Fradi műsorlap (1988)

1988. április 8.

Fradi műsorlap Ez az ezüst másképp csillog Első sor (fekszenek): Juhász, Póznik. Második sor: Szepeshelyi István szakosztály elnök h„ Hajzer csapatkapitány, Pindák, Simon, Hudák, Szabó, Horváth, Paraizs, Kojsza. Harmadik sor: Farkas, Szűcs János szakosztály elnök, Kovács, Hudák János ve­zetőségi tag. Molnár, Orbán, Balogh, Szajlai, Miletics, Dobos, Krisztel, Dr. Bo­kor Tamás a csapat orvosa. Hiába áhítoztak a ferencváro­si hokiszurkolók bajnoki arany­ra, immár sorozatban negyedszer ismét a második helyen végzett a jégkorongcsapat. Igaz, az utóbbi években egyszer sem állt ilyen közel a gárda a sikerhez, mint ezúttal. Hajzerék kétszer is legyőzték a nagy rivális Ú. Dó­zsát, és a mindent eldöntő ráját­száson csak a harmadik mérkő­zésen tudták megvédeni bajnoki címűket a lilák. A bajnokságról, a Fradiról és háttér megteremtéséről Szepes­helyi István szakosztályelnök-he­lyettessel és Orbán György veze­tőedzővel beszélgettünk. *- Mi a véleményed az 1987— 88-as bajnokságról? - kérdeztem először Szepeshelyi Istvánt, aki „civilben ’ a Szolidusz Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezet elnö­ke.- A Liget SE-n kívül az FTC nem rendelkezik saját pályával a mezőnyben, és ez erősen kor­látok közé szorítja lehetőségein­ket. Összehasonlítva a mi felké­szülésünket és a Dózsáét, óriási a különbség. Ennek ellenére úgy érzem, előreléptünk. A tava­lyi bajnokságra kitűzött célt lényegében most teljesítette a csapat, felzárkózott közvetle­nül a lilák mögé. A gárda szá­mára csak az lehet a mérce, amit az Újpest ellen nyújt.- A csapat tagjai közül kinek a játéka tetszett?- Szerintem a bajnokság leg­jobb játékosa a gólkirály Hudák Gábor volt. Érett, pengés játé­kos, ugyanakkor hihetetlen aka­raterővel küzd minden mérkőzé­sen. A sorsdöntő 0-7-en még sé­rülten is vállalta a játékot, amíg bírta. Nagyon szeretett volna visszakerülni a válogatottba Mile­tics. Lehiggadt, nem sportszerűt- lenkedett, és nagy csalódás volt számára, hogy ismét kimaradt a keretből. Póznik viszont jó tel­jesítményének köszönhetően új­ból helyet kapott a válogatott­ban. A „gyerekek” most már va­lóban első osztályú játékosok lettek, és szerintem a jövő nagy ötöse lehet belőlük. Ami az ed­zésmunkát illeti, van egy mag — Póznik, Hajzer, Miletics, Dobos, Szabó, Pindák —, amely példa­mutatóan dolgozik, és húzza ma­gával a többieket. Úgy érzem, a bajnokság végére összefort a csapat, és ez bíztató a későbbiek­re nézve.- Megfelelő háttér nélkül ma már nehéz elfogadható színvona­lon sportolni. Éveken át ez volt a Fradi jégkorongozóinak legna­gyobb gondja. Most mi a helyzet? — Felemás - sóhajtott Sze­peshelyi István. - Pillanatnyilag mindenkinek van állása, de ezt a sportot jól nem lehet csinálni munka mellett — legalábbis a mieinknek nem. Nincs pályánk, tehát akkor edz a csapat, amikor helyet kap a Kisstadionban. A felnőttek többnyire cs.ak délelőtt jutnak jégfelülethez, mert a dé­lután az utánpótlás korúaké. A fiúknak négy vagy hatórás állása­ik vannak, és ennek megfelelő a jövedelmük is. Zömük 3500-400 forint között keres, ennyiből pedig manapság egy ember is csak nagyon nehezen tud kijönni, nemhogy egy család, kisgyerekekkel. Tehát kifejezet­ten anyagi áldozatot vállalnak a játékosok azért, hogy hokizhas­sanak. Legtöbben valamilyen más foglalatosság után néztek, és ez nemegyszer ütközik az eset­leges esti edzésekkel. Azt hiszem, felesleges részleteznem, ez az egész mennyi energiát vesz el a fiúktól, amit másképp a jégko­rongra fordítanának. — Nem valami szívderítő mindez, noha az elmúl szezon- bn újabb támogatókra lelt a szak­osztály. — Nagy örömünkre sikerült megnyernünk néhány sportked­velő gazdasági vezetőt, aki lehe­tőségeihez mérten segíti a csapa­tot. Szűcs János személyében végre van elnöke a szakosztály­nak, és ő mint az Integrál Épí­tőipari Betéti Társulás kereske­delmi igazgatója, sokat tett már eddig is a Fradiért. Mind az integráltól, mind a Harmann Zoltán vezette Szilárd szakcso­porttól kaptunk hirdetéseket. Nagy szükségünk lenne hozzá­juk hasonló, a hokit szerető emberekre. A jégkorong — oly sokszor és sokan elmondták már — a huszonegyedik század sport­ja, és mint ilyen, az egyik leg­jobb reklámhordozó. Ami gon­dot okoz: bár már március vége van, nem tudjuk, hogy az új gaz­dasági szabályozók miként jelent­keznek majd a sportban.-Az egyesület vezetése mennyire támogatja a jégkoron­got? — Az utóbbi két évben pozi­tív irányú változást tapasztal­tunk, segítő szándékú a vezetés. A sportág népszerűsége, a csapat teljesítménye alapján azonban úgy érezzük, valamivel több tá­mogatást érdemelne a hoki, és akkor talán nagyobb esélyünk lenne a bajnoki cím elhódítására. Nincs könnyű helyzetben Or­bán György vezetőedző. Négy éve az ő irányítása alatt nyert utoljára bajnokságot a Fradi jég­korongcsapata, s egyéves francia- országi kitérője után kétszer is hiába igyekezett ismét vele a gár­da, „csak az ezüstérmet tudta megszerezni. A szurkoló viszont türelmetlen, már ünnepelni sze­retne. — Miért nem sikerült? - tet­tem fel ezt a korántsem kelle­mes kérdést Orbán Györgynek. — Még mielőtt elkezdeném sorolni az okokat,szeretnék idéz­ni egy kínai közmondást. így hangzik: ha valami nem olyan édes, mint a méz, az attól még nem feltétlenül keserű. Vagyis az idén sem lett bajnok a Fradi, de mégis sok mindenben külön­bözik ez a második hely a tava­lyitól. Csökkent a Dózsa és a köztünk levő különbség, és ez annak is köszönhető, hogy vég­re megsziklárdult a csapat gerin­ce. Játékosaink összességében mind tudásban, mind eredmé­nyességben előbbre léptek az előző szezonhoz viszonyítva. Ezek után lássuk a „bizo- nyítványmagyarázást A bajnok­ság előtt már elmondtam, milyen körülmények között készült a csapat. Mivel idehaza nem volt jég, szárazedzések után Csehsz­lovákiában játszottunk edző­meccseket. A jégfelület hiánya miatt az idény alatt is keveseb­bet tudtunk edzeni, mint ellen­feleink. Ehhez még hozzájárult az is, hogy dolgozó játékosaink ritkán tudtak edzésre jönni. Töb­ben járnak iskolába, ők is gyak­ran hiányoztak, míg előfordultak igazolatlan mulasztások is. Nem­egyszer sérülések is nehezítették a munkát. Az első sor kivételével mérkőzésről mérkőzésre változ­tatni kellett az ötösök összetéte­lét. A Dózsa elleni találkozókon óriási teher hárult az első Sorra, amely ennek ellenére többnyire jó teljesítményt nyújtott. Sum­mázva: több edzéssel a bajnoki cím talán elérhető lett volna. — Mennyire befolyásolta a csapat játékát a szakbizottság sebtében összehívott értekezle­tén született döntés, amely le­hetetlenné tette a szlovák játé­kosok leigazolását? — Krónikus hátvédgondja­inkon szerettünk volna enyhíte­ni az ő csatasorba állításukkal, egyúttal sokat tanulhattak vol­na tőlük a játékosok — nemcsak a fradisták. Azzal vádolt ben­nünket a szakbizottság, hogy csak a rájátszáson akaijuk a szlovákokat szerepeltetni,- és hiába nyilatkoztunk ellenkező­leg á sajtóban, rádióban, olyan követelményeket támasztottak a szerződtetés elé, amit képtelen­ség volt teljesíteni. A csapat sze­rencsére, hamar túltette magát ezen az ügyön.- A Fradi ismét rengeteg gólhelyzetet hibázott el. Ez, gondolom, elsősorban a már em­lített edzéshiánnyal magyaráz- ható. — Lényegében véve igen, bár néhány játékosnál a hozzá­állással is baj volt.- Ezzel rá is térhetnénk az egyéni értékelésre.- A legkiemelkedőbb telje­sítményt Hudáktól láthattuk, szinte valamennyi táblázaton ő áll az első helyen. Harminchat gólt lőtt, harminckét gólpasszt adott, és biztosan szerezte meg a gólkirályi címet. Csaknem két­szer annyi pontot ért el a kanadai listán, mint az előző bajnok­ságban.- A fiad meglehetősen hul­lámzó játékot produkált.- Égészségügyi problémái voltak, jó néhány kilót fogyott. Fontos gólokat lőtt, de sok zic­cert ki is hagyott. Ennek ellenére Hudák mögött többnyire ő talál­ható a listák második helyén.- Szajlai és Miletics.- Szajlai nagy tudású játékos, sok pontot ért el, de fegyelme­zetlenségeivel nemegyszer súj­totta a csapatot. Egy jó Szajlai eldönthet mérkőzéseket. Miletics erőssége korábban a testtel való játék volt. Emlékezetes balhéja után eltiltották a válogatottság­tól, és most nagyon szeretett vol­na visszakerülni. Puhább lett, és ezzel csökkent játéka értéke.- Balogh Imre, Paraizs, Jécsi.- Mindhárman azok közé tartoznak, akik nem érték el elő­ző évi eredményüket. Imrénél erőnléti gondok jelentkeztek, munkája miatt sokat hiányzott az edzésekről. Az ő színvonalas játékára nagy szükséges van a csapatnak. Paraizs nagyon gyen­gén játszott ebben a bajnokság­ban. Ő sokat edzett, fizikailag nem volt vele baj, de lélekben nem volt a pályán. Nála egyér­telműen magánéletbeli problé­mák okozták ezt a látványos visszaesést. Nagy érték, kár len­ne, ha elveszne. Jécsi kihagyta a felkészülést, és a szezon előtt jelentkezett játékra. T örvény - szerű volt, hogy nem tudott úgy játszani, ahogy képességei alap­ján elvárható lenne. — És a többiek? — Póznik és Juhász jól védett mindvégig. Hajzer Tibi harminc­négy évesen is az egyik leglelke­sebben készülő és játszó játékos. A fiatalok sokat fejlődtek, Pin­dák, Dobos, SzabóMiki ésKojsza még sok örömöt szerezhet a szurkolóknak. A kiegészítő em­berek általában nem okoztak csalódást, hozták a tőlük elvár­ható játékot. — Évről évre visszatérő kér­dés a bíráskodás. — Ebben a szezonban véle­ményem szerint sokkal kevesebb hibával vezették a mérkőzéseket a bírók, mint legutóbb. Van vi­szont valami, amit egyre többen vetnek fel, joggal. A magyar já­tékvezetők idehaza nem engedik a kemény, testtel való játékot. Ezt azzal indokolják, hogy a lassúság miatt a legtöbb ilyen megmozdulás nálunk szabályta­lan. Ezzel nem értek egyet. Ez erősen visszaüt a nemzetközi mezőnyben, és válogatottunk szokatlan keménységgel találja szemben magát. Az edzők nem merik megkockáztatni, hogy ke­mény játékra tanítsák a hokiso­kat, mert akkor állandóan em­berhátrányban lenne a csapatuk. A durvaságot természetesen bün­tetni kell, de a keménységet nem. Véget ért a jeges idény Ma­gyarországon — sajnos. A követ­kező szezonra még több mint félévet kell várni. S a hokiszur­koló türelmetlen. Nemcsak jobb csapatot akar. Jobb körüményeket is. Margay Sándor TÖRTÉNETI VISSZAPILLANTÁS AZ OB I. CSAPAT SZEREPLÉSÉRŐL Bajnoki szezon 1980—81 81-82 82-83 83-84 84-85 85-86 86-87 87-88 Helyezés­2 2 1 2 2 2 2 Megjegyzés Kizárták a csapatot az OB I-ből Azonos pont­számmal Két pont különbséggel Fóti Tsz meg­szüntette a sport állásokat Elnök lemon­dott További állás­megszüntetések. Négy edző irá­nyította a csa­patot. Levonu- nulás, bírók sztrájkja. El­nök nincs. Megszűnt a Millenáris. Versenykiírás megváltozta­tása bajnokság közben. Három hónap alatt 11 és 3 hét alatt 12 mér­kőzés. Elnök nincs. Szlovák játékoso­kat nem engedé­lyezte az MJSZ. Rájátszásban 3 mérkőzésből 2:1 aráriyban alulma­radtunk. Fél-amatőr csapat Szezon után abbahagyták a játékot. Kovács A. Deák Földvári Németh Fekete Balogh T. Muhr Szabó G. Hajzer J. Enyedi Kiss A. Révay TóthL. Mészöly Schilling Rasztovszky Bálint A. Havrán Kereszti Gruits Lacza Balogh B. Bóna Bálint Z. Farkas A. Ladányi Zölei Pintér Szikora Kimer Kaltenecker

Next

/
Thumbnails
Contents