Fradi műsorlap (1984/85)

1984-1985 / 7. szám

A MÚOSZ ÉS A NÉPSPORT SPORTÚJSÁGÍRÓ STÚDIÓJA HALLGATÓINAK LAPJA A világ legolcsóbb, ugyanakkor legbecsesebb újságját tartja kezében az olvasó: Elkészült a mi lapunk! Hogy kik vagyunk mi? A MUOSZ és a Népsport Sportújság- írói Stúdiója „Zsolt-féle” csoportjá­nak hallgatói. S miért a legolcsóbb a lap? Mert bármenyire is hihetet­len, számunkra egyetlen fillérbe sem került. Ezt a mai begyűrűzé­sekkel teli világban igen jelentős közgazdasági eredményünknek te­kintjük ... Amikor felvetődött a gondolat, hogy a Stúdió zárásaként készít­sünk valamiféle újságot, először egy egyszerű, fénymásolással sokszorosí­tott füzetecskére gondoltunk. Az­után belénk fészkelte magát az el­határozás: igazi újságnál alább nem adjuk! Megállapítottuk, hogy a Népsportot nem számítva a hazai sportsajtó legrangosabb orgánuma lehetünk, legalábbis a „szerkesztő­ségünk” rendelkezésére álló sport- újságírók (?!) számát — 21 fő — tekintve. Abban is megállapodtunk azonban, hogy egy vasunk sincs ... Márpedig egy valamirevaló lapnak kell legyen szerkesztőségi helyisége, berendezésekkel, írógépekkel, tele­fonnal. Ha netán lemondunk a te­lexgépről és a gépírónőkről, még akkor is nagy a rezsi. S egyáltalán, honnan veszünk papírt, és ami a fő: miből fedezzük a nyomdaszám­lát? Abban megegyeztünk, misze­rint honoráriumot nem fizetünk ... Mindenki vegye megtiszteltetésnek, hogy egyáltalán írhat ebben a nagy­múltú és nagyjövőjű újságban! Szerencsénkre segítségünkre sie­tett — köszönet érte — a Fradi Műsorlap. Az 1984/85-ös idény 7. számának mellékleteként megalkot­hattuk a mi lapunkat! E nagylel­kűség láttán mi sem akartunk tisz­tességtelen haszonra szert tenni, ezért a lap árát 0. azaz nulla fo­rintban állapítottuk meg. így az új­ság az olvasó számára is valóban rendkívül olcsó. Külön előnye en­nek az egyébként is kedvező árfek­vésnek: bármilyen százalékú ár­emelkedésre hasonló módon reagál — nulla marad. Ezzel a fogással különben nem titkolt célunk meg­fosztani legbőszebb kritikusainkat — biztosan lesznek ilyenek — egyik adujuktól. Ilyet vagy hasonlót ugyanis semmiképpen sem vághat­nak majd a fejünkhöz: „És még pénzt mertek kérni ezért a ... (tet­szés szerint behelyettesíthető)-ért! örüljenek, hogy végigkínlódtam ma­gam a förmedvényeiken, ezért még ők tartoznának fizetséggel!” Bár olcsó lap vagyunk, megad­tuk a módját munkánknak. Köz­gyűlésünk nyílt szavazással, egy­hangúlag megválasztotta a szer­kesztő bizottság tagjai: főszerkesz­tő, főszerkesztő-helyettes, olvasó- szerkesztő. Igaz, felettes szerveink (ez mind Zsolt Róbert osztályfőnök) javaslatára. A lap nevének eldön­tésénél demokratikus módszert al­kalmaztunk: mindenkit meghallgat­tunk, aztán mi magunk (mármint a szerkesztő bizottság) döntöttünk. A munka további részében azután mindenki magát adta. Volt, aki jó előre, precízen elkészítette cikkét, mások lapzárta után loholtak be paksamétáikkal, megbocsáthatatlan módon zavarva így az éppen ülése­ző szerkesztő bizottság munkáját. Természetesen komoly szankciót al­kalmaztunk velük szemben: hono­ráriumuk 30 százalékát megvontuk. Nekem — mint főszerkesztőnek — volt még egy kellemetlen köteles­ségem. Meg kellett írnom lapunk azon részét, amelyet feltehetőleg senki sem fog elolvasni: amolyan vezércikket, hogy hogyan, meg miért... stb. Arra gondoltam, el­helyezek valahol a sorok között egy felajánlást, hogy „aki idáig jut az olvasásban, az ilyen és ilyen kü- löndíjban részesül”. Aztán letettem róla, mert rangos díjra nem futná költségvetésünkből, a visszatartott honorokból meg nemigen tudnánk méltó ajándékot biztosítani. Spon- zorok felhajtására viszont egysze­rűen nem volt már elég energiánk! Azért azt el kell mondanom hogy a maga módján mindenki na­gyon igyekezett. S ha eddig azt bi­zonygattam, miért is olcsó a mi lapunk, most szólnom kell arról, miért a legbecsesebb? Az elmúlt évben több mint hét- százan jelentkeztek a MUOSZ és Népsport felhívására a Sportújság­író Stúdióra. A jelentkezők nagy száma bizonyítja, sokan vágynak komolyabban is foglalkozni a sport- újságírással. Ezért is külön öröm volt számunkra, hogy — többszöri szűrés után — bekerülhettünk a mintegy kilencven kiválasztott hall­gató közé! És most itt -van még ez a saját újságunk is ... Közülünk néhányan hosszabb ideje írogatunk már, de számunkra is különleges élményt jelentett ennek a lapnak a születé­se, mert teljes egészében mi írtuk, szerkesztettük. Azok számára pedig, akik életükben először láthatták nyomtatásban írásukat, s alatta a nevüket... Egyszóval, nekünk kincs ez a lap, s a kincs, mint tud­juk, becses! Milyenre sikerült ez a számunk­ra kedves valami?... Nem tudom! Ez nem napilap, nem is heti- vagy havilap, s nem adott sportesemény­re megjelenő műsorfüzet. S mint­hogy nemigen lehet bármivel ösz- szevetm, önmagunkban csak rágó­dunk azon, hogyan is minősít­sük . . Majd minősíti helyettünk az olvasó. Azt hiszem — ha majd elolvas­ta a lapot — az osztályfőnökünknek, Melegítő és Az utóbbi időben örvendetesen szaporodik hazánkban is a nem­zetközi sportesemények száma, s természetes, hogy a mérkőzésekre kilátogató szurkolók szeme először, akaratlanul is, a magyar sportoló­kat keresi. A feladat nem túl ne­héz, hiszen a hagyományos meggy­piros melegítők mindegyikén ott a jelzés: HUNGARY. A felirat lefordításához aligha szükséges különösebb angol nyelv- ismeret. Egy valami azonban így Is elgondolkoztató. Miért csak a mi játékosaink mezén és melegítő­jén hirdeti idegen nyelvű szöveg országunk nevét? Meglehetősen fur­csán fest például egv eredményhir­detéskor. a győzelmi dobogóra fel­álló magyar válogatott sportoló öl­tözete. Melegítőjén elöl az Adidas sportszergyár emblémája, hátul az ország neve. angolul. Tény, hogv a magyar nyelvet kevesen beszélik határainkon túl. Ám aligha feltéte­lezhető, hogy például a norvég vagy dán sporlvezelés a külföldiek széles körű norvég, illetve dán nyelvismeretében bízva íratná sa­Zsolt Róbertnek is lesz hozzá né­hány szava. Feltehetően elfogadjuk majd a véleményét — bármilyen legyen is az —, jóllehet mindig ar­ra bátorított minket: vitatkozzunk csak vele, ha szükségét érezzük! A Stúdió majdnem egy éve alatt nem valamiféle hókuszpókusszal körített iskolásdit próbált velünk eljátszani. Egy kis műhelyt teremtett, amely­ben néha — elfeledkezve magunk­ról — mi, kezdők, úgy éreztük, a munkatársai vagyunk. És közben egyes cikkeinket — különösen ele­inte — olyan szeretetre méltóan tudta a sárga földig lehordani, hogy máig sem tudom, hogyan csi­nálta: nem sértődtünk meg, hanem tanultunk belőle ... Azt hiszem, régen befejeződik már a Stúdió, s még mindig nem egy kedd délután pillantok majd önkéntelenül az órámra, s megin­dulok a Bajza utca felé, a MUOSZ 5-ös számú tantermének irányába. S talán, nem is leszek egyedül. Srácok! Lehet, hogy találko­zunk? .. . Magyar Zoltán identitás ját országának nevét a játékosok dresszére. S az sem valószínű, hogy a Német Demokratikus Köztársaság illetékesei valaha is felcserélnék a DDR betűket egy angol rövidítés­re. Hazai sportéletünknek bizonyára vannak égetőbb problémái is, mint a válogatott melegítők feliratozása. Itt azonban nem csupán egy angol szó vagy magyar nyelvű változa­tának használatáról van szó. (Ugyanúgy, ahogy egy ország him­nusza is többet jelent egy zenei kompozíciónál, s egy lobogót sem tekint senki egyszerű vászonnak.) Sokat és joggal beszélünk manap­ság identitásról, azaz magyarul tar­tozástudatról — időnként a sport terén is. Nehéz azonban a nemzeti színek, a címeres mez tiszteletét elvárni címer nélküli trikókkal, an­gol nyelvű feliratokkal ékesített me­legítőkkel. Végezetül egy konkrét — ha nem is egészen újszerű javaslat a felirat szövegét illetően: MAGYAROR­SZÁG. Prohászka László A PAKK A korong ott feküdt az Elnök asztalán, az elegáns sportegyesü­leti irodában. Olyan furcsa, szokatlan formája volt, hogy az első­nek érkező titkárnő éles, krimiken edződött szeme azonnal gyanús­nak találta. — Elnök elvtárs — kiáltotta a később belépő főnökének —, ne tessék hozzányúlni! — és az asztalon heverő tárgyra mutatott. — Veszélyes lehet — nyomatékosította mondandóját s elállta az El­nök útját. — De Amálka — próbálta szelíd eréllyel megnyugtatni feldúlt titkárnőjét az Elnök, miközben nyugalmat erőltetett magára. Hiszen fontos, hogy az első pillanattól lássék: a vezető megfontolt, nem hát­rál meg a probléma elől. de nem is rohan fejjel a falnak. Az vi­szont biztos, ilyen külsejű „akta” még nem feküdt az asztalán — no meg demokratikus vezetői stílus is van a világon —, ezért jobb­nak látta behívni két szintúgy harcedzett helyettesét. ' — Mit gondoltok? — húzta fel szemöldökét, miközben a rés- nyire nyitott ajtón a kis fekete tárgy félé bökött. Azok ketten elmélyült gondolkozásba kezdtek. Kisvártatva meg­szólalt az Egyik. — Lehet, hogy bomba? — Időzített? — pillantott idegesen órájára az Elnök. — Áá. Nem ketyeg — biggyesztette le ajkát fitymálóan a Má­sik. — Attól még, hogy nem időzített, felrobbanhat — védte állás­pontját az első. — Jó. Mindenesetre ne nyúljunk hozzá. Abból nagy baj nem lehet — egyezett ki amaz. — Várjunk, hátha magától felrobban és akkor máris elmúlt a vész — tette még hozzá. Mindhárman bólogattak. Az Elnök arcán sötét felhő suhant át. — Hogyan dolgozunk addig? — kérdezte. — Sehogy — felelték azok ketten szinte kórusban. — Nem fog feltűnni senkinek. Ebben teljes volt köztük az egyetértés. — Ne hívjunk tűzszerészt? Mégse maradhat itt ítéletnapig ez a micsoda — javasolta az Egyik. — Hogyisne — pislogott elismerést várva főnökére a Másik. — Hogy elterjedjen rólunk, nem tudjuk a puskaporos helyzeteket ön­állóan megoldani! — Mégiscsak jó lenne már azt a vacakot lesöpörni az asztalom­ról — dühöngött az Elnök. — Hohó! — csapott a homlokára az Egyik. — Menjünk mind­annyian haza, hátha reggelre az egész probléma megoldódik. Ügy is lett. Csak Málcsika, a nyugdíjas takarítónő morgott egy kicsit, miközben zsebébe süllyesztette a kerek tárgyat. Hogy örül majd az unokám... — gondolta. Mag László .Megmutatom ezeknek a pancseroknak, hogy kell ezt csinálnil” Mikulka Ferenc felvétele Sport eszkimó módra A Föld egyik legönállóbb, legsa­játosabb s legérdekesebb népe él több millió négyzetkilométernyi te­rületen szétszóródva Alaszkában, Kanada északi részén és Grönlan- don. Az eszkimó nevet az észak­amerikai indiánok eszkimantszi kife­jezéséből származtatják, ami nyers­húsevőt jelent. Magukat múltok­nak (inuit = emberek) nevezik. Számuk becslések szerint körülbe­lül nyolcvan-százezerre tehető. A nagy távolság és viszonylagos elszi­geteltségük miatt keveset hallunk róluk. Egy jól tájékozott magyar polgár legfeljebb annyit tud, hogy jeges hóból készült kunyhókban (ipíukban) élnek, s hogy az orru­kat összedörzsölve üdvözlik egy­mást. Az, hogy olimpiát is rendez­nek a világ eszkimói számára, iga­zán hihetetlenül hangzik. Pedig igaz. Az olimpiai versenyszámok, melyekben az eszkimó fiatalok ösz- szemérik tudásukat, persze meg­lehetősen különböznek a nálunk honosaktól, alapjukat elsősorban a népi hagyományok képezik. A legnépszerűbb sportágak közé tartozik a derékig érő vízben ját­szott kosárlabda, vagy például a magas rúgás. Ez utóbbinál a ver­senyzőnek egy zsinórral felfüggesz­tett bőrlabdát kell magasra lendí­tett lábbal megrágnia. A magas­ságot természetesen fokozatosan emelik, s aki a legmagasabbra ál­lított labdát éri el, az a győztes. A dicsőséget azonban nem adják ingyen, hisz a győzelemhez körül­belül két és fél méter magasra kell felrúgni, ami figyelembe véve az eszkimók alkati sajátosságait (alacsony termet, rövid láb) nem lebecsülendő teljesítmény. Külön győztest hirdetnek a kétlábas rú­gásban is, ahol elég „csak" két mé­tert rúgni az elsőséghez. Másik meglehetősen sajátos olim­piai versenyszám a fülerősségi ver­seny. Menete a következő. Egy hosszú bőrzsinór végére hurkot köt­nek, hogy a zsinórt az egyik fül­cimpára akaszthassák. A zsinór má­sik lelógó végére súlyokat akaszta­nak. Ezzel a „fülbevalóval" kell a kijelölt pontot kétszer megkerülni, s visszatérni a kiindulási helyre. A jobb, illetve bal fül használata tetszőleges, de csere nincs. A tá­volság összesen mintegy negyven méter. A kezdő súly öt font (2,27 kg), melyet minden további kísér­letnél fél-fél fonttal növelnek. A puhány európai fülnek a kezdő­súly teljesítése is nehézséget okoz­hatna, nem így az edzésben levő eszkimó fülnek, melynek három kilogrammnál nagyobb terhet is el kell viselnie, ha győzelemhez akar­ja segíteni gazdáját. Ez bizony nem gyerekjáték. Aki nem hiszi, pró­bálja ki. Nagyon közkedvelt nyári játék az ún. nalukatuk. A játék fő kel­léke egy kerekre alakított több da­rabból összevarrt rozmárbőr, me­lyen körben fogók találhatók. A csapat tagjai körbeállják, s a fogó­kat megragadva, derékmagasságba emelik. Ezután egy könnyű súlyú fiú vagy lány beugrik a bőr köze­pére, s terpeszállásban helyezkedik el. A körülállók vezényszóra erő­teljesen le- és fellebegtetik a bőrt, s a go (menj) kiáltásra a magasba röpítik a társukat, akinek ügyesen kell egyensúlyoznia a levegőben, hogy talpra érkezzen vissza, mert ha ez nem sikerül, hibapontot kap a csapat. Végül természetesen az az együttes a győztes, mely a több forduló alatt a legkevesebb hiba­pontot szedi össze. Vannak ezeknél „véresebb” ver senyszámok is, mint például a fó- kanyúzás. Boszorkányos gyorsaság­gal végzik el a műveletet a spe­ciális, háromszögletű, legyező for­májú éles fémlappal a luruval. Kö­rülbelül egy perc, s szegény néhai fóka máris megszabadult a bőrétől. Mielőtt bárki is elhamarkodott ítéletet alkotna az eszkimó olimpia komolyságáról, kérem fontolja meg a véleményformálást. Feltétlenül fi­gyelembe kell venni, hogy az esz­kimók többsége má is igen kemény fizikai munkával (halászat, vadá­szat) tartja fenn magát, így érthe­tő, hogy sportversenyeiken elsősor­ban a játékosság dominál. Másrészt napjainkban, amikor a civilizáció már lassan a Föld minden rejtett zugába eljut, beolvasztva magába a kis népek még meglevő ősi kul­túráját, az eszkimó nép a fennma­radásáért küzd. Az identitás érzé­sének ápolásában és erősítésében talán ez a játékos és vidám olim­pia is segítséget nyújt. Horváth Tamás Cseprő A sportoló addig amatőr, ameddig a profik keresetét firtatja. .Egy pro­fi sohasem firtatja az amatőrök ke­resetét. „ Nem hiszem, hogy Maradona saj­nálná, ha két bal lába, Gödömé pe­dig, ha két bal keze lenne. Nem értek egyet azzal az elvvel, hogy mint ae ókori görögök^ mez­telenül versenyezzenek a sportolók. Képzeljünk el például egy női súily- lökő vagy ólamsúlyú súlyemelő ver­senyt ... « Kopogjuk le gyorsan: csökken sportolóink bátor kockázatvállalása. Nemigen kapják rajta őket a dop­pingvizsgálaton. * Ferencvárosi klubhűség: örökzöld. * Videoton, figyelem! A Zseljezni- csár már a második jugoszláv ellen­fél. A Manchester Unitednak is a Videoton volt a második magyar! * Mondják, hogy túlzottan megnőtt a pénz jelentősége a sportban Hol nem? » Tízéves kislányokat küldenek el a tornaedzők, mert későn jelentkeztek. Azt ajánlom, menjenek kosárlabdáz­ni, hiszen még növésben vannak. sportoló kikerül a csapat­ban. mint amikor az újság- ól kifogy a tinta. Egy időre

Next

/
Thumbnails
Contents