Fradi műsorlap (1988)
1988. augusztus 20.
Fradi műsorlap Pogány, Takács, Ebedli, Rab és Szoko elbúcsúzott az Üllői úttól Valamikor még teljesen természetes volt, hogy ők öten együtt készülnek egy mérkőzésre. Nekik is, a szurkolóknak úgyszintén. Természetes, hiszen valamennyien biztos tagjai voltak a Ferencváros labdarúgó csapatának, mi több erősségei, kedvencei, akikért ezrek és ezrek zarándokoltak ki a hétvégeken az Üllői úti stadionba. Neveiket jelszóként skandálták, egy-egy parádés győzelem után százak vártak reájuk. Most, a megszokottól eltérve már a mérkőzés előtt egy órával mezbe öltöztek s kijöttek a pályára. A lelátó néptelen volt, szinte ünnepélyesen csendes s ők elkezdtek labdázni. Passzolgattak egymás között, majd egyikük önként beállt a kapuba, a többiek pedig nekiálltak, hogy körbelövöldözzék. Míg, hajdanában mindig izgalmasak, várakozástelik voltak számukra a mérkőzést megelőző félórák, meg a bemelegítést jelentő percek s alig várták már a kezdést jelentő bírói sípszót, most úgy tűnt egyikük sem siettette az időt. Inkább megállította volna. Hogy még sokáig viseljék magukon a zöld-fehér színeket, hogy érezhessék jóidéig az itteni fű illatát, hogy lássák hogyan gyűlik a nép a lelátókon, hallják a régi biztatást, meg a megszokott közös éneket, amelynek végén felcsattan, hogy „a Fradinál nincs jobb,jobb, jobb... ’ AZ UTOLSÓ NEGYEDÓRA ZÖLD-FEHÉR SZÍNEKBEN Hargitai Károly: - Az Üllői úti stadion közönsége előtt nehéz volt szavakba önteni azt az érzést, amelyet valamennyiünk szívedobbaná- sa diktált és ami mégis oly torokszorító. Amint sorra kezetfogtam a könnyes szemű játékosokkal, legalább olyan meghatódott voltam, mint ők. Nagy „ötöstőr búcsúztunk... emlegették Pogány László és Szokolai László nevét is ugyanúgy, a régi szeretettel, a hajdani büszkeséggel. Megtapsolták Pádár játékvezetőt is. Neki is kijárt az elismerés, hisz ő is, mint az öt labdarúgó, Ebedli Zoltán, Takács László, Rab Tibor,Pogány László és Szokolai László szintén búcsúzott. Ő a bírói síptól köszönt el végérvényesen s mint a kar egyik egyéniségének szintén kijárt a kellő tisztelet. A kezdőkörben ő is ajándékot 'kapott, megint csattogni kezdtek a fényképezőgépek, készült még egy csapatkép, amelyen ők öten ismét együtt voltak a Fradi kezdőcsapatában. Ismét együtt. Most utoljára. Eddig minden a protokol szerint történt, ezután viszont kezdődött a játék. S minden megint a régi lett. Míg korábban vala- mennyiüket udvariasan megtapsolták a vendég svéd futballisták, A LEGTÖBBSZÖR ŐK JÁTSZOTTAK A FRADIBAN Dr. Sáxosi György 639 mérkőzés 500 mérkőzés fölött Ebedli Zoltán 564 mérkőzés Mátrai Sándor 554 Fenyvesi Máté dr. 550 Albert Flórian 537 Bálint László 516 Rákosi Gyula 512 Lázár Gyula 511 Takács László 507 Géczi István dr. 501 400 mérkőzés fölött Takács I. Géza 492 Juhász István dr. 487 Rab Tibor 470 Toldi Géza 459 Hungler II. János 446 Orosz Pál dr. 442 Kohut Vilmos 441 Táncos Mihály 441 Dalnoki Jenő 439 Mucha József 428 Blum Zoltán 416 Zsiborás Gábor 408 Novák Dezső 405 300 mérkőzés fölött Pogány László 396 Tóth Potya István 390 Vilezsál Oszkár 389 Weisz Ferenc 382 Nyilasi Tibor 381 Pataki Mihály 380 Vépi Péter 376 Megyesi István 365 Rudas Ferenc 363 Dékány Ferenc dr.362 Lyka II. Antal 359 Martos Győző 346 Schlosser Imre 345 Korányi Lajos 334 Sárosi HL Béla 326 Branikovits László 325 Péncics Miklós dr. 323 Amsei Ignác 322 Kéri Károly 311 Furmann Károly 308 Bródy Sándor 307 Szőke István 307 Takács II. József 307 Lakat Károly dr. 302 A közönség pedig gyülekezett, őket ötüket pedig körülvették a tévések, a fotósok, meg az újságírók s arról fag- gatták, melyek voltak a legfelejthetetlenebb emlékeik, meg, hogy mit éreznek most, ahogy közeledik az FF Malmö elleni mérkőzés kezdési időpontja. Ők felelgettek készségesen, egyikük elmondta, hogy mindig voltak és mindig lesznek búcsúzók a futballpályán. Akik meghatóttan, ^agy éppen elszoruló szívvel veszik tudomásul, hogy idejük lejárt. Mások, újak, fiatalok foglalják el helyüket a régi öltözőben, ők kerülnek holnaptól a rivalda fényébe, nekik pedig megköszönik a tegnapi játékot, a régi nagy csatákat, a győzelmeket, a gólokat. És valamennyien ugyanazt érezték. Ugyaiíazt az ünnepélyességet s vele együtt a szomorúságot, amelyet csak az érezhet, aki végleg elbúcsúzik hőn szeretett pályájától, közönségétől. És egyszer csak eljött a kezdés időpontja is. Ők öten beballagtak az öltözőbe, hogy együtt vonuljanak ki a többiekkel. Az öt közül a hajdani egyik kedvenc, Ebedli Zoli kapta most utoljára a kapitányi karszalagot s állt az élre, a többiek meg követték. A klubház előtt, a legendás Springer szobor tövében feldíszített asztal várta a búcsúzokat. Rajta öt doboz, bennük öt futballista szobor. Fradisták. Az asztal előtt nagyobb dobozokban öt színes televízió. A klub és az Orion gyár ajándéka. A két csapat oldalt, sorfalat állt, ők öten közöttük s figyelték az ügyvezető elnök, Hargitai Károlyt, aki meleg szavakkal emlékezett a klubnál eltöltött éveikre, tetteikre s megköszönte mindannyiuknak, amit a Ferencvárosért tettek. Aztán átadta a díszdobozokat, Czirinkó József vezérigazgató pedig az Orion gyár és a klub közös ajándékát, a színes televíziókat. A szurkolók pedig tapsoltak. Mint annyiszor nekik az elmúlt években. És most is, mint annak idején vebedlizoliztak „takács- laciztak” sőt „rabtibiztek ’. És a pályán vége lett az ünneplésnek, a kedveskedésnek. Ott már küzdelem folyt, a labdáért; a gólokért. S- a lelátó hangos lett, mint mindig, csak talán egy kicsivel nagyobb lett az ováció, ha Ebedli indított harminc méteres, pontosan időzített labdával támadást, vagy Takács és Rab szerelt elegánsan, esetleg Pogány és Szokolai lőtt kapura. Megint ők öten voltak a középpontba, nekik szurkolt elsősorban a publikum, az ő megmözdulásiknak járt a legtöbb elismerés. Ők pedig játszottak önfeledten s nem néztek fel az eredményjelző táblán lévő órára. Pedig jól tudták, tizenöt percet kaptak ahhoz, hogy, utoljára kifocizzák magukat az Üllői úti stadionban. És a negyedóra hamar lejárt. Túlságosan is gyorsan. A partjelző a félpályánál két kézzel magasra emelte a zászlóját, a bíró intett, hogy várjanak a többiek, mert csere következik. És kiába kiáltotta be valaki, hogy „maradjatok még a búcsújáték végétért. A partvonal mellett ott n sorakoztak a cserejátékosok. Kincses, Dzurják, Dukon, Lim- perger és Topor, kezükben virág, amazok öten pedig elindultak a kíspad felé. A virág mellé még ölelést kaptak a többiektől a tribünön pedig vastaps csattant. Az állóhelyen magasba emelkedtek a zöld-fehér zászlók s a leglelkesebb ifjú nézők torkuk szakadtából kiabálták, hogy „gyertek ide...gyertek ide.” Ődamen- tek. Persze, hogy odamentek. Magasba emelt kezekkel, virággal integettek fel a nézőtérre s vonultak körbe a pályán s bár odabent már játszottak, most nem a labdát követték "szemmel a nézők, hanem búcsúzkodtak. Tapsoltak öt játékosnak, akiket nagyon szerettek, akik sok-sok örömet szereztek nekik s akik ettől a pillanattól kezdve már csak legendaként térnek vissza hétről hétre az Üllői útra. A mérkőaés pedig már nélkülük folyt tovább s valahogy szegényebb lett egy kicsit, öt futballista valamit elvitt a játéktérről, ami hiányozni fog sokáig, öt egyéniségnek csak a híre marad meg, egy-egy nagy meccse, alakítása ad beszédtémát csupán. A találkozó végén valamennyien osztogatták az aláírásaikat a gyerekek körében, hol itt, hol ott kaptak kézszorítást a régi barátoktól, ismerősöktől.- Mi hárman, Ebedli Zolival és Takács Lacival még eljátszunk egy kicsit az ESMTK-ban — mondta az öltözőfolyosón Pogány László. - Jó a társaság ott, meg aztán nehéz még elképzelni az életet futball nélkül...- Én is játszom még. Ausztriában egy kis megyei csapatnál, ahol viszont már az edzői teendők ellátása is reám hárul — mesélte Rab Tibor. — De lassan már inkább a kispadról dirigálok. Sajnos a nagy idők elmúltak, elszaladt az ifjúságunk. Szokolai Laci rákönyökölt a lépcsőfeljáró korlátjára s úgy adta a búcsúnyilatkozatát.- Vége. Befejeztem az aktív játékot. Harminchat éves vagyok, tudomásul kell venni,hogy eljártak az esztendők, a fénykornak vége s ha már az embernek nem tapsolnak, akkor csak pasz- szióból szabad tovább csinálni ezt a játékot. Hogy mi lesz ezután? Azt hiszem továbbra is a foci közelében maradok. Edző leszek talán... Ebedli hamar elvegyült az ünneplők között. Takács Laci azonban még egy kicsit elbeszélgetett a búcsúról. — Szép volt, fájón is szép, s mint egy ünnepre, úgy készültünk rá mindannyian. Aztán minden olyan gyorsan elröppent. Az ünneplés percei ugyanúgy, mini a játéké. Még oly szívesen maradtunk^volna, pedig délelőtt már játszottunk egy edzőmeccset az ESMTK-val. Mehettem volna Svédországban egy kiscsapatba játszani, de végülis maradtam itthon. Egy darabig arról is volt szó, hogy hazamegyek Mezőhegyesre, játszani, meg edzősködni. Végül maradtam Erzsébeten. Egyelőre játszom még egy kicsit, aztán... Aztán lehet, hogy belőlem is edző lesz valamikor. Ment ő is, hogy részt vegyen a tiszteletükre adott fogadáson. Csak előbb teljesítette egy tri- kós, bajuszos férfiú kívánságát s adott egy autogramot. A többi mellé, a trikójára. v. s.
