1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
89. szám
Kelemen Gusztáv (Csepel) Esterházy Márton (Honvéd) Dombai András (Tatabánya) Kollár József (U. Dózsa) tékos volt, de az egész ügyön ő is csak nevetett. Megszabadultak tőlem, kész, ezek a tények. — Most Diósgyőrben játszik, megnyugodott már? — Ez egy régi seb, amely soha sem gyógyul be, legfeljebb nem sajog annyira mint régen. * Mészöly Pál már olyan játékosnak számított, akit ünnepelt a közönség, akinek igazán nagy napjai voltak. A szövetségi kapitány is felfigyelt a jól fejelő, technikás középpályásra. Májusban még dicsérte a tehetséges labdarúgót, ám augusztusban már a Ferencváros csapatába sem fért be. — Mi történt néhány hónap leforgása alatt? — Uj edző jött a csapathoz, akinek az elképzeléseibe én már nem fértem bele. Sérülések is gátoltak a játékban, de a lényeg mégis ez volt. Éreztem, hogy körülöttem megromlott a levegő. — Azt beszélték, hogy néhány játékossal komoly ellentétei voltak. — Ez túlzás. Legfeljebb kettővel. De ezek sem hangos szóváltásból eredtek, évek hosszú során át alakult így a dolog. — Mennyiben volt részese, ennek a konfliktusnak? — Szerintem egyáltalán nem. Soha nem intrikáltam a társaim ellen. Engem nem érdekelt, hogy ki milyen színű inget vagy cipőt hord. Azzal sem foglalkoztam, hogy kinek ki a barátja. Igaz a fiúkkal sem jártam el különböző helyekre. Nekem is meg volt a magam baráti társasága és nekik is. Talán ez volt a baj, hogy nem mentem velük, nem próbáltam közeledni. — A csapatszellem nem ezeken a közös kiruccanásokon múlik? — Nekem is volt az érzésem. Próbáltam egyéniség maradni, aki a játékát, a szívét, a lelkét adja a pályán, úgy látszik ez kevés volt. — Az ellentét ilyen súlyos volt? — Ismétlem itt nem volt egyetlen hangos szó. Ám a levegőben érezni lehetett, hogy engem néhányan nem fogadnak szívesen és örömmel látnának ajtón kívül. Ne foglalkozzunk ezzel az egész üggyel. Kész, lezárult, ma már senki sem kérdezi az Üllői úton, hogy hol is vana Mészöly Pali? — Ez nem egészen így van. — Senki sem kíváncsi azokra, akik elmentek vagy akiket elküldték. Leírtak minket, felesleges dolog sopánkodni ezen. — Mennyire boldog ember? — A magánéletem, a családommal való viszony nagyszerű és azt hiszem ez a lényeg. Csepelen, ahol játszom, szeretnek és befogadtak. — Na és az emlékek? — Az autómmal ha lehet elkerülöm a Fradi pálya környékét, mert ebben az esetben gyűlölök emlékezni, régi dolgokat felidézni. Itt nőttem fel, nekem nem közömbös ma sem a Ferencváros. * Tepszics Ignác a legszimpatikusabb játékosok egyike, aki hamar befutott. Az ifjúsági csapat után, gyorsan állandó csapattag lett. Sőt a magyar válogatottban is játszott a félelmetes bécsi Práter stadionban. Ma az NB 11-es Budafok labdarúgója. — Mi az oka ennek a látványos visszaesésnek? — A Ferencvárosban mellőztek, ezért jobbnak tartottam, ha nem zavarom ott tovább a vizet. — Nem értem, hogy mi lehet valójában a háttérben. — Semmi. Ez nem szenzáció, vagy pikáns történet. Engem nem tartottak a Ferencváros szempontjából megoldásnak, olyan játékosnak, aki a húszas keret tagja lehet. — Mondták ezt? — így nyersen nem, de éreztették velem. Azért mentem a Budafokhoz, mert be akartam bizonyítani, hogy nem feleljtettem el focizni. — A nyáron hívták NB l-es klubok? — Még fővárosi nagy egyesületek is. Szerintük ugyanis még nem vagyok eldobandó. — Természetesen sértett. — Ki ne lenne az a helyemben. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy több olyan ferencvárosi vezetővel is beszéltem, aki vígasztalt, aki a barátságáról biztosított. — Ez persze édeskevés a boldogsághoz. — A helyzetem ettől semmit sem változik, de mégis jólesett ezeknek az embereknek az őszinte szeretete. — Miről álmodik? — Mindig focizom, s mindig zöld- fehér mezben. Engem ugyanis a szívem köt ehhez a klubhoz. — Barátai? — Zsiborás Gabi a legjobb ma is sokat járunk össze. — Mire vágyik még? — A Ferencváros hívó szavára. Vad István (Szegedi DÉLÉP) Szepesi László (Kecskemét) Megyesi István (VOSE) Vépi Péter (VOSE)
