Fradi műsorlap (1986/87)

1987. május 9.

Fradi műsorlap évtizedes BAJNOKI KUPA A - ZÖLDSÉGES KIRAKATBAN! Tom Parker az Arsenal csa­patkapitánya 1931-ben London egyik északi külvárosában zöld­ségkereskedést nyitott. A na­gyobb reklám kedvéért elkérte az egyesülettől a kupát, amit az Arsenal nyert a bajnokság­gal. A csapatkapitány kiállítot­ta a kirakatába banánok és káposztafejek közé. Hogy a rek­lám még tökéletesebb legyen az alkalmazottak számára ízléses kabátokat csináltatott a klub színeiből. MEISL HUGÓ ÓH! „Meisl Hugo egy V. osztályú meccset vezetett kuriózumkép­pen vasárnap. Mégpedig a Lion- Faviroten mérkőzést. Ami azon­ban a pályán játék címént tör­tént, az még a viharedzett és minden hájjá megkent Meislt is meglepte és alaposan próbára tette. Egyrészt annyi embert kellett durva játék miatt kiállítani, hogy a végén már maga is belezavaro­dott és maga sem tudta, hogy hány ember van még a pályán. Később mégis feltűnt neki, hogy az egyik csapat balszélsője, aki­nek arcát megjegyezte, mert kivételesen szépen és fairen ját­szott, hogy az nincs a pályán. Mire arra egészen biztosan emlé­kezett, hogy ezt nem áhította ki, hisz nem is volt rá oka, megkér­dezte a csapatkapitányt, hogy hol van az illető?- Óh kérem, az már régen a kórházban van! - válaszolta a világ legtermészetesebb hang­ján a derék csapatvezér — ,és kiderült, hogy az illető játékost oly alaposan és amellett oly ügyesen rúgták meg, hogy még az élesszemű Meisl sem vette észre és a többi épületes jelenet­re való figyelés közben még az is elkerülte figyelmét, hogy ki­vitték a pályáról.” (Nemzeti Sport 1924, december 10.) 12 JÁTÉKOSBÓL ÁLLÓ FUTBALLCSAPAT 1904-es híradás nyomán ma­radt ránk ez a kudarcot vallott kezdeményezés: Angliában az az eszme támadt, hogy a csatárok számát ötről hatra emelik. Azt remélik, hogy e reform életbe­léptetése mellett gyorsabb lesz a játék tempója és így több gól eshet. Kísérletképpen legköze­lebb 12-es csapatok próba mér­kőzést játszanak. . . CORINTHIÁNOK. .. „A Corinthiánok az ő tiszta amatőr felfogásukkal és épség­ben tartott hagyományaikkal szinte anakronizmus gyanánt hatnak a mai materialista fel­fogású korban. Jellemző a Co­rinthiánok szellemére, hogy még ma is a leghatározottabb ellen­zői a 11-es rúgásnak, mert az állítják, hogy gentlemannok kö­zött elképzelhetetlen, hogy vala­ki szándékosan kövessen el un­fair akciót akár künn a pályán, akár a 16-oson belül. Még egy tiszteletreméltó tulajdonsága a Corinthiánok csapatának, hogy gondosan ügyelnek arra, ne váljék egyoldalúvá a futballt űző sportoló, hanem atletizál- jon, evezzen, stb.” (Nemzeti Sport, 1925. április 16.) MARGIT-HÍDI TÖRTÉNET - 1929 A Maigit-hídon vezetett ke­resztül sétánk útja. Villamos sietett el mellettünk, amikor leugrott róla valaki és utánunk rohant. — Szerkesztő urat biztosan érdekli — lihegte ismerősünk, a fiatal orvos, aki most tért haza párizsi útjáról.- A Pantheon kupolájában jártam. Valahol a magasban egy férfi, meg egy nő üldögélt. A Fradisták hazatérőben a dicsőséges Dél-amerikai túráról csend áhitatos volt, az ember alázatos lesz benne. Köszöntem franciául, amire angol választ kaptam.- ön francia?- Nem uram, magyar vagyok.- Á, Hungarian! Ferencvá­ros!- Ámulva néztem ismeretlen ismerősömet, akinek felcsillant a szeme a Ferencváros szóra. Bemutatkoztunk és kitűnt, hogy brazil házaspárral találkoztam össze a világ fővárosában. Ára­dozva beszéltek a magyar fiúk futballművészetéről, a csodálatos élményről, amit a Ferencváros brazil, mérkőzésein ők átéltek. Ismerem-e őket? - a ferencváro­si futballistákat? Nem lakom-e Ferencvárosban? De valami kö­zöm csak van hozzájuk? Szinte belém beszélte új ismerősöm, hogy valami fölemelő és nagy Sajtófigyelő HAZAFIATLANSÁG Mélységesen elkeserítő élmény volt hallani, olvasni- azokról a botrányos jelenetekről, amelyek — tudatos kiáltások jóvol­tából is - Brüsszelt idézték, a Heysel-stadioni tragédiát, az elszabadult indulatokat, a garázdaságot. Kár lenne lebecsülni a néhány száz garázda vandalizmusát, hiszen már észre kell venni, hogy mi az igazi céljuk. Nem labdarúgó-szurkolók ezek, nem fradisták, s a B-középhez sincs semmi közük. Aki igazán szereti klubját, csapatát, az nem akar szégyent hozni azokra, akiknek állítólag szurkol. Nem ismerem a mai B-közép összetételét, de jól ismertem valaha a B-közép egykori kapitá­nyát, Radványi Palit, aki nemegyszer panaszkodott, hogy a kü­lönféle, ittas garázda elemeket a B-középhez csapják, holott az igazi B-középnek ezekhez semmi közük sincs. Az igazi Fradi-szurkolók mindig arról voltak nevezetesek, hogy soha­sem hagyták cserben csapatukat, s ha kellett, akár 90 percen keresztül egyfolytában biztatták a fiúkat. Igazi sportember, igazi fradista nem tör-zúz, nem rombol, nem dönt fel gép­kocsikat, nem ver be ablakokat, nem bántalmaz védtelen em­bereket. Az ilyesmi mindentől eltekintve ellentmond a sport üapvető eszméjének, pedig a magyar sport érdekében a zöld­fehér egyesületnek hervadhatatlan érdemei vannak. Ehhez a szellemhez méltó Hargitai Károlynak, az FTC ügyvezető elnö­kének a nyilatkozata, amelyből néhány mondatot idézek: , JCijelenthetem, hogy a Ferencvárosnak nincs szükséges ilyen emberi mivoltukból kivetkőzött, a futball ürügyén csupán botrány céljából összesereglett emberek jelenlétére egyetlen sportrendezvényen sem”. Figyelemre méltó a nyilatkozatnak az a része is, amely szerint a rendőrség támogatásán kívül más segítségre is számít a nagy hagyományokkal rendelkező egye­sület: ,Az igazi segítség mégis csak az lenne, ha a döntő több­ségben lévő igazi Fradi-szurkolók közösítenék ki maguk közül a klubra csak szégyent hozó rendbontókat.” A rendőrség az angyalföldi kupamérkőzés után hagyta a rendbontókat csopor­tosulni. A megelőzés elmaradt, a gyors közbelépés már csak azután történ, hogy a huligánok tomboltak. Igaz, hogy ilyen esemény nemcsak rendőri ügy, hanem társadalmi kérdés is. Sajnos, nem újszerű jelenség, hogy a tisztességes emberek hallgatnak és inkább kerülik a rendbontás helyszínét, mintsem segítsenek a rend helyreállításában. Egy okkal több, hogy a hatóságok törvényes erőszakkal idejében lépjenek fel, ha „kis Brüsszel” fenyeget. Az FTC vezetősége mégis igyekszik megtenni, ami egy klub­tól egyáltalán elvárható. Szociológusokat, pszichológusokat is segítségül hív. Fontos, hogy a vandalizmus ne terjedjen tovább. Már csak azért is, mert a garázda viselkedés, a vanda­lizmus visszataszító hazafiatlanság, hazánk jó hírnevének be­szennyezése. El kell tűrnünk, hogy a világ általánosításokra mindig hajlamos közvéleménye „magyar botrány”-ról beszél­jen? Nem egy nemzetközi fórumon küzdünk a magyar kultúra, a magyar nyelv, a magyar identitás jogáért, s akkor néhány száz meggondolatlan ifjú hátba támadj a legnemesebb nemzeti törekvéseinket. Megértjük Thatcher miniszterelnök asszony keserűségét, amikor a brit alsóházban úgy beszélt a Heysel- stadion angol huligánjairól, mint akik bemocskolják Anglia nemzeti becsületét. Mi nem vigasztalódhatunk azzal, hogy az ilyesmi világjelenség. Magyarországnak nincs szüksége arra, hogy bekapcsolódjék az efféle világjelenségekbe. Inkább Petőfi Sándorra hallgassunk, aki így figyelmeztette népét: ,Jzgy ezredév néz ránk ítélő szemmel!" A sport nagyszerű alkalom arra, hogy dicsőséggel tudassuk létezésünkről a világot. Ti meg­tévesztett, zsákutcába jutott fiatalok, átfutott-e elméteken egyetlen gondolat is, amikor legutóbb Sinkó Andrea állt a győzelmi emelvényen, miközben hanglemezről szövegesen szólt a Himnuszunk: Jsten állá meg a magyart!” ? Az isten áldjon meg benneteket, fiúk, tudjátok ti egyáltalán, hogy mit csináltok? Képes Sport 1987. 16. szám Feleki László - Napló (részlet) dolog ferencvárosinak, magyar­nak lenni.- Valami csodát művelhet­tek ezek a fiúk odakint, külön­ben nem tudom megérteni azt a brazil házaspárt. Büszke voltam rájuk és hálával gondoltam a csa­patra ott a Pantheon magasságá­ban ahová a szívében hozta el a magyarok becsülését az a brazil házaspár, amely látta a Ferenc­város mérkőzéseit. A TIPPVERSENY GYŐZTESE-REPÜL! Azok a szurkolók akik eltalál­ták a Nemzeti Sport tippályá- zatán az 1931-es Magyar Kupa négyes döntőjének eredményeit, illetve megjövendölték a kupa­győztest különös ajándékot kap­tak: repülőgépről, 600 méter magasból sétarepülés keretében gyönyörködhettek Budapest pa­norámájában. A legjobb tippelőket a Vörös­marty téren autóbusz várta majd elindultak a repülőtérre. A mind­össze nyolc személyes gép föl­szállt. A gépet Újvári László a háború egyik legvitézebb pilótája vezette. Mellette ült a kisfia, aki életében először repült. A pályá­zókat ez megnyugtatta. — Nem lehet baj! Itt a pilóta kisfia is! Egy darabig feszesen ült a he­lyén mindenki, míg aztán a piló­ta hátraszólt: - Tessék csak nyu­godtan sétálni, akár táncolni is lehet! Mire kissé szabadabb lett a mozgás. Van, aki vattát tesz a fölébe a légnyomás változása miatt. Budapest távlati képe aztán minden figyelmet lekötött. Nini, ott a Városliget! Ott a tó! Müyen kicsi a Gellérthegy! Ott a Fradi pálya! A pályákat általában különös szeretettel figyelik. Az útasfülkében külön sebes­ség és magasságmérő van. Hat­száz méter magasban vagyunk. Aki előremegy a pilótafülkéhez, annak Újvári mindent elmagya­ráz. Sima észre sem vehető le­ereszkedés, sima földreszállás. Kicsit sápadtak az arcok. Vala­ki kijelenti, hogy ha még öt per­cig tart a repülés, hát nem vihet- né haza emlékbe a zacskót. De mindenki örül és a repülés gyönyöreire gondolva távozik. Mindez a III. kerület-Fe- rencváros 4-1 -es Magyar Kupa döntő után történt...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents