Fradi műsorlap (1986/87)
1987. március 28.
Fradi műsorlap Hova tiintek a klasszisok? Takács László nosztalgiázása Takács László a Ferencváros 32 éves, kitűnő középpályás játékosa nem a legideálisabb riportalany. Elég szófukar ember. Ha lehet hinni az ősi, paraszti bölcsességnek, akkor azok közé tartozik, aki ritkán szól, de akkor ostorcsapás minden szava.- Baráti körben, az öltözőben is ilyen hallgatag?- Az embernek ha nincs ipit mondania, akkor minek fecsegjen feleslegesen. Egyébként a futballisták között van egy alapszabály: aki túl sokat dumál az gyanús. Annál általában a játékban van a bibi, holott minket, azt hiszem nem szpíkernek szerződtetnek. vagy társalkodónak.- Nosztalgiázzunk egy kicsit. Hogyan emlékszik arra a bizonyos nagy fradi korszakra? Dalnoki Jenő edzősködésénék első, rendkívül eredményes időszakára?- Ahogy múlnak az évek, ahogy az embert egyre több keserűség éri, mind nagyobb szomorúsággal és mind,nagyobb elérzé- kenyüléssel gondol a múltra. Elsősorban azért vagyok szomorú, mert az én fejem felett is múlnak az évek, s bárhogy harcol is az ember ellene, de lassan végetér életem gyönyörű időszaka, amely a futballhoz, a játékos pályafutásomhoz kötődik. 32 évesen már a búcsú is megfordul az ember fejében, főleg akkor, amikor gyakran hallja, hogy nálunk a magyar futballban a 30 éves labdarúgókat is öregnek kiáltják ki, s rá sem hederítenek arra, hogy Nyugat-Európában még világ- színvonalon rúgják a labdát az ilyen korú játékosok. Azt mondtam, hogy eléizékenyülve is gondolok az 1976-os bajnokcsapatunkra. Annak ellenére ezt vallom, hogy nem voltam úgymond beltagja ennek az együttesnek, hiszen legtöbbször csak csereként jutottam szóhoz, mivel edzőnk érthetően nem akarta megbontani az Ebedli-Nyilasi-Mucha stabil középpályás sort. Valljuk be, erre vajmi kevés oka is lett volna, hiszen egy tői-egyig klasszisok voltak.'Még a kispadról is öröm volt nézni azt a minden szempontból összecsiszolt, tudatosan futballozó, lelkes gárdát. Nem véletlen, hogy abban az időszakban a Ferencváros mindent megnyert: bajnokságot, MNK-t és eljutott a KEK-döntőig is.- Később így, vagy úgy de Dalnokival sokan szembe kerültek, pontosan azok a játékosok, akik fiatalon rengeteget köszönhettek neki. Mi erről a véleménye, közel egy évtized távlatából?- A mester az elveiben tántoríthatatlan, kőkemény volt akkor is. Nem ismert kíméletet és nem tűrt ellentmondást sem. A konfliktusok eredője valahol ott lehett, hogy a játékosok közül néhányan ünnepelt válogatott labdarúgók lettek, befutottak, nemzetközi és hazai karriert tudhattak maguk mögött. Ennek következtében, kevésbé viselték el Dalnoki nem mindig illemtanári stílusát. Nem akarom szépíteni a dolgot, de meggyőződésem, hogy mindazok a játékosok, akik hajdanán szembekerültek az edzőnkkel, ma már egészen másképp látják az akkori súrlódásokat. Érdemes elolvasni, csak azokat a cikkeket, amelyek az utóbbi időben születtek. Dalnoki Jenővel kapcsolatban egykori játékosai azt vallják, hogy sokat tanultak tőle, s rengereget kamatoztattak abból, az időszakból, amit a mesterrel töltöttek.- Milyen volt a szellem akkoriban az FTC öltözőben?- Csodálatos, őszinte, baráti légkör lengte körül a falakat, ment a zrikálás, egymás ugratása, de ha bárki bajban volt, akkor azért tűzbe mentek a többiek. Elképzelhetetlen volt, hogy mérkőzések után ne maradjunk együtt, ne legyen örömben, vagy bánatban egymáshoz egy-egy jó szavunk. Nem véletlen, hogy ma is őrizzük ezeket a hajéban edződött barátságunkat, ez a régi gárda, ha lehet, most is összetart. Holott az élet sokakat messze sodort az Üllői úttól. Például Szabó Feriről, miután visszament Szombathelyre, alig tudok valamit ...- Milyen volt, módjuk 10 esztendővel ezelőtt a magyar bajnokság színvonala?- Tagadhatatlanul jobb, mint most. Egyszerű a képlet: abban az időben sokkal több klasszis rúgta a labdákat hazai pályákon, mint napjainkban. Gondoljunk csak arra, hogy aHonvédbanmég Kocsis Lajos kezében volt a karmesteri pálca, az Újpesti Dózsában Fazekasnak tapsolt a közönség, a Vasasban Müller Sándor és Váradi Béla vitték a prímet. Nálunk itt volt Ebedli, Nyilasi, Bálint Laci, mennyi, de mennyi klasszis. És akkor még nem beszéltem olyan kivételes labdarúgókról, mint Pintér Sanyi, Zámbó vagy mások. /Sajnos mostanában ritkábban tűnnek fel ilyen meghatározó egyéniségek. Valahogy elszürkült a mezőny. Az jut eszembe erről, hogy a hetvenes évek elején azért ostorozták a magyar élvonalat, mert csak a látványosságra törekedett, a szép futballra, a sok-sok improvizációra, a magyaros ötletességre, raffi- nériára. Hiányolták, hogy nem hajtanak úgy a játékosok, mint a nyugati profik, akik ha nem is tudnak olyan ügyesen bánni a labdával, de legalább felszántják a pályát és inuk szakadtáig hajtanát. Most megfordult a kocka. A magyar NB I. legtöbb csapata tisztességgel, becsülettel küzd, rohan a meccseken, de hiányzik az igazi szépség, látványosság a kilencven percekből. Egy-egy szemet gyönyörködtető alakítás olyan ritka, mint a fehér holló. Éppen ezért féltem egy kicsit a magyar futballt, nem szabadna így elvesztenünk a hagyományos Batári Csabának tulajdonképpen két menedzsere volt , sráckorában. Az édesapja és a nagypapája. Az előbbi Újpesti Dózsa szurkoló volt, aki természetesen lila-fehér mezben látta volna legszívesebben futballozni csemetéjét. A nagypapa viszont fradista volt, aki hallani sem akart fia elképzeléséről. Szerinte egy csapat van csupán és az a Ferencváros, tehát aligha lehet vitás, hogy az Üllői útra megy focizni az unojca. A szóban forgó vitában kezdetben végülis az döntött, hogy a Megyeri úti pálya közelebb volt Batáriéihoz, mint az FTC stadionja, s hogy a kisfiúnak ne kelljen keresz- tül-kasul utazni a városon, hogy edzésre járjon, emiatt az Újpesthez írta alá az első átigazolási lapot. Kilenc esztendeig nyűtte a lila-fehér. mezt, aztán amikor felnőtt, elment Tatabányára. Ott mindössze fél évet futballozott, majd bevonult katonának s a Bp. Honvéd játékosa lett. Túl sokat nem játszott a piros-fehérek NB I-es gárdájában, de egyszer szerepet kapott. A PMSC elleni találkozón pályára léphetett a legjobbak között s ez egyben azt is jelentette, hogy tagja lett a kispestiek aranyérmet nyert bajnokcsapatának. Amikor kitöltötte a katonaidejét a Honvéd még marasztalta, de most már győzött a — nagypapa. A fiatalember végülis elköszönt a Bozsik Stadionból s elment az Üllői útra. Döntéséhez persze nagyban hozzájárult, hogy Dalnoki Jenő, a zöld-fehér együttes mestere is invitálta. Es Batári Csaba boldogan ment, mert úgy érezte, révbe jutott s végre most majd bizonyíthat, ,az NB I-ben is. Addig ugyanis csak a junior csapatokkal és a kispadokkal kötött komolyabb ismeretséget. Egy éve futballozik már a Fradiban. Az egy év alatt hétszer játszott az első csapatban, ám ez a hét szereplés sem tesz ki egy teljes mérkőzést. Az esetek többségében itt is hasonló a koreográfia. Beöltözik a többiekkel, aztán a mezre melegítőt, hideg idő esetén még bélelt kabátot is ölt s kiballag a kispadrá. Játékostársai csak úgy hívják: Kövesi. A névadó a Régi idők focija című film örök csere- játékosa, aki még akkor sem jutott szóhoz a csapatösszeállításnál, amikor mindössze rieten voltak. Neki azt mondták: „Te akkor is tartalék vagy...” ■- Hát hogy vagyunk kedves Kövesi? — kezdtem a beszélgetést a fiatalemberrel a klubház tágas tanácstermében. Mosolygott, de ez inkább kesernyés fintor, mintsem örömnyilvánítás volt a részéről.- Köszönöm, nem igazán jól.- Azt hiszem nem nehéz kitalálni, hogy miért nem külöriösebben boldog.- Hát nem, különös tekintettel, hogy a becenevemet is ismeri.- Volt már kezdő ember a Ferencvárosban?- Még nem. Legalábbis bajnokin nem.- Számolja, hány meccsen ülakispadon?- Már nem.- Sokszor magam is láttam, hogy elment a társakkal melegíteni, de végülis zömmel más állt be csereként. Mit gondol, miért nem fér bele Dalnoki mester. elképzeléseibe?- Nyilván, mert nem bízik bennem. Nem hiszi, hogy tudnék segíteni a gólinség megszüntetésében.- És tudna?- Már magam sem tudom. Korábban még elhittem magamról, hogy ha lehetőséget kapnék, akkor egészen biztos, hogy élnék is vele. Hogy igenis hasznomat látnák. Vagy elől a csatársorban, de még a középpályán is. Ha egy fél évvel ezelőtt, kérdezte volna mindezt, akkor azt mondtam volna, hogy tele vagyok várakozással. Energiával, ambícióval, tettvággyal. Mára viszont már egy kicsit romos lettem. ! - Vagyis feladta?- Nem. Nem adtam fel. Csak elfáradtam, letörtem a reménytelen várakozásban. Ameddig ugyanis célt lát az ember, addig elszánt, addig töri magát, robotol. Ha már nem, akkor vége. Akkor egyszerűen nem tudja felpumpálni magát.- Tehát nem lehet azt mondani, hogy most csúcsformában lenne?- Hát azt aligha. Nem megy úgy, ahogy kellene. Pedig dolgozom becsülettel, iparkodom az edzéseken, mégis... Más a hangulatom, ha tudom, hogy amit csinálok annak van értelme. A mostani helyzetből viszont nincs kiút.- Nem akart elmenni a Fradiból?- Tulajdonképpen lett volna lehetőségem, hogy elszerződjek, hiszen keresett nem is egy klub. Az elmúlt őszön például a Dunaújváros jött értem. Sokat gondolkoztam a dolgon, végül azt mondtam nekik, hogy - maradok. Tavasszal megpróbálom beküz- deiy magam a csapatba. Az- tán majd visszatérünk a témára, de előbb én a Fradiban szeretnék bizonyítani.- Most már benne járunk a tavaszban. Legalábbis a focitavaszt illetően. Erről a bizonyos bizonyításról még most sem tett le?- Nehéz erre egyértelmű választ adni, mert szeretnék is, de hinni mindebben már nem nagyon tudok. Nem vágyom el innen pedig a kispad kilátástalan.-Az. önbizalma nem ostromolja a fellegeket. stílusjegyeinket, a magyaros ízt, zamatot a játékból. — Milyen a mai Fradi? — Furcsa ötvözet ez a csapat. Vannak benne sokra hivatott, tehetséges fiatalok, srutinos,idősebb játékosok. Valahogy az a középosztály hiányzik. Az a 26— —27 éves vezéregyéniség, aki ösz- szefogná a csapatot. Minimum három-négy kulcsjátékos kellene ahhoz, hogy a következő bajnokságon ismét dobogós reményeik lehessenek a Ferencvárosnak. Kérdés, hol vannak ilyen válogatott szintű labdarúgók? Végig pásztázva a magyar mezőnyt, sajnos egyre silányabb az élvonal utánpótlása. — Milyen helyezést vár a csapattól? — Jelenleg ez a gárda nem jobb egy középcsapatnál. Ha dobogóra tudnánk kerülni, az már óriási siker lenne. " - Tavaly ilyenkor még arról beszélt, hogy alig vár egy külföldi szerződést, s akkor boldogan vesz vándorbotot a kezébe. — Ma is ezt vallom. 32 évesen nagyon nagy lehetőség lenne, ha mondjuk Ausztriában folytathatnám a pályafutásomat. Ez a tavasz erre is feleletet adhat, s pontosan ezért szeretnék hétről-hét- re kitűnni a játékommal. (Gyenes) Ui.. Takács László hamarosan 500. mérkőzését játszhatja a Fradiban! Vajon melyik csapat ellen jubilál? Egy csatár akit még Kövesinek hívnak-Nem. Egészen pontosan a nullán áll. Sajnos ami az akarati tényezőket illeti azzal mindigis gondjaim voltak. Lelkileg nem vagyok igazán markáns alkat. Hamar csüggedek, könnyel elveszítem a reményt.- Futballpályán ez nem igen segít a karriercsinálásban- Tudom.- Meg kell próbálni változtatni rajta.- Ha csak felcsillanna a lehetőség szikrája. Ha kapnék egy-két meccset, akkor az egycsapásra tisztázna mindent. Hogy valóban nekem való az NB I vagy egyszer és mindenkorra el kell felejteni az álmaimat. Mindenesetre egy évet még adok magamnak. Ha ezalatt is csak a kis- padon jut hely a legjobbak között, akkor abbahagyom. Pontosabban akkor már csak kedvtelésből futballozom tovább. Én azt tanácsoltam Batári Csabának, hogy találjon ki egy „trükköt”, .hogy betegyék. Tréningezzen még el- szántabban, gyakoroljon mindent még alaposabban, pláne azt ami a gyengéje. Aztán az előkészületek során csak eljut odáig, hogy lövi a gólokat s egyszerűen nem lehet majd kihagyni. Mert Dalnoki Jenő is olyan embereket keres - lassan már nagyítóval - aki gólt tud rúgni. Ebben maradtunk. v. s.
