Fradi műsorlap (1984/85)

1984-1985 / 8. szám

1984/85-ÖS IDÉNY 8. SZÁM Fradi műsorlap 5 (MÜ?)-VITA A MŰFŰRŐL, avagy hol van mar... az idei hó?... Az UEFA Bulletin márciusi szá­mában jelent meg a következő hír­adás: „Futball Grönlandon: Grönland eszkimóinak csapata a minap ver­te meg 11-4-re Kanada eszkimóit egy hatalmas jégtáblán, fókabőrből varrt labdával játszott mérkőzésen. Minthogy a labda igen nagy távol­ságokra is elcsúszott, a játékveze­tő vadászkürt és vaktöltények se­gítségével tájékoztatta a játékoso­kat ítéleteiről. A »-labdaszedő gye­rekek« szerepét 4 szánhúzó kutya látta el.” Most, hogy nálunk már minde­nütt üde, illatos gyepszőnyegen le­het játszani a labdarúgást, jobbára feledésbe merültek azok a néhány hónappal ezelőtt folytatott, olykor szenvedélyessé váló viták, melyek­ben többen megkérdőjelezték a futball egész évben történő űzésé- nek létjogosultságát, sőt voltak, akik egyenesen a nagypályás sza­badtéri futball feletti vészharangot is megkongatták. Szurkolói fogyasz­tásra alkalmatlan, unalmas pro­dukciónak tartva azt, s bizalmat szavazva a („lám, ez még Ameri­kában is üzlet”) teremfutballnak. A fenti híradás bizonyítja, hogy a labdarúgás sokféle körülmények közepette jelenthet élvezetes szóra­kozást. Hiszen játszottak már fut­ballt az Antarktisz kutatóállomá­sain, s ma is fogalom a brazil utánpótlás kincsesbányája, a Copa­cabana tengerparti homokja. Élvez­hettünk már felejthetetlen mérkő­zéseket biliárdasztal simaságú gyepszőnyegeken, de sártengernek tűnő pályákon is. Valamikor lát­tam egy egészen hangulatos kis futbalicsatát is, amely pedig — ki hinné? — egy úszómedence bokáig érő vizében zajlott. Emlékszem, gyerekkoromban, amint hazafelé mentünk az iskolából, ha valame­lyikünk véletlenül belerúgott egy üres konzervesdobozba, máris in­dulhatott a játék. Két-két táska képezte a kapukat és legtöbbször a sötétedés vetett véget a küzdelem­nek. Nem hiszem, hogy volna még egy olyan csapatjáték, amelyet ennyire változatos körülmények kö­zött, ennyire szerény „apparátus” igénybevételével is lehetne olyan élvezettel művelni, mint a labda­rúgás. Azért persze legtöbbünk számá­ra, ha azt kérdezik, milyen játék­téren képzeljük el legszívesebben a futballt, önkéntelenül adódik a válasz: a füvön. Igaz, a gyep gon­doskodást, sok-sok munkát igényel, részben ezért találták ki a műfü­vet. Nálunk Magyarországon még nincsen ilyen pálya, éppen ezért keltett érdeklődést az a hír, hogy a Ferencváros fontolgatja műfüves pálya építését. HARGITAI KÁROLYTÓL, a klub ügyvezető elnökétől próbál­tunk részleteket megtudni: „A hír igaz, kaptunk egy cégtől ajánlatot, s konzultáltunk az MLSZ-szel, akik bátorítottak minket: támogatják el­képzelésünket, hogy a Népligetben műfüves edzőpályát építsünk. A részletekről Klára Jenő létesítmény­igazgató tudna többet mondani.” KLÁRA JENŐ: „Az osztrák— svájci Rotsprint cég keresett meg minket ajánlatával, ők egyébként Debrecenben és Miskolcon is épí­tettek már műanyag borítású atlé­tikai pályákat. Felkeltette érdeklő­désünket a megkeresés, mert az Ül­lői úti és a népligeti számos pá­lyánk karbantartása nem kis gon­dot okoz kis létszámú pályamun- kási gárdánknak. A műfű nagy előnye, hogy nem igényel különö­sebb karbantartást, non-stop hasz­nálatot tesz lehetővé, s télen vi­szonylag könnyen megtakarítható a hótól. A költségek 15 millió forint körül lennének, és ha a közeljövő­ben lesz erre pénzünk, lehet, hogy belevágunk a dologba.” Ha a Ferencvárosnál — s a klu­boknál általában — sok pálya állna az utánpótlásképzés rendelkezésére, ha a Ferencvárosnak — s a klu­boknak általában — nagyon sok pénzük lenne, nem okozna különö­sebb gondot a műfű bevezetése: A (képzeletbeli) 8—10 valódi füves pálya mellett kényelmesen elférne egy műfüves is — amolyan kiegé­szítő szereppel. Jelen esetben azon­ban úgy kell feltenni a kérdést: építsünk egyetlen műfüves pályát 15 millióért vagy inkább három hagyományos füveset, összesen 15 millió forintért? A kérdés ilyetén való eldöntése már nem is olyan könnyű feladat, ráadásul nálunk semmiféle előélete nincs a műfű­nek. Ezért többeket megkértünk, mondják el — külföldön szerzett tapasztalataik alapján — vélemé­nyüket a kérdésről. PERLAKY ISTVÁN, az FTC utánpótlás szakágvezetője: „Auszt­riában láttam már utánpótlás mér­kőzést műfüves pályán. Előnye, hogy nincs kitéve az időjárás vi­szontagságainak, mindig egyenletes gyakorlóteret jelenthet. Viszont csak speciális cipővel lehet megfe­lelően mozogni rajta. A TF szak­edzői szakán az egyik előadáson valaki — afrikai tapasztalatai alap­ján — azt mondta, hogy a súrlódás által okozott égési sérülések miatt nincs létjogosultsága.” ALBERT FLÓRIÁN, az FTC aranylabdás játékosa: „Ausztriában az ASKÖ-pályán, öregfiúk meccsen játszottam már műfüvön. Nagyon kellett ügyelni, mert máshogy pat­tant a labda, megváltozott a játék ritmusa. Meccs után éreztem a térdízületeimet, persze lehet, hogy csak megszokás kérdése az egész, összegezve, úgy vélem, főleg a ka­pusok és a védőjátékosok vissza­fogottabban mozogtak, mint a va­lódi füvön. Kevesebbet adtak elő — feltehető, hogy félelemből — futballrepertoárjukból.” PUSZTAI LÁSZLÓ, az FTC szak­osztályvezetője: „Ausztriában több­ször is játszottam műfüvön, elég jók a tapasztalataim. Kicsit érez­tem az ízületeimet, de azt hiszem, meg lehet szokni. Persze, ha azt kérdezik tőlem, mi a futball igazi közege, természetesen az «-igazi« fűre szavaznék.” DR. MOHÁCSI JÁNOS, a magyar labdarúgó-válogatott orvosa, a TF tanára: „Megfelelő, speciális cipő­ben nem okozhat gondot a műfü­vön való mozgás a játékosok szá­mára. A súrlódás okozta sérülése­ket — úgy vélem — eltúlozzák, fel­nagyítják, alaptalanul félnek tőle annyira. Nekem — sportegészség­ügyi szempontból — nincsenek ag­gályaim a műfűvel kapcsolatban.” ZSOLT ISTVÁN egykori kiváló játékvezető: „Az észak-amerikai stadionokban már nehéz is lenne műfű helyett mást elképzelni. De a gyep -őshazájában« is van már példa a felhasználására. A londoni Queen’s Park Rangers a csőd szé­lén állott, amikor egy merész gon­dolattal műfüvet fektettek le a sta­dion gyepszőnyege helyére. Ezt az­tán sokoldalúan, heti legalább 5 alkalommal ki tudják használni a show-műsoroktól kezdve boxmérkő- zésekig sok mindenre. A klub jöve­delmező vállalkozás lett, s ennek is köszönhető, hogy hosszabb ideje tartják magukat az I. osztályban.” RAB TIBOR, az FTC labdarúgó­ja: „Amikor az argentínai VB-re ■készültünk 1978-ban, az Adidas Herzogenaurach! pályáján gyako­roltam műfüvön. Nem hiszem, hogy valaha is lehet majd rajta igazi futballt játszani. Ha rajtam múl­na, még edzőpályának sem használ­nám.” DR. GÉCZI ISTVÁN, az FTC egykori válogatott kapusa, a Ker­tészeti Egyetem Testnevelési tan­székvezetője: „öregfiúk meccsen játszottam először műfüvön. Mint kapusnak, alaposan be kellett öl­töznöm, hogy felkészüljek a vár­ható súrlódások okozta sérülések ellen. Szerintem nélkülözhetetlen könyökvédő és térdvédő használa­ta, valamint a speciális cipő. Ügy vettem észre, a mezőnyjátékosok a test-test elleni játékban visszafogot­tak voltak. Ami még lényeges, so­kat beszélünk arról, hogy az edzé­sek életszerűek legyenek. Ehhez hozzátartozik az is, hogy olyan pá­lyán készüljünk, ami felkészíthet minden várható mérkőzésszituáció­ra — ebből a szempontból is. A műfűre mindez nemigen mondható el. Ismert a brazil módszer: gyak­ran játszanak göröngyös, rossz ta­lajon, így csiszolva egyébként is csodálatra méltó technikájukat.” SZURGENT LAJOS, az FTC ser­dülő III. csapatának középpályása: „Műfű? ... Egyszer kíváncsiságból kipróbálnám, de a gyep az igazi!” NAGY ISTVÁN, az FTC Baráti Kör tagja, főszurkoló: „El sem tud­nám képzelni mondjuk az Üllői úti stadiont műfüves játéktérrel. Az egész olyan halott, élettelen lenne.” A válaszokat összegezve megál­lapíthatjuk, hogy sok érdekes szem­pont felvetődött, s összességében nagyobb a műfüvet ellenzők tábo­ra, mint azoké, akik mellette emel­tek szót. Vajon a volt és jelenlegi játékosok, a szurkolók — mind­azok, akik nem lelkesednek külö­nösebben érte, csak maradiságból, az újra való fogékonyság hiánya miatt teszik ezt? Aligha ... Az ősszel az Arsenalnál jártam és egy jelentős változás fogadott. A Highbury stadion melletti fedett csarnokban műfűvel cserélték föl a salakot a JVC pénzén, ezért is kapta a korábbi szolid épület a JVC Indoor Sport Centre hangza­tos nevet. A játékosok többnyire visszasírják a régi állapotot, s va­laki így fogalmazott: „Azért, mert valami drága, még nem biztos, hogy jobb is!” Próbáljuk meg ezek után össze­foglalni az érveket és ellenérveket. Mindenképpen a műfű mellett szól, hogy nincs kitéve az időjárás viszontagságainak, nem igényel kü­lönösebb karbantartást. Nagy a te­herbíró képessége, folyamatosan lehet használni. Bizony ezek nem elhanyagolható érvek, s a gyártó cégek igyekeznek is ezeket az elő­nyöket kihangsúlyozni. Mindamel­lett, úgy tűnik, több érv szól a műfű ellen, mint mellette. A jelenlegi ár nagyon magas, mint láthattuk, 3 hagyományos fü­ves pályát lehetne felépíteni egyet­len műfüves játéktér árából. A műfüves pálya speciális fel­szerelést, mindenekelőtt cipőt igé­nyel, s ez is komoly költségkiha­tást jelent. A játékosok — talán nem egészen alaptalanul — tarta­nak a súrlódás okozta sérülésektől, ízületi bántalmaktól. Még ott sem nőtt fel egy korosz­tály a műfüvön, ahol már hosszabb ideje használatos, és elterjedt, pél­dául az NSZK-ban. Nem tudni te­hát pontosan, hogy az ilyen pá­lyán folyó tartós képzésnek mi le­het a végeredménye. Itt felvetődik, hogy bár a legtöbb csapatsportág már valóban műanyag játéktéren rendezi mérkőzéseit, tartja edzéseit, de kézilabdában vagy kosárlabdá­ban a lábnak csak a hely és hely­zetváltoztatásban van szerepe. A labdarúgásban mindemellett a láb­nak még van egy „precíziós” fel­adata is, a labda kezelése, továbbí­tása. Nem tudhatjuk biztonsággal eldönteni, hogy mondjuk 10 év „műfüves képzés” után mennyire felel meg az ilyen labdarúgó lába ez utóbbi feladatnak, milyen moz- gékonyságú lesz mondjuk a boka­ízülete. Az eddigi tapasztalatok azt mu­tatják, hogy a műfüvön a labda­rúgást óvatosabban, visszafogottab­ban játszák. Különösen a párhar­cokban, a test-test elleni küzdelem­ben, a becsúszásokban mutatkozik ez meg. Félő lehet tehát, hogy a játék elveszíti néhány olyan fon­tos elemét, amely mindeddig hozzá­tartozott. S egyáltalán nem biztos, hogy gyakorlással, a megszokással ez a kérdés megoldódik. Ha feltételezzük, hogy a műfü­vet csak edzésre használnánk, s a stadionok, játékterek továbbra is a gyepszőnyeg maradna, az a játé­kos, aki mindig ugyanazon a ki­számítható, sima felületű műfüvön végzi edzéseit, hogyan tud meg­birkózni mondjuk egy göröngyös mediterrán pályával, vagy egy sártengerhez hasonlítható brit sta­dion játékterével. S végül elgondolkodtató a dolog „lírai” oldalán, amely talán nehe­zen igazolható tétel, de bizonyára megvan a maga jelentősége. Lassanként minden sportág te­rembe költözik, vagy legalábbis „mű-környezetben” zajlanak edzé­sei, versenyei. Nálunk így van ez a legtöbb labdajáték esetében is. Itt nálunk a nagypályás labdarú­gás ,az, amely mindeddig tartja ma­gát: egy természet adta közegben, a zöld, illatos gyepen folynak küz­delmei. S hogy a gyepet gondozni kell, s olykor egyáltalán nem ideá­lis, hanem inkább merő sártenger vagy hómező? Talán ez sem olyan nagy baj. Sőt, a teremsportokkal szemben a futball számára ez egy plusz színt jelent. Nemcsak az el­lenféllel, a labda megszelídítésével, hanem az elemekkel (eső, szél, hó, nehéz talaj) is meg kell küzdeniük a játékosoknak. Ez utóbbi körül­mény olykor felboríthatja a papír­formát, a reális erőviszonyoktól el­térő eredmények születhetnek, de azt hiszem éppen ez az egyik oka a futball népszerűségének, s az, hogy az említett elemekkel való harc valami ősi, s nagyon emberi jelleget kölcsönözzenek a játéknak. Akik játszották, játsszák, talán meg tudják erősíteni ezt a feltételezést. Egyáltalán jó az nekünk, emberek­nek, ha a négy fal közé, vagy leg­alábbis mű környezetben vonulunk, s egyre inkább elfordulunk a ter­mészettől? Csak azért tehát, mert igénytelen és nem kell gondozni, s mert a gyártó cégek ostromolnak ajánla­taikkal, ne mondjunk igent a mű­fűre! Különben is... A műfüvön mi­kor talál a pályamunkás vagy — két edzésfeladat szünetében — a futballpalánta négylevelű lóhe­rét?... Elnökségi hírek Az FTC Elnöksége április 26-i ülé­sén az MSZMP XIII. kongresszusa, a budapesti és kerületi pártértckez- letek határozatai, valamint az FTC 54. közgyűlésének határozatai szel­lemében készült 1985—88. évi egye­sületi feladattervet tárgyalta. Az anyag előterjesztője, Hargitai Ká­roly ügyvezető elnök a sportaktiván elhangzott legfontosabb gondolatok jegyében tette meg szóbeli kiegészí­tését. A feladatterv fő vonalakban hatá­rozza meg a sportegyesületi munka legfontosabb területein, a vezető, irányító és kádermunkában, a spor­tolók nevelésében, a sport-szakmai munkában és utánpótlásnevelésben, a szabadidősport támogatásában je­lentkező tennivalókat. Az Elnökség néhány kiegészítéssel elfogadta az anyagot, ez jelenti tehát az FTC munkatervét az 1985—88. évi olim­piai ciklusra vonatkozóan. Több elnökségi tag is fölvetette valamilyen formában a szurkolókkal való foglalkozást, a közönség kiszol­gálásának izgalmas témáját, úgy­hogy elhatározták: az egyik jövő­beni elnökségi ülésen külön napi­rendet szentelnek a kérdés tanul­mányozásának. Valóban különösen fontos és örvendetes ez az elhatáro­zás a legnépszerűbb klub, a Fradi esetében. Az ülés végén, az úgynevezett „különfélék” megbeszélésénél a leg­fontosabb esemény az volt, hogy az Elnökség felhatalmazta az ügyvezető elnököt a Dalnoki Jenővel történő szerződés megkötésére. Az új veze­tőedző 3 éves szerződést köt az FTC- vel, pályaedzője Vépi Péter lesz. Május 7-én különleges helyszínen találkoztak Elnökségünk tagjai. Dr. Juhász Józsefnek, az FTC vezető fő­orvosának, az OTSH belgyógyásza­ti osztályvezető főorvosának meghí­vására Elnökségünk tagjai bepillan­tást nyerhettek az Országos Testne­velési és Sportegészségügyi Intézet — népszerű nevén Sportkórház — életébe. Megismerkedhettek a sport­egészségügyi munka gyógyító-meg­előző eljárásaival, a sportolóink ed­zettségét mérő, felkészülését segítő eszközökkel. M. Z. M. Z. Testnevelési és sportaktíva A testnevelés és sport fejlesztésének feladatairól tartott aktivaérte- kezletet április 26-án az OTSH a Testnevelési Főiskola aulájában. Az FTC-t Hargitai Károly ügyvezető elnök és Vitéz Tamás párttitkár — szer­kesztőségünket Magyar Zoltán - képviselte. Az aktívaértekezlet annak a folyamatnak az egyik fontos állomása volt, amely erőteljesen bizonyította, ,hogy - az egyik felszólaló, dr. Frenkl Róbert szavaival élve - „a politika felfedezte a sportot a maga teljes valóságában”; annak igazi, sokrétű társadalmi szerepét, jelentőségét. A testnevelés és sportmozgalom különböző területein dolgozó igen sok aktiva közreműködésével készült elemző anyagot is felhasználva, 1984. februárjában tárgyalta a kérdést - s hozott határozatot - az MSZMP Politikai Bizottsága. A Minisztertanács ez év április 13-án érté­kelte a testnevelés és sport helyzetét, s meghatározta a fejlesztés fel­adatait, jóváhagyta a munkaprogramot. Az aktivaértekezlet a végrehaj­tással kapcsolatos vélemény- és gondolatcserét, a nézetazonosság, a cse­lekvési egység kialakítását volt hivatott elősegíteni. Buda István államtitkárnak, az OTSH elnökének előadói beszéde, Czinege Lajos miniszterelnök-helyettes, Drecin József művelődési minisz­tériumi államtitkár, dr. Békési László pénzügyminiszter-helyettes, s a töb­biek hozzászólásai, az aktivaértekezlet tehát éppenhogy a kezdetét jelen­tették valaminek. Annak, hogy a maga területén mindenki a lehető leg­többet nyújtva járuljon hozzá a feladatok végrehajtásához, a kitűzött célok eléréséhez. Nálunk, a Ferencvárosi Torna Clubban r- mint kiemelt, s a legna­gyobb szurkolótáborral rendelkező sportegyesületben — a nemzetközi szintű eredményesség az egyértelmű cél. Csak így tudunk feladatainknak eleget tenni: kielégíteni szurkolóink sikervágyát, a fiatalok számára nép­szerűsíteni a sportot, egyesületünket, fölkelteni sportolás iránti igényüket. Egyik szakosztályunk sem elégedhet meg hát a középszerűséggel, az évekig tartó szürkeség vállalásával. Feltételeink, létesítményhelyzetünk lassanként lehetővé teszik, hogy mindenhol reálisan el is várhassuk a nemzetközi szintű felkészítő munkát. Természetesen a feltételek önma­gukban csak egy „holt tőkét" jelentenek számunkra, keretet biztosítanak a munkához. A Ferencváros sportvezetőinek, edzőinek, sportolóinak kell az edzőtermek, sportpályák világát tartalommal megtölteni. Mindehhez a korábbi erények mellett különös szükség lesz a kezdeményező készségre, ötletgazdagságra — többek között például az önfinanszírozás területén, de a szakmai munka sem nélkülözheti a megújulási képességet. A sport- mozgalom jelenlegi meglehetősen merev szabályozói helyett a főhatóság remélhetőleg rugalmasabb keretekkel segíti majd elő a kezdeményezé­sek, az új utak térhódítását.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents