Fradi műsorlap (1988)
1988. július 30.
Fradi műsorlap 11 Szöulban „nyaraltak". Aki nézegeti a Ferencváros labdarúgóinak tablóját, vagy mérkőzéseken végigpillant a kis- padon, észrevesz egy kifogástalanul öltözött, szelíd úriembert, aki kis bajuszkája alatt mindig a fiúk egészséges életmódjáért agitál, s ha baj van, nyomban kész a segítségre. Dr. Juhász Józsefről, a Sportkórház osztályvezető főorvosáról, az olimpiai válogatott és a Ferencváros csapatorvosáról van szó, aki a zöld—fehéreket 42 esztendeje szolgálja. Pályafutása kezdetén még Albert Flórián is rövidnadrágos fiúcskaként szaladgált, senki nem gondolta akkor róla, hogy egyszer még „aranylábú” futballista lesz belőle. S ha valami baj kerül aranyművese, a lélek ékszerésze, dr. Juhász József fog segíteni rajta. Most a doktor szöuli utazása miatt érdekes számukra. Nem az olimpiai részvétel miatt, mert az még nem dőlt el, hanem az olimpiai válogatott júniusi vendégszereplése okán, ahol — természetesen — szintén ő volt az orvos. — örültem a kiutazás lehetőségének — mondta Juhász József. — S nemcsak azért, mert még nem voltam Dél-Koreában, hanem szakmai szempontból is számos érdekes megfigyelést tettem, amit ha mégis kijutok az olimpiára, hasznosítani tudok. Például, hogy az átállás kisebb terhet ró a játékosokra, sportolókra, mint azt a szakirodalom írja. Nem kell tehát félni, s túlzottan óvatosnak lenni. Néhány nap elegendő az aklimatizáció- hoz. Egyébként már jártam a Távol-Keleten, Tokióba szintén az olimpiai jóvoltából jutottam el. Szerencsére megfordulhattam továbbá Pekingben is. Rám különösen a szervezettség tett nagy benyomást. Alaposan felkészültek a versenyekre, s ezen a biztonsági intézkedéseket is értem. Kissé furcsa volt, hogy - nagyon udvariasan ugyan -, de még szinte a lélegzetvételünkre is vigyáztak. Ugyanakkor nem voltak merevek, emberi módon oldották meg feladatukat. Számomra sajnos szomorú megbízatást is tartogatott a sors. Mint azt az olvasók tudják, Zsiborás Gábor súlyos sérülést szenvedett az argentinok ellen találkozón. Többek szerint szándékosan terítette le az ellenfél csatára, két lábbal, keményen rátartott kapusunk jobb térdére. Én az első pillanattól fogva azon voltam, mielőbb hazakerüljön Gabi, s ez a szándékom az övével is találkozott. Természetesen el tudták volna ott is végezni a műtétet, de lélektanilag előnyösebbnek éreztem, ha a beavatkozásra, s a gyógyulás megkezdésére már hazai környezetben kerül sor. Az utazáshoz természetesen rögzített lábbal készülhetett, s a sérüléstől számított negyedik napon feküdhetett föl a műtőasztalra. (Néhány évvel ezelőtt a bal lábán szintén a sportkórházban végeztek operációt.) — Ön nem vállalkozott volna arra-, hogy Dél-Koreában megoperálja Zsiborás térdét? — Nézze, már csak azért sem, mert én belgyógyász vagyok, nem sebész. De itthon kitűnő specialista kezébe került Gábor, s a helyzet ismeretében elmondhatom, a négyórás műtét jól sikerült. Megfelelő rehabilitáció után teljesen rendbe jön a beteg láb. Erre a műtéten kívül Zsiborás Gábor akaratereje, elszántsága jelenthet garanciát. * Zsiga. így hívják a játékosok, a barátok a szakállas kapuvédőt, aki harmincegy éves fiatalemberhez méltó racionalitással igyekszik szervezni életét, tervezni jövőjét. Bár, ahogy mondani szokták, ember tervez... Legutóbb a bajnokság vége felé találkoztunk a Tatabánya elleni nagyszerű diadal főszereplőjeként beszélt magáról, s az újból megcsillanó külföldi szerződésről. Ezt éppen a bányászvárosban mutatott káprázatos védései nyomán csillantotta meg előtte egy magyar származású játékosügynök... Zsiga akkor is jól tudta, nem szabad elkiabálni a dolgot, egy kapusnak — mégha klasszisról van is szó — sokkal nehezebb előnyös külhoni megállapodást kötni, mint egy mezőnyjátékosnak. Az elmúlt esztendők alatt ugyanis többször szó volt már ilyesmiről. Aztán... Majd Szöul után elválik, mondogatta Zsiga, s mondogatták a szurkolók is, akik ugyan nehezen viselnék távozását a zöldektől, de megértették a szándékát, s további sikereket kívántak lélekben Balázs, Zsófi és Gergő édesapjának. El is vált Szöul után... Zsiborás Gábor volt az egyetlen csapattag, aki idő előtt repült vissza Dél—Koreából. Sajnos nem önként, sajnos nem egészségesen. Öt nappal azután, hogy megérkeztek a szeptemberben kezdődő olimpia színhelyére, súlyos sérülést szenvedett. Ahogy annakidején olvashattuk, az argentinok elleni mérkőzésen hatalmas rúgást kapott a térdére. — Óriási fájdalmat érezve terültem el — emlékszik vissza. — Beívelés után védőink kivágták a labdát. Természetesen követtem tekintetemmel a labda mozgását, s a felszabadító rúgásra én is reagáltam. Kissé megemeltem a bal lábam, mintha én is segíteni szeretnék a védőnek. Közelembe azonban nem került a labda, elképzelni sem tudom, miért támadott meg az argentin fiú. Bal- szerencsémre úgy találta telibe a jobb térdemet, hogy a testsúlyom éppen azon a lábamon volt az említettek miatt. A térdem teljesen hátrafordult. A többiek nem hallották, mekkorát üvöltöttem, hatvanezer ember tombolt. Még mondták is, jól van, húzd az időt, nyolc perc van hátra, s döntetlenre állunk... Zsiborás Gábor meggypiros pólóban, fehér alapon, piros, fehér, zöld csíkos Adidas nadrágban fekszik az ágyon. Sérült lábán még ott van a gipsz, várhatóan augusztus közepén szabadul meg tőle. Nagyon várja már, nehezen lehet bírni ezt a rabságot. Igaz, járni egyelőre gipszlevétel után is a mankó segíti majd, de az már mégiscsak a gyógyulás egy újabb fázisa. Célzok a nemzeti színű „pizsamára”, elmosolyodik. - Nem degradálom én ezzel a válogatottság szimbólumát, félre ne értsd - magyarázza. — Nem tagadom, jól esik még így betegen is magamra húzni pizsama helyett. Számomra a válogatottság szent dolog. De vé- gülis nem ezért van rajtam a piros póló, a nadrág, hanem, mert nagyon kényelmes, anyaga rugalmas, könnyen kezelhető. Arca nyugodt, nem marcangolja magát az ismét elszalasztott külföldi szerződés miatt. — Amikor az argentin eltalált, s földre estem, a következő pillanatban éreztem, ennek hosszan tartó következményei lesznek. Ügy érzem, a Ferencváros még lát bennem fantáziát, s nagyon jól esett, hogy kiállt mellettem. Ahogy hazahoztak, sorba érkeztek a látogatók. Elsőnek Józsa Miklós, a rivális és — jó barát... * E sorok megjelenésekor Fischer Pál immár egy hónapos házas, beszélgetésünk időpontjában viszont még csak „naposcsibe” volt, hisz alig 24 órával korábban mondta ki a boldogító igent. Aztán jött a kitűnően sikerült sátoros lagzi Pilisszántón, majd a „nászút”, amely ezúttal Pintér Attila, Dzuiják Csöpi, Bánki Do- dó és a többi csapattag társaságában Tatára, az edzőtáborba vezetett. Ja, kérem, ez a futballistasors... Azért Fischer Palinak sok oka nem volt panaszra az elmúlt esztendőben. Voltaképpen a középcsatárok között a legjobbnak bizonyult a Népsport pontozása alapján, rúgott 15 gólt, s visszaküzdötte magát az olimpiai csapatba, ahonnan hangos indulatszavak kíséretében ebredalták ki néhány hónapja, — Nagyon örülök, hogy a bajnokság utolsó hat mérkőzésén kijött a lépés a csapatnak, s ez hozzásegítette az olimpiai válogatottságom száma gyarapításához — mondja a labdarúgó. — Pedig nem számítottam a behívóra, noha ma is vallom, tiszta a lelkiismeretem. Amikor engem bűnösnek kiáltottak ki, akkor én előzetesen szóltam, elkéredzked- tem az esküvői papírok intézésére. A vezetők tudomásával voltam tehát távol az olimpiai csapattól, mégis botrány pattant ki miatta. Végülis úgy érzem, a játékom meggyőzte a vezetőket, s ez a legfontosabb. Ez vette rá őket nézetük megváltoztatására, ami nem kis dolog. Ügy gondolom, Szöulban szintén bizonyítottam, olyannyira, hogy bekerültem a 16 csapat részére, kiírt torna legjobb 11 játékosa közé. A kinti újság nagy cikkben, fényképpel illusztrálva számolt be erről. Természetesen őrzöm a lapot a tárgyi emlékek gyűjteményében. Örülök, hogy gólt is fejeltem az iraki csapatnak. Azzal még vezettünk 1— 0-ra, sajnos azonban még kaptunk kettőt, így a győzelem nem sikerült. Három pontúkkal azonban így is bejutottunk a nyolc közé Irak mögött, s ezt figyelemre méltónak érzem. Minden meccsen játszottam, s azt hiszem, nem is rosszul. Egyébként Dél—Korea rendkívül érdekes ország. Nagy ajándéka a sorsnak, hogy eljutottam oda. A hatalmas felhőkarcolók legalább olyan meghökkentőek, mint a nyomornegyedek végtelensége. Az ellentmondás tehát az utcán sétálva is kitapintható. De tartom magam a sláger szövegéhez, s csak a szépre emlékezem. * Keller József is a szép út részese volt.- Mi ragadott meg a 10 milliós metropolisz láttán? Sokat hallottam róla korábban, szép impozáns városként festették le az ismerősök, s nem csalódtam a képzeletemben kialakult előképben. Dél-Kórea fővárosában, de szerte az országban minden ragyog, tisztaság, rend fogadja a látogatókat. A szállodák kényelmesek, elegánsak, a boltok tömve vannak áruval, mindent megkap az ember, amit csak akar. S az emberek is rendkívül kedvesek, barátságosak. Talán kissé furcsa, de az ittélőket éppen a védelmünkre kirendelt biztonsági embereken keresztül ismertem meg. A látszólag zord, marcona tekintetek mögött meleg szívű emberek rejtőztek. A tengerparton például kagylót vettek nekünk, s falatozás közepette jókat diskuráltunk, nevettünk. Nekem egyébként a kisebb kagylók ízlettek a leginkább, a féltenyérnyi nagyobbakat nem kívánom vissza. Érdekes, az ottaniak nagyon szeretik a fokhagymát, de sok zöldséget, salátát is esznek. S mindezt nagyon gusztusos elrendezésben szolgálják föl. Nekünk azért külön főztek, európai ételeket ehettünk. Finom krémleveseket, húsokat, csirkét. Megvolt tehát a kalória, nem volt baj az erőnléttel. Voltaképpen eredményeinkkel nem kell szégyenkeznünk. Az volt a cél, hogy csoportunkból továbbjussunk, amit teljesítettünk. A társaság először állt fel ilyen összetételben, ehhez képest jó a három megszerzett pont. Hiszen Argentínával 0-0-t, Dél-Korea B-vel 2-1-es győzelmet értünk el, s csak Iraktól kaptunk ki 2—1-re. A legjobb négy közé jutásért aztán a Szov- jetúnióval hozott össze a sors, ahol a rendes játékidőben 0—0 volt. A hosszabbításban kaptunk egy — legalábbis vitatható - tizenegyest, ami megpecsételte a sorsunkat. Kiemelném, a nagy hőség ellenére jól bírta a társaság a mérkőzéseket, egyáltalán nem volt baj az erőnlétünkkel. A torna minden tekintetben emlékezetes marad számomra. Az országra a gyönyörű látványosságok mellett az olimpiai sapka, s a nagy játékok szimbólumaként már ismert tigrisfigura fog emlékeztetni. * Bodnár József Szöulba immár másodszor jutott el. Tavaly a ligaválogatott, idén az olimpiai válogatott gyúrójaként. Esztendeje kevésbé sikerült a szereplés. A rosszul megválasztott időpont miatt — még folyt itthon a bajnokság - a klubok nem engedték el legjobbjaikat a tornára, hamar ki is estek a septében ösz- szeállított csapattal. Idén viszont a President Football Cup elnevezésű tornán a négy közé jutásért kaptak ki - balszerencsés körülmények között. Ez egyben a búcsút is jelentette. Mi a dolga egy ilyen túrán a gyúrónak? A gyúráson kívül ő felel a teljes felszerelésért, a gyógyszer- készletért, a szállításért. Szöulba például 72 bőrönd utazott, s arról mind „Szakáll” gondoskodott. Mészöly Gézáé ugyan egy kis időre eltűnt, de néhány nap múlva az is megérkezett. A rengeteg pakolás, az állandó nyilvántartás, a cipekedés jócskán elveszi az energiát, alig marad erő a masszázsra. Némelyek szerint ez a foglalkozás a bányászokéhoz hasonló fizikai terhelést ró az emberre. Kevesen tudják, hogy a szerelés, vagyis hogy milyen mezben fut ki a csapat a pályára, szintén a gyúró dolga. O gondoskodik arról, hogy a legváratlanabb helyzetben is mód legyen mezcserére, az ellenfél színeitől megkülönböztető póló felvételére. A fradistákat Szöulban is mindig messziről is meg lehetett ismerni. Jókedvük, pályán nyújtott játékuk, pályán kívüli magatartásuk az egész csapatra jó hatással volt. Ügy is lehet mondani, a Fradi szív, az összetartás — mint a ferencváros sportolóira általában — most is jellemző volt a fiúkra. Ennek lett szimbóluma az a tarka-barka „szafari szerelés” is, amelyből mind a négy fiú: Bánki, Keller, Fischer és Bodnár vásárolt egyet. Sajnos Zsiborás Gabi sérülése miatt kényszerűen kimaradt a buliból... Az összeállítást készítette: Horváth K. József FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club kiadványa az Üllői úti mérkőzésekre. Felelős kiadó: Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fényképek: Pozsonyi Lajos, Magdics László Készült az MGKSZ Nyomdában. Felelős vezető: Mázi Ferenc (88. 242)
