Fradi műsorlap (1986/87)
1986. november 22.
Fradi műsorlap LAPZÁRTA HÉTFŐ. HÉT ÓRA Ennek az állandó rovatunknak az anyaga a megjelenés előtt 5 nappal — hétfőn reggel hét órakor — pótlólag kerül nyomdai leadásra — azaz a legfrissebb információkat itt a 8. oldalon publikáljuk. Szombathelyi szombatunk Már péntek délután elindult a csapat a közelmúltban vásárolt légkondicionált csodaszép modern autóbusza Szombathelyre. A fiúk a hosszú, több, mint 200 km-es út alatt videó-filmet is nézhettek, hiszen a buszban erre is lehetőség van! Dalnoki mester az egykori sikereket idézte fiainak, amikor a Két félidő a 75 éves Fradi-pályán c. videó-filmmel is hangolta a játékosokat a másnapi mérkőzésre. * A szombathelyi pálya zsúfolásig megtelt a két zöld-fehér csapat mérkőzésére. A mieink ezúttal tiszta zöldben játszottak. „Kalap” a közkedvelt édesség árus szokott aktivitásával „vezényelte” a Fradi szurkolókat, akik szép számban jöttek a Rohonci úti pályára. Az FTC szervezésében ezúttal is — mint minden őszi vidéki mérkőzésre — Coop- tourist autóbusz hozta a szurkolókat. A buszban rendezett közvéleménykutatás, góltotó alapján a többség 2—1-es FTC- győzelmet tippelt. Megoszlottak a tippek a győzelem, a döntetlen, de még a vereség arányában is. Végül az a szurkoló „nyert” aki 1—0-ás vereséget mondott. Őt Pénzes Ferencnek hívják, akit a mérkőzés után megkérdeztünk, hogy mire alapította cseppet sem szívderítő tippjét? — Ismerem a csatárainkat és sajnos a magyar bírókat is. Amit most például Huták 11-es címén megadott, egyenesen nevetséges Ítélet. Csak ezen sajnos nem a fradisták nevetnek, hanem rajtunk derülnek. Mert azon már az ellenfeleink is derülnek, hogy lassan vége az őszi idénynek, és a Fradi még nem rúgott tizenegyest... Ez a dolog egyik része. A másik a mi játékosaink tehetetlensége. Ilyen támadójáték, mint amit a mai Fradi bemutat, az nagyon siralmas látvány. De mi akkor is nézzük, akár az Üllői úton, akár a vidéki pályákon. Egyszer majd csak vége lesz a „hét szűk esztendőnek”... * A fradisták mérhetetlen szerete- tére utal a következő tény is. Zsampach Péter szombathelyi tagszervezőnk felkészülve a mérkőzésre sok Fradi posztert vitt le tőlünk a találkozóra. Amikor a mérkőzés után találkoztunk elmondta: a vesztes meccset követően több, mint harminc FTC csapat képet adott el a szombat- helyi fradisták között! * A csapat öltözőbeli hangulata a vesztes mérkőzést követően elképzelhető. A túlfűtött légkör még ott vibrál mindenki arcán, az átizzadt mezek a játékosok szívének, tüdejének lüktetésétől még mutatják - kemény csata volt. Ebben a bajnokságban elszenvedtük második vereségünket, így szombathelyi szombatunk szomorúan végződött. Nagy Béla Ajunioroknak sikerült: FTC Haladás 2-0 Mucha József edző: - Az első negyedóra végén Bús fejesgóljával szereztük meg a vezetést. Ezután „leengedtünk”, sok hibával játszottunk. Balogh kapusunk bravúros 11-es hárítása után azonban ismét mi következtünk, és Nagy állította be a végeredményt. Izgalmas, küzdelmes meccs volt - a győzelemnek örülhetünk, a játékunk pedig remélem, hogy a PMSC ellen ennél jobb lesz. BAJNOKVERÉS AZ USZODÁBAN Az előző fordulóban a Vasas felett aratott remek győzelem után nagy várakozás előzte meg vízilabdacsapatunk múlt szombati mérkőzését a bajnok Újpesti Dózsa ellen. Mivel aznap délután Szombathelyen játszottak labdarúgóink, a pólóra rendszeresen járó szurkolók, köztük a csapatot hanggal is biztatók egy része elutazott a vasi megyeszékhelyre. így aztán annak ellenére, hogy a nézők többsége az FTC miatt váltott jegyet, a kezdés előtt hangosabb volt a lilák tábora a Komjádi uszodában.- Mit vársz a találkozótól?- kérdeztem Dr. Szívós István vezetőedzőtől, miközben a fiúk már melegítettek.- Mint minden mérkőzés, ez is nagyon fontos számunkra. A Dózsa rutinosabb csapat, de ha a mieink betartják a taktikai utasításokat, s olyan látványosan és jól játszanak, mint a Vasas ellen, úgy érzem, nyerhetünk — felelte az egykori kitűnő center. Ugyanezt a kérdést feltettem néhány ferencvárosi szurkolónak is.- Én jó játékot és természetesen Fradi-győzelmet várok — mondta Varga István szakmunkástanuló.- Szerintem szoros mérkőzés lesz. Nagyon sok múlik Ambrus, Gyöngyösi és Vad játékán. Égy vagy két góllal nyerünk - tippelt Lándori Balázs főiskolai hallgató.- Győzelmet várok én is a csapattól. Nehéz lesz nyerni, mert a Dózsának nagyon kell most a két pont - mondta a Komlóról érkezett Bozsits Antal. Megkezdődött az összecsapás, s az első percben ráijesztettek a zöld—fehérekre az újpestiek, hamar megszerezték a vezetést. Ám ami ezután következett, arról még sokáig fognak beszélni a fradisták. Szinte félpercenként lőtték a gólokat Vadék, s 3 perc 46 másodpercnyi játékot követően 5—1-es ferencvárosi vezetést mutatott az eredményjelző tábla. Időközben megérkeztek a Szombathelyen járt szurkolók — egy részük taxival jött a Déli pályaudvartól —, s most már egyértelmű hangfölénybe kerültek a zöld—fehér hívek. Zúgott a Hajrá, Fradi! A vízben pedig parádés támadásokat szőttek játékosaink. Valósággal „szétúszták” az újpestieket, akik bizony többször kerültek emberelőnybe, mint ők. Ambrus nemegyszer bravúrosan védett, de a második negyedben a túlsó oldalon is sok helyzet maradt kihasználatlanul. Tizennégy perc játék után 6-4 volt az eredmény az FTC javára.- Ha még három gólt lövünk, nyerünk - vélekedett egy fiatalember a szünetben. Aztán ott folytatódott minden, ahol abbamaradt. A lilafehérek elkeseredetten próbálták csökkenteni hátrányukat, de akcióikból ezúttal többnyire hiányzott az ötletesség, a tűz. A nyolcadik Fradi-találatnál felhördült a közönség, s vastapssal jutalmazta a nap gólját: Gyöngyösi „Tojás” tizenkét méterről bombázott a bal sarokba. Időnként felhangzott a ferencvárosi fülnek oly kedves mondat: Játszik a Fradi! Igen, valóban játszott ezen az estén a csapat, talán az idény eddigi legjobb A telefonnál: Albert Flórián Korábbi lapszámunkhoz hasonlóan ismét sikerült összegyűjteni a legutóbbi, november 15-i forduló valamennyi utánpótlás eredményét. Albert Flórián, utánpótlás szakágvezetőnk így látta, értékeli a forduló eredményeit: BAJA-FTC IFI I. 1-0 BAJA-FTC SERDÜLŐ I. 0-0 Az utolsó pillanatban kaptunk egy táviratot, amelyben a bajai vezetők közölték: nem a szokott helyen, Baján kerül sor a mérkőzésekre, hanem a közeli Sükösd községben — gondolom, pályájuk kímélése miatt hozták ezt a döntést. Nos, az országos ifjúsági és serdülő bajnokság rangjához méltatlan, rendkívül rossz pályán voltak a mérkőzések. Ezzel együtt azonban, a játék képe alapján, s főként csapataink nagyobb tudása, jobb képzettsége révén mindkét találkozón győznünk kellett volna. Az ifik és a serdülők is legalább 5—5 tiszta gólhelyzetet ügyetlenkedtek el, s ez azért is bosszantó, mert a gólínség most már több forduló óta üldözi reprezentatív utánpótlás csapatainkat, az ifi és a serdülő I-et. Sürgősen meg kell találnunk az okokat - ami lehet például az összpontosító képesség hiánya —, mert nem engedhetjük meg, hogy további értékes pontokat hullajt- sunk el ilyen körülmények között! Népüget: FTC IFI II. - BP.HONVÉD 2—0 G:Sebesi, Szász (11-esből) Egy féüdőn át kifejezetten jól, élményszámba menően játszott az ifi II., senki sem szólhat egy szót sem, ha ifijeink egy nyolcassal terhelik meg a Honvéd hálóját. Itt is túl sok gólhelyzetünk maradt ki... Népüget: FTC IFI ül. - I.ISTVÁN SZAKKÖZÉPISKOLA 3-2 G: Polonyi 2, Felföldi Csak a mérkőzés hajrájában tudtuk a magunk javára fordítani az eredményt, a féüdőben még 2—1-re az ellenfél vezetett - amely nem igazából „ellenfél”, hanem — ha nem haragszanak a kifejezésért — amolyan „fiókcsapatunk”. Szakosztályvezetőségi tagunk, Patonyi tanár úr szervez nagyon jó iskolai futballt a Mester utcában. Kispest: BP.HONVÉD - FTC SERDÜLŐ II. 1-2 G: Horváth Z., Fekete G. Érdekes, jó játékot adó találkozón idegenből hozta el a két pontot a serdülő II. Kispest: BP.HONVÉD - FTC SERDÜLŐ III. 1-1 G:Szanyó Nagyszerű mérkőzés volt a csoport rangadóján. Harangozó László edzőnk fiai változatlanul őrzik veretlenségüket — egyedül utánpótlás csapataink közül... Kispest: BP.HONVÉD - FTC SERDÜLŐ IV. 2-1 G: Ismail Az összeszokottabb együttes benyomását keltő piros fehérek megérdemelten nyertek; Kispest: BP.HONVÉD - FTC SERDÜLŐ V. 2-0 A szerencsésebb csapat vonulhatott le győztesen a pályáról. MZ. teljesítményét nyújtva. A Dózsát ugyan valószínűleg megviselte a BEK-ben elszenvedett kettős vereség, de ez mit sem von le a Szívós-legénység sikerének értékéből. De még nem volt vége! Az utolsó negyed elején a ráúszás- kor Varga Jancsi elhalászta a labdát, s az rövidesen újból a lilák hálójában táncolt.- Megérte futni Szombathelyen az állomásig, hogy elérjük a gyorsvonatot és ezt a meccset - mondták többen is. A tizedik gólt követően így szólt a köszöntés: Bajnokcsapat! Nos, a bajnokság végéig még 17 forduló van hátra, de ha a csapat továbbra is ilyen nagyszerűen játszik, akkor... Most viszont egy szóló végén Vad „elküldte gyufáért” Mátéfalvyt: másodpercekig lóbálta a lábát, s mikor a kapus elsüllyedt, bevágta azt a hosszú sarokba. Nem sokkal a lefújás előtt szépített az Újpest, de kit érdekelt már ez! A közönség vastapssal köszönte meg a játékot, zúgott a Szép volt, fiúk! Hogy is mondta a nyáron Dr. Giovannoli István technikai vezető:- A biztatást szeretnénksok- mozgásos, gólokban gazdag pólóval meghálálni. Ezen a szombat estén ez pompásan sikerült. A szurkolótábor magához „rendelte” a csapatot, s hosszasan ünnepelte.- Mi a véleményed a mérkőzésről? — fordultam a nagyon boldog Dr. Szívós Istvánhoz.- Mindenki maximálisan betartotta azt, amit megbeszéltünk. így aztán a jó eredmény nem is maradhatott el — summázta a szakvezető. Reméljük, így lesz ez a hátralevő összecsapásokon is. Ma 18 órakor a Bp. Spartacus ellen száll vízre a csapat, s Ambrusék a labdarúgó-mérkőzés után várják a szurkolókat a Kőér utcai uszodában. Margay Sándor FRADI MŰSORLAP A Ferencvárosi Torna Club ingyenes propaganda kiadványa az Üllői úti mérkőzésekre. Felelős kiadó: Hargitai Károly Felelős szerkesztő: Nagy Béla Művészeti szerkesztő: Orbán László Fotpk: Pozsonyi Lajos, Magdics László Készült az MGKSz Nyomdában Felelős vezető: Mázi Ferenc (86.369)