Fradi műsorlap (1988)

1988. április 8.

Fradi műsorlap

9

Kezükben a Fradi futballutánpótlása

POSCH PÉTER

UTÁNPÓTLÁS VEZETŐ

Új sorozatunkban az utánpótlással foglalkozó szakembereinket mutatjuk be, akik vallanak elképzeléseikről, terveikről.

A halkszavú, 35 éves fiatalember alig töltötte be a harmincadik életévét, máris bácsinak szólították sokan. Pontosabban Péter bának, ám Pósch Péter ezért nem orrolt meg tanítványaira. Ellenkezőleg. Külső jelekből is arra következtethetett, teljesült élete nagy vágya, labdarúgó edzőlett. Méghozzá nem is akárhol, a Ferencvárosnál. Aki pedig e mesterségre adja a fejét, annak számolnia kell a futballpályák környékén régóta bevett szokással, ahol természetesen ,Je- bácsizzák az ember fiát, még ha csak tegnap írta ki a harmadik X-et neve mellé, ha életkorát kérdezték tőle.

Pósch Péter kacskaringós utat járt be, míg kezébe vehette a futballista palántákat nevelő locsolókannát. Az elhatározás gyerekkorában fogant, s mikor a félszeg, visszahúzódó fiúcskából képtelen volt kihozni edzője mindazt, ami benne volt. Nem is lett belőle neves játékos, jóllehet NB I-es csapatokban is megfordult. Az MTK-ban töltött serdülő, ifista éveket a dunakeszi esztendők követték. Aztán elszenderült benne a játékos ambíció, helyet adva az edzők szándékok felerősödésének.

Az aktív játék után a zene töltötte ki idejét. Gitározott egy zenekarban. Legszívesebben a Beatles-dalokra gondol vissza, legtöbb örömet még ma is az Abbey Road nagylemez számaival lehet szerezni neki. A kottafejek közül aztán a televízióba vezetett az útja, ahol mikrofonosból előbb hangmester, majd felvételvezető lett a sportosztályon. Közben járt a testnevelési főiskolára. A középfokú képesítés után 1986-ban a szakedzői diplomát is megszerezte. A nagy nap négy esztendővel ezelőtt érkezett el, amikor a nagycsapathoz éppen Vincze Géza vezetőedző került, az ifi III. irányítását a kétgyermekes családapa, a fiatal Pósch Péter „bára ’ bízták.

Szakdolgozatához már a zöld- fehér fiatalok között szerzett élményeit is fölhasználta. Nem kis sikerrel: rektori pályázaton második díjat nyert. A labdarúgás technikája a számok tükrében című munkája. Konklúziója az olvasó számára is érdekes lehet. Lényege, a labdarúgás leegyszerűsödött, a játékos elemek — a cselezés, a labdavezetés — háttérbe szorultak, helyükre a gyorsaság, a kevés érintéses, lendületes futball került. Célirányossá vált a foci, a szépség helyett az eredmény lépett elő a legfontosabb . kritériummá.

Bealkonyult a kockázatos megoldásoknak. A játék tehát másért szép ma, mint tegnap, s ezt nem biztos, hogy minden szurkoló észrevette. Sokaknak még mindig az ördöngős cselek, a leheletfinom körömpasszok, a sokhúzásos akciók jelentik a futballcsemegét, jóllehet, a világ labdarúgása már váltott. Az erő, a lendület, a gyorsaság került előtérbe, a csapatok nagyobb sebesséfokozaton rohanják végig a kilencven percet.

' Ehhez kell (kellene?) a hazai mezőnynek is igazodnia.

Természetesen az utánpótlásnevelésben is új szempontokat kell érvényesíteni. S erre már a kiválasztásnál szükség van. Ahogy Pósch Péter hangsúlyozza, a technika például tanulható, nem úgy mint a gyorsaság, amit alig lehet fejleszteni. Erre kell súlyt fektetni, szakítva az eddigi kiválasztási módszerekkel. Hisz a cirkuszi zsonglőr is fokozatosan képzi magát, csak már trükköket tanul be. így van ez a labdakezeléssel is, ahol természetesen szintén vannak született tehetségek, ám a technikát mégis többen megtanulj ák a szorgalmasabbak közül is, mint más játékelemet. Pósch Péter keze alá már az első esztendőben sok tehetséges fiatal került. Közülük ma már az első csapatban is bemutatkozott a Jós” Flóri, Nagy Zsolt, Nagy Sándor vagy a nagyszerű reflexű kapus, Balogh Tamás.

Az ifjú tréner mindig a serdülőből .kiöregedett játésökokat kapja meg, tizerihatéves fiatalokat. A Ferencvárosnak egyébként hat serdülőkorú csapata van. A legfiatalabbak negyedikesek, 9—10 évesek, a legidősebbek — az úgynevezett serdülő I. —. első középiskolásokból áll, tehát tizenötéves fiatalokból. Egyébként a jelenlegi serdülő I. szenzációs gárdát tudhat magáénak. Az országos bajnokság élén állnak, huszonegy mérkőzésből 41 ponttal; húsz győzelem, egy döntetlen, 112—5 a gólarányuk. A csapatból, többen tagjai korosztályuk A-válogatott- jának. Szekeres Tamásról, Diószegi Attiláról, Soós Andrásról, Fekete Gáborról bizonyára hamarosan többet fogunk hallani.

Ők már valószínűleg az új utánpótlás-nevelési elképzelések szerint készülnek felnőtt pályafutásukra. Ennek az a lényege,

a különböző korosztályokat egymásra épülő tanterv szerint képzik. Tehát az edzőknek nem az lesz az elsőszámú feladatuk, hogy csapatuk minél előkelőbb helyen végezzen a bajnokságban, hanem hogy a gyerekek megtanulják a korosztályukra kiszabott tananyagot. így az edzők munkája is jobban értékelhető. Nem valamiféle csodamódszert akartak feltalálni a Ferencvárosban, régen érlelődik már a külföldön rendszerré vált képzési forma nálunk alkalmazható elemeinek bevezetése. Úgy látszik, napjainkban érkezett el bevezetéséhez minden feltétel.

Albert Flórián szakosztályigazgató nagyon pártolja ezt az eljárást. Az pedig külön megtiszteltetés Pósch Péter számára, hogy kidolgozását éppen őrá bízták.

Ez igazán szép elismerése munkájának. Különösen, ha hozzávesszük, ő a legfiatalabb a Ferencváros edzői karában, s noha nem rendelkezik nagy futballista múlttal, trénerként a Fradi sajátnevelésű edzőjének tartja magát.

Az új nevelési rendszernek természetesen ő is meggyőződéses híve. Vallja, legolcsóbb igazolás a saját nevelés. Például az Albert Flórián focisuli szintén sokat segít a tehetségek felkutatatásá- ban a Ferencvárosnak. Jelenleg is több mint tíz olyan fiatal kergeti a labdát a zöld-fehéreknél, akik a Velencei-tó partján kerültek a figyelem középpontjába. Idén folytatódik a Suli, máris nagy az érdeklődés iránta, külföldről is.

Bár Pósch Péter még nincs olyan régen a Ferencvárosnál, mégis szép sikereket tudhat magáénak. Az NSZK-ban a tizennyolcévesek számára kiírt tornán két évvel fiatalabb fiúkból álló csapatával vitte él a pálmát, miközben a rivális gárdákban tartományi válogatottak, Bundesliga-játékosok szintén szerepeltek. A Georgikon Kupán —- ugyancsak a tizennyolcévesek között — tizenkét csapatból a harmadik helyet szerezték meg. Méghozzá veretlenül, 11-es rúgásokkal estek csak ki, a rendes játékidőben döntetlenül végződött a mérkőzés.

A hogyan tovább kérdésre nem keresi a feleletet Pósch Péter. Egyenlőre tanulni akar, minél

1988

ALBERT FLÓRIÁN FOCISULI

A tábor címe: FTC Sportlétesítmények, Budapest, Népliget Edzó'k: Albert Flórián vezetőedző, valamint az FTC profi edzői kara.

A focisuli 1988. június 16. és augusztus 25. között kerül megrendezésre Budapesten, 9—16 éves fiúk részére.

A turnusok idó'pontjai:

1988. június 16—23; június 23—30; június 30—július 7; július 14—21; július 21—28; július 28—augusztus 4;augusz- tus 4-11; augusztus 11-18; augusztus 18-25.

A tábor munkájában természetesen 2 vagy több héten keresztül is részt lehet venni.

Felhívjuk figyelmüket, hogy irodánk csoportos jelentkezéseket is elfogad.

Jelentkezés, felvilágosítás:

Boy Leányvállalat „HUNGAROSPORT IRODA”

H—1052 Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 20.

Telefon: 323-523,323-522,323-521

többet magába szívni az edzői tudományokból, s nevelni a jövő futballistáit. A játékhoz való alázatossága, ügyszeretete, kapcsolatteremtő képessége és tanítványai által jól ismert következetessége bizonyára hozzásegíti a nagyobb sikerekhez, hogy egyszer majd jónevű NB I-es szakvezető legyen.

Horváth K. József

(Sorozatunkat a Fradi műsorlap következő számában Horváth Lászlóval és Vépi Péterrel folytatjuk)

A válogatottság az egyik legnagyobb célja

Üt

Rákosi Gyula szerint roppant tehetséges labdarúgó. Emlékszem, Vincze Géza, majd Dalnoki Jenő ugyanezt mondta róla. Egyikük szavában sincs okom kételkedni, tehát annyit biztosan tudunk Limperger Zsoltról, hogy a sors megáldotta a labdarúgás iránti érzékkel.

— Pápán születtem 1968-ban — kezdi a bemutatkozást. — Tipikus grundtorténet az enyém, valójában nincs benne semmi különös. Legszívesebben éjjel-nappal a labdát rúgtam volna, emlékezetem szerint más játékszer nem is érdekelt soha. A grundon választáskor az elsők között voltam, tehát a többiek sem tartottak ügyetlennek. Aztán felfigyeltek rám Veszprémben, és tizes éveim első felében ott játszottam. Bekerültem a megyei serdülő válogatottba s egyik mérkőzésen jelen volt a Ferencváros megfigyelője is. Ő szólt Vincze Gézának, aki aztán hívott az Üllői útra.

Limperger akkor tizenhat éves volt. A klub vezetői úgy nyugtázták leigazolását, hogy ritka nagy kincset kaparintottak meg, hasonlításként legtöbbször Nyilasi nevét emlegették. Magas, kitünően bánik a labdábal, jól fejel, persze, tették hozzá, még rengeteget kell fejlődnie. A szurkolók viszont azt hihették, hogy Limperger kész futballista, ugyanis Vincze Géza egyik mérkőzésen, egy Népstadionban játszott rangadón már játszatta.

— Szó sem volt arról, hogy én már NB I-es labdarúgó vagyok. Szerintem Vincze Géza kínjában nem tudott már kihez nyúlni, azért állított be engem. De korai volt még a szerepeltetésem, tulajdonképpen nem lepett meg, hogy nem lett sokáig folytatása.

Az élvonalban valóban nem volt, de Limperger tehetségét senki nem ítélte meg. annak az egy mérkőzésnek az alapján. Játszott az ifiben, a juniorban, s közben 1985-ben részt vett Kínában az ifjúsági világbajnokságon a magyar válogatott egyik oszlopos tagjaként. Meg kell adni: dicsőségének a klubvezetés örült ugyan, de ez az öröm nem volt felhőtlen. Az edzők panaszkodtak, hogy a válogatott-miatt Limpergert alig látják. S aggodalmaskodtak,hogy alig edz a sok mérkőzés miatt, így hiába telnek a hetek, a hónapok, az évek, Limperger nem fejlődik.

— Az igaz, hogy megtorpantam a fejlődésben, de ennek nem

ez volt az oka. Az ifiválogatottban Bicskei Bertalannal nagyon sokat edzettünk, s aki ismeri őt, az elhiszi, hogy nem is akárhogyan. Nekem viszont meg kellett szoknom a főváros tempóját, az itteni életet, és a beilleszkedés nem ment zökkenő nélkül.

Rákosi Gyula egyébként azzal kezdte jellemzését, hogy előnyére változott az utóbbi egykét évben, mert megkomolyodott. Lekopott róla a lezserség, nem veszi félvállról a feladatait.

— Ügy érzem, félreértés áldozata voltam — magyarázza a játékos, amikor elmondom edzője véleményét. - Rákosi Gyula vette át Bicskeitől az ifiválogatottat, s éppen Franciaországban edzőtáboroztunk, amikor megsérültem. Ezt jelentettem is az edzőnek, de szerintem nem hitte el, és ekkor könyvelt el lezsernek. Annak viszont örülök, hogy sikerült megváltoztatnom a véleményét.

Az élvonal tavaly kacérkodott újra Limpergerrel, de ezúttal komolyabban, mint előzőleg. Dalnoki Jenő már a téíi alapozás idején elhatározta, hogy a középpályán számításba veszi, s egyre gyakrabban játszott is; Az ősszel eleinte beállósként, majd később a középpályára előbbre lépve szerepelt a csapatban, és valójában ekkor lett stabilan NB I-es futballista. Ám ő is belátja, hogy megváltást nem hozott a csapatnak, és ezzel visszakanyarodunk a már említett megtorpanáshoz.

— A nagy közönség nem zavar, azt megszoktam. Hallatlanul nagyszerű dolog, ha ezrek búzdítják a csapatot, az mindenkit feldob. Igaz, az viszont legalább ennyire nyomasztó érzés, amikor ennyien szidnak minket. . . Ugyanakkor alig tudok megbarátkozni a mérkőzések tétjével. Számomra -teher, hogy minden hiba ezrekbe kerül, ez kissé görcsössé tesz. De ha jó futballista akarok lenni, akkor ezt az érzést ki kell kapcsolnom, és hiszem, hogy menni fog. Ehhez azonban a jelenleginél nagyobb önbizalomra lenne szükségem, amit elsősorban a csapat jó szereplése hozhat meg. ,

Innen egy érdekes egyenlőség- jelig jutunk el a beszélgetésben, Limperger szerint ugyanis az érett labdarúgók csakis a válogatottak, így tehát be lehet helyettesíteni vágyait: érett játékos szeretne lenni, azzaz a válogatottság az egyik legnagyobb célja. Bár ebben nines semmi rendkívüli, az ellenkezőjén lehetne csodálkozni. Egyébként nem rutinos nyilatkozó, s mondja is, hogy nem szeret újságban szerepelni. Egy időben ugyanis úgy jelentek meg róla cikkek, hogy egyáltalán nem szolgált rájuk. Most inkább játszani akar, s ha a teljesítményével kiérdemli, akkor újra szívesen olvas magáról az újságban.

A régi cikkeket pedig , utólag szeretné kiérdemelni.

Pajor-Gyulai László