Fradi műsorlap (1983/84)
1983-1984 / 16. szám
1993/84-ES ID6NY, 1$, SZÁM Fradi műsorlap 5 Gyurka! A Genova FC ünnepélyén A Genova FC fiataljaival megnyerni, de minden évben jó he- Sohasem tudtuk meg, hogy hová lyezést értünk, értem el a rang- tűnt el, és hogyan vitte ki a páI" A _ mXI a 1 I list án. tunk csapatommal barátságos mérkőzésre. Legnagyobb meglepetésemre ott is egy hatalmas Kolumbusz szoborral találkoztam a következő felírással: „Kolumbusz Kristóf, hazánk szülöttje, Amerika felfedezője.” Miután a portugál Lisszabonban is egy ilyen szövegű szobrot találtam, elgondolkoztam, hogy vajon hol is született Kolumbusz? Hol itt az igazság? Ezután eszembe jutott a régi jó magyar közmondás: „Meghalt Mátyás király, oda az igazság!” A. S. RÓMA ÉS A LELKES SZURKOLÓK Genova FC után az A. S. Róma edzője lettem. Az ott töltött három esztendő alatt sok tapasztalatot szereztem (természetesen sporttéren), amelyet azután a jövőben is igen jól tudtam felhasználni. Róma — vagy ahogy nevezik — az örök város valóban gyönyörű. De azt hiszem, hogy ezzel semmi újat nem mondottam, ez köztudomású. Rómának két csapata van: A. S. Róma és a Lazio. Mind a kettő az első osztályban. Ügy az A. S. Róma, mint a Lazio csapata erős, de ritkaság, hogy a bajnokságot megnyerik. A pálya mesés! Az olimpia alkalmával építették ezt a csodálatosan szép, ellipszis alakú pályát, amely 100 ezer néző befogadó képességű és kívülről művészies fehér márvány szobrokkal van körülvéve. Amikor átvettem Róma csapatát, átlag 80 ezer néző előtt játszottunk. De milyen nézők előtt! Ott ismertem meg a rómaiakat, a délolaszok heves vérmérsékletét, akik úgy örömüknek, mint bánatuknak egyformán adnak kifejezést azzal, hogy rakétákat dobnak be a pályára. De el kell ismernem, hogy lelkes közönség. A szurkolók két részre oszlanak: az A. S. Róma és a Lazio között. De az A. S. Rómának több szurkolója van. De akármelyik is van többségben, a hangulat mindig kedvező a helyi csapat részére. Az ottani mérkőzések (a római) minden vendégcsapat részére nehezek, mert a hatalmas tömeg biztatása nagy erőt ad a helyi csapatnak. Ha ilyenkor a római csapatnak sikerül gólt is lőni, akkor az ellenfélnek igen jól felkészültnek kell lennie, ha csak döntetlent is akar elérni, mert a tömeg lelkesedése, szinte szárnyakat ad a játékosoknak, a helyi csapatnak. De ha a római csapatnak nem sikerül a saját pályán azonnal felülmúlni az ellenfelet, akkor bizony nehéz helyéfetbe kerül, mert a tömeg rögtön kifejezésre juttatja elégedetlenségét. Éppen ezért a két római csapatnak nehezebb feladata van az otthoni, mint az idegenbeli mérkőzéseken, 'mert hiszen sem az edzők, sem a vezetők nem tudják állandóan a megfelelő testi és lelki egyensúlyban tartani a játékosokat. Ahhoz pedig, hogy egy csapat megnyerje a bajnokságot, mind testileg, mind lelkileg igen erősnek és mindig kiegyensúlyozottnak kell lennie. Nekem az A. S. Róma csapatával nem sikerült a bajnokságot A FUTBALLRAJONGÓ BULLDOG Róma városában nem a nagy olimpiai stadionban tartottam az edzéseket, hanem egy külvárosban pár kilométerre a központtól. Itt kevesebben voltak a nézők, szurkolók és nyűgödtabban tudtunk dolgozni. A pálya megfelelt az előírt szabályoknak. Füves pálya volt, gyönyörű öltözőkkel, de tribün nélkül. Itt történt egyik délelőtt, amit elmesélek: A bemelegítés után megkezdődött a szokásos hétközi mérkőzés. Az első csapat játszott egy aránylag erős ellenfél ellen. A bíró én voltam. Minden jól ment és már a II. félidő 40. percében voltunk, amikor egy nagy buiidog berohant a pályára és el akarta vinni a labdát. Lefújtam a mérkőzést. A játékosok azonnal felismerték a helyzetet és úgy passzolták egymásnak a labdát, hogy a kutyának mindig sokat kellett futni... így ment ez pár percig. Már-már úgy nézett ki, hogy a bulldog kifullad, amikor valaki eltévesztette a pasz- szolást és a kutya azonnal birtokba vette a labdát. Az egész csapat, helyesebben mind a két csapat körülvette a futballista kutyát. Ki durván beszélt hozzá, ki biztatta, ki szidalmazta vagy fenyegette, de a bulldog nem engedett. Tisztában volt azzal, hogy csak a labdát akarják elvenni tőle, s ezért az összes fogaival vicsorgott, félelmetesen morgott mindenkire, aki csak közelíteni próbált feléje. Miután a mérkőzésből már csak 5 perc hiányzott, véglegesen lefújtam a mérkőzést. Végül is szégyenszemre mi vonultunk le a pályáról, nem a kutya. A bulldog ott maradt a pálya közepén egyedül, de a labdával. A kevés néző hamarosan eltávozott. Amikor átöltöztünk, kíváncsian mentünk megnézni, hogy mi is van a bulldoggal? Kerestük, de nem találtuk. Egyszerűen eltűnt a labdával együtt. BOLOGNA CSAPATÁVAL BARCELONÁBAN Az A. S. Róma után a Bologna csapatához kerültem. Akkor már Béla öcsém, aki nagy sikerrel játszott a csapatban négy éven át, nem volt ott. A Bologna FC elnöke akkor még a mindenki által ismert Dall’Ara volt, aki nemcsak a futballt értette, hanem a játékosokkal is tudott bánni. Sajnos Dall’Ara elnök már évek óta nem él, és ezt bizony nagyon megérezte a bolognai futball, mert a csapát ma a III. osztályban szerepel. Akik ismerik a Bologna múltját, nagy sikereit, csodálkozva és szomorúan gondolnak vissza az előző időkben elért nagy dicsőségre! Én a magam részéről mindenkor szeretettel és elismeréssel gondolok vissza a nagy elnökömre! Egy alkalommal az akkori, tehát erős Bologna csapatával Barcelonában játszottunk barátságos mérkőzést Mind a két csapat jól játszott és a 3:3 eredmény mutatja, hogy a közönség, amely zsúfolásig megtöltötte a stadiont igen elégedett volt. Minden szép akciónál, de főként minden gólnál fehér zsebkendő lengetéssel köszöntötte a játékosokat. Egyformán ünnepelte a saját és az én csapatomat elismerve, hogy egyenlő ellenfelek voltunk. Azért maradt mindez az emlékezetemben, mert addig én még nem láttam ezt a hatásos, majdnem színpadi, de mindenképpen egyszerű és emberi örömkifejezést. A SPORTBARAT ALLOMASFÓNOK Ez is megtörtént! Az ifjúsági csapattal mentem Veneziába megfigyelni a jövő játékosait. Megtehettem, mert még az I. csapat nem kezdte meg a bajnokságot. Amikor a vonatra felszálltunk — szokás szerint — mindenki ellenőrizte magát, hogy nem felejtett-e otthon valamit. A csapat intézője így jött rá, hogy a jegyeket ugyan elhozta, de a játékosigazolványokat nem. Otthon felejtette! Idő visszamenni már nem volt, viszont a mérkőzés délután lesz, tehát az igazolványokra feltétlenül szükség volt. A vezetők berohantak az állomásfőnökhöz és előadták az esetet, de úgy, hogy az intéző felesége hibájából maradtak otthon ezek az igazolványok. Az állomásfőnök szerencsére nagy szurkoló volt. Felfedezett egy megoldást és azonnal — még előttünk — intézkedett. A két órával később innen induló Orient Expressz 10 perccel később fog beérni egy bizonyos „xy” városban, utánunk. Így tehát ott fogják majd nekünk átadni az igazolványokat. Mi elutaztunk. Így tehát: az intéző felesége taxival hazament és elhozta az igazolványokat. Amikor az igazolványok az állomásfőnök kezében voltak, telefonált a jelzett „xy” nevű város állomásfőnökének és arra kérte, hogy a mi vonatunkat tartsa ott valamilyen ürüggyel legalább 10 perccel tovább, hogy mi átvehessük az utánunk érkező igazolványokat. Ügy is történt. Mindezeket azért írtam le, hogy bemutassam, milyen nagy népszerűsége van itt a sportnak és főleg a futballnak. Később tudtuk meg az eset humoros oldalát: amikor az állomásfőnök átvette az igazolványokat az intéző feleségétől, közben leszidta az asszonyt és az egész női nemet, hogy nem gondolnak másra, csak a divatra, a külsőségekre. A szidalmakat az asszonynak némán, szó nélkül kellett eltűrnie. Azután, amit a férj a feleségétől kapott, az az övé volt. Biztos, hogy ezután sohasem felejtette otthon az igazolványokat. Sokan kérdezték tőlem, úgy odahaza, mint külföldön is: mi köny- nyebb, játékosnak vagy edzőnek lenni? Mielőtt eldöntjük a kérdést, vizsgáljuk meg az edző és a játékos helyzetét. Az természetes, hogy mind az edző, mind a játékos elsősorban felelős a saját teljesítményéért. Azonban, ha a mérkőzés elveszett, az edző felelős a csapat minden tagjáért, amíg a játékos csak a saját teljesítményéért, azaz játékáért. Ha a mérkőzést megnyerik, minden érdem a játékosé. Az elveszett mérkőzés után az a játékos, aki érzi, hogy megtette a kötelességért: nyugodt, mert mindent megtett a győzelemért. Ezzel szemben az edző egy elvesztett mérkőzés után felelős a csapatért, az összeállításért, a taktikáért, a kondícióért, az összjáté- kért, az egymás közti 'barátságért, a lelkesedésért, stb., stb., és így minden negatív eredménynek a következményét az edzőnek kell viselni. Én jobban szerettem játékosnak lenni, mint edzőnek, nem annyira a felelősség miatt, hanem főleg azért, mert a góljaim után nemcsak hallottam, hanem éreztem, hogy nagyon sok ezer embernek szereztem örömet és boldogságot. És ez — nekem — mindennél többet ért! EDZŐ ÉS JÁTÉKOS Amikor a magyar—cseh 8:3 (2:2) mérkőzésen a hét gólt rúgtam, az újságírók tömege rohant meg a mérkőzés után. Mindenki akart valamit tudni és én, ha tudtam válaszolni, természetesen megtettem. Általában a mérkőzésről és a mérkőzéssel kapcsolatos benyomásokat és véleményemet kérdezték. De volt köztük egy, aki ezt kérdezte: Gyurka! Mikor hagyod abba a futballt? Meg voltam lepve ettől a furcsa kérdéstől, de azonnal „kapásból” válaszoltam: egy évvel előbb, mint amikor kiöregszem. Hosszú évek teltek el azóta, és így most már megmondhatom, hogy pontosan ez történt velem. VÉGLEGES SZAKÍTÁS A JÁTÉKKAL Amikor a futballt abbahagytam, egy évet még tudtam volna játszani! Ez igaz! De azután mi lesz? Én, aki a futball szerelmese voltam, vagyok és leszek, hogy tudtam volna akkor kibírni és elviselni, hogy ne játsszam többé! Így jött az a gondolatom: elfutok, eltűnök ettől a minden játékosra egyforma emberi törvény elől. Köszönés nélkül, búcsúzás nélkül elhagytam (de szabályos útlevéllel!) egyik napról a másikra mindent és mindenkit, mert éreztem, hogy nem tudnék élni a játék nélkül. KÖSZÖNET A SZURKOLÓKNAK - SPORTTÁRSAIMNAK Nem volna teljes ez a szerény visszaemlékezésem, ha ezúttal nem köszönném, igaz szívből azt a szeretetteljes ragaszkodást, amellyel otthoni látogatásaim alkalmával körülvettek. Őszintén bevallom, nem egyszer könnyekig meghatódtam. Kedves Szurkolóim — Sporttársaim! Hálásan köszönöm, köszönöm! BEFEJEZÉS Mielőtt leteszem a toliamat, el kell ismernem, hogy álomszép húsz esztendő volt az az időszak, amit a Ferencvárosnál töltöttem. Jól fejezi ki magát a vers írója, amikor azt kívánja velem együtt, hogy: másóknak is így nyíljatok Üllői úti fák. és én vele együtt kérdezem: Hova repül az ifjúság? Feleljetek bús lombú fák! Üllői úti fák. Remélem és kívánom, hogy nagyon sok fiatalnak legyen alkalma hasonló sikerekben, élményekben, mert akkor elmondhatják, hogy nemcsak jó sportemberek, hanem hasznos tagjai voltak a magyar tár sadalomnak, a magyar labdarúgásnak. És már ezért is érdemes volt. élni!
