Fradi műsorlap (1989)
1989. szeptember 16.
Fradi műsorlap 7 KEK-mérközések előtt a vízilabdázók is Bár a tavaly megszerzett bajnoki címet nem sikerült megvédenie a Ferencváros vízilabda csapatának, ismét kiléphetnek Gyöngyösiék a nemzetközi porondra. A zöld-fehérek még az év elején megnyerték a Magyar Népköztársasági Kupát, és így elindulhatnak a Kupagyőztesek Európa Kupájában. A Fradi a 16 között a duisburgi csoportba került. A bonni Európa- bajnokság végén megtartott sorsoláson már érződött válogatottunk 9. helyének következménye: az FTC-t és a bajnok Vasast hozzásorsolták a már félig kialakított csoporthoz. A Ferencváros a hazai bajnoki rajt időpontjában, szeptember 22-24- én száll medencébe. Ellenfelei a házigazda ASC Duisburgon kívül a görög NC Vouliagmeni és ä dán KVI Kastrup lesznek. A csapat a budapesti gyakorlásokon kívül tíz napig Jugoszláviában készült a kupasorozatra és a bajnokságra. Rotorban edzőtáborozott a gárda, ahol az edzéseken kívül mérkőzéseket is játszott a helyi első osztályú együttessel. Dr. Szívós István edző szerint jól sikerült a tábor, az új játékosok beilleszkedtek a csapatba. A nyáron több változás történt a Ferencváros keretében. Két játékos távozott: Szabó L. a Tungsram SC- be, míg Pető a BVSC-be igazolt. Helyettük Csizmadia érkezett a lámpagyáriaktól és a korábban válogatott, már tavaly is a Fradiba készülő Dóczi a vasutasoktól. Utóbbi jelentős erősítésnek számít, ám ahhoz, hogy valóra is váltsa a vele kapcsolatos elképzeléseket, a korábbinál fegyelmezettebbnek kell lennie a vízben és a parton egyaránt. A Fradiban folyó jó utánpótlásnevelő munkát dicséri, hogy Szívós doktor négy tehetséges fiatalt felhozott az első csapat keretébe. Az isztambuli ifjúsági Európa-bajnoksá- gon aranyérmet nyert válogatott egyik játékosa, Gál Viktor, valamint Petrovics, Kecskés és Pulai kapott bizalmat és lehetőséget a bizonyításra. Ami a KEK-mérkőzésekre való közvetlen felkészülést illeti, a csapat szeptember 8-10-én nemzetközi tornán vett részt Egerben (erre a lapzárta után került sor - M.S.). Előtte és utána napi két edzésen vett részt a társaság . Duisburgba 19-én autóbusszal indul a legénység. Utazás közben edzésre is sor kerül. A papírforma alapján a Fradinak gond nélkül tovább kellene jutnia a csoportból. Ám ne feledjük: a néhány éve még tönkrevert csapatok feljavultak, és bizony, kellemetlen perceket okozhatnak a „nagyoknak”. Jó példa volt erre az EB-n az angolok vagy a csehszlovákok szereplése. Reméljük, a Ferencváros vízilabdázói Pesten hagyják azt a bizonyos mellényt, és simán tovább - kerülnek a legjobb nyolc közé. M. AZ FTC VÍZILABDACSAPATÁNAK BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI szeptember 27. október 1. október 4. október 11. október 22. október 25. november 8. november 11. november 15. november 22. december 2. BpS irtacus-FTC C-Eger FTC-Szeged OSC-FTC FTC-Szolnok FTC-Tatabánya FTC-Vasas Tungsram-FTC Ú.Dózsa-FTC FTC-BVSC Szentes-FTC ÚJRA A KIESÉS ELLEN? Azok a Fradi-szurkolók, akik a nyolcvanas évek elején is jártak a férfi kézilabdacsapat mérkőzéseire, bizonyára jól emlékeznek még arra, hogy akkoriban az érmes helyezésekért harcoltak a fiúk. Sajnos, változnak az idők, s manapság az a kérdés, hogy hátulról hányadik a Fradi. A legutóbbi, kissé hosszúra nyúlt bajnokságban csak nem sokkal a befejezés előtt dőlt el, hogy bentmaradt a csapat az NB I-ben. A játékosállomány változásai nem eredményeztek számottevő erősödést, sőt sokat gyengült a gárda. Az utóbbi években több edző váltotta egymást a Népligetben, s ez a nagy jövés-menés sem tett jót. A folyamatos süllyedés is hozzájárult ahhoz, hogy a klub vezetése a szakosztály megszüntetését fontolgatta az év elején. A szeptember 29-én kezdődő 1989-90-es bajnokságban ismét új edző ül a Ferencváros kispadján. Lettner László, az egykori ezüstcsapat kapusa vállalta a korántsem egyszerű feladatot: legalább a középmezőnybe felhozni a Fradit. + Érvényes szerződés várt Olaszországban, te azonban mégis az FTC-t választottad.- Nekem szívügyem a Fradi, és úgy gondoltam, hogy a csapat többre képes, mint a múlt bajnokságban. Az előrelépéshez, azaz a hetediknyolcadik hely megszerzéséhez néhány játékos leigazolását terveztem. Am egyiküket sem sikerült idehozni. Győrffy, Csizmadia és Kri- chenbaum a kedvezőbb anyagi feltételeket kínáló egyesületeket választotta. Visszatért hozzánk volt játékostársam, Szabadíts, s az ő rutinja sokat segíthet. + Hogyan készült a Fradi a bajnokságra?- Július harmadikán kezdtük a munkát. Négyhetes fizikai alapozással indítottunk. Erre nagyon odafigyeltünk, ugyanis legutóbb nemigen bírták a fiúk erővel a mérkőzések végét. Augusztusban és szeptemberben vegyes felkészülés szerepelt a programban, azaz az edzések mellett sok meccset játszottunk. Ezek a találkozók, főleg szeptemberben a csapatrészek közötti összhang kialakítását szolgálták. Az, hogy mindez valójában hogy sikerült, majd a tétmérkőzéseken, vagyis a bajnokságban dől el. +A munkát azonban nem várt események sorozata zavarta meg...- Ha nem éltem volna át, el sem hinném, hogy van ilyen. Menjünk sorjában. Taga elment Gödöllőre, Boskó pedig Fótra. Megyeri úgy döntött, hogy befejezi pályafutását, és egy kft.-ben dolgozik. El kell mondani azt is, hogy őt nem tudta klub- és a szakosztályvezetés megfelelően segíteni, s ez is belejátszott elhatározásába. A kapus Hemelát a tudtom nélkül adták el Tatabányára. Zsoltot már korábban is megkereste a Bányász, és most nyélbe ütötték az üzletet. Kiderült az is, hogy Vecsernyés és Kovács Laci Dániába mennek. Ezek után jött még Bartos, Maruszki és Fodor katonai behívója. Szóval, ott álltam fél csapattal a felkészülés közepén. + Hogyan pótoltad a kiesettjátékosokat?- Kénytelen voltam több fiatalt felhozni az ifjúsági csapatból. így került a felnőtt keretbe a beálló« Mezei, valamint az átlövő Elek és Vörös. Mivel csak egy kapusunk maradt, Török, és ő súlyos sérüléséből közelmúltban épült fel, egy másik portásra is szükségünk volt. Mire ezek a sorok megjelennek, remélhetőleg már lesz két kapusunk. Klemánt hívták Győrbe, de őt szerencsére, sikerült marasztalni. + Ilyen előzmények után gondolom, lejjebb kellett tenni a mércét, azaz a hetedik-nyolcadik hely túl merész tervnek bizonyult.- Amikor elvállaltam a Fradit, egy jó csapat reményében jöttem ide. Ám a jelenlegi helyzetben nem lehet más célunk, mint a bentmaradás kiharcolása. Önbizalmat adhat a társaságnak, hogy legnagyobb riválisaink, a Várpalota, a Szolnok, a ül. kér. TTVE és a Dunaújváros az őszi idényben a vendégeink lesznek. Ezeken a mérkőzéseken mindenképpen győzni kell, hiszen ezek amolyan négypontos meccsek. S azért én bízom abban, hoev a Fradiszfv ezúttal is hozzásegíti a csapatot egy-egy bravúrhoz. Szeretném azt is elmondani, hogy remélem: az átigazolások során kapott pénzzel a szakosztály gazdálkodhat. + Te is folytatod a hagyományt, azaz csak rövid ideig koptatod a Fradi kispadját vagy hosszabb távon gondolkodsz?- Ez sok mindentől függ. Amennyiben sikerül úgy összerázni a csapatot, hogy látom a fejlődés lehetőségét, és a klubvezetés is támogat, akkor szívesen maradnék. Ám ha egymást érik a problémák, akkor nem szeretnék tovább asz- szisztálni a süllyedéshez. + És akkor irány Olaszország?- A Trento melletti Roveretóban már dolgoztam az ottani első osztályú csapattal, ók visszavárnak. De én bízom abban, hogy kedvezően alakulnak a dolgok a Fradinál. MEGJELENT! A Fradi futballmúzeum sorozat legfrissebb kötete. A könyv a Ferencváros és a magyar labdarúgás múltjának egy kevésbé publikált eseménysorával, egykori sztorikkal ismerteti meg a múlt iránt érdeklődőket. A könyv MNK mellékletében pedig egészen az idei FTC-Honvéd döntőig nyomon követi egy összeállítás a kupával kapcsolatos történéseket 1909-től 1989-ig. A könyv a Fradi ajándékboltban és a mozgóárusoknál kapható. Ára: 55,AZ FTC VÍZILABDÁZÓK KEK-SZEREPLÉSE A Ferencváros vízilabdacsapata 15 évvel ezelőtt, 1974-ben indult először a Kupagyőztesek Európa Kupájáért. 1974: a selejtezőket Szófiában játszották, s onnan a Ferencváros veretlenül jutott a budapesti döntőbe. A „hazai pályán” is sorra születtek a győzelmek: FTC-Akademik Szófia 11-3 FTC-ZIAN Vitesse 10-1 FTC-Mladost Zágráb 6-5 KUPAGYŐZTES-VERETLENÜL!- A FERENCVÁROS! 1977: a középdöntőket Dubrovnikban rendezték, s az FTC veretlenül csoportgyőztes volt. A milánói döntőben ezek az eredmények születtek: FTC-Kotor 9-7 FTC-Spandau 9-5 FTC-Dumont Recco 7-7 KUPAGYŐZTES-VERETLENÜL!- A FERENCVÁROS! 1978: az FTC a Topolcsanyi selejtező csoportból veretlenül jutott a középdöntőbe. A középdöntőt és a döntőt Kupariban ren dezték. Az FTC eredményei a döntőben: FTC-Rote Erde Hamm 6-1 Cannotieri Napoli-FTC 7-6 FTC-KPK Korcsula 10-8 KUPAGYŐZTES; Korcsula - 2. FERENCVÁROS 1979: a barcelonai selejtező, majd a würzburgi középdöntőből veretlenül jutott a budapesti döntőbe az FTC. A 100%-os szereplés Budapesten tovább folytatódott: FTC-De Robben 9-5 FTC-POST Split 9-4 FTC-CN Barcelona 11-6 KUPAGYŐZTES-VERETLENÜL! - A FERENCVÁROS! A Ferencváros eddig tehát négy alkalommal ind KEK-ért, háromszor veretlenül nyerte a kupát, egys. volt ezüstérmes, hogy gólkülönbsége miatt került a n. re! Egy évtized elteltével következik az ötödik KEK-i AZ FTC KÉZILABDACSAPATÁNAK ŐSZI BAJNOKI MÉRKŐZÉSEI NŐI CSAPAT szeptember 23. szeptember 27. szeptember 30. október 7. október 11. október 15. október 18. október 21. FÉRFI CSAPAT szeptember 29. október 1. október 8. október 13. október 15. október 20. október 22. október 28. november 4. november 11. december 8. december 16. december 21. Herz-FTC-Békéscsaba (Népliget, 17) Herz-FTC-Győr (Népliget, 17) Építők-Herz-FTC (Építők csarnok, 17,30) Herz-FTC-BHG (Népliget, 15) Herz-FTC-Debrecen ‘(Népliget, 17) Dunaújváros-Herz-FTC Herz-FTC-Pécs (Népliget, 17) Bp.Spartacus-Herz-FTC (Kőér u., 15,30) PEMÜ-FTC FTC-Várpalota (Népliget, 11) Rába ETÓ-FTC FTC-Szolnok (Népliget, 17) Tatabánya-FTC FTC-Bekéscsaba (Népliget, 17) VÁÉV-FTC FTC-Elektromos (Népliget, 11) Debrecen-FTC FTC-HI.ker. (Népliget, 11) PMSC-FTC FTC-Dunaújváros (Népliget, 11) Tisza Volán-FTC MÉG 66 NAPIG VÁSÁROLHAT FRADI FORINTOT! Az FTC 90 éves jubileumára megjelent a zöld színnyomású FRADI FORINT - Albert, Nyilasi, Sárosi dr. Toldi fényképével díszítve. Még 66 napig kapható a Fradi ajándékboltban. Az akció május 3-án kezdődött és december 3-án a labdarúgószakosztály születésnapján zárul.