Fradi műsorlap (1989)
1989. szeptember 16.
Fradi műsorlap 3 A FERENCVÁROS 1948/49-ES BAJNOKCSAPATÁNAK TAGJAI Dr. Csanádi Árpád <1923-1983> Messziről, Budapest egyik elővárosának tartott Pesterzsébetről indult. Édesapja súlyos baleset következtében korán munkaképtelen lett. Az édesanyja kereste a kenyeret, a nővér, Manci nevelte két öccsét, Árpádot és Ferit. Igyekezett megfogadni az apai tanácsot, aki sűrűn ismételte: „Tanuljatok, igyekezzetek, mert csak így lehet belőletek valaki!” ...S érdekes módon Csanádi Árpád akkor bizonyára öntudatlanul a sportot találta a legalkalmasabbnak arra, ahol bárkivel, azonos körülmények között veheti fel a versenyt. A góloknál nem nézik, ki lőtte, a gól az eredménynek számít, s a tudás a sport területén az emberek igazi, abszolút fokmérője. így azután a nagy erőfeszítések árán a gimnáziumba iratkozott Csanádi fiúk délutánonként az Epreserdőn át - természetesen gyalog - indultak a Fradi utánpótlás híres otthonába, a Fori- nyák utcai pályára. Az évek gyorsan teltek, az első álláshoz, a ferencvárosi kerület adóhivatalába is a zöld-fehérek segítették Csanádi Árpádot, aki azonban a katonáskodás, s a Budafokon teljesített kölcsönjátékosi szereplés után csak 1946 őszén mutatkozhatott be az FTC első csapatában. Súlyos porcleválása, no és más kötelezettségei miatt azonban hamar abbahagyta a játékot. Csak 72 mérkőzésen szerepelt a zöld-fehérek első csapatában. De bajnokság is fűződik nevéhez, 1948- 49-ben részt vett a csapat híres mexikói túráján is. Élete első hosszabb repülőútján hallatlanul izgult, valósággal szenvedett. Ha akkor tudta volna, hogy még mennyi légiút vár rá... Még egyszer, 1957 elején tért vissza - edzőként - az Üllői útra. Az emlékezetes ausztráliai túrára vitte a zöld-fehér csapatot, amely már ismét régi nevén, és eredeti klubszínekben szerepelhetett. De közben másik „csapatban”, a Test- nevelési Főiskolán is tevékenykedett. Jogon kezdett tanulmányait a TF-en folytatta, és diplomájának megszerzése után 1949-től tanított a főiskolán. A kedvenc tanítványaiból alakított labdarúgó csapatban maga is játszott. Arday Andor, Bacsó István, Csabai József, Édes László, Friedmanszky Zoltán, Herczegh László, Sári Géza, Thomann Antal, Zalka András... ugye milyen ismerős nevek? A labdarúgás vonzotta a sporthoz, egyik kedvenc tanára dr. Mező Ferenc keltette fel érdeklődését az olimpiai mozgalom iránt. Az 1928-ban Amszterdamban rendezett olimpia szellemi aranyérmese rendkívüli hatással volt rá, az ötkarikás játékok, az olimpiai versenyek valósággal szent ügyet jelentettek számára. Egy alkalommal, 1978»ban együtt jártuk végig az ókori olimpiai játékok színhelyét, Olimpiát. Meghatottan magyarázott az ásatások között, s olyan ihlettel lépdelt, mintha templomban lettünk volna, a sport szentélyében. Tanári évei alatt írta meg az azóta méltán világhírűvé vált, tizennégy nyelvre lefordított, több kiadást megért könyvét, a „Labdarúgás”-!. Munkássága mind szélesebb körre terjedt. Történészként doktorált, az olimpiák történetéből írta diplomamunkáját. Első alkalommal 1948-ban még az olimpiára készülő magyar sport egyik szerény segítője volt. De 1952-ben már a magyar küldöttség technikai vezetőjének tisztét látta el, s így tulajdonképpen senkit sem ért váratlanul, hogy - újabb olimpiai közreműködések (Melbourne és Róma) után - 1962-ben a sporthivatal elnökhelyettesévé nevezték ki. A helyzet valahogy úgy hozta, hogy mindig Csanádi Árpádra várt a legnehezebb, a legfelelősségtelje- sebb feladat. A nagy csalódás, az 1954-es labdarúgó-világbajnoki döntő után például a rádió alkalmi kommentátoraként higgadtan, őszintén beszélt a kudarc okairól. Később 1966-ban az eddigi legnagyobb és legjelentősebb magyarországi sportesemény, az atlétikai Európa-bajnokság alkalmával a szervező bizottság elnöke volt, s a rendezvény sikere nagymértékben emelte a magyar sport, hazánk tekintélyét. Münchenben az izraeli csapat szálláshelye ellen elkövetett terrorakció után a televízió kamerái előtt egyenes adásban kellett megnyugtatni az itthon aggódókat s egyben kiállt az olimpia folytatása mellett.- Munkálkodásom egyik legnagyobb, legdöbbenetesebb élménye Münchenhez fűződik - emlékezett Csanádi Árpád egyik beszélgetésünk alkalmával. - Amikor az izraeli sportolók gyászszertartása során Avery Brundage elnök a hivatalos kormányszervekkel történt előzetes megbeszélés nélkül emlékezetes bejelentését tette az olimpiai stadionban: „The Games must go!...” A játékokat folytatni kell!... Ez mindennél jobban tükrözi az olimpia erejét, népszerűségét. De arra is utalt, hogy ennek a napjainkban már az egész világot megmozgató, a földkerekség legjobb sportolóit békés versengésre szólító versenyeknek egyre több nehézséggel, a sport ma már hallatlan népszerűségét kihasználni igyekvők mesterkedéseivel, más mellékkörülményekkel kell megküzdenie. De a múltban sokat, olykor joggal bírált NOB Moszkva előtt is bátor kiállással, elveihez ragaszkodva hű maradt az olimpiai eszmékhez. Az ötkarikás verseny a világ sportjának igazi, csodálatos ünnepe maradt. Ezt szolgálta tiszta szívvel Csanádi Árpád, aki egyébként csaknem két évtizeden át tevőlegesen vett részt a nemzetközi sportmozgalom irányításában. Innsbruckban, a ti- roli városban rendezett első téli olimpián, 1964-ben választották a NOB tagjai sorába, majd kétszer, 1975-ben és 1982-ben került be a végrehajtó bizottságba.- Valaha fiatalabb éveimben úgy tekintettem erre a testületre, mint az istenek tanácsára - emlékezett egy ízben ezzel kapcsolatban. Később meggyőződtem róla, hogy itt is csak emberek tárgyalnak, bár az olimpia kérdéséről döntenek. Megtiszteltetés számomra, hogy a magyar sport képviseletében olyan köztiszteletben állt férfiak után, mint az alapítók közé tartozó Kemény Ferenc, vagy professzorom, Mező Feri bácsi dolgozhatom az olimpia jövőjéért. Ebben a munkában nem ismert fáradtságot. A megválasztását követő sajtóértekezleten Avery Brundage még a nevét sem tudta kimondani. „Mr. ... Magyarországról”. Majd segélykérőén fordult kísérői felé és nagy- nehezen ejtette a betűket egymás után: „Kszanadi...” S az ismeretlent alig négy évvel később az olimpia jövőjét formáló testület, a programbizottság vezetésével bízta meg. A következő elnök Lord Killanin, a moszkvai Nagyszínházban elhangzott búcsúbeszédében egyetlen munkatársát nevezte meg csupán, köszönetét mondva: „Árpád Csanádiénak ... A NOB mai vezetője, Juan Antonio Samaranch egyik első tevékenységeként Buda Istvánnak, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének megértő támogatását igyekezett megnyerni ahhoz, hogy a magyar sport engedje át az olimpiai mozgalomnak. Dr. Csanádi Árpád azonban csak tiszteletbeli alapon, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül vállalta el a NOB sportigazgatói feladatkörét, amelyet tulajdonképpen már 1978 óta - Lord Killanin időszakában is - ellátott. Két íróasztala volt. Az egyik Lausanne- ban, éppen az egykori elnök, Avery Brundage dolgozószobájában, a másik Budapesten, a Rosenberg házaspár utcában. Mind sűrűbben került két tűz közé, hiszen a közvélemény túlzottnak ítélte az olimpia műsorát, gi- gantizmussal vádolták az olimpiát. Ugyanakkor viszont a nemzetközi sportszövetségek, esetenként egyes nemzeti olimpiai bizottságok, újult erővel ostromolták a program- bizottságot. A műsoron lévő sportágak szerették volna bővíteni számaikat, ágazataikat, mások pedig mindent elkövettek, hogy saját sportáguk is az olimpiai családba tartozzék. A döntés, valamint az olimpiai játékok teljes technikai előkészítése és ellenőrzése a magyar sportvezető kezében volt. Ahogyan a betegágyához Budapestre látogatott J. A. Samaranch elnök mondotta: „Csanádi Árpád az olimpiai mozgalom legfontosabb embere” ... mindezt a LAO- OC (Los Angelesi Olimpiai Játékok Szervezőbizottsága) vezetői is alátámasztották, hiszen Csanádi Árpád temetése napján 24 órán át lobogott az olimpiai láng a Los An- geles-i Coliseumban, s a városi tanács ülésén egyperces néma felállással adóztak a magyar sportvezető emlékének. „Csanádi Árpád segítsége nélkül nem végezhettünk volna ilyen eredményes munkát, egyetlen más embertől sem kaptunk ennyi hasznos útmutatást” - mondotta a gyászszertartásra is ellátogatott Charles Cale, a LAOŰC egyik elnökhelyettese. Hallatlan munkabírásával, mindig, minden esetben rendkívül korrekt magatartásával vívott ki ilyen tekintélyt, megbecsülést. Az egyes kérdésekben kialakított álláspontját cáfolhatatlan érvekkel, ha kellett angolul, franciául, németül, oroszul bizonyította. Saját álláspontjához becsületesen tudta megértetni magát mindenkivel. Ha kellett kormányfőkkel, sportvezetőkkel, sportolókkal, de még az egyszerű szőlősgazdákkal is. A „Doktor úr”, ahogyan Sziglige- ten a hegyközségi társulásban szólították, tenyérnyi kis telkén ugyanis szőlőt művelt. Borának zamatát diplomák sora bizonyította. A szőlőművelés és az utóbbi évtizedben megkedvelt tenisz volt a két igazi passziója. Teniszütője ki tudja hányszor utazta körül a földet, hiszen szerelését mindig, mindenhová magával vitte. Nemegyszer előfordult, hogy hajnalban vagy késő éjszaka ütöttük a labdát a NOB különféle megmozdulásain. A sportigazgató nemcsak hirdette a sport, a mozgás hasznosságát. Mindemellett fáradhatatlan volt, s mintha csak érezte volna, hogy sietnie kell. S hogy sietett! ... Óra- rendes naptárába szálkás betűivel jegyzett fel minden találkozót és soha semmiről sem feledkezett el. Rendkívül pontos, mondhatni kínosan precíz ember volt. Környezetével, munkatársaival éppoly igényes, mint saját magával szemben. Akkor érezte igazán jól magát, ha a nap huszonnégy órájából legalább húszat munkával töltött. S az utóbbi években, amikor tulajdonképpen kettős feladatot látott el, két embernek is becsületére váló munkát végzett, a magyar sportvezetés elnökhelyetteseként és sportigazgatóként. A „Mi újság?...” kérdésünkre többnyire így válaszolt: Jól vagyok, mert nagyon jót dolgoztam...” A munka, az igazi önzetlen ténykedés volt életeleme. A gyógyíthatatlan betegség talán már korábban kikezdte szervezetét. December 11-i névnapja után már csak gyűszűnyi saját termésű szigligeti borával koccintottunk: „Valami gyógyszer tönkretette a gyomromat...” - mondta, s dolgozott tovább. Levelezését még a betegágyán is intézte. Maradék erejét összeszedve küzdött a szervezetén mindjobban elhatalmasodó kór ellen. Halála előtt két héttel, hatvanadik születésnapján magas kitüntetése alkalmával még arra is volt testi és lelki ereje, sportemberi önfegyelme, hogy tréfálkozzon és mosolyogjon. Dr. Csanádi Árpád igaz sportember volt, olyan ember, aki felkészültségével, emberségével messze túllépett határainkon, s elismerést, megbecsülést szerzett hazánknak, népünknek...
