Fradi műsorlap (1984/85)
1984-1985 / 4. szám
8 Fradi műsorlap 1984/85-OS IDÉNY, 4. SZÁM 1-3, majd 8-3, s végül 9-7 lett az eredmény. Egy játékvezetői tévedés sorsdöntő módon befolyásolta a mérkőzés kimenetelét. 3-2-re vezetett a Vörös Lobogó, amikor a kitűnően játszó Sándorral szemben Lóránt olyan súlyos szabálytalanságot vétett, amiért feltétlenül kiállítás járt volna. (Kalmár Jenő edző le is hívta a sportszerűtlen Lórántot és Palicskót küldte a pályára.) Á Vörö6 Lobogó legjobbjának korai kiválása hosszú időn át úgyszólván megbénította a csapatot. így az első félidőben a Honvéd, a másodikban a fellelkesült Bp. Vörös Lobogó kitűnő támadójátéka valósággal magával ragadta a közönséget. Igaz, hullottak a gólok is... — Angliában öt perccel előbb fújta le a bíró az Arsenal—West Bromwich Albion mérkőzés első félidejét. Később rájött a tévedésre és az öltözőből hívta vissza a játéktérre a két csapatot. Utána megint megkezdték a szünetet... — Az 1954-es bajnokságban mutatott teljesítmények alapján posztonként értékelték a játékosokat. A balfedezetek közül Dékány Ferenc végzett az élen. Sajnos, a válogatók mindezt nem vették figyelem.be ... — A Bp. Kinizsi sportolói közül többen is kitüntetésben részesültek. Ekkor lett a Magyar népköztársaság Érdemes Sportolója Bartók János, Hidas Márton, Kávai Zoltán, Kovács Csaba, Márton László, Mészáros Géza, Paulovits Béla, Riheczky Rezső, Sándor István, Ütő Géza evezősök, Csetényi István és Lengyel Sándor tekézők. — Január utolsó napjaiban a Kőbányai úti pályán lejátszotta első nyilvános mérkőzését a Kinizsi csapata. A ködös, nyirkos időben a MÁVAG volt az ellenfél (18-3 volt az eredmény), ötletes húzásokkal, nagy kedvvel játszottak a mieink, a közönség élvezte a játékot, a gólokat. Fenyvesi egyik gólja nagyon tetszhetett, mert egy szurkoló berohant a pályára és hosszasan rázta a kezét a balszélsőnek ... FEBRUÁR — Róma és Budapest nagy esély-» lyel harcolt az 1960-as olimpia rendezési jogáért. Budapest többek között nagy stadionjával, a Margitszigeti sportlétesítményekkel, a vizes sportok dunai lebonyolításával érvelt. A szállodai nehézségek viszont tény, hogy nem emelték esélyeinket. Az olimpiai falu egy részét a Margitszigeten (itt a nők kaptak volna elhelyezést), másik részét a budai hegyekben emelték volna... 11. KÉRDÉS: Ezt megelőzően mikor kapta meg Budapest az olimpia rendezési jogát? (Válasz a 12. oldalon) — Február 6-án megalakította a Bp. Kinizsi kajak-kenu szakosztályát! Az alakuló ülésen egyhangúlag választották meg a szakosztály elnökévé Bencze Lászlót, vezetővé pedig Kőhalmi Bélát. A kajakozók edzője Granek István lett. A kajakosok és kenusok a pesti Duna- parton a Kinizsi evezősök vízitelepén, a Latorca utcában kaptak otthont. — Majd minden klub megalakította Baráti Körét. Szabálymagyarázó előadások, tájékoztatók jelentették az első programokat. A Kinizsi Baráti Körébe is többszázan jelentkeztek már a kezdet kezdetén. — A jégkorong bajnoki cím sorsa a döntő mérkőzésen csak hosz- szaihbítás után dőlt el: Bp. Kinizsi— Postás 4-2. Egyesületünk ekkor nyert másodszor jégkorongbajnokságot. 12. KÉRDÉS: >— Napjainkig hány bajnokságot nyert a jégkorong-csapat? '(Beküldendő) MÁRCIUS — „Sebes Gusztáv az OTSB elnökhelyettese és Titkos Pál, az OTSB labdarúgó osztályának vezetője Bécsben részt vett az európai labdarúgó bizottság ülésén. A megbeszélések elején a bizottság az elhunyt Josef Gerő dr. helyére Sebes Gusztávot választotta meg alelnök- nek. A megbeszélések során hosszú vitát folytattak az Európa-bajnok- ság megrendezésének módjáról.” — Az Üllői úti pólya állóhelyi kerítése „jubilált”: a tömeg nyomására harmadszor dőlt be mérkőzés közben... — A Bp. Kinizsi—Salgótarjáni Bányász mérkőzésen érdekes e6et történt. Jedlicska már kétszer megrúgta Kertészt, és a harmadik „merényletre” készült, amikor Kertész ezt észrevette. Közvetlenül a partvonal mellett folyt a játék, és Jedlicska nagy lendülettel rohant Kertész felé. A szélső villámgyorsan elugrott, s a tarjáni hátvéd nekiszaladt Harangozó partjelzőnek, helyesebben: lendületben levő bal lábával véletlenül a partjelzőt rúgta meg... így a partjelző ezen a mérkőzésen sérülten jött le a pályáról — lerúgták! — Közel 100 ezer (98 000) néző élvezte a Népstadionban a Bp. Honvéd—Kinizsi rangadót. A nagyszámú nézősereg csak érvénytelen gólt láthatott: egy ízben Kocsis leshelyzetből fejelt a hálóba. A Kinizsi hat mérkőzés után is veretlen maradt! Még egy érdekesség : ennyi néző bajnoki mérkőzésünkön soha nem volt. Április — A Húsvéti Torna-győzelmet egy bécsi bravúr jelentette: Bp. Kinizsi—Rapid 2-2! Volt ennek a 30 évvel ezelőtti mérkőzésnek egy érdekes momentuma. Stojasipal — a híres osztrák játékos — akinek Bécsben sportáru üzlete volt, a találkozó előtt egy garnitúra zöldfehér szereléssel ajándékozta meg a Kinizsi csapatát. A mieink — kis vita után — úgy döntöttek, hogy az ajándékmezt veszik fel a Rapid elleni mérkőzésen. A csapat- vezetőt a hazaérkezés után ezért elmarasztalták, és a zöld-fehér szerelést a továbbiakban sem használhatták a játékosok. iAz viszont megváltoztathatatlanul tény marad, hogy a Kinizsi-korszakban is játszott egy mérkőzést csapatunk zöld-fehérben... — Bp. Kinizsi—Győri Vasas 6-1! „A Kinizsi fiataljai ezen a mérkőzésen nem csak lelkesen, hanem a játék legnagyobb részében kitűnően is játszottak, s valósággal lelépték a győrieket. Az élelmezési csapat jóformán már az első negyedórában bebiztosította győzelmét, amikor is már háromgólos vezetésre tett szert.” Érdekes, hogy már az első félidőben is 6-1 volt az eredmény! A második játékrészben mindkét csapat több lehetőséget puskázott el. A legnagyobbat Dalnoki, aki még büntetőt is hibázott! MÁJUS — A Kinizsi hazaérkezett dámái portyájáról. Három mérkőzésen 15 gólt lőttek a magyar csatárok! — Egyesületünk 26 év után ismét angol csapatot fogadott: Bp. [Kinizsi—Tottenham Hotspur 4-1! A Népstadionban angol klubcsapatnak Orosz Pali lőtte első gólunkat. (A négyből hármat ő szerzett!) — A magyar válogatott hazaérkezett jól sikerült északi portyájáról: négy győzelem, 27-4-es gólarány örvendeztette a hazai szurkolókat. A túra során Kocsis és Palotás volt a legeredményesebb, mindketten 6—6 gólt lőttek. — Százezer néző döbbent csendben figyelte, amint a Skótok megszerezték a vezetést a Népstadionban. Aztán a II. félidőiben Hidegkúti, Kocsis és Fenyvesi neve került a villanyújságra... JÜNIUS — A Népstadion kettősrangadóján 13 gól esett. A Honvéd—Dózsa eredménye 6-4 volt, utána pedig a Kinizsi 3-0-ra győzött az Izzó ellen. Az előmeccsen egyébként a Dózsa már 3-0-:ra vezetett! A Honvéd az 52. percben egyenlített: Czi- bor szögletrúgása érintés nélkül csavarodott a bal felső sarokba ... A Kinizsi—Izzó mérkőzésen is esett gől az 52. percben: igaz, az még csak az első gól volt és nehezen született meg. Qmfoódi tizenegyesét a kapus kiütötte, Ombódi rárajtolt és másodszorra már nem hibázott. 13. KÉRDÉS: Amikor az 1978— 79-es bajnokságban a Fradi az Izzóval a Tábor utcai pályán mérkőzött, ki rúgta a tizenegyest? (Válasz a 12 oldalon.) — „A NOB kongresszusát ünnepélyes keretek között nyitották meg 'Párizsban. A Sorbonne zászlókkal, olimpiai ötkarikával feldíszített nagytermében francia sportolók — különböző sportágak képviselői — felszerelésben állták sorfalat. Az ünnepségen részt vettek a NOB- tágok, a nemzeti olimpiai bizottságok és a nemzetközi sportszövetségek tagjai. Abban a teremben nyitották meg az 56. NOB kongresszust, ahol 61 esztendővel ezelőtt Coubertin javaslatára felújították az újkori olimpiákat. Ünnepélyesen zengett a Marseilles dallama. Massard, a francia olimpiai bizottság elnöke, a NOB alelnöke mondott beszédet, megemlékezett Coubertinről, majd a köztársasági gárda szimfonikus zenekara eljátszotta az új olimpiai himnuszt. Ezután Avery Brundage, a NOB elnöke mondott beszédet.” — Ezen a NOB kongresszuson dőlt el, hogy az 1960-as olimpia rendezési jogát Róma kapta. A magyar olimpiai küldöttség vezetői a szavazás után sportszerűen az elsők között gratulálták Róma képviselőinek. — Egy emlékezetes nagy mérkőzés a Népstadionban: Bp. Kinizsi—Bp. Honvéd 4-4! Az első félidőben már 3-0-ra, majd 4-1-re a Honvéd vezetett. Félidőben a nézőik arról vitatkoztak, hogy 6-1-re, vagy 6-2-re győz-e a Honvéd ... A II. félidőben a Kinizsi korszak egyik leglelkesebb játékát láthatták a nézők, és ezúttal a gólok sem maradtak el! Ez volt a tavaszi idény zárómérkőzése. A tabellán az élcsoport így festett: 1. Bp. Vörös Löbogó 26 pont; 2. Bp. Honvéd 25 pont; 3. Bp. Kinizsi 22 pont. 14. KÉRDÉS: — ön szerint milyen napon rendezték a Kinizsi— Honvéd rangadót? Hétfőn? Szerdán? Pénteken? Szombaton? (Válasz a 12. oldalon.) — 16 év után ismét megindultak a KK-mérkőzések! A Népstadionban a nyitányon: Wacker Wien—Bp. Vörös Lobogó 3-3. Újvidéken: Vojvodina—AS Róma 4-1. JÜNIUS — Ä vízilabdacsapat 1-1-es félidő után 5-3-ra győzött a Dózsa elleni rangadón. Ez a győzelem egyben azt is jelentette, hogy a Kinizsi került a tabella élre! A Dózsa ellen ez a csapat remekelt: Ambrus — Dancsa, Dómján, Jaskó, Kárpáti, Bánfai III., Felkai. 15. KÉRDÉS: — Közülük kik azok, akik napjainkban az FTC vízilabdaszakosztályában tevékenykednek? (Beküldendő.) — Az evezősök szép sikereket arattak az országos bajnokságon. Kormányos és kormányos nélküli négyesben Kinizsi hajó ért elsőnek a célba, méghozzá 2—3 hossz előnnyel! Az egyesek bajnoksága „háziverseny” volt: 1000 m-ig az esélyes Bartók egy hajóhossz előnyt szerzett Fok előtt, de nem sokkal ezután rosszul lett, s kiállásra kényszerült. Fok így nagy fölénynyel biztosan nyerte a bajnokságot. — A KK elődöntőben a kor két legjobb magyar klubcsapata találkozott. Hullottak a gólok... Bp. Vörös Lobogó—Bp. Honvéd 2-5, az első mérkőzésen, és 5-1 a visszavágón! A KK döntőbe a Vörös Lobogó mellett a csehszlovák UDA került. (Ez a Dukla Praha „őse” volt.) 16. KÉRDÉS: — A Ferencváros története során melyik magyar csapat ellen játszott KK-mérkőzést? (Beküldendő.) AUGUSZTUS — Az első MNK-döntő a Népstadionban: Bp. Vasas—Bp. Honvéd 3- 2. A Vasas megérdemelte a győzelmet, mellyel szép sorozatot fejezett be. A kupaküzdelem során négy NB I-es ellenfelet győzött le, köztük a Bp. Vörös Lobogót és a Bp. Honvédet! A Népstadionban az első MNK Kupát Szilágyi Gyula csapatkapitány emelte a magasba. Az átadó Barcs Sándor volt. — Két idegenbeli győzelemmel kezdtek labdarúgóink: Diósgyőrben 4- 1-re, Pécsett 1-0-ra győztek a mieink. A Kinizsi ezzöl — a 17. forduló után is — megtartotta 3. helyét. SZEPTEMBER — A BEK „bölcsőjénél”: a labdarúgó klubcsapatok Európa-baj- nokságának küzdelme vasárnap Lisszabonban elkezdődött: Sporting—Partizán Belgrad 3-3. A küzdelem szerdán Budapesten és csütörtökön Genfben a Bp. Vörös Lobogó—lAnderledht, illetőleg a Servette Genf—Real Madrid mérkőzéssel folytatódik. A bajnokságért 16 csapat küzd, a 16 csapatból 8 pár alakult, s ez a nyolc pár vívja az első fordulót. Elérkeztünk hát szeptember hetedikéhez, Európában a második, Magyarországon az első BEK-mérkőzéshez. A BEK- ben az első magyar gól Szimcsák István nevéhez fűződött. A balszélső futtából 6 méterről, éles szögből a bal sarokba lőtt. Érdekes, hogy aránylag kevés néző — 35 000-en voltak a Népstadionban — tekintette meg az első BEK- meccset: Bp. Vörös Lobogó—An- derleoht 6-3! — Csepeli Vasas—Bp. Kinizsi 1-0. Óriási nézősereg szorongott a lelátókon, közel harminoezren prése- lődtek, hogy a mérkőzés szemtanúi legyenek. A 10. percben tartott a mérkőzés, amikor mintegy 5000— 6000 ember a pályára vezető két bevonuló bejárónál áttörte a kordont és ellepte a futópályát. A nézők mind az álló, mind az ülőhely felöli oldalon egészen a partvonalig húzódtak előre. Amikor Harangozó játékvezető látta a fejleményeket, lefújta a játékot, s kijelentette, hogy addig nem vezeti tovább a mérkőzést, amíg a tömeg el nem hagyja a pálya belsejét. A játékvezetők és a játékosok bevonultak az öltözőbe, s 14 percig szünetelt a mérkőzés. Ezalatt a rendezők a futópályán túl levő gyepszegélyre és virágágyakra „telepítették” át a beözönlött szurkolósereget... A Kinizsi számára balszerencsésen végződött a csepeli kirándulás. Egy labda Dékány lábán irányt változtatott és úgy csúszott be a kapuba. Az öngól után Oimibódi labdája a csepeli kapufán csattant... Ez már a második kapufa volt ezen a meccsen: Orosz fejesét is a kapufa hárította! — Hasonló zsúfoltság volt Lau- sanneban is mint Csepelen. Ott 45 ezren préselődtek a pályára, hogy szemlélői legyenek a Magyarország—Svájc válogatott mérkőzésnek. Lausanneban a szünetben volt a „honfoglalás”. Százszámra ugrálták át a kordonon és a rendezőség nem tudta megakadályozni hogy a szurkolók ne foglaljanak helyet a futópályán... A mérkőzést a magyar csapat 5-4-re nyerte ebben a nem mindennapos összeállításban: Fazekas — Buzánszky, Kárpáti, Várhidi — Bozsi'k, Szojka — Ra- duly, Kocsis, Machos, Puskás, Hidegkúti. A gólszerzők Puskás 2, Maclhos 2 és Kocsis voltak. 17. KÉRDÉS: — iMi volt az eredmény a legutóbbi Magyarország— Svájc mérkőzésen? (Beküldendő.) — A Népstadionban, 103 000 néző előtt: Magyarország—Szovjetunió 1-4. A magyar csapat csak az utolsó percekben egyenlített! Puskás tizenegyesből talált a szovjet 'kapuba. Így a szovjet válogatott népstadionfoeli bemutatkozása a vendégek szempontjából jól sikerült. 18. KÉRDÉS: — A Szovjetunió válogatottja összesen hányszor játszott a Népstadionban? (Válasz a 12. oldalon.) OKTÓBER — Népstadion: Bp. Kinizsi—Salgótarjáni Bányász 6-1. „Hosszú szünet után ismét helyet kapott a Kinizsi csapatában a sérüléséből felépült Fenyvesi. Újdonságnak számított, hogy Mátrai középhátvédet, Henni II pedig jobbhátvédet játszott. Az új összetételű együttes az első félidőben és a II. félidő egyes időszakaiban korszerű, sok mozgásos játékkal lepte meg a salgótarjániakat.” Ezen a mérkőzésen Orosz négy gólt szerzett! Sok kitűnő játék ellenére a válogatottság neki sem sikerült... — A 100. magyar—osztrák mérkőzésen a magyar csapat a II. félidőben ragyogóan játszott (6-1). A találkozó legkedvesebb pillanata a kezdőrúgás volt: Schlosser Imre, a Slózi végezte ... Aztán az „utódok” rúgtak egy hatost a „sógoroknak” ... — A Vörös Lobogó brüsszeli BEK visszavágó mérkőzése a győzelem mellett (4-1) arról is nevezetes, hogy magyar klubcsapatnak ez volt az első villanyfényes kupa- mérkőzése ! 19. KÉRDÉS: — Mióta lehet a Népstadionban villanyfényes mécseseket rendezni? (Válasz a 12. oldalon.) — A Bp. Kinizsi—BSZK (Belgrádi mérkőzést a XIV. kerületi Tanács rendezte! A „tét” óriási volt, hiszen a találkozó tiszta bevételéből Üttörő-park építését tervezték Zuglóba. Nos a rendezők jól számítottak: 60 000 néző belépőjegye segítette törekvésüket! A Kinizsi pedig egy „ötössel” (5-2) szórakoztatta a Népstadion közönségét. — A Kinizsi—BSZK mérkőzés előtt is rangos esemény volt: Iharos ugyanis az országos atlétikai bajnokságon nagyszerű világcsúcs- csal 13:40.6-os idővel győzött az 5000 m-es távon. Iharos 6 másodperccel javította meg Kuc világcsúcsát, így érthetően óriási ünneplésben részesült. Az eredmény- hirdetést egyébként a labdarúgómérkőzés szünetében tartották. Zúgott a taps ... NOVEMBER — A Bp. Vörös Lobogó—Bp. Honvéd rangadón Kocsisék nem mindennapos góllal egyenlítettek. Puskás félmagasan középre adta a labdát, Kocsis a kaputól 7 méternyire, hanyatvetődve, estében kapásból, félmagasan a bal sarokba lőtt, 3-3. A látványos gólt dübörgő vastaps köszöntötte. Hetekig erről beszéltek a szurkolók. „Sok néző vitatkozott azon, hogy Kocsis jobbal vagy ballal lőtte-e hátrahúzá- sos gólját. Megkérdeztük a sokszoros válogatott játékost. Azt felelte: ballal rúgta, ezt a hátrahúzást másképpen nem is tudja végrehajtani ... Ez azért furcsa, mert Kocsis jobblábas ...” — A Maglód! úti röplabdapályán szinte példátlan eset történt. Az alsó osztályú bajnokság Sörgyár— Dózsa férfi röplabdamérkőzés eredményét — miivel tétje már nem volt, néző sem volt — a két csapat tagjai megbeszélték és pályára sem léptek! A jegyzőkönyvbe 3-0-ás Dózsa győzelmet írtak — a játékosok pedig ultiztak, lábteniszeztek ... Mindehhez a kiküldött játékvezető is asszisztált! Persze amikor kiderült az eset, nagy botrány kerekedett... — Botrányos volt az az eset is amibe két Kinizsi labdarúgót provokálták: „A magyar labdarúgó B válogatott november 27-én Livornó- han mérkőzött az olasz B csapattal. A hazatérő magyar csapat két játékosát, Szabó Lászlót és Vile- zsál Oszkárt Tarvisio olasz határ- állomáson hivatalos olasz személyek felszólították, hogy ne térjenek haza Magyarországra és maradjanak Olaszországban. Miután a két játékos ezt határozottan megtagadta, Szabó Lászlót erőszakkal be akarták tuszkolni egy szobába, úgyhogy kénytelen volt kitépni magát karjaikból. Ugyanakkor Vi- lezsál Oszkárnak nagyösszegű pénzt ígértek, majd megfenyegették, hogy ha hazatér Magyarországra, a magyar hatóságok úgy is bebörtönzik. Az olasz hivatalnokok csak akkor mondtak le a további rábeszélésről és erőszakosságról, amikor látták, hogy a magyar játékosokat semmiképpen sem tudják hazaárulásra bírni.” Mindezekért a magyar külügyminisztérium tiltakozó jegyzéket nyújtott át a budapesti olasz követnek... — Hetvenhét éves korában elhunyt az első magyar olimpiai bajnok. Hajós Alfrédtől Fekete Pál, a kitűnő újságíró búcsúzott a Népsport hasábjain. „Nekrológ óit, búcsúztatót kellene most írni arról az emberről, aki hatvan esztendővel ezelőtt megszerezte hazánk színeinek az első olimpiai bajnokságot. Csupán az adatok tükrében nehéz a 77 ávet élt sportember életéről, pályafutásáról megemlékezni, pedig itt fekszik az asztalon a sportsikereiről, alkotásairól szóló, évszámoklkal ellátott pontos felsorolás: hatvan esztendős munkásságának kimutatása. Olimpiai győzelmeit megörökíti a sporttörténelem. Sportépítési alkotásait ismeri egész Európa. Hosz- szasan lehetne méltatni életének jellegzetes eseményeit, azokat az állomásokat, amelyekről nem is olyan régen még ő maga beszél" a Báthory utcai lakás dolgozószobájában. Szervezetét marta a betegség és már akadozott a szíve beszéd közben, de ő az emlékeiktől átforrósodva a múltat idézte: időről térről megfeledkezve újra és újra átélte a hosszú évtizedek előtt lezajlott eseményeket. Amikor 60 esztendővel ezelőtt megnyerte a 100 méteres úszásban, a Sió torkolatéiban az első úszóbajnokságot... Nem sokkal később, 17 éves korában az első úszó Európa-ibajnokságon, Bécsben bajnokságot nyert ugyanezen a távon. Életkedvvel, vágyakozással várta a jövő esztendőt, hatvanadik évfordulóját annak, hogy 1896-ban teljesült az álma: az athéni olimpián, az Akropolis tövében kivívta 100 és 1200 méteres úszásban az olimpiai bajnokságot. Mily nagy szeretettel beszélt kései utódairól, azokról, akik a tervei szerint 25 esztendővel ezelőtt felépített alkotásában, a margitszigeti Sportuszodában bontogatták szárnyukat és készültek sikeres nemzetközi szereplésükre. ötvenhét esztendővel ezelőtt játszott az első osztrák— magyar válogatott labdarúgó mérkőzésen. Es megérhette a 100. találkozót is! Sebesebben vert fáradt szíve, hogy ezt ő még átélhette ... Párizsban a VI. olimpián korszerű stadion-terveivel az első díjat nyerte el. Az egyetlen sportember volt a világon, aki nemcsak sportban nyert olimpiai bajnokságot, hanem a szellemi olimpián is győzött. Sorolhatnánk még az eseményekben és sikerekben gazdag életpálya állomásait, az áldozatkész, harcos sportember jellemzését. Évtizedekig harcolt példáull azért, hogy korszerű stadionja legyen Budapestnek. A Népstadion terveinek elkészítésénél, mint meghívott szakértő éveken át tevékenykedett. Valósággal megfiatalodott a Népstadion avató ünnepségén. Most búcsúzni kellene a veterán sportújságírótól is. Mennyi friss témát, kristálytiszta gondolatot rögzítettek papírra az ajkáról elhangzó szavak nyomán. Ezek közül most a fiataloknak szóló szavait idézzük: — Az ember nekdmegy a meredeknek, csak arra a helyre néz, amelyre lép ... Közben megpihen, hátrafordul és elképedve látja a maga mögött hagyott ködbevesző utat... Közel nyolc évtized ormán tekintek vissza az életemre. Sokszor rugaszkodtam neki a cél felé. Megtörténhetett volna, hogy elcsüggedek, a sors kérlelhetetlen kerekei alá kerülök... De mindig tudtam, hogy az élet derűje, boldogsága nem a tétovázók, a megalkuvók felé int, hanem a bátrak, az erőshitűek felé ... Vége... Az élet ormán fenn, a csúcson örökre megpihent az erős hitű bajnok. Életútja nem vész ködbe az utókor előtt.” DECEMBER — A magyar labdarúgó-bajnokságok történetében ekkor egyedül álló eset történt: az utolsó forduló előtt — a már kiesett két csapat (V. Izzó, Légierő) mellett még 7 csapat állt kiesésre! Végül a Győr és a Diósgyőr búcsúzott az NB 1-461. A Kinizsi az utolsó fordulóban helyezési rangadót vívott: Bp. Kinizsi—Bp. Vasas 1-0! A sorsdöntő gólt Kertész előrevetődve fejelte a Vasas kapujába. A bajnokságot a Honvéd nyerte, második a Vörös Lobogó, míg harmadik ezzel a győzelemmel a Kinizsi volt. A szépen Sikerült bajnokság után a Kinizsi labdarúgói egy máltai túrával készülhettek az 1956-os év feladataira.