Fradi műsorlap (1985/86)

1985-1986 / 1. szám

1985/86-OS IDÉNY, 1. SZÁM, Fradi műsorlap 5 LÁZÁR GYULA (1911-1983) A Ferencvárosban összesen 511 mérkőzésen szerepelt! Öt bajnokcsa­pat tagja volt: 1931-32, 1933-34, 1937-38, 1939-40, 1940-41. Öt kupagyőztes Ferencvárosban szere­pelt: 1937 (KK), 1933, 1935, 1942, 1943 (MK). 1937-ben Közép-Éurópa válogatottjában is helyet kapott! A címeres mezt 49 alkalommal visel­te. Világbajnoki ezüstérmes (1938), a Ferencvárosi Torna Club örökös baj­noka! A fenti száraz, de felemelően di­csőséges adathalmaz nem mutathatja Lázár Gyula nagyszerű egyéniségét, játékostársaihoz és a szurkolókhoz való emberi kapcsolatát. Kortársai valamennyien kiemelték szerény vi­selkedését, baráti segítőkészségét. Nagyszerű pályafutása, alakja a klub történetének pantheonjában örök időkön át hirdeti Lázár Gyula nevét. És nevét viseli az a nemzetközi ifjú­sági emléktorna is, amely remélhető­leg hosszú évtizedeken át rangos ese­ménye lesz a labdarúgó-utánpótlá­sunk életének. Hajdú Józseftől, labdarúgó-utánpótlás szakágunk újdonsült technikai vezetőjétől, a torna fő szervezőjétől megkaptuk a Lázár Gyula emléktorna teljes forgatókönyvét, melyet most közzéteszünk, hiszen bizonyára érdekli szurkolóinkat, a mér­kőzéseken túl milyen programokkal próbáljuk emlékezetessé tenni tornánkat: FORGATÓKÖNYV a LÁZÁR GYULA nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna lebonyolításához 1985. aug. 19—23-ig. Augusztus 19. Hétfő 18.00 óra Csapatok érkezése a szálláshelyekre. 18.30 óra Technikai értekezlet az FTC Üllői u. 129. sz. alatti tanácstermében. 19.00 óra Csapatok részére vacsora a kijelölt helyeken. 19.30 óra Vezetők részére vacsora az FTC étterem pincéjében. Augusztus 20. Kedd 8.00 óra Reggeli. 9.00—12.00-ig Városnézés. 12.30 óra Ebéd. 15.00 óra Ünnepélyes megnyitó, csapatok felvonulása, Népliget, FTC-pálya. 15.20 óra 1. mérkőzés Würzburg—Gutenbrunn 17.00 óra 2. mérkőzés FTC—Tauberbischofsheim 19.00 óra Vacsora, tűzijáték megtekintése. Augusztus 21. Szerda 7.30 óra Reggeli. 8.00 óra Indulás Balatonboglárra. Ebéd a Bogiári Áll. Gazdaságban. 20.00 óra Vacsora Budapesten a kijelölt helyen. Augusztus 22. Csütörtök 8.00 óra Reggeli. De. szabad program a csapatok részére. 11.00 óra Vezetők fogadása Bfokon. 12.00 óra Csapatok részére ebéd. 14.30 óra 3. mérkőzés Gutenbrunn—Tauberbischofsheim. 16.30 óra 4. mérkőzés FTC—Würzburg 19.30 óra Vacsora, záróbankett, díjkiosztás sétahajón. Augusztus 23. Péntek 8.00 óra Reggeli. Csapatok elutazása. Hajdú József szolgált néhány kiegészí­téssel a tornát illetően: „A meghívott csa­patokkal régi, rendszeres sportkapcsolatok­kal rendelkezünk, többször vettünk részt náluk nemzetközi tornákon, s utánpótlá­sunk külföldi útjain sok segítséget kapunk tőlük. Szeretnénk mindebből most valamit visszaadni, ezért mindent elkövetünk, hogy vendégeink jól érezzék magukat. . . Va­lamennyi mérkőzés a Népligetben lesz, szurkolóink — remélhetőleg minél nagyobb számban — belépőjegy ellenében tekinthe­tik meg a találkozókat. A négy mérkőzés alapján a legtöbb pontot elérő csapat nyeri a tornát, a Lázár Gyula Kupát. Pontegyen­lőség esetén az egymás elleni eredmény, il­letve a több rúgott gól dönt. Mindezt még a technikai értekezleten pontosítjuk az érde­keltekkel. Különdíjjal kívánjuk jutalmazni a legjobb kapust, a legjobb mezőnyjátékost, a torna gólkirályát, valamint a legsportsze­rűbb csapatot is. ” A Fradi színeit ifjúsági első csapatunk képviseli a tornán. Ä csapat edzőjét, Per­laky Istvánt kérdeztük, hogyan készülnek a tornára, s egyúttal a bajnoki idényre? „A mexikói világbajnokság miatt az NB 1. és így az országos ifjúsági bajnokság is a szokásosnál jóval korábban kezdődik. A gyerekeknek az elmúlt bajnoki szezon, no meg az iskola fáradalmainak kipihenésére megfelelő pihenőidőt kellett biztosítani, ami viszont azt jelenti, hogy a szokásosnál rövi- debb, de intenzívebb bajnoki felkészülésre volt szükség. Kecelen kéthetes edzőtáboro­záson voltunk, s a helybeliek tényleg min­dent megtettek, a gondolatainkat is lesték, csakhogy minél ideálisabb legyen a felké­szülésünk. Egy romantikus épületben, a volt apácakolostorban laktunk, ami kiváló szálláslehetőséget nyújtott, s ugyanez mondható el az étkezésről is. A helyi sport­egyesület jó talajú pályáján gyakoroltunk, s volt egy speciális edzőpályánk is. A kör­nyékbeli szőlők finom homokjában mezít­láb futottak a fiúk. Nagyon élvezték ezt az újszerű terhelést, amely kifejezetten hatéko­nyan erősítette a lábaikat, s javította az állóképességüket. A Lázár Gyula torna előtt Würzburgban, rangos nemzetközi tor­nán mérjük fel erőinket. Sokat várunk idén ettől a csapattól, azért is, mert jó néhány tehetséges fiú bontogatja szárnyait, más­részt, kevés kivételtől eltekintve szinte ugyanez a keret alkotta tavaly is az ifi I-et. Van már tehát komoly versenytapasztala­tuk az országos ifjúsági bajnokságban." Megkerestük Álbert Flóriánt, aranylab- dás, világhírű labdarúgónkat, aki az új idénytől a labdarúgó-utánpótlás függetle­nített, széles jogkörrel felruházott szakág­vezetője. Tőle azt kérdeztük, hogyan áll fel az új edzői stáb? íme: Ifi I. — Perlaky István Ifi II. — Horváth László Ifi III. — Posch Péter Serdülő I. — Szűcs Lajos Serdülő II. — Kaszás Pál Serdülő III. — Serli Sándor Serdülő IV. — Harangozó László Előkészítő csoportok: Serli Sándor, Hor­váth Tamás A még mindig rendkívül népszerű „Császár” a következőkkel egészítette ki a listát: „Igyekeztünk a nyári felkészülés minden feltételét biztosítani. Nem voltak pályagondjaink sem, azért sem, mert a szünidőben jobban be lehet osztani a csapa­tokat. Majd minden korosztálynál szervez­tünk edzőtáborozást, a Népligetben napkö­zis táborokat. Csapataink több nemzetközi és hazai tornán indulnak, így azt hiszem nincs akadálya annak, hogy valamennyi csapatunk „rajtra kész" állapotban várja a bajnoki kezdést jelző első sípszót. Nagyon szép, és felemelő feladat egy olyan híres utánpótlás-nevelő műhelyt irányítani, mint a Fradi. Bízom abban, hogy a lettre kész edzői gárdánkkal karöltve sikerül hamaro­san ismét régi fényünkben ragyogni. Higy- gyék el, nagyon sokat jelent a gyerekek szá­mára, ha minél nagyobb számban látogat­ják majd szurkolóink a mérkőzéseiket, s már most. ilyen fiatalon hozzászokhatnak az igazi mérkőzéshangulathoz, a Fradi tá­bor erőt adó buzdításához. Fontos, hogy a gyerekek sportszerű légkörhöz szokjanak, ne kapjanak rossz mintákat, mint a játék­vezető ítéleteinek állandó kifogásolása, az ellenfél szidalmazása . .. Ezek a gyerekek sok időt töltenek el nálunk a Fradiban, mi, az egyesület, az edzéseik, mérkőzéseik lég­köre is alakítják, formálják őket. Nagyban múlik tehát rajtunk, hogy milyen emberek­ké válnak. Erezzünk értük ezért közös fele­lősséget! ...” Magyar Zoltán A mi fiataljaink: Borsos, Hudák, Mészáros, Holjencsik, Perlaky edző, Nagy S., Vajda, Pugits, Harcsár, Balogh T. ül­nek: Bleszák, Lakatos, Tóth I., Molnár, Balogh M., Szalai, Garas, Baumgartner, Nagy Zs. Valamennyien jól tudjuk, hogy labdarúgó-utánpótlásunk képzésé­ben, foglalkoztatásában milyen fontos szerepe van a nemzetközi talál­kozóknak, tornákon való részvételeknek. Jó alkalom ez a szakemberek, játékosok számára ffelmérni, hol is tart a konkurrencia, a játéknak mely elemeiben vagyunk esetleg elmaradva, hol akad sürgős pótolni való ... Ugyanakkor nem kétséges, hogy tizenéves fiatalemberek számára mara­dandó élményt is nyújtanak ezek a találkozók, a sportélmény mellett, az utazás, az emlékezetes kalandok. Jutalom is egyben egy-egy ilyen esemény, a jól végzett munka eredménye, s jó ráhangolódást nyújt, se­gíti a csapat közösséggé formálódását az új idényre. A Fradi utánpótláscsapatai, főleg a reprezentatív ifi L, de a többi­ek is hosszú idő óta vesznek részt rendszeresen külföldi nemzetközi tor­nákon, mint például a híres olaszországi Caligaris torna. A Ferencváros neve még mindig vonzó, érkeznek is a meghívások. Egy idő után. azon­ban illik a vendégszeretetet viszonozni, ráadásul klubunk hírnevének is használ, ha végre magunk is rendezünk egy rangos tornát. Ezért üdvö­zölhetjük örömmel az egyesület és a labdarúgó-szakosztály legújabb kezdeményezését, a Lázár Gyula Nemzetközi Ifjúsági Labdarúgó Em­léktornát. Reméljük, ez a mostani négycsapatos esemény csak a kezdete egy, az idők folyamán hagyományossá váló rangos sorozatnak. Erre utalnak Hargitai Károly ügyvezető elnök üdvözlő szavai is: Régóta tervezgetjük már egy nemzetközi utánpótlástorna megren­dezését legnépszerűbb sportágunkban. S bár első közelítésre általában minden nagyon egyszerűnek tűnik, egy ilyen esemény mint a mostani torna nem kis szervezési munkát, s nem utolsósorban pénzt is kíván. Éppen ezért, hogy kipróbáljuk magunkat, s szervezési tapasztalatokat szerezzünk, az idén négy csapat részvételével indítjuk útjára nemzetkö­zi tornánkat. S ha jól sikerül, s szurkolóink körében közönségsikert arat — melyet szívből remélek — jövőre bátran belevághatunk egy nagyobb szabású sportesemény megrendezésébe is. Máris több vállalat, intézmény ajánlotta fel támogatását a tornára, köszönet illeti a Coopinvest, Ágker Földtani Intézet, Balatonboglári Állami Gazdaság vezetőit, amiért felajánlott tiszteletdíjaikkal emelik a torna ünnepélyességét. Végezetül, a Ferencvárosi Torna Club Elnöksége, a szervezők ne­vében a tornán részt vevő valamennyi játékosnak, vezetőnek azt kívá­nom, legyen a Lázár Gyula emléktorna egy kellemes emlék sportpálya- futásukban, úgy is mint sportesemény, és úgy is mint alkalom hazánk, egyesületünk megismerésére, a sportbarátság elmélyítésére. Köszöntöm a Gutenbrunn (Ausztria), Tauberbischofsheim (NSZK), Würzburg (NSZK) csapatainak vezetőit, edzőit, játékosait, a Fradi ifjúsági első csapatát kedves szurkolóinknak pedig élvezetes mérkőzéseket, jó szórakozást kí­vánok. Hargitai Károly az FTC ügyvezető elnöke A f < r

Next

/
Thumbnails
Contents