Fradi műsorlap (1989)
1989. szeptember 30.
Fradi műsorlap Dzurják „CSÖPI” , Eipel „CSÖPP5 aki örömében szeret kerítésre mászni Kicsoda Ön Dzurják József? Az NB II. egykori gólkirálya? Vagy a Ferencváros három éve szerződtetett titkos nehéztüzére? A rózsaszínű párduc, netán a vörös isten, ahogy újabban nevezik? Vagy csak egyszerűen Dzurják József futballista, aki nem annyira ördöngős cseleiről, feltartóztathatatlan erőszakosságáról, hálószaggató bombáiról híres, hanem kitűnő helyezkedőkészségéről, kapuérzékenységéről, megmagyarázhatatlan gólgyártási módszereiről? Lám, mennyi kérdés vele kapcsolatban. Sok tízezer szurkoló látogatja hétről hétre: vajon melyik Dzurják igazi arca. Bát vezetéknevén szinte alig emlegetik. Csöpinek hívja az is, aki szereti, s becézi őt, az is, aki nincs odáig játékáért. Sokak szerint ez a becenév nem nagyon illik egy hórihorgas, kissé kajla férfiúra, vele kapcsolatban valahogy mégis oly természetes. A Csöpi nevet még Dalnoki Jenő is hibátlanul ki tudta mondani, vezeték nevével azonban már gondjai voltak. Voltaképpen ő is hálás lehet Dzurják régi barátjának, csapattársának, Sebestyén Attilának, akivel az FTC középcsatára egykor egy csapatban futballozott Jászberényben. Abban az időben, amikor még az erősáramú szakközépiskolai tanulmányai mellett járt edzésre. Sebestyén Attila szerint a Csöpi név illik a legjobban a gyerekes archoz, a nyurga alkathoz. Neki volt igaza, ezt a közönség biztatásából is lemérhetjük. Már az első időben megtanulta a lelátó népe a nevét, hiszen Dzurják rúgta a gólokat Üllői útra kerülése után. Aztán sérülés, majd az edzések újrakezdésével formaingadozásból eredő bizonytalanság, önbizalomvesztés kö- vekezett. Már-már a távozás gondolata is végleges elhatározássá érlelődött benne, amikor újból felcsillant a remény. Ismét ment a játék, s a góljaival sikert arató középcsatár neve újból rendszeresen szerepelt az eredményjelző táblán. Az 1989/90-es bajnokság első részében azonnal a góllövő lista élére állt. Az MTK- VM és a Szombathelyi Haladás ellen két-két gólt szerzett, oroszlánrészt vállalva magára a sikerből. Érdemes felidézni, hogyan is születtek ezek ä gólok, már csak azért is, mert valamennyi jellemzi Dzurják góllövő stílusát. Az MTK elleni első gólnál a kapusról kipattanó erős lövésre csapott rá, szemfülessé- gének eredményeként ő ért a labdához a leghamarabb, elég volt belsővel kapuba pofozni. A második találata előtt Bánki ívelt a 11-es pont tájékára egy labdát, amit Dzurják megszelídített, s a nézők számára nehezen kifigyelhető módon juttatta Zsiborás hálójába. A gólról később azt mondta a csatár, hogy abban a pillanatban rúgta el a kapus mellett a labdát, amikor még Zsiborás nem számíthatott rá. A Szombathelyi Haladás ellen előbb egy nagyszerű előrevetődés fejessel iratkozott föl a gólszerzők közé, második alkalommal pedig a kapufáról visszapattanó, Szeibert- szabadrúgást követően érkező labdát bólintotta a kapuba. Ismét csak a szemfülesség a jó helyzetfelismerés, s az időben való érkezés vezetett eredményre. A bajnokság első találkozóin akadtak azért kínos pillanatai is Dzurjáknak. A legkellemetlenebb minden valószínűség szerint Pécsett következett be, ahol Csöpi 0-0-ás állásnál 11-est hibázott. Ez lélektanilag rendkívül nagy hátrányt jelentett a csapat számára, amit nem is tudott kiheverni. Végül - bár a mérkőzés első felében megalapozhatta volna győzelmét - vereséggel távozott a zöld-fehér gárda Baranya megye fővárosából. Sokan kérdezték, vajon miért éppen ő vállalkozott akkor a büntető elvégzésére. Hiszen az elmúlt bajnokságban előfordult, hogy a döntetlenül végződő mérkőzés végén következő 11-es párbajban nem vállalkozott végrehajtásra, mert a közönség tiltakozását hallva elállt a szándékától Azon a pécsi meccsen azonban mégis bátran lépett a labdához. Ennek az az okát, hogy a nyári belgiumi tornán kritikus pillanatokban is biztos lábbal értékesítette a büntetőket. Egyébiránt az edzővel való megállapodás alapján - belgiumi formájának köszönhetően is - Pintérnek és Dzurjáknak kellett eldöntenie, kettőjük közül ki legyen a végrehajtó. Ez esetben Dzurják nem engedett a negyvennyolcból, de a védőtárssal való egyezkedés kissé fölzaklatta. Az sem nyugtatta meg, hogy a bíró a 16- os vonalának ívéből engedte csak nekifutni. E két baljós előjel kiegészült a harmadikkal: futás közben megváltoztatta szándékát, s nem az általában megcélzott sarok irányában lőtt, hanem az ellenkező oldal felé. A gyengécske lövést azonban a kapus könnyedén kiütötte. Ez a szezon azonban az eddigi eredmények alapján azt sejteti, Csöpi képes lesz feledtetni a hibákat, s többször lesz eredményes, mint volt az elmúlt években. Az tény, akarásán nem múlik semmi, hiszen ha van sportszerű életet élő futballista, akkor az ő. Némelyek szerint olykor azért nem megy neki a játék, mert már szinte „túlpiheni" magát a mérkőzések előtt. Mások pedig azt vallják: ő az a típus, akinek minden mérkőzésen bizonyítania kell, hogy állandó csapattag lehessen, hogy nyugodt lelkiismerettel várhassa a következő mérkőzést. A bizonyítás nála egyértelműen a gólt jelenti. S ha nincs találat, akkor hamar jön a kritika. Azt hiszem, nem irigylésre méltó helyzet ilyen elvárások ismeretében pályára lépni. S ha ez feszültséget okoz, ha bénítóan hat kissé, akkor sem lehet csodálkozni. Feláldozást egyedül a gól jelenthet. A gól, a „finom Fradi-gól”, aminek Dzurják éppen ezért sokkal jobban örül, mint a többiek. Ilyenkor szívesen szalad a kapu mögé, s szinte megmássza a zöld-fehér szurkolóktól a játékteret elválasztó kerítést. Az önfeledt gólörömre természetesen nem készülhet a futballista. Ám a kerítés mögött tomboló szurkolók boldogságával való azonosulás úgy teljesebb, ha néhány pillanatra egészen a közelükbe kerül. Úgy igazi az öröm, ha másokkal megosztható. Nem csoda hát, ha a gólszerzőt önkéntelenül is odaviszi a lába a drótfonathoz. Nemcsak a B-közép tagjai remélik, hogy ebben a bajnokságban gyakran lógnak majd a „szezon” a mámoros gólvadászok. (h.f.) A COOPTOURIST KUPA állása szeptember 16-ig bezárólag Dzurják 20 gól Wu kavics 12 gól Bánki 9 gól Pintér 6 gól Szeibert - Topor 5-5 gól ma is fradista A hatvanas években is volt egy „Csöpije” a Fradinak. Jó kis futballistának indult, tudott bánni a labdával, a kapu előtt is feltalálta magát, mégsem lett igazán híres játékos. Nem, mert, ahogy ő is fogalmazott: rossz korban született. Abban az időben bűvészkedett a labdával, amikor túl sok nagy „varázsló” ámította a nagyérdeműt az Üllői úti stadionban. Hajdani ferencvárosi éveiről s jelen hétköznapjairól beszélgettem Eipel Ferivel.- Kezdjük a beceneveddel Ki keresztelt el Csöpinek? • A szüleim. Első gyerek voltam s meglehetősen kicsi. Mondhatnám - csöpp. Mint ilyen, mi más lehettem, mint Csöpi.- Hogy kerülték a Fradiba? • Elmentem egy toborzóra. Lehettünk vagy nyolcszázan s valamennyien meg akartuk váltani a világot. Futballoztunk egymás ellen, az edzők, Száger Misi bácsi meg Agárdi Feri bácsi figyelték ki mit tud. Az ügyesebbeknek felírták a nevüket s végül tizenhatot kiválasztottak. Nos, ebben a tizenhatban benne voltam én is.- Innen aztán már egyenes volt az út? • Egy frászt. Bár negyvenkilencben születtem, a negyvennyolcasokhoz mentem tréningezni, ebből kifolyólag aztán el akartak tanácsolni. Azt mondták, túl kicsi vagyok.- Erre te? • Majdnem sírtam. Végül természetesen maradtam.- Milyen posztra állítottak? • A jobbszélre. Mert ott volt hely. Pedig minden álmom az volt, hogy center lehessek. De végülis belenyugodtam a dologba. Sohasem felejtem el az első hivatalos meccsemet. Ezt a Vörös Meteor ellen játszottam. 7-1-re nyertünk.- Hány évet töltöttél a Ferencvárosnál? • 1960-tól 1976-ig voltam igazolt játékosa a Fradinak. Sajnos NB I-es mérkőzést nagyon keveset játszottam. Talán tizet. Jobbára csak a tartalék csapatban szerepeltem, vagy ültem az „egy” kispadján.-Minek tulajdonítod, hogy ilyen szerényre sikeredett NB I-es mérleged?- Főleg annak, hogy amire felcseperedtem, akkorra változott nagyot a labdarúgás. Az addigi, jobbára játékos futballt egy harcosabb, egy keményebb, egy rohanósabb stílus váltotta fel, ahol már döntő szerepet játszottak a fizikai képességek s főleg az alkat. A magam 62 kilójával nem sok sikerre számíthattam az egyre gyakoribbá váló ütközéseknél, összecsapásoknál. A technikával azért még így is elboldogultam volna valahogy, de volt egy másik gond is. Abban az időben túl sok kiemelkedő tudású játékosa volt az FTC-nek. Géczi, Novák, Bálint, Páncsics, Albert, Rákosi és még sorolhatnám. Nos közéjük bekerülni, az igazán nagy tett volt. Arra is akadt példa, hogy a tartalék csapatban csupán egyetlen olyan játékos játszott, aki nem szerepelt a válogatottban. Az az egy én voltam.- Ha a Fradiban nem boldogultál igazán, miért nem mentél el egy másik klubhoz Ahol esetleg állandó csapattag lehettél volna? • Egyetlen dolog miatt. Mert szerettem a Ferencvárost. Az ottani légkör a véremmé vált, egyszerűen el sem tudtam képzelni, hogy más klubban focizzak. Eipel, a Fradi kölyök mezében... ... és az első csapat tagjaként- Végülis nem vagy csalódott, hogy nem csináltál látványosabb fut- ballkarriert? • Egyáltalán nem. Talán csak azt bánom, hogy huszonnyolc évesen végülis eljöttem az Üllői útról. Ha akkor van még egy kis kitartásom, talán másként is alakulhatott volna a sorsom. Legalábbis többet tudtam volna tenni az egyesületért.- Hová vitt akkor az utad? • Dorogra. De ott nem tudtam gyökeret verni. Hiába, nekem a Ferencváros volt a csapat. Az egyetlen csapat. És lelki sérült lettem, amikor azt elhagytam.- Nem hívott más NB I-es klub? • Nem. Én meg nem kilincseltem sehol. Két gyerekem volt már, egyébként sem vállaltam volna egyfajta cigányéletet, költözést egyik városból a másikba. Aztán Dómján Laci a Pénzügyőr csapatát ajánlotta. Ott aztán sikerült egzisztenciát is teremtenem. 1977-től 1981-ig játszottam, aztán edzősködtem. Van kapcsolatod még hajdani kluboddal? • Hát persze. Amikor időm engedi, természetesen kint vagyok a Fradi meccseken s szorítok a zöldfehér sikerekért. v.s.
