Fradi műsorlap (1986/87)
1987. április 1.
8 Fradi műsorlap- A KK bizottság 1928 májusi ülését Prágában tartották. Kimondták, hogy csak az a játékos vehet részt a KK meccseken, akit a küzdelemsorozat kezdete előtt négy héttel leigazolták az illető klubhoz. A három alapító ország - Magyarország, Ausztria, Csehszlovákia - ismét engedélyezte Jugoszlávia klubcsapatai részére az indulást, mig Románia ezúttal először kapott erre lehetőséget, de végül nem indultak. A KK-ra egyébként a nevezési díj 100 dollár volt. A Ferencvárosnak »ebben az évben érdemes volt ezt az összeget befizetni...- Zöld-fehér diatal az Üllői úton: Ferencváros—Blackburn Rovers 6-1! „A magyar futball dicsőséges történetének egyik legragyogóbb lapjára kell, hogy kerüljön az a pompás teljesítmény, amellyel tegnap a már eddig is annyi dicsőséget szerzett zöld-fehér együttes lerohamozta és szinte elsöpörte az Angol Kupa büszke győztesét és olyan súlyos vereséget mért rá, amilyent elsőrangú angol proficsapat a kontinensen még nem igen kapott. A csodálatos győzelem híre, a szenzációs esemény öröme az Üllői út tömegével érkezett be a városba és ragadta magával az egész fővárost. Alig volt még példa rá, hogy valamely klubcsapatunk győzelmét ennyire egységesen, ilyen általános örömmel fogadta volna a nagyközönség minden rétege, az ezerfelé tagozódó sporttársadalom minden része. Ahogy a nézőtéren egymás nyakába borultak és egymást csókolták a szomszédok a gólok után, a városban éppen úgy gratuláltak mindenkinek, akinek csak a legkevesebb köze is van a futballhoz. De minden dicséret, minden gratuláció a Ferencváros tizenegye felé szállott, amely diadalával megajándékozta a magyar futballt. Az elismerésnek egyik legszebb esete Újpesten történt. A Nemzeti Sport hirdető tábláját, melyen az eredményeket teszik közzé, most is sokan várták. Rajta állt már a félidő 1-1- es eredménye, amelyet bevettek, hogy a végeredményt is kiírhassák. A tömeg tippelt közben, de természetesen senki sem tippelt ilyen kedvező eredményt. Végre megjelent a tábla és amint a várakozók felé fordították a 6-1-et általános csodálkozás, valami - a bámulatból fakadt - csend lett úrrá egy pillanatra a nagy seregen. Valaki megszólalt:- Ez bajnokcsapat. Uraim, le a kalappal előtte. És az újpesti munkások, polgárok igaz futball- hívek csapata szószerint értelmezte az ünnepélyes csendben az elhangzott szavakat, mindenki levette a kalapját, hogy így tisztelegjen némán, örömmel a zöldfehérek előtt.”- Az amszterdami olimpián labdarúgóink nem vettek részt, de MLSZ vezetők, bírók azért képviselték hazánkat. Fischer Mór pedig ritka kitüntetésben részesült: Jules Rimet a FIFA közgyűlésen bejelentette, hogy a magyar sportember francia becsületrendet kap! A Nemzeti Sportban így reagáltak'a labdarúgásunkban példa nélküli esetre: ,,A becsületrend keresztje csillog egy magyar sportférfiú mellén. Fischer Mór, az MLSZ nemzetközi vezére mellére tűzik fel a franciák a becsület rendjét, azokért az érdemekért, amelyeket tavaly Fischer Mór, a franciák fogadása körül szerzett. Jól tudjuk, hogy ez csak alkalom, ürügy vagy jogcím arra, hogy a franciák elismerésüket nyilvánítsák a magyar futball egyik vezérével szemben. Rimet nagyon jól tudja azt, Jiogy Fischer nemcsak akkor, annál az egy fogadásnál szerzett nem hervadó érdemeket, hanem hogy húsz év óta a kitüntetett képviseli jóban, rosszban a magyar labdarúgás ügyét a nemzetközi tanácskozásokon.” A kitüntetés átadására június 5- én a budapesti francia nagykövetségen került sor,- A Ferencváros-Bástya mérkőzéssel zárult az 1927—28-as bajnokság. A klub vezetői külön- vonatot toboroztak a szegedi szezonzáróra: „A Ferencváros különvonatot indít Szegedre június 10-én. A minden oldalról megnyilvánuló óhajnak eleget teendő, a Ferencváros vezetősége elhatározta, hogy az utolsó bajnoki mérkőzésre, Szegedre különvonatot indít, hogy a zöld-fehér hívők nagy táljpra kedvenceit elkísérhesse és a csapatot a bajnoki év minél impo- zánsabb lezárására ambicionálja. A különvonaton utaznak a Fradi barát művészek is, akik a jó hangulatról útközben is gondoskodni fognak. Az utazás oda és visz- sza III. osztályon 12,50 pengő, II. osztályon 17 pengő (indulás 10-én reggel, visszautazás aznap este). Jelentkezéseket elfogad a Ferencváros irodája és a menetjegyiroda központja (Vigadó tér).” A felhívás teljes sikert aratott, zsúfolt különvonat indult Szegé dre . ..- A román szövetség hosszú huzavona után végre kiadta a Ferencvárosnak Berkessy Elemért, így játékengedélyt kaphatott. A tehetséges fedezetjátékos bemutatkozó mérkőzése Pécsen volt, a Pécs-Baranya elleni Magyar Kupa mérkőzésen.- Szegeden Tunigold Géza játszott először vidéken bajnoki mérkőzésen — új nevével. Az új nevet később az egész futballvilág megismerte: a Toldi Géza nevet áhítattal ejtette ki valamennyi fradista. Egy érdekesség: Toldi a híres belsőcsatár, jobbszélsőként mutatkozott be. Ugyanúgy, ahogy később a fedezetjáték nagymestere, Lázár Gyula is! — A bajnokságzáró szegedi meccsen ugyan 2—1-re győzött a Fradi, de bizony botrányos jelenetekben nem volt hiány. Még tömegverekedés, kardlapozás is volt. Nem csak a nézőtéren, á pályán is...- Elkészült a Millenáris-pálya felújítása. Bizony az ősidők futball és kerékpár „stadionja” alaposan átalakult. Ezen merengett akkor Würfer bácsi is, aki a régi „Műin” élte ifjúságát. . . „Az öreg csapzott bajusza kó- kad, pipája gyászosan füstöl és a szeme vizenyős.- Hová lett az én Millenárisom? — révül ki belőle a szó, a fatribünök, az aszfaltpálya, a teniszhely, a fakorlát, a korcsma, a kerthelyiség? . . . hová? A Millenáris meghalt, mert öreg volt. Én ott voltam a születésénél s még élek. S most végignéztem a temetését. És itt vagyok. Harminc év nagy idő. Elmúlt s most az új kor kapujában állok — őszen. Üj pálya, cementtribün, rádió, villanyfény, nagy motor, 20 000 néző — minden új, nagyszerű, modern, szenzációs —, csak én maradtam meg öregnek. Az utolsó még el nem pusztított élő emléke egy régi, ragyogó korszaknak, melynek a Millenáris jelentette az egyedüli létet és fejlődést. Nem jó, ha kiöregszik az ember a saját korából. ..”- A Magyar Kupa döntőben a Ferencváros 5—1-re győzött a miskolciak „szemefénye”, az Attila ellen. Nem volt olyan könnyű a mérkőzés, mint az eredményből hinnénk, hiszen egy órai játék után még 1 — 1 volt az eredmény. 2—1 után miskolci reklamálás, kiállítás borzolta a kedélyeket. Ami pedig végül sporttörténgti tényként az utókorra maradt: a Ferencváros a bajnoki dm mellé a Magyar Kupát is megnyerte! Néhány hónap múlva következett a KK ... — Egy hír, amely sok fradistá- nak okozott örömet: „Kohut amerikai kivándorlása elmarad. Egyes sajtóorgánumokban megjelent fantasztikus híradásokkal szemben megállapítható, hogy Kohut már feladta tervét és elhatározott dolognak tekinthető, hogy marad a Ferencvárosban.” — Bécsben úgynevezett mestertornát rendeztek az osztrák Admira, Rapid és a Hungária, Ferencváros részvéteiével. A torna díja egy aranyozott serleg volt. Sajnos a fradisták már az első mérkőzés után elveszítették esélyüket — hiszen nagy meglepetésre — 6—1-re kikaptak az Admirától! Az Admirának különben a Ferencváros nyerte meg a serleget azáltal, hogy megverte a Rapi- dot. A históriához tartozik, hogy az Admira vezetősége a meccs előtt üdvözölte a Ferencvárost s Kotzaurek, az Admira vezetője szép ezüsttálat nyújtott át emlékül a mieinknek. Vasárnap este a Rapid felett aratott győzelem után Szigeti elnök a következőket mondta az Admira elnökének:- Kedves elnök úr! Sajnos tegnap nem állt módunkban méltó módon viszonozni az ezüsttálat, amelyet Önöktől kaptunk. Ma azonban sikerült szerény viszonzásképpen megajándékozni Önöket egy aranyserleggel.. . Az Admira szép ezüsttála az FTC Múzeumban napjainkban is látható.- Ritka kuriózum: a két örök rivális futballcsapat együtt nyaralt 1928 júliusában. Mindez Vaskutacskán történt, ahol ideális környezetben pihentek és készültek a KK közelgő küzdelmeire. Idqnként egy-egy meccset lejátszottak Pozsonyban, Zsolnán, Kassán hogy a költségek megtérüljenek.- Az első magyarországi edzőtanfolyam végén a résztvevőknek átadták a diplomákat: Bányai, Blum, Cserny, Doboczky, Erbstein, Faragó, Hegyi, Kovács dr„ Kőszeg, Nagy Ferenc, Nagy József, Pozsonyi, Révész, Wilhelm, Feldmann, Tóth Potya, Hlavay. Ez a névsor eltér az első jelentkezőkétől, ami mutatja,- hogy már akkor is voltak „rakoncátlan diákok” .. .- Felavatták a Mülenárist. A kerékpár pályán kívül gyepes futballpályában is gyönyörködhettek a nézők. A Millenárison a házigazda BSE-n kívül a Nemzeti is bérlő volt.- Nemcsak az első olimpia, hanem az első labdarúgó VB megrendezésénél is szóba került a magyar főváros. Az amszterdami FIFA kongresszuson Fodor dr. előbb meghívta 1930-ra a FIFA delegátusait Budapestre, majd az első VB helyszínéül is javasolta a magyar fővárost — amit akkor nem is utasítottak vissza! Idehaza a Nemzeti stadion felépítése mellett kardoskodtak, vagy ha ez nem lehetséges, akkor äz Üllői úti stadion 60 ezresre való bővítését forszírozták. Egyikből sem lett semmi. Pedig ma már milyen sporttörténeti értéke volna, ha elmondhatnánk hogy a Fradi-pályán volt az első labdarúgó VB döi^tő.. .- A Ferencváros nyári mérkőzései során emlékezetes állomást jelentett a Kassai vendég- szereplés. „A Ferencváros este 11 órakor érkezett a Tátrából Kassára s a városban az éjféli óra ellenére olyan nagy tömeg várta bajnokcsapatunkat a pályaudvaron, amilyenre Kassán még nem akadt' példa. Ezernél több ember fogadta a Ferencvárost! Tizenkettőhöz már közel járt az óra mutatója, amikor végig az egész útvonalon amerre a FeISMÉT SZAVAZHAT! SZURKOLÓK SZAVAZÓ-SZELVÉNYE A pályázatra érkezett dalok közül amelyik nekem a legjobban tetszett aláhúztam: Wolf Péter, f ülöp Kálmán: Fradi volt, Fradi lesz! Lovay László, Z. Horváth Gyula: Hajts rá, tégy rá, mindent Fradi! Csányi László: Jöjj el és nézd meg a meccset. szurkoló aláírása FRADIFUTBALLMÚZEUM Azok a szurkolók, akiknek ez a szelvényük számmal és FTC bélyegzővel van ellátva, 1 db könyvet a Fradi ajándékboltban INGYEN átvehetnek. rencváros az Európa szállóba igyekezett, minden ki volt világítva, s a nagy ünnepléstől hangzottak vissza a máskor ilyen időben csendes utcák. Az ünneplés másnap délután a pályán-folytatódott.” Már a 4. percben 2—0 volt az eredmény, s a 10. percre meg volt Takács II mesterhármasa! „A Ferencváros most kissé abbahagyja a góllövést, ehelyett iskolajátékra törekszik. Remek oxfordokat látni Turayval az élen, trükkök és testcselek a javából: rendez is a közönség olyan tapsolást, mintha csak Pesten dübörögne a 40 000 nézős aréna.” A végeredmény: Ferenc- város-Kassai kombinát 8—1! — Schwartz Ernőt, az FTC régi csatárát „világjárása” közben - Amerikában is játszott - a skót Glasgow Rangers szerződtette. — Az FTC nyerte a Springer- csoport ifjúsági bajnokságát! Mindez az utolsó pillanatig kérdéses volt, hiszen az FTC és az UTE azonos pontszámmal állt az élen! s a lila-fehéreknek 21 századdal jobb volt a gólaránya. Az FTC-Fer.Vasutas mérkőzést azonban óvás után újrajátszották, így a fiatal fradisták előtt adott volt a lehetőség a gólarány javítására. Éltek vele, 8-0-ra győztek! — „Az őszi válogatott mérkőzések közeledtére új plakátokat készíttet az MLSZ, hogy minél nagyobb érdeklődést kelthessen a futball nagy eseményei iránt. Manno Miltiades művészi plakátjait sokszorosíttatja majd a szövetség, és bátran állíthatjuk, hogy nem megy majd el senki mellettük, hogy nagyon meg ne nézné. Az egyiken Kohut iramodik, illetve küldi a hamisítatlan Kohut-bombát. Ahogy beledől a kitűnő szélső a rúgásba, ahogy a lába lendül, ahogy minden idegszálával és izmával az akciót végzi, szinte halljuk a labda zúgását és látjuk a háló meglendülését. A másikon Fogl II szabadítja fel a kaput. Mozdulata hű és tökéletes. A két plakát olyan, amilyet Mannonon kívül még senki sem rajzolt.” IÄ \ UHU kZ EUROPA KUPÁÉRT CSEHSZL RAEKROiiSZáS FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club kiadványa az Üllői úti mérkőzésekre. F elelős kiadó: Hargitai Károly Feleló's szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fotók: Pozsonyi Lajos, Magdics László Készült az MGKSZ Nyomdában Felelős vezető: Mázi Ferenc (87.116) l