1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
88. szám
Kétezerszer a kispadon Dr. Juhász József főorvos nem mindennapi teljesítménnyel büszkélkedhet. Kiszámítottuk, hogy az elmúlt 36 évben Juhász doktor 1642 díjmérkőzésen ült az FTC kispadján! Ha ehhez hozzávesszük a „nem jegyzett", azaz barátságos mérkőzéseket is, bizony bőven megkapjuk a 2000- es számot. Kétségkívül ez a sportorvosok körében akár világcsúcs is lehetne. Nos, hogyan vélekedik minderről maga a „világcsúcstartó"? — Szinte hihetetlen hogyan repülnek az évek, mert számomra úgy tűnik, mintha tegnap lett volna, amikor 1946-ban először léptem be az öltözőbe. — Ki ajánlotta a Fradiba, kinek a hívó szavára ment ki az Üllői úti pályára? — Fiatal orvosként a szomszédos II. számú Üllői úti Belklinikán dolgoztam. Akkoriban Sárosi Gyuri volt az FTC főtitkára, a legendás hírű labdarúgó. Ő felcsillantotta előttem ezt a lehetőséget én pedig kap- va-kaptam rajta, mert közel állt a szívemhez ez a klub, már gyermekkorom óta, s a labdarúgásért is rajongtam. — Milyen kapcsolat alakult ki az akkori játékosokkal? — Abban a csapatban egytől- egyig klasszisok játszottak, olyan labdarúgók, akiknek nevét betéve tudták a kisiskolások is. Kezdeti elfogódottságomat barátságukkal próbálták feloldani, befogadtak a közösségbe, hiszen legtöbbjük velem egykorú volt. Hogy mennyire megalapozott mély barátság alakult ki köztünk, azt leginkább az élet igazolhatja, hiszen több mint három évtized után is: dr. Lakat Karcsival, Mészáros Dodóval, Dalnoki Jenővel és a többiekkel ma is tartjuk a kapcsolatot. Sokukkal családilag is összejárunk, és ilyenkor emlékezünk, anek- dótázunk. S felidézzük a sajnos már elhunyt barátaink emlékét, olyanokét mint a felejthetetlen Kispéter Miskáét. — Nagyon sok edzővel dolgozott együtt? — Harmonikus volt a kapcsolatuk? — Nekem egyetlen eggyel sem volt vitám, problémám. Olyan légkörben dolgoztunk, amelyben szó-szoros értelmében egymásra támaszkodtunk. Megpróbáltam megfelelő partner lenni, aki bizony sokszor arra is kényszerült, hogy hidat képezzen játékosok és edzők között. — A jó sportorvos mit tud tenni a csapatért? Juhász dr. (a kép jobbszélén) Mészáros edzővel és Monostori intézővel a kispadon, a hatvanas évek egyik mérkőzésén. Juhász dr. és Dóka gyúró Szűcs Lajoson segít. A háttérben Varga és Novák (1967) Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter kitüntetést nyújt át dr. Juhász Józsefnek. — Rengeteget. Hiszen maga a gyógymód megtalálása az csak egy- része a feladatoknak. Bizonyos fokig pszichológusnak is kell lennünk, akik gyakorta jó szóval nagyon sokat tehet azért, hogy a játékos önmagából a maximumot adja. Számtalan példát tudnék mondani arra, hogy sorozatosan gyengén játszó, lelkileg összetört játékosok, amikor kiléptek a szobámból, újra tele lettek hittel, elszántsággal. — Mi a sportorvos arst poeticája? — Hiszek az emberben. 36.év tapasztalata mondatja velem, hogy nem szabad könnyedén lemondani egyetlen játékosról sem. Csakúgy mint a gyógyításban, itt is az utolsó patronig kell harcolni a betegért. A jó szót, a törődést meghálálják. Ha nem is mondják ki, a szemükről leolvasható. 37
