Fradi műsorlap (1987/88)
1988. április 8.
Fradi műsorlap 3 ■jf Hír: Dr. Kovács Imre hivatali elfoglaltsága miatt leköszönt az FTC elnöki tisztéről, helyére az elnökség dr. Szabó Ferencet választotta meg. Amikor a MÉM—ben a portán annak rendje és módja szerint elmondtam, hogy kihez jöttem, a portás megérdeklődte; — Egyeztetve van az időpont az államtitkár elvtárssal? Mondtam, hogy igen, s rövid úton elkalauzolt a patinás klub társadalmi elnökének szobájához. A titkárnő kedvesen mosolygott s csak annyit kérdezett: A Fraditól? S ettől kezdve nyitva volt előttem az államtitkár szobájának ajtaja. Érdekes módon a sport mindenhol átsegít a hivatalos formaságokon. Minden beszélgetés közvetlenebb, oldottabb, ha a csapatról, a klubról, a játékról kerül szó. Dr. Szabó Ferenccel is szinte pillanatok alatt ,.fociztunk, birkóztunk, vízilabdáztunk . Az hamar kiderült, hogy az elnök nem csupán a sportot értő s szerető közéleti ember, hanem az is, hogy elnöki minőségében egyáltalán nem törekszik magát rögtön a legnagyobb magyar fradistának feltüntetni. Annyit már korábban tudtam róla, hogy maga is sportember volt annak idején s hogy nem egyik napról a másikra került jelenlegi pozíciójába, hanem korábban is tagja volt az Üllői úti klub elnökségének, így elsősorban arra voltam kiváncsi, milyen régi a kötődése a patinás egyesülethez. — Megvallom soha eszembe sem jutott, hogy valaha is én leszek a Ferencváros elnöke — mesélte. — Na nem azt akarom ezzel mondani, hogy nem ismertem a Fradit, mert ki ne ismerte volna ezt a világhírű klubot. De az is tény, mindig nagyra lyes ráhatás révén teszi. Én is ezzel éltem és élek ma is. o Gondolom a sportot nem csupán az érdeklődés szintjén kedveli Dr. Szabó Ferenc? SAJTÓFIGYEIÖ Kállai Ferenc Kossuth-díjas, Kiváló Művész Afutballról könnyebb beszélni, mint csinálni A Várszínházban Tennessee Wilhams Macska a forró bádogtetőn című darabját játszották. Big Daddyt a népszerű színész, Kállai Ferenc alakította. Előadás előtt az öltözőben fogadott, s mivel csak a második felvonásban került színre, ezért volt időnk beszélgetni. Meglepődött, amikor megkérdeztem tőle, hogy igaz-e a pletyka, mármint, a kiváló művész, az országgyűlési képviselő a sportok közül nem a focit, hanem az úszást szereti.- No, ez tényleg csacska híresztelés, hiszen a focit szeretem, úszni meg úszom, mert az kondicionál. De igazából ma is a foci köt le, mint nézőt. Gyerekkoromban megállás nélkül rúgtam én is a rongylabdát. Sajnos, egy ifjúkori baleset miatt - beleléptem ugyanis egy befőttes üvegbe és az ketté vágta az inszalagokat — megrekedt szépen induló sportpályafutásom. Pedig a középiskolában még azt mondták, hogy jól kezelem a labdát, aztán testnevelő tanárom, Várszegi József, a híres gerelyvető szép jövőt jósolt az atlétikában. KISOK-bajnokságokat nyertem százméteres síkfutásban, és magasugrásban. De sajnos az a sérülés véget vetett a szép álmoknak. Lehet, hogy ha ez nem következik be, akkor az egész életemet a sportnak szentelem. így csak a rajongás maradt az atlétikáért, a futballért egyaránt. • Ha már fociról beszélünk, remélem, nem titok, hogy melyik csapatnak szurkol?- Miért kellene titkolnom, hogy a Fradi a kedvenc csapa- tom? • Sokak szerint ezzel most nem illik büszkélkedni, a bot- ladozásuk miatt.- Nagyon szeretem Albert Flóriánt és bízom is benne. De az egész futballal úgy vagyok, hogy nem szeretek róla beszélni, mivel manapság túl sokan értenek a focihoz, úgy mint a mi szakmánkhoz. Félek, hogy ez a pszichikai agresszió, ez a sok hozzáértő, vagy a hozzá nem értés káosza is befolyásolja a labdarúgás eredményeit. (Részlet a Népsport február 28-i számából) becsültem a Fradi szurkolókat, mert őket tartottam a legelhiva- tottabb sportbarátoknak. Mert lehetett a politikai időjárás üyen, vagy olyan, a csapat jó vagy rossz, őket mindez, sohasem befolyásolta. Rendületelenül kitartottak kedvenceik mellett. Na és persze a fradistákat lehetett a legjobban bosszantani, mert nehezen viselték a kudarcokat. Ám az ügyeket mindig a fanatikus, az elhivatott emberek viszik legjobban előre. o Vagyis előbb a Fradi hívek nyerték meg a szívét s csak utána a klub? — Lényegében a kötődés alapja nem csupán az egyszerű szimpátia volt, hanem, hogy az egyesület támasza és bázisa az élelmiszeripar lett s innen kerültek ki az elődeim is. Dr. Lénárt Lajos és Dr. Kovács Imre is. Én is az élelmiszergazdaságban dolgoztam, így kerültem előbb az elnökségbe, majd most Kovács Imre örökébe. Ő nagyon jól csinálta a dolgát, most nekem jutott a feladat, hogy kövessem a példáját. o Nehezült gazdasági helyzetünkben nem vett át akármilyen örökséget. A klubok, még a legnépszerűbbek sem tudják fenntartani magukat jelentős pénzügyi háttér, gazdag patrónus nélkül, rövid úton tönkre mennének. De a bázisvállalatok bukszája sincs tele, ami van, azt is fogják s a sportra sem adnak már olyan lelkesen, mint évtizedekkel ezelőtt. Sok múlik hát egy tekintélyes elnökön, aki rá tud szólni mondjuk az igazgatóira, hogy tegyenek le valamit a sport asztalára. — A parancsolgatás világa már elmúlt e téren is. Ha az ember támogatást kér valamilyen területről, azt elsősorban szemé— Mindenki csinált valamit fiatal korában, belekóstolt, ha másként nem, de diákként valamilyen sportágba. Én röplabdáz- tam s elvittem a legmagasabb szintig az NB I-ig az egyetemen. Ezenkívül nézni a legtöbb játékot szerettem. A focit ugyebár csaknem minden férfiember szereti. Az aranycsapat számomra is rengeteg nagyszerű élményt adott, a labdarúgás ma is közel áll a szívemhez. Itt a Fradiban érdekes módon a vízilabda lett az egyik kedvencem. Pedig ahhoz igazán nem volt különösebb kötődésem s szívesebben úszom át keresztbe a medencét, mint hosszában. o S minek köszönhető a megkülönböztetett szimpátia ? — Majdhogynem egy embernek. Szívós Pistának. Egyszerűen lenyűgözött hallatlan korrektsége, tiszta, becsületes, igaz sportemberhez méltó játéka, s küzdelme azért, hogy nagy legyen az FTC vizilabdázása. Nos itt kezdődik az a bizonyos fertőzés, amit minden ferencvárosi elkap. Előbb, vagy utóbb. o Bár tudom, hogy egy elnök számára minden szakosztály kedves kell, hogy legyen, de különösen az FTC esetében nem mindegy, hogyan szerepel mindig is patinás labdarúgó csapata. A mostani gárdára azonban nem lehet ráfogni, hogy elhalványítja elődei nagy tetteit. Pedig még a semleges focirajongók is osztják a véleményt, hogy jó Fradi nélkül nincs jó magyar futball. Mikor lesz hát megint nagy az FTC labdarúgó csapata? — Két-három év feltétlen kell hozzá. Bár tudom, a mai gárda messze elmarad híres elődeitől, de én nem csupán általában, de kifejezetten e területen is optimista vagyok. Hogy mire alapozom derűlátásomat? Két dologra. Azt hiszem jó döntés volt az Albert, Rákosi duóra bízni a csapatot. Mindketten ősfradisták, jó az összhang közöttük s nekem tetszik az a felfogás, ahogy dolgoznak. Azt várni tőlük, hogy egyik napról a másikra csodát műveljenek, s mostantól minden szép lesz és jó, ez illúzió. Csak szisztematikus építkezés vezethet majd későbbi sikerekhez. Egyébként tanulságos volt az idei bajnoki év. Bebizonyosodott, hogy hiába igazoltunk, a pénz ugyan elment, a várt teljesítmény azonban elmaradt. Az FTC mindig is elsősorban saját neveléseire támaszkodott. Most is vannak értékeink, előbb utóbb elő kell kerülni egy-két igazi tehetségnek. S optimizmusomat nem lohasztja az sem, ha nem dobogós helyen végez a csapat. Tudomásul kell venni nem minden évben..nő ki nagy csapat, még az Üllői úton sem. De előbb-utóbb kinő. És ami a fő, egy vezéregyéniséget kell találni. S azt is házon belül. Akkor egy csapásra változik majd a kép. o Ma is ugyanaz a szurkolói képe a Fradiról, mint régen? — Igen. Mert sohasem tévesztem össze az FTC rajongókat azokkal, akik randalírozni mennek ki a pályára, s nem azonosítom a kettőt. A Ferencváros szurkolótábora a legnagyobb, itt jobban kitűnik az a pár tucat rendbontó. Tény és való, ehhez a klubhoz mindigis jobban csapódtak az úgynevezett balhékat kereső elemek, mint más egyesületekhez. Sajnos sokszor ennek alapján ítélnek meg bennünket s emiatt szenved a többség. De a ténnyel szembe kell nézni ezután is. A hivatalos intézkedés mellett a józan nézőknek kell kirekesz- teni maguk közül a vandálokat. o Több szakosztályt is kénytelen volt megszüntetni pénzhiány miatta klub. Várható-e újabb leépítés, vagy az új elnök megpróbálkozik valamiféle bűvészmutatvánnyal e téren? — A támogatás ellenére a gondok nem apadnak. Ezért mérlegelni kell. Nincs értelme nyomorszinten fenntartani egy szakosztályt, ilyenkor a legfájdalmasabb lépést is meg kell tenni. De természetesen az eredményesség a talponmaradás záloga. Ákik teljesítenek, azoké a támogatás. o Mit vár új pozíciójában önmagától és a klubtól? — Nem vagyok elvakult, igazán elhivatott sportvezető. De tisztelem az üyeneket. A magam módján mindent megteszek ezért az egyesületért. Mert erre kötelez a klub múltja, nagyszerű eredményei és ezt várja sok tízezer igaz, tiszta szívű, a klubért minden áldozatra kész fradista, s nekik tartozunk a jó munkával. Ezek az utolsó mondatok felérnek egy hangzatos kinyilatkoztatásoktól, túlzó ígérgetésektől mentes, egyszerű és őszinte székfoglalóval. Várkonyi Sándor Dr. Szabó Ferenc: