Fradi műsorlap (1983/84)
1983-1984 / 15. szám
1983/84-ES IDÉNY. 15. SZÁM Fradi műsorlap 5 Gyurka! Sórosit vállukon viszik a szuricolák az Ausztria elleni 6-1-es győzelem utam K cyK^o/rdtiATol Ibh/iSn ____ S órosi, Toldi, Kohut. - Gyurka legutóbbi látogatása ideién De ezzel még nincs befejezve az eset. A sofőr, aki szintén egy fiatal ember volt, felém fordulva ezt mondta: Hát én nem tudtam, hogy egy ilyen híres utasom van! Most meg én kérek egy autogramot a nagybátyám részére, aki szintén az FTC szurkolója és nagy Sárosi rajongó. KÖSZÖNET Futballjátékos karrierem alatt nagyon sok külföldi meghívást kaptam és lehet mondani, hogy majdnem minden évben megismétlődtek ezek a meghívások. Nekem azonban nem volt szándékomban eltávolodni a Fraditól, és így sohasem hallgattam a hízelgő ajánlatokra. Miért? Azért, mert a FRADI egy CSALÁD volt, család ma is és mindig az marad! A játékosok között mindig kialakult egy baráti-testvéri viszony és ha nagynéha volt is félreértés közöttünk, ugyanúgy, mint egy családban, hamarosan elsimult. Húsz év alatt nagyon sok játékostársam volt, éppen ezért nem lehet mind felsorolni őket! De itt akarom megköszönni az összes Fradi játékos testvéremnek azt a baráti viselkedést, amellyel kitüntettek. Ugyanúgy megköszönöm a vezetőknek és az edzőknek azt az emberi, apai viselkedést, amellyel mindannyiunkat körülvettek. Végül köszönöm a Fradi SZURKOLÓK támogatását. Mindenkire csak szeretettel gondolhatok, de nemcsak én, hanem minden játékostársam is, arra a sikeres munkára, amelyet végeztek. AZ ÉN VAROSOM I Mielőtt befejezem, visszaemlékezésemet, szeretném még elmondani, hogy nagyon sokat utaztam, bolyongtam a világban! Ügy mint játékos és azután, mint edző csapataimmal. Bejártam az egész világot! Európát, Afrikát, Észak-, Dél-Ame- rikát. Általános szokás, hogy amikor egy-egy fővárosiban vagy kisvárosban voltunk, az ott élők megkérdezték: Melyik a legszebb város a világon? Az én városom mindig egy volt! a FERENCVÁROS! BUDAPEST EDZŐI MŰKÖDÉSEM OLASZORSZÁGBAN Futballkarrierem után véglegesen szegre akasztottam a futballcipő- met, mert úgy éreztem', hogy a Fradiban eltöltött 20 év után, nem tudtam volna azzal a lelkes meggyőződéssel játszani, küzdeni egy másik csapat színeiért, amit a fut- balljáték megkíván. Így tehát Olaszországban edzős- ködtem hosszú éveken át és mindig az I. osztályban. A Juventusszal bajnokságot nyertem! A többi csapatoknál, mint Bari, Brescia, Luchese, Genova, Bologna, Roma, nem nyertem bajnokságot, csak biztos helyet az I. osztályban és felneveltem, tanítottam az új, fiatal tehetségeket, akik közül sokan a válogatottba is kerültek. A 12 évi tapasztalat után igen sok helyre hívtak, úgy Olaszországba, mint Európa legkülönbözőbb országaiba, a legnagyobb nevű csapatok. Nem fogadtam el ezeket a meghívásokat, hanem megvalósítottam régi vágyamat: az ifjúság, az utánpótlás nevelését! Ügy is lett, itt Genovában hosszú éveken át neveltem, edzettem a fiatalokat mindenki teljes megelégedésére, az elért szép eredményekért! BARI ÉS A SUPERGAI REPULŐSZERENCSÉTLENSÉG 1948—49-ben a Bari edzője voltam. Bari nem tartozott az úgynevezett nagy csapatok közé és nem mindig játszott az I. osztályban. Ott nem a bajnokság megnyerése volt a cél, hanem az, hogy a csapat benn maradjon az I. osztályban. Én megtettem mindent, hogy a csapat jól játsszon és szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy sikerült is ezt elérnem. A csapat tagjait sikerült az együttes játék hasznosságáról meggyőzni és így a játékosok nemcsak, hogy jobban játszottak, de már az utolsó 6 mérkőzés lejátszása előtt biztosították az I. osztályban való bennmaradást. Ekkor játszottunk az akkor világhíres Torino csapata ellen Bariban. Közvetlenül a mérkőzés előtti napon — mint ahogy az szokás — megérkezett a Torino csapata, két Sárosi György dr. és Sárosi Béla, a 6-1-es győzelem főrészesei magyarral: Egri (Erbstein) technikai tanácsadó és Schubert (játékossal) és több vezetővel. A torinói vezetők felkerestek engem és felajánlották a következő évekre az edzői tisztséget. Ez igen nagy, megtisztelő elismerés volt, mert a Torino FC akkor a világ egyik legjobb csapatának számított, ahol minden játékos már többszörös válogatott volt. Én tehát örömmel adtam a beleegyezésemet. Azonban arra is kértek, hogy miután a Torino csapata a következő héten Portugáliába megy, kísérjem el őket, hogy megfigyeljem a játékosokat. Azt válaszoltam, hogy miután már megmenekültünk a kieséstől, ennek semmi akadálya nincs a részemről, csupán engedélyt kell kérnem a Bari elnökétől. Feleségem, aki mindent hallott, szintén örült a torinói meghívásnak, csak azt kifogásolta, hogy én elkísérjem a Torino csapatát Portugáliába és repülőgépen. Igyekeztem megmagyarázni neki, hogy ez milyen nagy megtiszteltetés és elismerés, és ha a Bari elnöke megadja az engedélyt feltétlenül elkísérem őket. Feleségem tovább nem tiltakozott, ellenben tudtom nélkül elment az elnökhöz. Elmondott mindent neki és arra kérte, hogy ne adjon engedélyt erre a repülőgép-utazásra. Az elnök válasza az volt, hogy ő is büszke arra, hogy a „kis Bari” edzőjét akarja a „nagy” Torino és miután ez egy nagy megtiszteltetés ő megadja az engedélyt a portugáliai úthoz. Feleségem így kénytelen volt elmesélni az elnöknek a Ferencváros kényszerleszállását Mexicóban; az aggodalmat, amelyre még élénken emlékezett és a nagy félelmet, amelyet egy újabb repülőutazás okoz. A Bari elnöke erre megígérte feleségemnek, hogy nem fogja engedélyezni a Tor in óval együttes utazást azzal, hogy még nem fejeződött be a bajnokság, így tehát nekem: itt a helyem. Ügy is lett! Mindezt közöltem a Torino vezetőivel, akik sajnálattal vették, hogy nem mehetek velük a túrára. Amikor a Bari elnöke a tilalmat közölte velem, én nem tudtam, hogy mindezt feleségem kérelmére tette. A Torino vezetőivel megállapodtunk, hogy a bajnokság után megyek Torinóba, aláírni a szerződést. 1949. május 4. A pályán tartottam a szokásos edzést játékosaimmal. Egyszerre csak kirohan az egyik szertáros és rémülten, ordítva, könnyezve közölte velem, hogy a Torino FC repülőgépe Superga- ban (Torino reptér mellett) lezuhant és valamennyien meghaltak. Mintha villám csapott volna belém! Megkövültem! Megdermedtem! Nem akartam elhinni! Azt gondoltam, hogy egy rossz álom. Az edzést befejeztem, a fiúkkal közöltem a szomorú hírt és velük együtt sírva mentünk az öltözőbe. A repülőgép-szerencsétlenség országos gyászt keltett. Mindenki a hatása alatt volt hosszú-hosszú időn keresztül. A csapatok gyászszallag- gal játszottak, a pályákon fekete zászlók lengtek. A rádió, az újságok, a folyóiratok nem foglalkoztak mással, mint ezzel a nagy szerencsétlenséggel. A temetésen az egész ország részt vett! Lelkileg mindenki Torinóban volt és siratta azokat, akik annyi dicsőséget szereztek az olasz névnek. Senki sem akarta elfogadni, hogy annyi fiatal, tehetséges ember egy pillanat alatt eltűnjön. Hónapokig csak erről írtaik, beszéltek és kul tatták a szerencsétlenség okát, de biztosan semmit sem tudtak felfedezni. Az Olasz Futball Szövetség a Torino csapatát 1949. május 6-i határozatával az 1948—49. évi bajnoknak nyilvánította, annak ellenére, hogy még négy mérkőzést kellett a bajnokságért játszani. A hátramaradt négy mérkőzésen a lezuhant bajnokcsapatot az ifjúsági csapat helyettesítette, természetesen fekete karszalaggal. Mint minden városban, Bariban is nagy volt a megdöbbenés. A Bari elnöke pedig (a hír hallatára) kirahant az utcára és hangosain kiáltotta az emberek felé, hogy ... a Signora Sárosi előre megérezte, megjósolta ezt a szerencsétlenséget. .. így tudtam meg, hogy a Bari elnöke a feleségem kérésére nem adta meg az engedélyt a Torino csapatával való utazásra. Más szóval: feleségem így mentette meg az életemet. Feleségem hiába mondta, hogy ő nem jósolt, hanem csak a Ferencváros mexicói kényszerleszállásának hatása alatt kérte az elnököt, hogy tartson Bariban, mert félt a repülőutazástól. Az elnök mégis úgy vette, mintha egy megérzés, egy jóslás lett volna. Ezután természetesen nem mehettem Torinóba. Ott maradtam Bariban, ahol jól éreztük magunkat, mert szívesen is láttak.
