Fradi műsorlap (1987/88)
1988. június 4.
2 Fradi műsorlap EGY FRAGE ÉS EGY MTK-VM- SZURKOID Alaposan rámijesztettek a kollégák, amikor megtudták, hogy Verebes Istvánnal szeretnék randevúzni. Elárultam, hogy a Fradiról kívánok vele beszélgetni, mint a csapat iránt — tudtommal - plátói szerelmet érző szurkolóval. Rámijesztettek, mondván: a rendkívül elfoglalt Nos, ehhez képest Verebes István első szóra vállalta a diskurzust, előbb érkezett Művész presszóbeli találkánkra, mint én, arról már nem is beszélve, hogy azzal kezdte: vele ugyan nem sokra fogok menni futballügy- ben, mire legalább egy órát beszélgettünk a Fradiról és sok minden másról! Verebes Istvánt aligha kell bemutatnom az olvasónak. A nyolcvanas évek pesti kabaréjának kiemelkedő egyéniségét, aki oly sokszor megnevettette és gondolkodtatta el konferanszá- val az emberek millióit. Aki örökzöld slágerhez írt örökzöld szöveget. Aki sztár volt a televízióban és a Mikroszkóp Színpadon. Aki néhány éve úgy döntött, hogy konferansziéként csak kabaréban lép föl, színészként viszont nem. Aki nélkül elképzelhetetlen egy rádióbeli szilveszteri kabaré. Aid három esztendeje otthagyva a Mikroszkópot, átsétált a Nagymező túloldalára, és azóta a Radnóti Színpad rendezője. És aki mellesleg gyerekkora óta imádja a Ferencvárost. o Honnan a zöld-fehér színek iránti rajongás? — Már az általánosban, a Kazinczy utcai iskolában a társaim többsége Fradi-drukker volt. Azt hiszem, már itt eldőlt szurkolói sorsom, amit később, a Madách Gimnáziumbeli évek megpecsételtek. Ugyanis előttem néhány évfolyammal ott koptatta a padot egy Albert Flórián nevű fiatalember is... Mit mondjak? Flórinak olyan nimbusza volt az alma materban, ami manapság elképzelhetetlen egy középiskolában. így aztán én Mátrai, Dalnoki, Vilezsál, Dékány, Orosz, Albert, Rákosi és a többi csodálatos ferencvárosi csillag produkcióján keresztül szívtam magamba ennek a klubnak a szeretetét. Valahol talán még ma is megvan a gombfocicsapatom, amelybon az említett labdaművészek „szerepeltek”... ö Bevallom, még soha nem láttam az Üllői úti stadion lelátóján teli torokból ordítani Önt, hogy hajrá Fradi... — Nem csoda, ugyanis ha nagyritkán kimegyek egy-egy meccsre, én akkor sem örjöngök, hanem inkább csendben, feszülten várom a gólt. Emlékszem, életemben eddig igazából csak egyszer kerültem futballmeccs hatására eufórikus állapotba. Amikor 1966-ban az angliai világbajnokságon Albert Flóri csodálatos irányításával simán elvertük a brazilokat! Az a mérkőzés és benne a Császár fantasztikus produkciója - lenyűgözött. Ma is lelki szemeim előtt játszódik le a három magyar gól. Biztos, hogy elfogult vagyok, de nekem már attól hevesebben ver a szívem, ha valahol szóba kerül Albert Flóri egykori zsenialitása. Imádtam a játékát és engem soha nem érdekelt, hogy közben gyakran csípőre tette a kezét. Amikor ugyanis éppen nem ezt tette, akkor többnyire mindig valami varázslatos történt vele és körülötte a gyepen! Ma viszont hiába nem teszi senki csípőre a kezét akkor sem történik soha csoda a pályán... No, szóval arról kérdezett, hogy miért nem látott engem a lelátón. Többek között ezért sem! Meg azért sem, mert végtelenül idegesít, hogy nálunk — mint az élet sok más területén sem - a labdarúgásban sincsenek az igazi tehetségek kellően kezelve! Ma már megértem Nyilasit, hogy annak idején visz- sza akart vonulni, és végtelenül sajnálom, hogy egyszer Törőcsikkel együtt megbántottam a rádiókabaréban. Azóta nyilvánosan is elnézést kértem tőlük... ők sem élvezhettek kiváltságos helyzetet, ami persze nem egyenlő a kiváltságos jogokkal. Vagy itt van Détári esete. A jelenlegi legnagyobb formátumú magyar futballista, aki a Bundesligában máris világsztár lett. Erre mit csinál vele a hazai közönség? Kifütyüli őt, amikor átveszi az újságírók teljesen reális ítélete alapján neki járó kétszázötven angol fontot. Csoda, ha legközelebb rossz szájízzel jön majd haza a válogatottban fellépni?... o Tavaly télen meglehetősen rendhagyó vállakózása volt a Thália Színházban: együtt lépett fel az MTK—VM csapatával és edzőivel... Egy vérbeli fradista ilyet hogyan tehet?... Én nem látok ebben semmi kivetnivalót vagy különöset. A színpadon Verebes Józsefék társaságában is fennen hangoztattam érzelmeimet. Egyébként soha nem titkoltam, hogy a Fradi mellett éppen az MTK a másik kedvenc csapatom. Amikor a tabellára pillantok, rögtön azt nézem, vajon hogy állnak egymáshoz viszonyítva. Elégedett persze csakis akkor vagyok, ha a Ferencváros van előkelőbb pozícióban! o Ha jól tudom, ön ma is gyakran találkozik Albert Flóriánnal, a Ferencváros labdarúgó szakosztályának igazgatójával. Mit gondol, miért nem sikerült eddig neki sem a magasba emelni a csapatot? — Az biztos, hogy önmagában nem lehet garancia Albert felülmúlhatatlan pályafutása az edzői sikereit illetően. Én azt mondom, Flóri már azzal felbecsülhetetlen szolgálatot tett a Fradinak, ha csak reprezentál a labdarúgó szakosztály élén. De persze ennél ő sokkal többet tesz, ám az is alapigazság: egy ember képtelen a nagy egészből egy kis részt átváltoztatni... Ami engem ennél sokkal jobban izgat, hogy egy olyan népszerű csapat, mint a Fradi, annak a szurkoló- tábora miért nem fog össze és támogatja anyagilag is a klubot, hogy az nehéz helyzetéből kilá- bolhasson? Meg arra gondolok, hogy égetően szükség lenne egy olyan menedzserre, aki pénzt tud „csinálni”, aki szabad kezet kaphatna munkájában. Mert most agyon van szabályozva egy sportvezető tevékenysége, aminek szerintem egyenes következménye a pályán látható roppant deffektív játék! o Ön hozta szóba a pénzt a futball kapcsán. Nem gondolja, hogy manapság éppen ott van a legfeszítőbb ellentmondás, hogy miközben meglehetősen alacsonyra süllyedt a magyar labdarúgás általános színvonala, az edzők és a játékosok soha ennyi pénzt legálisan nem kereshettek, mint éppen most? — Nem hiszek abban, hogy a pénz önmagában bármit is megold! Az angygiaknál megítélésem szerint sokkal fontosabb szerepe van annak, hogy a játékosok egy-egy győzelem után közös örömet érezzenek! Hogy amikor a meccsen valaki valami nagyszerűt alakít, akkor annak a másik tíz társa fenntartás nélkül örülni tudjon! A mindent elsöprő becsvágyat, az ellenfélnél jobbnak lenni akarást hiányolom a mai ferencvárosi, de általában is a magyar játékosokból. A színház és a futball éppen ezen a ponton találkozik: ha a színpadon tudunk örülni egymás ragyogó alakításának, akkor abból kitűnő előadás kerekedik. De ha nem, akkor azt a közönség azonnal észreveszi, és elkezdnek zörögni a zacskók, nyikorognak a székek — egyszóval kínossá válik az egész. Erről jut eszembe: annak idején egyszer hosszasan beszélgettem Koch Robival, akiben a szakemberek Nyilasi méltó utódját látták. Ám makacs sérülése és állatorvosi tanulmányai miatt mégis rengeteg támadás érte a Ferencvárosban. Akkoriban végtelenül csodálkoztam, hogy ilyen tehetséges fiatalembernek miért az a legfőbb gondolata, hogy egyszer majd állatorvos lesz, és miért nem a futball? Nos, ma már őt is megértem! Nálunk ugyanis egyszerűen nincs kitalálva, miként kellene kezelni azt a néhány különleges egyéniséget, aki időről-időre felbukkan a pályán, a színpadon, az iparban és még sorolhatnám, hol mindenütt. Állandóan -siránkozunk, hogy eltűntek a nagy figurák, holott ma is születnek Albertek, Balczók, Nyilasik —__csak éppen nem tudunk mit kezdeni velük! Annak idején, amikor Balczó a világ legjobbja volt, én a futása közben úgy éreztem, hogy tényleg értem fut. Amikor felállt a dobogó legfelső fokára, vele együtt álltam fel oda. No, nekem ez hiányzik ma! Ilyesmit legutóbb nyolc évvel ezelőtt Növényi Norbi olimpiai győzelme alatt és után éreztem. Visszatérve egy mondat erejéig még a kérdésére: nem a pénz miatt játszik valaki jobban a pályán vagy a színpadon! Attól nem leszek humorosabb a kabaréban, mert tudom, hogy ma kétszer annyi gázsit kapok, mint tegnap. A pénz fontos, de csak azért, hogy a meccsen, a színpadon kizárólag a produkcióval tudjak törődni és semmi mással. A pénz mindig csak eszköz lehet és nem cél annak az embernek a számára, aki kiáll a publikum elé és vásárra viszi a bőrét... Zsiday István Schlanger József nevét az újságok levelező rovatainak olvasói legalább olyan jól ismerik, mint az MTK—VM mérkőzéseinek rendszeres látogatói. A 75. évét taposó férfi ugyanis véleményét legalább olyan szívesen osztja meg másokkal — elsősorban természetesen a fociról szóló állás- foglalásait —, mint amilyen szívósan jár ki a Hungária útra, a csapat vidéki meccseire. Az MTK—Ferencváros összecsapás mindig külön csemegét jelent az életében. Voltaképpen érdekes, hogy az MTK-VM-ért bizonyára utolsó erejéig lelkesedő ember szívében nincs kizárólagos helye a kék-fehér gárdának, jut aprócska zug más színeknek is. Például az Ül- lői úti zöld-fehéreknek. Legnagyobb meglepetésemre ugyanis Schlanger úr terézvárosi lakásában a koszorúval díszített Verebes József portré mellett egy zászlócskán ott találtam a Vincze Géza vezette ferencvárosi csikó-csapatot. Répási Laci, Zsinka Jani, Pintér Attila fényképe mellett még Szabadi László is ott mosolygott egy aktualitását vesztett felvételen Schlanger úr magakészítette zöld-fehér zászlóján. Az elkötelezett MTK-hívő egyszersmind hatalmas zászló- gyűjteményt is magáénak tudhat, kétezer fölött van kollekciójának darabszáma. Persze, nem mindet kapta. Mesterségét tekintve ugyanis szabómester, aki - nyugdíjba vonulása után — pantallók, blézerek helyett zömmel zászlókat szab, varr, ragaszt. Mestersége címere már lakása bejárati ajtaján tájékoztatja a látogatót, milyen helyre tévedt. „Slanger” olvasható az egyszerűsített helyes írással odaragasztott betűsor. Egy régi kuncsaftja állítólag nehezen betűzte ki az „escéhát” neve élén, s hogy megkönnyítse tájékozódását Schlanger úr, egyszerűen elhagyta a fölöslegesnek vélt betűket az ajtóról. A névtől jobbra fedezhető föl a mesterség és a szenvedély szimbóluma. A kék-fehér jelképet 10-10 centiméteres kék, illetve fehér szabócentiből nyisz- szantotta le, s mint valami rendfokozat stráfjai a katonatiszt vállán, úgy virítanak egymás fölött a centidarabok. A név másik oldalán pedig szintén centiméterből — ám zöld színűből — egy fóka sziluettjét ollózta ki, s az állat fehér labdát bűvöl orra hegyén, ahogy azt a cirkuszi jelenetekből már megszoktuk. Tudni kell Schlanger úrról, hogy abszolút komolyan veszi a sportot. Naponta olvassa az ösz- szes reggeli lapot, s a neki megtetsző anyagokat, netán amelyekkel nem ért egyet kivágja, beragasztja naplójába, s megjegyzésekkel látja el. S bizonyságul arra, nemcsak az MTK-ra figyel, íme egy Ferencvárossal kapcsolatos megjegyzés. Kelt tavaly nyáron, amikor ismertté vált To- por Antalt megvette az FTC. „Reméljük, szép sikereket ér el Topor az Üllői úton is.” írta az újságkivágás mellé Schlanger úr megjegyzését. (Lassan, lassan valóra is válik kívánsága. Talán éppen a nagy rivális, MTK-VM ellen futja legjobb idei formáját?..) Schlanger úr szinte valameny- nyi fontos mérkőzésen jelen volt az elmúlt 30 évben. Első, állandó sportbelépőjét még Hegyi Gyula, az akkor még Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöke 1956-ban állította ki nevére, s azóta minden évben megkapja a legújabb kártyákat, az éppen hivatalban lévő vezetőtől. Ä legutóbbit például Török Pétertől. De ha már a dokumentumoknál, tartunk, megemlítem gyűjteményének büszkeségét. Azt a belépőkártyát, amelyet a legendás újpesti Szusza Ferenc nevére állítottak ki még „kiscserkész” korában, 1941-ben. Ezzel igazolhatta, hogy az UTE futballszakosztályának tagja. - Tavaly vettem egy százasért a Savoyban - magyarázza Schlanger József —, de Szuszának csak ezer lépésről mutatom meg. „Halottam, maga nagy sportoló”, szólított meg egy öregasszony, „biztosan megér magának egy százast. Megérte, így lett az enyém. A szombathelyi születésű Schlanger József valójában sohasem sportolt versenyszerűen. Az iskolaválogatottba azért bekerült, de tovább nem lépett onnan. „Gyáva futballista voltam, a veszélyes helyzeteket, a csíneket mindig igyekeztem elkerülni.” Családjával 1930-ban költözött föl Budapestre. Addig a szombathelyi Sabáriának szurkolt, ám egy MTK-Budai tizenegy összecsapáson a kék-fehérek elkötelezett híve lett. — Lenyűgözött játékuk, csodálatos csapatot láthatott akkor a közönség: Szabó Á Mándi, Bíró,-Sebes Túrái, Dudás - Sass, Müller, Cseh II., Kardos, Titkos összeállításban lépett pályára akkoriban az MTK — mondja Schlanger úr. De nem késlekedik a Fradi összeállításával sem. Háda, Korányi, Papp, Tátrai, Lyka, Magda, Sárosi III., Lázár, Tánczos, Kiss, Sárosi dr., Toldi, Kemény nevét sorolja. Verebes József nevét nagy elismeréssel emlegeti. A tavalyi bajnokság első két mérkőzését simán elvesztettük - emlékszik vissza. - Kikaptunk a Debrecentől és a Szombathelytől. Aztán leült a kispad- ra Verebes, és a következő, Fradi elleni találkozó már 0-0-ra végződött. Meg sem álltunk a bajnokságig. A Fradival vívott csaták mindig hatalmas küzdelmet hoznak, presztízsmeccsek a javából. Most különösen az lesz, a Fradi bizonyosan vissza akar vágni az ősszel elszenvedett 3—1-es vereségért. (h.k.j.)
