fiatal, rutinta- lan gárda. A fehérasztal mellett is sokat voltunk együtt, mivel az MTK és a Fradi egyaránt a Rudas­ba járt hétfőnként. A masszírozás, fürdés után általában a Gellért mel­letti étteremben ittunk meg egy-két fröccsöt, és a társaság mindig ked­ves színfoltja, hangulatteremtője volt Miska. Sajnos ott. voltam Ta­tán, amikor a szívroham végzett ve­le. Igaz barátként, nagyszerű sportemberként emlékszem rá. Szusza Ferenc, az Újpest kiváló középcsatára, huszonnégyszer sze­repelt a magyar válogatottban:- Hatalmas alakja, már önmagában is tiszteletet parancsoló termete mi­att joggal tartottak tőle az ellenfél csatárai. Ugyanis erre a típusra mondják azt, hogy ahova lép, ott többé nem terem fű. Nos, Kispéter Miska ha szökőévenként egyszer valakit meglökött, vagy megrúgott, az első szava az volt: „Öreg, ne ha­ragudj.” S ilyenkor tudtuk, hdgy el­lentétben sok hátvédtársával, . ő valóban nem szándékosan nyomott oda egy tüskét. Azt hiszem a Fe­rencvárosban sokan nem is tudják pontosan, hogy mit is köszönhetnek Kispéternek. Mi kívülállók, ellenfe­lek, talán jobban lemérhettük azt, hogy atyáskodásával, szeretetével, biztatásával hogyan tartotta össze a kezdetben még szeleburdi, éretlen Kinizsi-gárdát. Ha ő nincs, egész biztos, hogy nehezebben vészeli át a csapat az ötvenes évek első felét, hiszen gyakorta még a kiesés réme is fenyegette az élelmezési gárdát Meggyőződéssel állítom, hogy Mis- kából kiemelkedő tudású edző lett volna, sőt már ezen az úton is járt, amikor 47 évesen elragadta őt a ke­gyetlen halál. Dalnoki Jenő, tizennégyszeres vá­logatott hátvéd, az FTC nagyszerű labdarúgója, későbbi sikeres edzője:- Én példaképemnek tekintettem Kispéter Misát, aki iránt túl a sze- reteten és tiszteleten, hálát is érzek. Olyan sportember volt, olyan kivé­teles egyéniség, akit méltán lehet eszményképként a fiatalok elé állí­tani, és meggyőződésem, hogy ezt meg is kell tennünk. Nekünk, akik ismertük, a közelében lehettünk, arra kell törekedni, hogy Kispéter Mihály nevét a zöld-fehér klub so­hase felejtse el. Dr. Fenyvesi Máté, az ötvenes-hat­vanas évek kiemelkedő tudású bal­szélsője, hetven- hatszoros válogatott:- Szeretettel, aggódással és jóta­náccsal segített nekünk, fiataloknak az első botladozások idején. Több­ségünk kis vidéki csapatokból ke­rült az élvonalba, s szinte egyik napról a másikra dobtak minket a mély vízbe. Miska soha nem doron­golt le minket, és minden szavából a szeretetet, a jó szándékot éreztük. Futballtudása mellett pontosan ezért néztünk fel rá, és fogadtuk el lelkünk mélyén is csapatkapitány­nak. Ma is őt tartom az eszményi vezetőtípusnak, az igazi csapatkapi­tánynak. Dr. Dékány Ferenc, a hangyaszor­galmú, nagy tudású fedezet:- Kispéter Mihályhoz fogható, ki­vételes egyéniség a labdarúgók tár­sadalmában csak százévenként egyszer születik. Lehet, hogy voltak nála jobb futballisták is, akik úgy­mond a fülükön tudták táncoltatni a labdát, de Miska mégis több volt náluk. Azt a bizonyos Fradi-szívet hordozta, ehhez pedig a játéktudás kevés, ehhez több kell. Emberség, valami olthatatlan vágy a sikerre, arra, hogy a klub zöld-fehér zászló­ja mindig a legmagasabban lobog­jon. Érdekes módon, ő nem volt született ferencvárosi, de tetteivel, hűségével, játékfelfogásával a le­gendás zöld-fehér egyéniségek so­rába emelkedett. Onody Lajos, aki az ötvenes évek­ben hosszú ideig volt a labdarúgó­szakosztály vezetője:- Nemcsak a pályán, de a családi életében és a munkahelyén is pél­damutató ember volt Kispéter Mi­hály. A legfőbb jellemzője az volt, hogy a rábízott feladatot a zöld gye­pen és a hivatalban is - felelősség- teljes beosztásban dolgozott játékos korában is az Élelmezésügyi Mi­nisztériumban - mindig becsülettel, legjobb tudása szerint próbálta megoldani. Itt voltam 1956. no­vember 1-jén az Üllői úti pályán, amikor azt mondta a zöld-fehér klub újbóli zászlóbontásakor: „Is­ten áldását kérem a Ferencváros­ra...” Sohasem felejtem el átszelle­mült, meghatódott arcát ennek a hatalmas termetű, meleg szívű férfi­nek. Szavait pedig a szurkolók üte­mes tapsa és üdvrivalgása kísérte. Kispéter Misát, aki a Kinizsi kor­szakban összetartotta a csapatot, és a csapat talponmaradásában döntő érdemeket szerzett, lelkem mélyén ma is gyászolom. Rudas Ferenc, a csodálatos képes­ségű jobbhátvéd, aki huszonhá- romszor szerepelt a magyar válogatottban:- Már válogatott játékosként érke­zett hozzánk Szolnokról, ám rövid idő alatt igazi fradistává vált, s tulaj­donképpen az Üllői úton érkezett játékos-pályafutása csúcsára. Olyan társ volt a pályán, akire mindig le­hetett számítani, s zokszó nélkül ki­segítette partnereit. A magánéletben is ilyen volt, s ponto­san ezért volt annyi barátja a klub­színektől, egyesületi hovatartozástól függetlenül. Misa nemcsak középhátvédje, hanem pil­lére is volt az .1949-es bajnokcsapat­nak, egy évvel később pedig lábtörésem után olyan csapatkapi­tánya volt a gárdának, aki a játéko­sok érdekében, ha kellett felemelte a szavát, harcolt a fiúkért, de soha­sem önmagáért. Több volt, mint csapatkapitány, igazi vezéregyéni­séggé emelkedett Sós Károly, mesteredző, későbbi szövetségi kapitány, annak idején a Budapesti Kinizsi szakvezetője:- Nagyon szerettem és becsültem Kispéter Mihályt. Olyan típusú lab­darúgó volt, aki mérkőzés közben nemcsak a rábízott feladatot hajtot­ta végre, de ha kellett a kilencven perc során átszervezte a csapatot. Valósággal második edzőként segí­tette a munkámat a pályán belül. Ezért fordulhatott elő, hogy a tulaj­donképpen még zöldfülű gyerekek: Mátrai, Kertész, Dalnoki és Feny­vesi egy-két év alatt válogatottak lettek mellette, de a keretben már ott volt Szabó, Dékány, Orosz és Gulyás is. Kispéter szárnyai alatt nőtték ki magukat klasszis futballis­tává. Gyenes J. András Szurkolóink emlékei 1966 januárjában szomorú esemény színhelye volt a tatai edzőtábor. Kispéter Mihályt - aki akkor a Honvéd edzője volt - játék közben egy végzetes szívroham elszólította az élők sorá­ból... Akkor azt írták róla, hogy „Csak egyszer hagyta cserben fia­lt. "Azt már csak kevesen tudták, hogy szíve, amelyik olyan sok­szor a pályán kisegítette, régóta beteg volt és évekig saját felelőssegére játszott szeretett csapatában, a Ferencvárosban. Miskát 1940-42 között láttam először a Szolnok aranycsapa­tában játszani, egy Corinthian dfj döntőn. A győztes döntő után úgy vette át az érmet, mintha csapata vb-t nyert volna. Aztán Pestre, a Fradiba került és éveken át sokszor bevitt többedma- gammal a pályára, mert akkor az volt a szokás, hogy egy-egy játékos 15-20 gyereket is ingyen „belopott” az állóhelyre. A meccsen aztán nem is mertünk illetlenül viselkedni, hiszen akit egy Kispéter, Rudas, Dalnoki vagy Dékány vitt be a pályára, an­nak kötelessége volt fradistához méltóan szurkolni... 1950-ben behívtak katonának, s mint egy kissé jobban asztali­teniszező fiatalt a Bp. Honvéd sportszázadába helyeztek. Ter­mészetesen továbbra is hevesen dobogott a „Fradi-szív” és ha Kinizsi-meccs volt, bizony a lelátóra siettem. A Rudas fürdőben aztán Puskás Öcsi az ő közvetlen modorában mondta is rendre: „Bolond pinpongos, mész az Üllői útra a Kispéterékhez...” .. Egyik péntek délelőtt a laktanyában telefonon hívták Puskás Öcsit, de a focisták rendszerint nem voltak bent. Mivel „Fradi- ügy” volt, és rólam tudták, hogy hová húz a szívem, engem ad­tak a telefonhoz. Kispéter Miska elmondta, hogy a katona Csoknyai egész héten nem volt edzésen - valai zűrje van a lak­tanyában - de a Dózsa ellen feltétlen kellene, hiszen alig van 11 ember... Garantálja, hogy a meccs után azonnal visszamegy Csoknyai, csak a meccsre engedjék el valahogy. Nem szaporítom a szót, minden követ megmozgattam és vé­gül Kána Lőrinc vezérőrnagy kocsijával Polgárdíból felhozták „Csokit”. Azért is emlékszem minderre, mert a meccs napján volt a születésnapom. Szép születésnap volt, hiszen Csoknyai két gólt szerzett, Kispéter Miska pedig a mezőny legjobbjaként tündökölt. Ettől az időtől személyes jó barátok lettünk, majd később 1961-től edzőkollégák. A Ganz MÁVAGban ő a labdarú­gókat, ón az asztaliteniszezőket edzettük. Kispéter keze alatt nőttek fel a későbbi kiválóságok: Tussinger, Gregor, Ruzsinszki, Solti. Egyszer Miskolcon játszott a Ganz MÁVAG asztalitenisz- és futballcsapata is. Mi már játszottunk, amikor a focisták megér­keztek. Miska vezetésével olyan szurkolásba kezdtek, hogy az szárnyakat adott nekünk és győztünk. Kispéterék nélkül ez nem valószínű hogy sikerült volna. Hazafelé aztán együtt nótáztunk a buszban. Szomorúbb történet a következő: az ötvenes évek elején volt egy Budapest-Moszkva mérkőzés. Félidőben 2-1-re vezettünk, amikor a szünetben Sebes Guszti bácsi így szólt Misához:- Kérem, Kispéter, ez egy barátságos meccs, a Tatusin, a Sztrelcov és a Nettó is panaszkodik a keménységére. Miska így reagált: - Guszti bácsi! Most focizunk, vagy barátkozunk? Sebes „válasza” ennyi volt: - Börzsei vetkőzzön, a Kispéter fá­radt. .. , •k Miska pedig fáradhatatlan volt. Ombódi, Dalnoki, Dékány, de sorolhatom valamennyi játékost, apaként, barátként tisztelte. Példakép volt. És remélem kedves Pintér Attila átérzed azt a felelősseget és megtiszteltetést, hogy olyan poszton szerepelhetsz, ahol egykoron Kispéter Mihály játszott. Az élet ajándékának tartom, hogy Kispéter Mihályt megismer­hettem, játszani láthattam. Ha tekintetem az üres pályára téved, sokszor ma is látom legendás alakját. Pedig szegény, már ré­gen az égi tizenegy tagja... Fóris Mihály a Mester utcai Szt. István fk. öregdiákja, és az FTC öregedő szurkolója

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents